A ​Platánfa Kapujában (Ryan főfelügyelő 2.) 15 csillagozás

L. J. Ross: A Platánfa Kapujában

Ryan főfelügyelő már elhinné, hogy sikerült lezárnia a viharos múltját, amikor a nyári napforduló hajnalán előkerülnek egy tíz éve eltűnt fiatal lány maradványai Hadrianus falából a Platánfa Kapujánál, és most Ryan kénytelen összerakni az áldozat múltját.
A szövevényes nyomozásban Ryannek szembe kell nézni a démonaival, és vállalnia kell a halálos fogócskát egy látszólag utolérhetetlen gyilkossal.
Vérontás és talányok hullámvasútján repíti az olvasót az érzelmekkel és humorral fűszerezett krimi Hadrianus falának tövében, a festői northumberlandi tájon.

L. J. Ross Newcastle-upon-Tyne-ban született, Londonban, a King’s College-ban végzett jogon. Miután több évet dolgozott a Cityben mint közigazgatási jogász, úgy érezte, ideje változtatni. Ehhez a fia születése szolgált katalizátorként, így alkalma nyílt elmesélni azokat a történeteket, melyek már régóta érlelődtek benne.
L. J. Ross férjével és kisfiával Dél-Angliában él, de a szívében mindig északi lány marad.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
GABO, Budapest, 2019
364 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634068198 · Fordította: Sóvágó Katalin

Kedvencelte 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

mate55>!
L. J. Ross: A Platánfa Kapujában

Nem elhanyagolandó tény, hogy az első rész kisebb rajongóbázist alakított ki hazájában – L. J. Ross pedig nem is hezitált folytatni azt. Viszont eléggé tapasztalt már írói pályáján ahhoz, hogy felismerje, hogyha újra megírja ugyanazt a második részben alig egy-két változtatással kiegészítve, akkor a kedvező fogadtatás sokkal inkább hátrányos lesz. Emiatt már az első fejezetek arról árulkodtak, hogy ahhoz képest, hogy az alapok megmaradtak, másabb irányba terelte szereplőit. De szerencsére ez nem azt jelenti, hogy a második rész nem ott folytatódik, ahol az első abbamaradt, hanem, hogy a minőség javítását is szem előtt tartotta, ezáltal ez a rész sokkal jobbra, közel kifogástalanra sikerült. Az egész tulajdonképpen egy jól átgondolt bosszúkrimi, amiben a múltat és a jelent ötvözte a bűncselekmények megoldására. Végig ott bujkál a könyv lapjain, és furcsa kettősséget alkot a főhős karakterével. Összességében egy fordulatos, lélektani elemekkel gazdagon megtűzdelt krimi, ami szervesen viszi tovább Ryan felügyelő és kollégái történetét. És remélem, tudja ezt még fokozni is az írónő, mivel több megoldatlan kérdést nyitva hagyva zárta le történetét. spoiler

Judit_Megyeri IP>!
L. J. Ross: A Platánfa Kapujában

Hűha, ez a sorozat még mindig az idei évem legjobbja! Izgalmas és hiteles nyomozás, meglepő fordulatok, pont annyi romantika, amennyi kell, magával ragadó hangulat és persze nagyszerű karakterek. Ryan főfelügyelő egyértelműen bekerült a kedvenc nyomozóim közé, elég előkelő helyre. :)) Szívből ajánlom a sorozatot minden romantikus krimi rajongónak, de a krimik kedvelőinek is. Abban pedig nagyon bízom, hogy hamarosan jön a folytatás magyarul is. :)

6 hozzászólás
szilvamag>!
L. J. Ross: A Platánfa Kapujában

A Platánfa Kapujában határozottan jobb olvasási élményt nyújtott számomra, mint A Szent sziget. És nem csak azért, mert ezt a részt jóval kiforrottabbnak éreztem az előzőnél, és mert a nyomozás is jobban tetszett benne, hanem mert Anna és Ryan romantikus kapcsolata is sokkal kiegyensúlyozottabb és valóságosabb volt, mint korábban. Úgyhogy jöhet is gyorsan a következő rész.
Bővebben: https://szilvikonyvespolca.blogspot.com/2020/04/l-j-ros…

Harriet P>!
L. J. Ross: A Platánfa Kapujában

Ryan főfelügyelő a sorozat második részében sem okozott csalódást. Sőt, a folytatás talán még jobban tetszett! A Szent szigetben megismert nyomozócsoport próbál ismét kibogozni egy gyilkosságsorozatot, de nincs könnyű dolguk, mert a hullák és a gyanúsítottak száma is növekszik. Nekem ugyan nem sikerült kitalálnom, hogy ki ölte meg a nőt, akinek a holttestét a Platánfa Kapujában megtalálták, de persze főhősünk brillírozik, ember legyen a talpán, aki túljár az eszén! Ryan igazi tökös zsaru, vérprofi, az egyetlen gyenge pontja Anna, mert szerencsére továbbra is szerelmes, ezért a sok izgalom mellett némi romantikában is részesülünk. MacKenzie és Phillips is jó kis párost alkotnak, őket is sokkal jobban megszerettem. De hol a folytatás? spoiler

Lekvár>!
L. J. Ross: A Platánfa Kapujában

Igaz az első részt nem olvastam, (jobb lett volna) de így is egy átlagosnál jobb krimit olvashattam.


Népszerű idézetek

mate55>!

ÓRIÁS PLATÁNFA ÁLLT A VÖLGY ALJÁN, BÜSZKÉN MAGASODOTT az égre, amelyet tüzes narancsvörösre festett a búcsúzó nap.

(első mondat)

Harriet P>!

Ryan egy lapos pillantást vetett rá. Őrmestere határozottan önelégültnek látszott.
– Ha fizetésemelésért pedálozol, megcsókolhatod a szőrös seggemet.
– Ha fizetésemelést kapnék érte, fontolóra venném.

50. oldal

5 hozzászólás
Harriet P>!

– Mindig fáj felkavarni a múltat, és vigyáznod kell, hogy ez ne befolyásolja a jelen döntéseit.

74. oldal

Judit_Megyeri IP>!

Férfiak, akik az érzelmeik elfojtásával válaszolnak az érzelmi traumára! Nem emlékeztet valakire?

50. oldal

Judit_Megyeri IP>!

– Ritkán hibázok – mondta halkan Ryan, és ez nem arrogancia volt, csak tényközlés.

114. oldal

Judit_Megyeri IP>!

– Anna látta a jó, a rossz és a csúf oldalát is, nem?
Ryan visszagondolt az első találkozásukra a Szent szigeten. Egy lázasan gyors nyomozás elején tartott, és bizonyítani akart. Legjobb esetben is barátságtalan volt, a legrosszabbikban egyértelműen goromba.
– Ja, látott egyet-mást a csúfságból.
– Hát akkor?
– Nem szaladt el tőle.

116. oldal

Harriet P>!

Sose könnyű szembenézni a démonainkkal, akkor sem, ha emberi álarcot viselnek.

195. oldal

Harriet P>!

Ryan egy darabig hallgatott, aztán kirobbant belőle a nevetés. Annában lehet bízni, hogy odahorgonyozza a földhöz. Kaján vigyorral fordult hozzá.
– Azt akarod mondani, hogy… udvariatlan vagyok?
Most Anna nevetett.
– Maradjunk annyiban, hogy nincs türelmed a hülyékhez – pontosított.

73. oldal

Judit_Megyeri IP>!

Más magas rangú rendőrtisztekkel együtt őt is kiképezték a közkapcsolat-szervezésre, de arra nem oktatták, hogyan sugározzon tekintélyt. Az a génjeiben volt.

94. oldal

Judit_Megyeri IP>!

Gyilkossági nyomozásnál az igazság fontosabb az antikvitásnál.

27. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
J.D. Barker: Az ötödik áldozat
N. Nagy Zoltán: Keselyű
Chris Carter: Egy gonosz elme
Steve Cavanagh: Tizenhárom
Sienna Cole: A köd után
Ludányi Bettina: Festménybe zárt lelkek
Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd
Tom Rob Smith: A 44. gyermek
Angela Marsons: Törött csontok