Vadító (Vágyak iskolája 3.) 91% 165 csillagozás

Jézusisten! Alig bírok magamhoz térni. Ez brutális volt, durva, sokkoló, tabudöngető, trágár, mégis, ennek elenére, vagy épp ezért megszerettem. Azt hittem, J. L. Shen-től már mindent láttam, de őszintén szólva erre a regényre nem készített fel semmi.
Amióta kénytelen vagyok magamra felnőttként tekinteni sokkal vonalasabb vagyok annak tekintetében, hogy ki, mit engedhet meg magának szóban és tettben egyaránt. Nehezen fogadtam el ezt, de ma már sokkal kevésbé vagyok megértő, ha aljasságot, káromkodást, bántalmazást látok/olvasok, mint korábban. Emiatt tulajdonképp a teljes komfortzónám felborult olvasás közben, de valahogy furcsa mód mégis megérte.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindent megértettem, vagy hogy maradéktalanul szerettem ezt a könyvet. De kétségtelenül leásott a lelkem legaljára. Ez azért főként egy laza romantikus-erotikus regényél ritkán történik meg. Valószínűleg ez L. J. Shen legerősebb fegyvere, elgondolkodtat azon, hogy én mit tennék, érzelmeket vált ki, -dühöt mindenképp-, és felszínre hoz takargatni vágyott érzéseket vágyakat.
Vaughn-ban elsőre a szülei voltak a legérdekesebbek. Tavaly olvastam Vicious történetét, és mind a hét Todos Santosi fiú közül nekem ő volt a kedvencem, akkor is, -vagy épp azért- ha nyilvánvalóan sosem volt normális. Emilia pedig a kedvenc női főszereplők, és elég egyértelműnek tűnt, hogy a gyerekük is érdekes lesz, még akkor is, az előző részekben kevés különlegességet produkált. Vaughn nem volt szimpatikus, sem Daria és Pen és Knight és Luna történetében. Hideg volt és érzéketlen, bár azt azért lehetett tudni, hogy ők mind barátok, és bizonyos mértékig a barátaival azért törődött. Pont mint az apja. Feltételeztem, hogy Vaughn tulajdonképpen leképezi az apja történetét, és Lenora is Emilia közt is erős párhuzamot lehetett vonni az elején. A könyv első felében, a todos santosi gimnázium utolsó évében nem volt kedvelhető karakter, sőt. Ostoba kegyetlenkedésben bőven túllépett Viciouson, itt-ott egyenesen kegyetlenül viselkedett, beszélt. A tetteinek a mozgatórugóit sem lehetett igazán sejteni, így azt éreztem, hogy nem fog túllépni a szülein. A valódi konfliktusra elejtett félmondatokból lehetett ugyan számítani, de a végeredmény ezzel együtt is teljesen meglepett és ledöntött a lábamról.
A regényben több szál szövődik össze, olyan mesterien, hogy nemcsak a korábbi részekre történik több utalás, hanem még a Sparrow-ból maradt nagy kedvenc Troy Brennan is feltűnik említésszerűen. Nagyon sok véletlennek tűnő esemény ér össze, hogy mindenre egyértelmű magyarázatot adjon, és végül a szereplők mellett az olvasó is megroppanjon kicsit. Csak úgy tudtam egy slukkal végigolvasni, hogy közben időnként jártam egyet, ettem egy csokit, de még így is sokkolóan soknak bizonyult egy olvasatra.
A feszültség és a dráma mellett a Shenre jellemző humor most teljesen hiányzott. A regény hangulata nagyon feszes, nagyon komor, és bár a fináléban ez egy kedves csavarral, valamint az epilógussal teljesen feloldódik, bennem még maradt utána némi görcsösség.
Lenora és Vaughn jelleme átmegy valamiféle fejlődésen de még így is mindketten elég sötét karakterek maradnak. Lehet velük közösséget vállalni, de elhatárolódni is. Mindenesetre a korábban megtapasztalt női főszereplőkre jellemző kedvesség mintha Lennyből teljesen kimaradt volna. Sőt az adok-kapok versenyben időnként bőven felülkerekedett, akár vállalhatatlan módokon is. De a többi szereplő is olyan mintha a pokol egy különösen sötét bugyrából bukkant volna elő, kortól és nemtől függetlenül. Hátborzongató volt, hogy mennyi furcsa kis torzszülött kapott helyet a történetben.
A regény szövegezése viszonylag egyszerű, de a trágár szóhasználatra készülni kell. A cselekményvezetés érdekes, linelásnak nem mondható, de ettől függetlenül haladós az olvasás.
A borító nem igazán tetszik, valahogy nem ilyennek képzeltem el a Spencer fiút, és ez a sárgás-barnás alapszín sem illik hozzá, de az angol borító sem jobb. A címben viszont az angol –a Dühös Isten- talán kifejezőbb.
Én nem tudom, hogy hova tud még eljutni Shen, hogy milyen mélységekben keres még jellemrajzokat és drámát, de nem biztos, hogy akarom olvasni. Vagy de. Még akkor is ha megvisel.

Ő nagy tettekre született, én pedig arra, hogy azt csináljon velem, amit csak akar.

Húztam-halasztottam a harmadik kötet olvasását, mert egyrészt éreztem, hogy ez lesz a kedvenc részem a gyerekek könyvei közül, másrészt nem álltam készen rá, hogy elengedjem a sorozatot. Hogy őszinte legyek, még most sem állok.

Szeretném megint elmondani, hogy én még mindig mennyire imádom, hogy a kölkök tisztára olyanok, mint a szüleik, a kapcsolatuk pedig a szüleik kapcsolatának dinamikáját idézi. De szerencsére Vaughn azért érzelmileg intelligensebb volt, mint az apja, ezáltal a kapcsolata Lenorával nem volt annyira beteg, mint Viciousé és Emiliáé.

A történetet jól felépítettnek, kereknek, következetesnek és tartalmasnak találtam. És bakker, egyszerűen nem bírtam letenni. És ahogy a Ruckusnál, már itt is tudtam az első oldalnál, hogy imádni fogom.

Vaughn karaktere nagyon jól sikerült, a múltjával, a nehézségeivel (és az apja személyiségét elnézve) nem csoda, hogy olyan lett, amilyen. De valahogy összetettebbnek éreztem, mint a többiek karakterét. Ez a művészi zseni vonal nagyon bejött, illett hozzá és különlegessé tette a karakterét a filozófikus megszólalásai.

Hiányzni fognak ezek az elcs*szett s*ggfejek. :(

Köszönöm szépen az @Álomgyár_Kiadó-nak a recenziós példányt! Egy élmény volt!

Azt hiszem nem túlzok, ha Vaughn-t az ördög ivadékaként jellemzem! Már az első részben is minden jel erre utalt! Most pedig bebizonyosodott, h tényleg az! A könyv elején nagyon utáltam, undorítóan beszélt, gusztustalan dolgokat csinált, de mégis tudni lehetett, h valami komolyabb dolog van a háttérben! Nagyon jó volt végigolvasni, ahogyan elindult a változás útján!
Kedveltem Lenorát! Voltak beteg dolgai, de valljuk be, egy normális csaj nem bírta volna elviselni az ifjabb Spencert! Nagyon tetszett, ahogyan kiállt ellene, nem hagyta magát és olyan rendesen visszavágott, h csak úgy csattant Vaughn arcába :D
A kezdeti mocsok után szép lassan megtetszett a történet és pont úgy jártam, mint Vicioussal, már nem akartam megfojtani :D
Az utolsó oldalakat pedig imádtam!

Az elején megmondom őszintén nagyon lassan haladtam vele.. Vaughn teljesen más, mint az apja off. Sajnos én már az elején sejtettem, mi lehet a titka. Len amilyen kis nyuszi volt kis korában annyira megbátorodott, vadóc lett, ez tetszett. Felvette a harcot Vaughn-al, nem hagyta magát. Gyűlölve szerették egymást.
Amint vége lett a gimis éveknek az események is sokkal pörgősebbek lettek.
Nagyon örültem, hogy Emilia és Vicious is visszatért, még ha csak pár oldal erejéig is. off
Az írónő szerintem fantasztikusat alkotott ezzel a sorozattal is.

A szívtelen herceg…
Nem, nem! Egyáltalán nem szívtelen. Az, hogy olyan lett „amilyen”…az előző részekben nem is volt annyira feltűnő, mert hát valljuk csak be, ilyen apától mint Vicious, nem származhat egy folyton jókedvű, vigyorgó, életvidám fiú…mégha Emilia is az édesanyja…
Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy azok a bizonyos dolgok történtek Vaughn-nal. Szörnyű, megrázó…
Tűkön ülve vártam, hogy Vicious végre tegyen valamit…és amikor végre színre lépett, egy cseppet sem sajnáltam azt a rohadékot, aki tönkre tette az egykori kisfiút.
Amikor Emilia rájött a dologra teljes szívemből sajnáltam. Előtte viszont jó párszor eszemben volt, hogy, hogy lehetett ennyire vak…
Lenora teljes mértékben Vaughn mellé illik. Habár addig hosszú volt az út… Bírtam, hogy sokszor merész és nagyszájú, még akkor is amikor sajnos semmi esélye nem volt…
Teljes mértékben apja fia Vaughn…

A mi szerelmünk sokkal több volt, mint szerelem. Megszabadított minket a büszkeségtől, a haragtól, a gyűlölettől és a bizonytalanságtól. Csupaszok, gyönyörűek és tiszták voltunk, amikor együtt voltunk.

Vaughn ❤
Szörnyeteg.
Kegyetlen zsarnok.
Elcseszett.

Vaughn történetét vártam a legjobban. Mondhatni az alma nem esett messze a fájától, tiszta apja a srác. Nagyon furcsa fiú, mindenkivel gőgösen viselkedik, szinte senkit nem enged közel magához. Lenora tudja egy szégyenteljes titkát, ezért amikor a lány egy iskolába kerül vele a végzős évben, Vaughn nem hagyja békén őt. A fenyegetései, a kegyetlensége, a gúnyolódásai leperegnek a lányról. Lenora megígéri neki, ha bántja őt, akkor ő is bántani fogja őt, amit be is tart. Vaughn egyik kis műsora visszaüt, mivel a lány visszaadja neki a kegyetlenkedését. Vaughn jeges szívét végül Lenora-nak sikerül felolvasztania, és a srácot kenyérre lehet kenni, ha a lányról van szó. Az út hosszú volt a boldogság megtalálásához. Nagyon sajnáltam a kicsi, a fiatal Vaughn-t, hogy mit kellett elszenvednie gyerekként. Borzalmas, hogy milyen egyszerű egy védtelen gyermeket behálózni. A bosszú édes gondolata tartotta a lelket benne és Vaughn végül mindent visszaadott kínzójának.
Imádtam, hogy Emilia és Vicious is felbukkant a történetben. Vicious még mindig ugyanolyan könyörtelen és kegyetlen, főleg ha valaki a családját bántja. Lenora karakterét is megkedveltem. A jókislányból egy kemény csaj lett Vaughn piszkálódásai miatt. Sikerült elérnie azt, amit másnak nem, hogy a srác megszeresse. Kedvenc lett a történetük ❤

Hűha. Nehezen találok szavakat.
A könyv feléig azt gondoltam, hogy ez meg mi? A gimis szarkavarás untatott, lassan haladtam vele. Vaughn nagyon messze gyengébbnek tűnt az apjához képest. A vadóc Len tetszett, benne már ekkor felfedeztem az értéket.
Ahogy vége lett a gimis résznek egyre jobban kezdtem élvezni a történetet. Beindultak az események, jött a gyomorgörcs, ekkor már tudtam, hogy Shen most sem fog cserben hagyni.
Megszerettem a fiatal Spencert, imádkoztam a csodáért.
A vége nagyon erőteljes lett, egy kissé még cuki is ♥
Örültem, hogy elolvashattam a fiatalok történetét is.
Az tagadhatatlan, hogy az „Ősök” nagyobb hatással voltak rám, de a fiatalok is megérdemeltek egy sorozatot. Kár, hogy vége van.

Egészen más élmény volt ez az olvasás, mint az első, az eredeti nyelven – egyszerre volt jobb, meg nem is.
Az eredeti olvasásakor még nem volt olyan szinten az angolom, mint most, ezért voltak részek, amik nem voltak teljesen világosak: itt – ott nekem egészen más információ volt a fejemben, mint, amit L. J. Shen leírt, most viszont a helyére került a történet. Élvezetesebb is volt úgy, hogy mindent teljesen értettem, és teljesen át tudtam adni magamat a történetnek – emiatt volt jobb.
Azonban az élvezetből, sőt, maga a könyv egészéből hiányzott valami. A hiányzó darab pedig a fordításnak volt köszönhető… Egyszerűen, nem volt jó, vagy talán találóbb kifejezés lenne az, hogy nem volt az igazi. Az eredeti stílustól és megfogalmazástól nagyon messze volt a fordítás, és ez csak azért probléma, mert igenis nagyon jól ki lehetett volna fejezni magyarul is. Olyan érzésem volt, mint, amikor valaki más beszél helyetted, de nem tudtatok előtte jól összehangolódni.
Ezen felül is, Lenora és Vaughn története az egyik kedvencem, és abszolút el tudtam benne merülni második alkalommal is.
Olyan fényes a sötétségük.
https://moly.hu/konyvek/l-j-shen-angry-god/en-es-a-konyv/cintia_

plusz megjegyzés: az eredeti címeket ajánlatos lett volna megtartani, ugyanis fantasztikusan összefoglalják a regényeket. A könyvek magja a cím.
Vaughn Spencer pedig egy angry god, véletlenül sem kevesebb…

Szakíts szét, ha bántottalak!

Ez a könyv engem is darabokra tépett lelkileg. Mennyi borzalom, mennyi fájdalom volt benne.
Legelőször azt hittem, hogy „szokásos dark-os” L. J Shen könyv lesz, de itt sokkal, de sokkal mélyebb, súlyosabb dolgok áltak a háttérben.

Abszolút kedvenc lett Vaughn történte, nem csak az All Saints High sorozatból, hanem a Sinners of Saint-ből is. ♥

Sajnos a fordítás megint csapnivaló volt… Az, hogy a Baron, mint keresztnév bárónak lett lefordítva kritikán aluli.

Vicious nem más, mint Vaughn apja és egyben a környék legdögösebb rohadékja. Szerelmes voltam belé ötévesen. És Baron „Vicious” Spencer még mindig nagyon szexi, úgyhogy #bocsdenembocs. Daria – Vakmerő

Az ér, hogy én Vaughn-ba és az apjába is szerelmes vagyok az első olvasásoktól kezdve és mindörökké?

—————

Már az első oldalak olvasásakor feltűnt, hogy Vaughn karaktere hajazott az apja személyiségére. A stílusa, az ahogy formálta a szálakat, ahogy megbirkózott a múltjával, ahogy próbálta beazonosítani az érzelmeit Lenny iránt, aztán ahogy végül legyőzte a traumáit, hatalmas respect neki, hogy nem egy rehabon kötött ki. (Viszont Vicious sötét karaktere sokkal jobban átjött a saját könyvében, mint Vaughné, ami biztos vagyok benne, hogy itt a rossz fordítás miatt van.)
Lenora (imádom a neved Poe miatt), az egyik legnagyobb veszteség ellenére is egy igazi, erős személyiség, aki nem hagyta magát megtörni, és simán szembe mert szállni Vaughnal. Még a lapok is belesisteregtek az egymással szembeszegülő érzelmeikbe.
Imádtam, hogy Emilia és Vicious is szerepeltek, hacsak pár oldal erejéig is. Vicious fantasztikusan alakította a szokásos szerepét. Ki nem borzongott meg annál a bizonyos résznél? *.*

Egyszerűen szerelmes vagyok az egész sorozatba és biztos, hogy még a kezembe fogom venni őket újra és újra. ♥

L. J. Shen azt írta a köszönetnyilvánításban, hogy nagyon büszke az egész sorozatra. Én rá vagyok büszke, hogy megírta ezeket a csodákat és tiszta szívemből hívhatom a kedvenc írónőmnek.