2017 ​– Hőhullám New Yorkban (Aliens versus Predator 0.) 60 csillagozás

Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban

Néha visszatérnek… A XXI. századi New York lepusztult világában a dzsungel törvényei uralkodnak: csak a gyorsak, az erősek, a könyörtelenek reménykedhetnek az életben maradásban. S még az ő dolguk sem könnyű, ha a világűr mélységéből ismét alászállnak a Ragadozók… Harrigan rendőrhadnagy problémája megint kissé nagyobb a szokásosnál. A legnagyobb átkozott probléma az egész világon!

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Valhalla Science Fiction

>!
Valhalla Páholy, Budapest, 1993
302 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637632638 · Fordította: Szántai Zsolt

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

ragadozó (predator)


Kedvencelte 3

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

FélszipókásŐsmoly P>!
Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban

Nagyjából 120 oldalnyi szöveg 300 oldalra szétterítve: kicsi könyv, nagy betűmérettel, széles margókkal, lazára vett tördeléssel (sokszor pár betű kerül csak át egy új sorba), pongyola szerkesztéssel. Mégis olyan tartalmat nyújt, amit élmény olvasni! Nosztalgikus, gyermeki lelkesedést ébresztő élményt, szórakoztató, akciódús, szívből fakadó rajongói csemege ez. Szántai Zsolt regénye leginkább a második Predator mozifilmet idézi hangulatában és cselekményében – ami nem véletlen, hiszen tényleges elemeket vett át és vitt tovább onnan (Mike Harrigan nyomozó a főhős), elegyítve a Betondzsungel (kép)regény elemeivel, LA helyett NY a helyszín, 20 évvel később. Katonák, kiabálás, fegyverropogás, láthatatlan ragadozók, idegen technológia, véres halálok. A többi magyar alkotásban is felsejlenek átívelések: a mozifilmek közvetlen folytatása a Új vadászok (Mike Harrigan, Leona Cantrell és Dutch Schaefer közös kalandja 1998-ban), de a két magyar AvP regény (A kelepce, A túlélők) már a 2017-es hőhullámkor történtekre utal vissza. Egyik sem kánon, együtt mégis egy szerethető saját (h)univerzumot alkotnak.

A cím remekül megragadja a Predator-sorozat lényegét: a lények nagyon meleg időszakban jönnek vadászni, mert ilyen közegben érzik magukat otthon. Érdekesség, hogy maga az éghajlati jelenség egyáltalán nem elrugaszkodott, efelé tart a világ: link Hangulatával, humorával, pörgős jeleneteivel érdemben tesz hozzá a filmélményekhez, még ha a vadászok inkább mészárosok, és a szereplők kibontására csak földönkívüli fémeszközök által kerül is sor.

1 hozzászólás
fekiyeti79>!
Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban

Íme egy példa arra, hogy a „fanfiction” néha jobb, mint az eredeti. Valójában nem először olvastam ezt a könyvet (sem), de megint magával ragadott, beszippantott. Vannak hibái, ez tény. Viszont a mai napig úgy gondolom, ez egy baromi jó, teljesen hiteles Predator regény annak ellenére is, hogy ma már tudom, Szántai Zsolt nem fordította, hanem ő maga írta. Nekem 5-ös! :)

1 hozzászólás
trombitang>!
Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban

Olvastam már AvsP regényeket magyar szerzőtől, melyek kicsivel tudtak többek lenni, mint hagyományos trash történet. Erről az opuszról ez nem mondható el, viszont azért rossz sem volt. Tipikus ’90-es évek akció film feeling. Rajongóknak ajánlott.

Árnyék82 P>!
Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban

Meglepetés volt a könyv, mert végre egy jól elkapott hangulat.
Igazi akciófilm feelingem volt.
Kifejezettem élveztem, nagyon jó atmoszférát teremtett meg az író.
Van benne pár furcsaság és talán hiba de sebaj, a könyv nagyon élvezhető így is.
Itt jóval több ragadozó jelenik meg és szó szerint garázdálkodik az egész városban, elég sok hullát hagyva maguk után, miközben alapból is megy a harc az utcákon.
A város önmagában egy lehangoló pöcegödör, ami forralja a harcokat…a karakterek teljesen jók ide és a humor is előkerül, szóval szerintem nagyon jól sikerült kis történet lett!

rex501>!
Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban

Ha nem tudnám, hogy ez a könyv nem tartozik a hivatalosan kiadottak közé, simán elhinném hogy ez a folytatása Harrigan és a vérszomjas idegen románcának. Kifejezettem élveztem, mivel sikerült neki pontosan ugyanazt az atmoszférát megteremtenie, mint amilyen az eredeti regényben/filmben volt.
Megvannak a maga buktatói és furcsaságai. Ami nekem nagyon szembeötlő volt, az a hatóságok jelenlétének a hiánya. Az egész városban idegenek garázdálkodnak, ráadásul igencsak feltűnően. Nem hiszem el, hogy nem szúrtak nekik szemet.
Ami pedig nagyon tetszett az az volt, hogy ténylegesen az egész város változott át harctérré, és végre „nemcsak egy nyavalyás” predator volt a bűnös.
Eddig ez a legjobb magyar fanfiction, amit olvastam.

Robberator>!
Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban

A 2017 – Hőhullám New Yorkban az a Predator történet, amit egész eddig kerestem. Ki gondolta volna, hogy éppen egy magyar szerző regényében találom meg?
A könyv abszolút hozza a 80-as évekbeli akciófilm hangulatot. Igaz ez az új, illetve visszatérő szereplőkre, helyszínekre, fegyverharcokra és az általános, megállíthatatlan tesztoszteron-áradatra. Kifejezetten tetszett, hogy végre feltűnt a színen Harrigan is. A második film vége után jó volt látni legalább könyv formában az ígért újabb leszámolást.
Minden nagyobb lett ebben a könyvben: több ragadozó, több hulla az utcákon, és egy lassan kialakuló háború az emberiség és a lények között. Nem várt bónuszok voltak a (gondolom folytatások céljából) felépített történeti elemek, mint a szindikátus, a technológiai előrehaladások stb.
Megvannak a Betondzsungeles áthallások, de a kezdés után nem sokszor vettem észre őket, és alapból annyira más irányba ment Szántai Zsolt, mint Nathan Archer, hogy felismerhetetlen a végeredmény.
Volt talán egy esemény a könyvben, ahol nagyon felhúztam a szemöldököm spoiler , de ezen kívül ízig-vérig az a sztori volt, amire mindig vágytam: Megelevenítette a filmeket, de mégis valami újat adott. Ha a többi rész is legalább ilyen jó, könnyen lehet, kiderül, hogy a legjobban sikerült Alien\Predator trilógia magyarok tollából származik!

Carsus>!
Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban

2017 Hőhullám New Yorkban! Váó! Simán a legjobb volt az eddig olvasott Predator regények közül. Ha lenne a Predatornak harmadik része valami ilyesminek képzelném el( bár még mindig nem késő, hogy leforgassák).
A könyv hangulata végig tökéletes volt. Ahogy a történet különböző hátborzongató helyszíneken keresztül mutatja be a „jövő” New Yorkját, (temető, őrültek háza, hullaház) olyan érzésem támadt, hogy a „jövő” nem is olyan fényes. Az utcák sötétek, a közbiztonság nulla körüli, az éjszakai utakat motoros bandák uralják… Megfelelő díszletek, a Ragadozók harmadik ámokfutásához.
A lehangoló környezetet viszont kellőképp ellensúlyozza a karakterek epés humora, akik bármikor készek úgy odaszúrni egymásnak, hogy nem tudja az ember, hogy ezen most sírjon vagy nevessen. Külön kiemelném Kajmán Ördög és Bazi Bohóc kűzdelmét ami szerintem az egyik legmulatságosabb része lett a regények.
Emellett nem is tudom hogyan, de a könyvben helyet kapott egy Morrison vers és egy Doors idézet is amivel sikerült méginkább a szívembe lopja magát eme remekmű.
Öt csillag, s remélhetőleg a folytatás is lesz ilyen jó.

Andrée>!
Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban

Igazi érdekesség volt ez a könyv. Aztán miután elolvastam és utánanéztem, kiderült, hogy ez igazából nem is hivatalos Predator könyv, hanem „rajongói” alkotás. Egy magyar fickó írta álnéven. Ennek ellenére legalább olyan jó volt, mint a két első ragadozó könyv. Tök jól bele lettek építve a korábbi részek cselekményei ebbe a könyvbe. És persze a könyv saját történései is izgalmasak, kellően véresek és néhol rejtélyesek voltak. A vége pedig igazán pofáraesős volt.

Ultron_6>!
Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban

Ez a regény méltó folytatása a két klasszikus filmnek.Egyszerűen nincs benne unalmas rész, aki egyszer belekezd, nem tudja abbahagyni.A legjobban az tetszett, hogy több jelenet a Predatorok szemszögéből mutatja az eseményeket, meg az, hogy olyan dolgokra is választ kapunk, amik a filmekből nem derültek ki.
Viszont az első két film ismerete mindenképpen szükséges hozzá.

Avely>!
Kyle Sternhagen: 2017 – Hőhullám New Yorkban

Szerencsémre ez egy önálló darabként is megállja a helyét, mivel csak nemrég jöttem rá, hogy megvan az előző rész is. Valahogy nem voltam kibékülve a sok káromkodással és a nemtörődöttséggel az emberi halálok iránt. Jobb lett volna ha több leírás és részlet van a ragadozókról.


Népszerű idézetek

Robberator>!

Vérszomjas idegenek a Földön, gondolta, és megremegett. Olyan, mint valami rossz sci-fi regény…

158. oldal

Andrée>!

„A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez.
Megtanít gondolkodni; szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó ellenségek elmélyült megfigyeléséhez. A vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna."

7. oldal

Andrée>!

– Valami különleges esetbe botlottunk, vagy csak a szokásos?
– A szokásos – felelte az egyik civil ruhás. – Anyu felbosszantja aput, apu hazavágja anyut.

14. oldal

Andrée>!

– Az anyám mindig azt mondta, ha nem leszek jó kisfiú, jön a mumus, a csúnya ember, az ördög, vagy a halál. Ezek voltak a fokozatok. Ha csak valami kis hülyeséget csináltam, akkor a mumus jött, ha valami nagyobbat, akkor a csúnya ember, és így tovább…
– És a halál mikor jött? – kérdezte MacKinley.
– A halál? – Gomez eltűnődött, és hirtelen MacKinley felé fordult. – Az mindig körülöttünk van.

15. oldal

trombitang>!

Már nem hiszek semmiben, nem akarok semmi, csak szeretnék elbújni, elmenni innen… Atyám, hol van ilyenkor az Isten? Hol van a Megváltó?

A pap elgondolkodott, és amikor Gomez felemelte a fejét, mélyen a szemébe nézett.

– Tudod, fiam, ezen már én is sokat gondolkoztam – ismerte be. – Azt hiszem, mi magunk, mi emberek üldöztük el őket. És ennek nem csupán a világ elgépiesedése az oka. Volt idő, amikor még sokan hittek. De Jézus azt tanította: “Ne ölj!”, és az emberek mégis öltek. Söt, papi áldással vonultak a csatába. Hogyan vezethette volna őket Jézus? Vajon segít-e, ha azt mondjuk: “Engem Jézus vezérel”, ha semmit sem törödünk azzal, amit mondott? Nagyon kevesen éltek csak Jézus útmutatásai szerint, és a legtöbben egy… egy vállalkozónak nézték, aki egy kérésre minden bűnüket a vállaira veszi. Azt mondták: “Hiszünk Jézusban, és nagyon jó vallásunk van, mert Jézus hajlandó volt rá, hogy meghaljon a bűneinkért…”

Gomez kitörölt egy könnycseppet a szeméből, és hirtelen rádöbbent: a pap is legalább annyira rühelli a világot, mint ő maga. Felállt.

– Ne haragudjon, hogy zavartam, anyám – motyogta, és kitámolygott a templomból.

trombitang>!

Mélyen beszívta a tömjénfüsttöl illatos levegőt, és eszébe jutott a gyermekkora, amikor még a szüleivel minden vasárnap reggel elmentek a templomba. Aztán azokra az idökre gondolt, amikor a kereszténység üldözött szekta volt csupán a cézárok Rómájában. Szertartásaikat a föld alatt, hasonlóképp fénytelen zugokban végezték… Hosszú utat tettek meg az új idöszámítás első százada óta. Az elismertség, a gazdagodás nem vált a hit elönyére. Azzal, hogy a vesztére tör, a Szindikátus átszervezödésre kényszeríti az egyházat – és meglehet, épp ez a folyamat fogja megmenteni.

rex501>!

Ott, azokon a járműveken bátor harcosok közelednek! A bátor harcosok pedig veszélyesebbek, és ha a vadász közülük ejti el zsákmányát még nagyobb dicsőséget szerezhet.

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ragadozó (predator)

A sorozat következő kötete

Aliens versus Predator sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Nathan Archer: Betondzsungel
Justin Cronin: A tükrök városa
Frank Schätzing: Raj
Stephen King: A búra alatt
Stephen King (Richard Bachman): A menekülő ember
Guillermo del Toro – Chuck Hogan: A kór
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034
John Cure: A fekete esernyős férfi
Stephen King: Álomcsapda
Paul Monette: A Ragadozó