Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Vakmerő (Vágyak iskolája 1.) 268 csillagozás

Azt mondják, a bosszú hidegen tálalva a legjobb.
Penn
Négy évem volt arra, hogy feldolgozzam, mit tett velem Daria Followhill, és a szívem mára jéggé vált.
Az enyém lett az első csókja.
Az övé pedig az, amit a legjobban szeretek.
Én szegény voltam.
Ő gazdag.
Hogy mi a jó a körülményekben? Hogy változnak. Gyorsan.
Most én vagyok a szülei legújabb kis projektje. A lakótársa. A kínzója. És a kapitánya annak a rivális focicsapatnak, amit annyira gyűlöl.
Én lettem a mostohatestvére!
Annak, aki tönkreteszi a legjobb dolgot az életemben, fizetnie kell, ő pedig a könnyeivel fog. Daria Followhill azt hiszi, ő A királynő. Én viszont be fogom bizonyítani neki, hogy nem több egy elkényeztetett kis hercegnőnél.
Daria
A klasszikus, lázadó punkok senkit sem izgatnak. De ha egy szemét ribi vagy? Ó, akkor beszólnak minden csípős megjegyzésért, gúnyos szemforgatásért és azért, ha az ellenségeid útjába állsz. Tudom, mert az… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2019
Enciklopédia 4
Szereplők népszerűség szerint
Vaughn Spencer · Daria Followhill
Kedvencelte 38
Most olvassa 13
Várólistára tette 126
Kívánságlistára tette 134
Kölcsönkérné 4

Kiemelt értékelések


Szeretem az L.J Shen könyveket, de ez túl sok. Indokolatlanul trágár, rossz szövegezésű. Daria és Penn nem túl szimpatikus karakterek, mindkettő nagyon nyers. Daria problémái normális kommunikációval nagyjából megoldhatók lettek volna, Via és Gus nagyon gáz az igazgatóról meg ne is beszéljünk. Nekem a borító sem tetszik, sem a fotó sem az alapszín. Érzelmileg megint elég megrázó, ez a része jó is, de összességében most inkább negatív irányba hajlik. Pedig nagyon vártam az All Saints nehézfiúinak gyerekeit. Mondjuk a sorozat következő részét még mindenképp elolvasom.


Kicsit tartottam attól, hogy kimondottan spoileres lesz, hiszen nem olvastam még a Bajkeverő/Ruckus című regényt, a többi pedig ugyebár még bőven várat magára…
Itt-ott azért akadtak kikacsintások, visszautalások és bizonyos karakterek itt újból megjelentek, akik már az Ádázban és persze majd a folytatásaiban, de számomra egyáltalán nem volt zavaró, mindent tudtam követni és úgyanúgy élveztem az olvasást.
Annyira nem viselt meg, mint az Ádáz, de erősen elgondolkodtatott, megrázott és ott tartok, hogy még most is a hatása alatt állok, csakúgy, mint a Vicious esetében.
Úgy tűnik, hogy L. J. Shen kimondottan jól ért ehhez. A stílusa, de legfőképpen az általa életre keltett karakterek beeszik magukat az ember bőre alá, az ember lelkébe és elméjébe.
Olvasás közben megint ezernyi érzést éltem át. Vágyakoztam, undorodtam, szerettem és gyűlöltem, bosszút álltam és imádkoztam, mint az összes szereplő, de legfőképpen Daria és Penn párosa.
Az ő kapcsolatuk is mérgező/toxikus volt, akárcsak Vicious és Millie esetében, itt csupán annyi volt a különbség, hogy őket végig a tinédzser éveik alatt követhettük nyomon, hiszen ez a trilógia, mint ahogyan azt a magyarosított cím is igen bölcsen mutatja, középiskolásokról szól, az All Saints High gimnazistáiról.
Az is felmerült bennem, hogy az Ádázban a rossz gyermekkorral és a nemtörődöm szülőkkel magyarázták – például – Vicious minősíthetetlen viselkedését, de ezeknek a tiniknek elvileg mindenük megvan, a szüleik is boldogok és mégis annyira balhésak, hogy az valami eszméletlen!
Amikor Daria és Penn együtt voltak, ők ketten pusztították, rombolták a másikat és önmagukat is. A kémia természetesen kiválóan működött közöttük, megint csak sisteregtek a lapok, aztán meg a fejemet fogtam, annyi mocskos dolog történt közöttük, de akkor sem értettem sokszor, hogy ők mégis mit gondolnak? Mi fog ebből a se veled-se nélküled kapcsolatból kisülni?
Ez a sztori is egy érzelmi hullámvasút volt. Teljesen megdöbbentett és közben el is kápráztatott.
Szerintem sokkal több erotika és sokkal több szókimondó, obszcén nyelvhasználat szerepelt benne, mint az Ádázban, aminek ugyebár nagy része kimondottan felnőttekről szólt.
Ez egy igazán nem mindennapi, megosztó, lélektipró regény, amit leginkább azért ajánlok, mert bizony a tinédzser körítés ellenére igen komoly témákat boncolgat. Fel kell készülni, hogy nem holmi habos-babos, csilli-villi, rózsaszín és könnyed kis történetről van szó.
Vajon tényleg ilyenek a mai fiatalok? Ez volt számomra az egyik legégetőbb kérdés, amire félek, egy csupa, nagybetűs IGEN a válasz, akkor viszont roppant elkeserítő a helyzet, mert ami itt végbement, azt senki sem teszi zsebre.
Ennél is bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2021/10/konyvkritik…


– Minden első alkalmamat – nyögi fojtott hangon. – Mindet te vetted el.
Hmmmm. Először is hadd mondjam el, hogy kis híján felsikítottam örömömben a könyvtárban, mikor megláttam, hogy a gyerekek sztorijai is megvan írva. És nagyon életszerűnek találom, hogy a srácok elég elcseszettek, pont, mint a szüleik.
Két dolog zavart. Egyrészt, hogy Jamie és Mel sztorija még nem jött ki magyarul, így sokszor nem egészen értettem Daria velük kapcsolatos dolgait. Másrészt pedig, komolyan? Hogy nevezhette el L. J. Shen a szexuális bantalmazót pont Rhettnek? Ezen képtelen voltam tovább lépni. Ez aztán tényleg senki hibája, de nekem nagyon fájt.
Szerettem és érdekesnek tartottam Daria meg Penn sztoriját, de az az igazság, hogy olvasás közben végig Knight és Luna könyvét vártam, amire rögtön utána rá is tértem.


Az előzményeket ismerve, nagyjából tudtam, h mit várhatok ettől a könyvtől! Sok mocsokra és szemétre számítottam, kegyetlen emberekre! Amit meg is kaptam, de szerencsére a könyv lényeges része az nem volt undi :D
Daria nagyon érdekes személyiség volt! Egyszer gyűlöltem, egyszer sajnáltam! Sokszir én se tudtam hova tenni a viselkedését, de még ő is gyakran megbánta amit tett! Hát persze, h nem esett messze az alma a fájától! Igazából nem is vártam más Jamie lányától!
Szerettem amikor megjelentek benne a faterok! Még mindig nagyon kemény legények! :D
Pennt sokáig én se tudtam hova tenni. Nagyon zárkózott volt és mindenkit utált, na jó csak Dariát! De azért nem tudta sokáig utálni őt sem!
Tetszett a vége! Ahogyan Daria mindent megtett, h változzon és változtasson a dolgokon!
Szóval ez a könyv méltó a Sinners of Saint sorozat folytatásának és a többi gyereket megismerve, szerintem az is marad! :D
Ez a borító viszont elég borzalmas lett! Nagyon rossz ránézni! :( De a lényeg úgyis az ami benne van!


Először is kettő dolgot tisztázni szeretnék:
1. Ehhez a könyvhöz gyomor kell, mert ami ebben történik, azt épp ésszel is alig lehet felfogni.
2. Szerintem Todos Santos-t a Sátán elátkozta
Nagyon vártam már, hogy visszatérjek ebbe a világba, de ami ebben a könyvben történt az sokkoló. Imádom az írónő könyveit és megszoktam már, hogy brutálisan jó dark romance történeteket ír, de ez…. JÉZUS KRISZTUS spoiler nagyon sokszor nálam is kiverte a biztosítékot.
Ebben a könyvben egy perc nyugalom sincs, és csak jön, meg jön a szarcunami (már, bocs). Ha azt gondolnád, hogy ennél rosszabb már nem lehet, de lehet. Sokszor már csak fogtam a fejemet, hogy mégis hogyan lehet így élni, DE KOMOLYAN?
Melody számomra elbukott/megbukott anyaként, szánalmas volt, amit művelt – vissza nem szívom ezt a kijelentésemet, attól függetlenül, hogy a novellában még kedveltem ezt a nőt.
Jamie a könyv elején csak volt, that's all. Aztán végre a könyv vége felé őt is megmozgatta az írónő, és őt jó irányba. Novellában is imádtam, a többi könyvben is, de itt apaként furcsa volt látni, mintha sokszor nem lett volna a maga ura.
Daria?! Komolyan mondom, hogy TUDTAM sajnálni, mert tényleg nagyon sokszor keresztülnéztek rajta, de ennek ellenére egy féltékeny pics@ volt, és nem is tudtam úgy megkedvelni.
Penn?! Öhmm, csóró gyereknek szerintem nagyon nagy mentális problémája van és ahogyan beszélt, jesus…. Undorító volt néha(sokszor), ahogyan viselkedett, szóval igen, egy p@cs volt :,)
A többi All Saint gyereket pedig megkedveltem. Knight lett a kedvenc, de ezt valahogy éreztem off, de még Vaughn is megmosolyogtatott néha – valahogy kedvesebb??? LOL, mint az apja.
Beteg egy könyv? NAGYON IS
Olvasás közben néha elgondolkoztam, hogy mégis mi tetszik ebben a könyvben, de őszintén? Minden. Szégyellnem kellene magamat ez miatt? Lehetséges, de nem érdekel.


Eddig is tudtam, de ezután meg bizton állíthatom, hogy rajongok a dark romance sztorikért. Mert ez a könyv MINDEN, csak nem egy könnyed habos-babos cuki romantikus történet.
Olvasás közben hol majd meg pukkadtam a nevetéstől, hol mosolyogtam, hol potyogtak a könnyeim, hol gombóc nőtt a torkomba, és még számtalan élményt éltem át a könyv olvasása közben.
Eleinte úgy gondoltam Daria egy hülye p*csa, aki csak magával törődik, de ahogy egyre jobban megismertem őt rájöttem, hogy egy nagyon szerethető, rendes lány. Sajnáltam az anyja miatt. spoiler
Penn-t az elejétől kezdve megkedveltem. Rossz fiú, aki csak a szeretetre vágyik. spoiler
Nagyon szerettem kettejük párosát. Két sebzett lélek. Nem az az igazi csöpögős love story, és mégis.. Aki olvasta érti mire gondolok. A kémia az elejétől kezdve persze megvolt köztük.
Jamie, jajj mennyit nevettem rajtad. :)
off


Először is: az az érzés kelt bennem életre olvasáskor, hogy hiányzol: Jamie, Vicious, Dean, Trent…(és még Bane is!)
Másodszor: olyan nagyon csalódott voltam, hogy Mel így viselkedik a lányával… annak idején nagyon szerettem Jamie és Melody történetét, habár olyan rövidke volt!
Hiába bírom nagyon az apját Daria nem lopta be magát a szívembe…sok megnyilvánulásától rosszul voltam. Persze ez a végére megváltozott.
Penn (ó ez a név…:/ szörnyű) sokszor megfeledkeztem a koráról…( Tudom, tudom! Középiskolás fiúról van szó! Tehát hűtsd le magad Mariann!! off ) Szerintem ez a sorozat semmivel sem fog elmaradni az elődjétől. Mert hát valljuk csak be, van itt azért minden: szerelem, ármány, hazugság, irigység, gonoszság, féltékenység, bántalmazás, képmutatás és még sorolhatnám… szóval nem csupa-csupa móka és kacagás.
Via-ról inkább nem beszélek, mert ha lehetne egy kanál vízben fojtanám meg!


Imádtam!!
Annyi sötét dolog, sötét titok volt ebben a könyvben, mint égen a csillag.
Azt hittem, hogy egy középiskoás szerelmi történet kapok , egy kis drámával… De mekkorát tévedtem, hiszen L. J Shen kisasszony nem tud átlagos történeteket írni. :)
Dariat az elején nagyon nem szerettem. Egy elkényeztetett kis ribinek gondoltam, akinek az a kedvenc elfoglaltsága, apuci pénzét költi. Ahogy haladtam a történettel előre körvonalazódott, hogy súlyos mentális problémái vannak.
Valamilyen szinten megértem, hogy miért döntött, úgy ahogy.
Ezek ellenére megkedveltem mire végéreértem a könyvnek.
Pennt első pillanától kezdve imádtam a szakadt pólóival együtt. Szimpatikus volt, ahogy szó szerint az életben maradásért küzdött.
Kettejük kapcsolata eleinte egy amorf „valami” volt eleinte, ami egy csodálatos szerelemmé formálódott a történet folyamán.
Meglepődtem, hogy a szülők is kaptam egy-egy fejezetet. Jamieben nem csalódtam!! :)
Várom a következő részt!


Ez már nem is szarkavarás, hanem szarcunami volt. Mégsem tudok kevesebb pontot adni rá.
Egyszerűen jó volt visszaérkezni a csapatba. Jamie-t apaként viszontlátni furcsa, mégis jó érzés. Tetszik, hogy a szülők után a gyerekeik is összetartanak.
A jelenlegi főszereplők közül nekem Penn volt a meggyőzőbb. Daria és Val túl sokszor voltak picsák.
A kémia most is forró. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra ♥


A sorozat intenzitása elérte a kívánt hatást az egekig felfokozva az érzelmeimet és a cselekmények ravasz bonyolódásának hatására olyan szinten sikerült elmerülnöm a történetben, hogy teljesen odakötött a lapokhoz. Üdv. újra Todos Santos.
A kisváros, ahol a gazdagok világában ha kialakul egy tini dráma, az mennyi dühöt, romlottságot és ellenségeskedést tud szülni, avagy ott sem móka és kacagás az élet.
Ahol temérdek titok napvilágra kerülése után Daria és Penn is csodálatos változásokon mentek át.
Ahol Mel és Jamie is rájött, hogy hol rontották el a nevelést és sok nehézség után végül helyrehozták a hibáikat. Jamie pedig önmagát adva bebizonyította, hogy x év után is ugyanúgy illik rá a Hot Holes cím.
Ez a sorozat is sok izgalmat fog nyújtani számomra, hiszen bőven kapunk a szerelem, hazugság, irigység, gonoszság, féltékenység, bántalmazás és a képmutatás féle érzésekből.
Népszerű idézetek




A háború egy univerzális nyelv. Keresztény, zsidó, buddhista vagy muszlim. Szép vagy csúnya. Gazdag vagy szegény.
Hamarosan rájönnek, hogy az esélytelenebb fél különös kegyetlenségre képes.
384. oldal, Huszonötödik fejezet - Penn
A sorozat következő kötete
![]() | Vágyak iskolája sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- M. Robinson: El Diablo 83% ·
Összehasonlítás - Sarah Adams: Csalóka szerelem 84% ·
Összehasonlítás - B. E. Belle: Árvák 93% ·
Összehasonlítás - Sherry Gammon: Elviselhetetlen 91% ·
Összehasonlítás - Whitney G.: Alapos kétely 86% ·
Összehasonlítás - Stefanie London: A tacskó Pradát visel 86% ·
Összehasonlítás - B. E. Belle: Megtörtek 94% ·
Összehasonlítás - E. K. Blair: Bang 88% ·
Összehasonlítás - Vi Keeland: Órákon át kívánlak 86% ·
Összehasonlítás - Skye Warren: The Knight – A huszár 82% ·
Összehasonlítás