A ​tudomány határai 15 csillagozás

Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai

"Miközben ​e sorokat írjuk, egy ismert médiasztár istenemberi lényünkről beszélget egy kineziológussal egy divatos rádióban, ahol reggelenként közgazdászok és tőzsdeszakértők gazdasági folyamatokat elemeznek. Racionális döntéselméletre pirkad és ezoterikára sötétedik – még egyetlen adó is sokféle igazságot közvetít. Összeférnek ezek egymással? Ez a kérdés pusztán elméletinek tűnhet, hisz nem mind tőzsdézünk, és talán azt sem értjük pontosan, mi az a kineziológia. Személyes életünkben mégis számos olyan döntést kell hoznunk, amelynél sorsunk, családunk és saját jövőnk függ attól, hogy a megfelelő szakértők és válaszok mellett kötelezzük-e el magunkat. Konkrét kérdésekre konkrét válaszokat várunk. Melyik orvoshoz menjek? Milyen gazdaságpolitikát támogassak a szavazatommal? Vegyek-e pi-vizet, vegyek-e mobiltelefonantenna-leárnyékolót vagy mágneses ágybetétet, vegyek-e koenzim-tablettát vagy antibiotikumot? Vegyem-e meg mind? Vagy egyiket sem? Fejfájás-csillapítót ezek után mindenképp… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Tudomány & ...

>!
Typotex, Budapest, 2012
>!
Typotex, Budapest, 2009
382 oldal · ISBN: 9789639664982
>!
Typotex, Budapest, 2008
370 oldal · ISBN: 9789639664982

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai

Meggyőződésem, hogy ha ezt a könyvet angolszász szerzők jelentetik meg valami nívós nyugati kiadó égisze alatt, akkor most a tudományos ismeretterjesztés egyik klasszikusaként tekintenénk rá. A Kutrovátz – Láng – Zemplén szerzőtriász megkísérel utánamenni annak, hogy vajon hol vannak leszúrva a tudomány és nem-tudomány közti határcölöpök – aztán arra jut, hogy ezek a cölöpök nem annyira le vannak szúrva valahová, sokkal inkább hurcibálják őket ide-oda.

A tudomány határain elmélkedni manapság tán még aktuálisabb, mint valaha, mert olyannyira specializálódtak a szakterületek, hogy még egy történész sem feltétlenül tud hozzányökögni a középkori Európa hadtörténetéhez, ha az elsődleges profilja mondjuk a Kádár-korszak (és még abból sem volt képes eddigi röpke élete alatt az összes megjelent tanulmányt elolvasni). Másfelől az internetnek köszönhetően belépett az életünkbe a tudomány, illetve a magát tudománynak álcázó izék egész serege. Naponta elolvashatunk félmillió szenzációs tartalmat, az egyikben arról tudósítanak minket, hogy megtalálták Jézus elveszett klumpáját a Holt-tengerben, a másik örömmel értesít, hogy ha megeszem tíz deka kaszáspókot ecetes zuzmóval, akkor megszűnnek a szívritmus-zavaraim, a harmadik meg figyelmeztet a Föld légterébe majd 2020 szeptemberében belépő óriásmeteorról, ami kicsinálja az egész emberi fajt, úgyhogy most vegyek fel hosszú lejáratú hiteleket, mert megéri. Én meg nem vagyok se vallástörténész, se kardiológus, se csillagász – mégis szeretnék valami módszert arra, miképpen lehet pusztán külső jegyek alapján kiszitálni az áradatból a szemetet. És ilyen módszer létezik: vannak tudományos kritériumok, amiket elég ismernünk ahhoz, hogy vallástörténeti, kardiológiai vagy csillagászati szakismeret nélkül is felismerjük a legvadabb hoaxokat. És ebben segítségünkre van ez a könyv is.

De ez a könyv bizony mást is tesz. A szerzők ugyanis nem elégszenek meg azzal, hogy jót röhögnek velünk az UFO-hívők és kreacionisták veretes baromságain, hanem el is bizonytalanítanak bennünket. Bemutatják, hogy bizony a tudomány sem tévedhetetlen, és az, ami egykor annak látszott (például az asztrológia), egyszer elveszítheti betonbiztosnak tűnő státuszát. És vice versa: az, amit ma bődületes baromságnak vélünk, az bizony a körülmények megváltozásával betagozódhat a komolyan vett vizsgálódási területek közé. És akkor még arról a fatális helyzetről nem is beszéltünk, amikor két, egyenlő mértékben kidekorált vallástörténeti szaktekintély közül az egyik azt mondja, hogy biza, az a klumpa Jézusé, a másik meg azt mondja, hogy jól van, menjél te a hülyeségeiddel tudodhova. Ezért fontos az előítéletektől mentes vizsgálódás, és ezért fontos az elbizonytalanodás is: mert ez inspirál minket arra, hogy időről időre felülvizsgáljuk saját, biztosnak hitt szűrési módszereinket. A kritériumok nem örökéletűek – bár azok lennének, mert akkor tényleg nem kéne sokat gondolkodni –, így hát válogatás nélkül ráhúzni mindenre őket dőreség. De azért ne vessük el a bevett szabályrendszereket – egyszerűen minden esetben vegyük figyelembe az adott helyzet egyediségét, legyünk lelkiismeretesek, kíváncsiak és óvakodjunk a szellem renyheségétől. Mert a szellemi renyheség, akár a tudomány, akár az áltudomány felől érkezik, ronda egy dög ám.

Már többször megfogadtam, nem eresztek úgy neki a vakvilágnak egy értékelést, hogy „ezt a könyvet kötelezővé kéne tenni”. Ez ugyanis igazán kontraproduktív eljárás. Pedig hát ez a mű megérdemelné, mert nemcsak egy tárgyilagos, üdítően nyitott gondolkodás lenyomata, hanem még fenemód szórakoztató is. Úgyhogy most kénytelen vagyok körmönfontabban fogalmazni. Szóval. Ha egyszer, nagy sokára megjelenünk a Mennyek Kapujában, akkor lesz, akitől Szent Péter megkérdezi majd: „Fiam, ugyan miért nem olvastad el Kutrovátz – Láng – Zemplén könyvét a tudomány határairól? Legalább azt a fejezetet, amiben a kreacionizmusról van szó! Akkor nem írogattál volna annyi hülyeséget össze a főnökről a facebookon.”

6 hozzászólás
>!
ddani P
Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai

Tudomány, vagy nem tudomány? Mi az az áltudomány? Egyszerűnek és ártatlannak tűnő kérdés, amit szerencsére úgy sikerül három igen képzett szerzőtársnak következetesen nem megválaszolnia, hogy körbejárják a tudománytörténet problematikáit, ami hát valljuk be, hogy nem hangzik valami érdekesnek. (Pedig!)
Ez nem egy tudományos ismeretterjesztő mű, hanem a tudomány (régi és mai) történetével foglalkozó tanulmánykötet. Nagyon sokáig olvasgattam ezt a viszonylag hosszú szöveget, amit monográfiának nem neveznék bár egységes tematikájú, de annyira sokféle területére tér ki, jó okkal, a tudománynak (a tudomány médiaszereplése és fogyasztásától elkezdve a koponyadudortan vagy éppen a flogiszton elmélet hitelvesztésének körülményein át a tudományos munka hierarchikus viszonyainak és presztizsének elemzéséig bezárólag, kábé minden irányba) hogy az már maga is szétfeszít mindenféle monó-jelleget. És borzasztóan érdekes, akár rajongunk a tudományért, akár szkeptikus távolságtartással fintorgunk az elefáncsonttoronylakó fehérköpenyes „brittudósok” kasztjára, jól fogunk szórakozni. És bár definitív választ nem ad, és bőséggel alátámasztja miért is nem adhat lényegében senki, arra a kérdésre hogy pontosan mi a tudomány és honnantól áltudomány, azért erről mégiscsak rengeteg (számomra) új megközelítést mutat be, ráadásul kifejezetten olvasmányosan.
Hogy mennyivel bonyolultabb megvizsgálni egy megválaszolhatatlan kérdést mint meggyőző választ fabrikálni rá, az egyik legszebb tanulság számomra ebből az alapos és szórakoztató könyvből.

>!
Cipőfűző P
Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai

Közvetlen stílus, élvezetes, pörgős. Igaz, hogy én egy hónapig olvastam.
A szerzők nekiveselkednek, hogy bemutassák, mi tudomány és mi nem az. Aztán önkritikusan visszakoznak, hogy hát ez nem olyan egyszerű, noha már korábban mások megpróbáltak éles határokat húzni, isten igazából senkinek sem sikerült. Ha a tudomány népes és sokszínű képviselői mégis konszenzusra jutottak, akkor meg a tudománytalanság csapdájába estek maguk is. A szerzőtrió is három lépés távolságban marad a határvonal meghúzásától, bölcsen tartózkodnak az értékítéletektől. Nem intézik el egy legyintéssel az áltudományokat, nem rontanak nekik vérben forgó szemmel (noha némely esetben megtehetnék). Foggal-körömmel ragaszkodnak a korrektség megtartásához, ugyanakkor érezni az enyhe provokatív hangvételt.
Tehát nem akarnak az olvasó helyett dönteni, hogy az mit fogadjon el, csupán útmutatást próbálnak adni a helyes döntésekhez.

>!
spinakker
Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai

A nyest.hu-n és a tényleg.com-on (lásd: linkek) megjelent részletek nagyon felkeltették a figyelmemet. Azt hittem, hogy majd sorra fogja venni az összes népszerű áltudományt és megcáfolja őket. Ennek ellenére inkább arról szól, hogy mit lehet tudománynak nevezni, mit áltudománynak, és hogy ez a kérdés miért olyan bonyolult (és egyben fontos), hogy egy egész könyvet kell róla írni.
Viszont nem tudom, kinek íródott, mert a tudomány egyeduralmába és egyértelműségbe vetett hitet szétoszlatja, sőt, néha nagyon jó érveket ad a tudomány és racionalitás elleneseknek. Az viszont, aki csak a racionalitásban hisz, elfogultan, szinte vakon, mint ahogy én is, még mindig úgy gondolom, hogy messziről megmondom, mi az áltudomány, és ami ezzel együtt elvetendő. Na jó, ez inkább az én szűklátókörűségemre utal, mert a könyv remek munkát végez abban, hogy körüljárja mind a tudományról, mind az áltudományokról alkotott előfeltevéseket, és hogy megmutassa, nem szabad mindent biztosra venni.. Vagyis a végére kiderül, hogy a tudomány és a tudósok sem halál biztosak mindenben, nem feltétlenül dolgoznak mindig elfogulatlanul és racionálisan, és persze az áltudományokat sem szabad gondolkodás nélkül elvetni.
És ha már tudományok. Ugyan a „puha”, vagyis a humán tudományokról is szó esik, sajnos azonban keveset. Pedig az ún. tudományháborúk pont a reál és a humán tudományok szembenállásáról szólt, vagyis egy tudományon belüli komoly vitáról, ami az egyes ágak jogosultságát kérdőjelezte meg, ahogyan azt is, hogy kinek van megmondani, hogy mi tudomány és mi nem.
Meg másban is hiányt éreztem. Ugyan elég részletesen tárgyal sok témát, így asztrológiát, kreacionizmust, holokauszttagadást, akupunktúrát, Dan Brownt, kitalált középkort, ókori földönkívülieket, parapszichológiát, stb., azt már csak érinti, hogy miért olyan népszerűek és az emberek miért olyan fogékonyak ezekre, a tudománnyal szemben.
Ha a tagolás és az olvasóközönség megszólítása nincs is mindig eltalálva, a könyv maga remek munka, nagyon tanulságos, és fontos lehet mindenkinek, akit kicsit is érdekelnek ezek a kérdések.

>!
balagesh IP
Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai

Andorai Péter vallomása rémlett fel a Csinibabából: „Tudja, én megdobáltam gyerekként Horthyt, aztán ifjú koromban Szálasit, aztán megdobáltam Rákosit és most ezt a Kádárt készülök…”
És másik archaikus kifejezéssel: a három ifjú tudós önkritikát gyakorol.
Na persze annyira nem, mert mégiscsak tudósok. De átgondolják a tudományos élet mechanizmusait, amik között van szép számmal kényszerű és kellemetlen is. Az elítélendő vagy el nem fogadható elméletek képviselői felé megértéssel (és nem leereszkedéssel) közelítenek. De így aztán nem hízelegnek saját elöljáróiknak (jövőben saját maguknak), sem a partvonalon kívül kepesztőknek sem. Mert a tudomány pénz (is), meg hatalom (is). A tudósok meg nem hiúk, így nem hordanak maguknál tükröt, így aztán meglepő lehet a saját arcképüket így látni.
Tehát aki összeesküvéseket akar kreálni, nagyon jól kiforgathatja a szavaikat. A tudomány lovagkeresztes védelmezői is hivatkozhatnak rá, hogy a szennyest nem kellene kiteregetni. De az olvasó meg jól szórakozik, mert kiderül, hogy nem fekete-fehér a világ, hanem tiritarka, és még vicces flitterek is hullanak néha az égből.

>!
bfg3 P
Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai

Nem minden felvetésével értek egyet a könyvnek, nem mintha én meggyőződésem szerint képes lennék ennél biztosabban meghúzni a tudomány határait, inkább azért, mert az ezt bizonygató filozófiai eszmefuttatások nem egészen meggyőzőek. Ennek persze az is oka lehet, hogy nem volt lehetőség ezeket teljes terjedelmükben, pontosan bemutatni.
spoiler
Mindennek ellenére érdekes és elgondolkodtató olvasmány; számomra az egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy feltételezhetően hibás, tarthatatlan elméleteket is vizsgálnak tisztességes, elhivatott tudósok. Így aztán a választóvonal nem is annyira tudomány és áltudomány, sokkal inkább tudós és áltudós közt húzódhat – ahol utóbbiak maguk is tisztában vannak módszerbeli hiányosságaikkal.
És bizony akadnak olyan esetek is, amikor Richard Dawkinssal vagyok kénytelen egyetérteni: nem az a baj az áltudományokkal, hogy egyes emberek hisznek bennük – ehhez mindenkinek joga van. A baj ott kezdődik, amikor mások, haszonszerzésből vagy hatalomvágyból, visszaélnek embertársaik hiszékenységével vagy kiszolgáltatottságával, és a lelkiismereti szabadsággal takarózva hárítják el a csalás vádját, holott maguk valószínűleg nem hisznek mindabban, amit felhasználnak.

>!
Sytka MP
Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai

Rendkívül érdekes, stílusában élvezetes, témaválasztásában aktuális munka, mely ráadásul elektronikusan is beszerezhető. Hol találjuk a határt tudomány és áltudomány között? Miért pont ott? Ki dönti el mit hova sorolunk? Pontosan milyen ismérvek alapján húzódik demarkációs vonal a legitim tudományok és a tudománynak látszó, sokszor szakkifejezésekkel operáló próbálkozások között?

A könyv 350 oldalas terjedelme három nagy témakört igyekszik áttekintő jelleggel bemutatni. Az első a tudományos paradigmák fejlődésével foglalkozik, a Bécsi Körtől kezdve Popper falszifikációs elképzelésén át Feuerabend szinte mindennel szembeszálló kísérletéig. A második szakasz konkrét esettanulmányokat elemez, olyan példákat hozva, melyekkel mind találkozhatunk, s amelyeket egyfajta társadalmi konszenzus keretében áltudományként kezelünk: bemutatásra kerül az asztrológia (mely egyébként régen még igazi tudománynak számított), a kreacionizmus (mely ugyancsak régen a mainstream tudomány részét képezte), az akupunktúra (mely néhol az orvostudomány elismerését élvezi, míg máshol vitatják), a holokauszttagadás vagy éppen a parajelenségek, mint amelyek kifejezetten a tudományos közösség kegyeinek elnyeréséért küzdenek. A könyv utolsó szakasza a tudomány belső működését, a publikációs mechanizmusokat, a tudomány és a nyilvánosság kapcsolatát elemzi, s ezen keresztül jut el a végső konklúzióhoz… melyet nem árulok el, inkább olvassátok a könyvet!

Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy a szerzők a józanság hangján szólaltak meg, s még az áltudományosnak tartott elképzeléseket is korrekt módon mutatták be, sőt ahol kellett, védelmezték, miközben nem féltek a hivatalos tudomány gyenge pontjaira, adott esetben dogmatikus merevségére rámutatni – mindamellett, hogy alapvetően a legfontosabb emberi vállalkozásként tekintenek rá. A kérdést pedig, hogy melyek a megbízható tudásformák a XXI. századi ember számára, s hogy azok a hivatalos tudományon belül vagy esetleg azon kívül is találhatók, mindenki egyébként is maga válaszolja meg önmagának.

>!
thpth
Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai

Ami ebben a könyvben benne van, azt már előttem sokan érzékletesen elmondták. Ezzel nem szeretnék foglalkozni.
Inkább arról beszélnék, ami a könyvben nincs benne, de a téma megértése szempontjából alapvető jelentőségű lehet.
Véleményem szerint a tudománynak nincsenek határai, mert az alapvető kollektív tudatformáló tényezők, mármint a tudományok, a vallások, a művészetek és a filozófiák nem választhatók el élesen egymástól.
Lépjünk azonban tovább egy paradoxon irányába!
Az embereket ugyan mélyebben nem érdekli a tudomány, a művészet, a vallás, a filozófia világa, mégis a legtöbb ember jól fejlett realitásérzékkel rendelkezik.
Honnan származik ez?
Létezik ugyanis egy ősi, közös, primitív gondolkodásmód, amelyet én antropocentrikus kvadratikus tudásmodellnek nevezek.
E szerint a modell szerint a valóság struktúrákból áll. A struktúrák rendszert alkotnak. A rendszer középpontjában az emberi struktúrák világa áll. Ezt veszi körül a csillagászati, földrajzi, biológiai, anyagszerkezeti struktúrák világa, úgy, mintha egy négyzet négy sarkában helyezkednének el és amelyben az átlók metszéspontja tartalmazza az emberi struktúrákat. Az ábra azonban még nem teljes. Egészítsük ki újabb 4 elemmel az ábrának megfelelően:
                            kozmológiai str
        _csillagászati str                    földrajzi str
kapcsolati str            __emberi str            létesítmény str
        _anyagszerkezeti str                biológiai str
                            _eszköz str
(az aláhúzásjelek nem tartoznak az ábrához, csak csúnya kényszerelemek.)
Állításom szerint a józan ember mindegyik összetevőt figyelembe veszi ugyan, de egyiknek sem tulajdonít túlzott jelentőséget.

Tegyük fel, hogy úgy határozom meg a tudományt, mint ami nem áltudomány, vagyis nem tartalmaz
– művészi képzelgést (mint pl. a csillagképek, vagy égitest együttállások esetén),
– vallási képzelgést (mint pl. a kreacionista teremtésmítosz esetén),
– filozófiai képzelgést (mint pl. az embert behálózó akupunktúrás energiahálózat feltételezése esetén).
Ami marad tiszta, professzionális tudomány?
Nem tartalmaz
– művészi elemeket (mint pl. formatervezett eszközöket),
– vallási elemeket (mint pl. a haladásba vetett hitet),
– filozófiai elemeket (mint pl. azt a szkepszist, hogy sohasem lehetünk biztosak az axiómáink helyességében)?

Nem tudom, nem vagyok tudós, laikus vagyok.
Én csak azt látom, hogy a modern tudomány révén
– mennyire tönkretettük a Földet,
– mennyire szétziláltuk a hagyományos emberi közösségeket,
– mennyire nehezen értelmezhetővé tettük a művészeteket.

A laikusok középen állnak. Őket nem érdeklik az áttekinthetetlenül bonyolult bizonyítások, az összesítő képletek szépsége, a paradigmaváltások heves vitái. Egyszerű csillagászati, földrajzi, … struktúrák veszik körül őket. És ezzel akár még elégedettek is lehetnének.

>!
piccola
Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai

Nagyon érdekes téma, azt boncolgatja, hogy hogyan különíthető el egymástól a tudomány és az áltudomány (egy laikus számára). Helyesebben: milyen harcot is vívnak egymással a különböző területek azért, hogy tudománynak nevezhessék magukat vagy hogy egy másik területet NE nevezhessenek annak (pl. asztronómia/asztrológia; nyugati orvoslás/természetgyógyászat stb.)


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Vicces kedvű finn asztrológiakritikusok kidolgozták a sporalógia tudományát. A finn műszó a sporából jön, ami helsinki szlengben a villamost jelenti. A sporalógia azt tanulmányozza, hogy a sínen, tehát (mint a bolygók az ekliptikán) rögzített útvonalon haladó villamosok (kiváltképp a 3-as számú) hogyan befolyásolják az emberek személyiségét a születésük pillanatában. Az elmélet mögött álló érv szerint a villamosok sokkal közelebb vannak hozzánk, mint a bolygók. A sporalógia tudományának nincsenek kidolgozott szabályai, csak néhány vezérelv igazít el a működése felől. A zöld és sárga villamosok nyugalmat és művészi hajlamokat jeleznek, míg a piros és a zöld villamosok mérnöki irányultságra utalnak. A 4-es villamos (Katajanokka-Munkkiniemi) és a 10-es villamos (Kirurgi-Huopalahti) a rossz és a jó iskolai előmenetelre utalnak, merthogy a 4 és 10 a legrosszabb és legjobb jegy a finn iskolában.

147. oldal, 6. fejezet: A csillagok, a sors és a csillagjóslás sorsa

Kapcsolódó szócikkek: asztrológia
23 hozzászólás
>!
Kuszma P

Däniken szerint a régi emberek a földönkívüliektől ta­nultak repülni, majd megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat. Na de az is lehet, hogy egyszerűen csak a régi em­berek, akik nem tudtak repülni, megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat (a tudomány nagyjából így gondolja). Vagy a régi emberek, akik maguktól megtanultak repülni, megrajzolták a térké­peket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat. Vagy a földönkívüliek, akik tudtak repülni, megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatot, és hozzá se szóltak a régi emberekhez. Vagy pedig a spagettiszörny a felelős mindenért. Ezek az elméletek mind lehetsé­gesek, nehéz belátni, miért volna éppen Dänikené a leginkább meggyőző. Kicsit szikárabban megfogalmazva – ha egy elméletet azzal védünk, hogy „lehetséges”, akkor, mivel potenciálisan végtelen számú hasonlóan lehetséges elméletet tudunk ugyanazon jelenségek magyarázatára létrehozni, mindegyik valószínűsége tart a nullához. Egy elmélet elfogadásának így nem lehet feltétele az, hogy az „lehetsé­ges”! Hogy komoly alternatívaként tekintsünk rá, „valószínűnek” is kell lennie.

209-210. oldal, Történetírás - a jó, a rossz és a relatív

45 hozzászólás
>!
Kuszma P

Ezt a helyzetet [a tudomány határainak megváltoztatásáért folytatott vitát] a könyv írói közül ketten is megélték és élvezték: egyszer ugyanis nyilvános vitában ki kellett állniuk a csillagászokkal szemben, akik a Föld gömbölyű volta mellett érveltek. Mivel mindenki azt gondolja, hogy a Föld gömbölyű, „ellenfeleink”, akiknek saját kutatási területükön kellett publikálni, doktorijukat megírni stb., nem sokat törődtek a vitával. Mi azonban, minthogy pontosan az ilyen problémák és a döntési mechanizmusok vizsgálata az egyik kutatási területünk, rászántunk egy egész hétvégét „lapos Föld elméletünk” kidolgozására. Egyikünk csillagász lévén, körülbelül tudtuk az ellenfél várható érveit, így nem volt más feladatunk, mint tudománytörténeti ismereteink, leleményességünk és arcátlanságunk korlátain belül minden lehetséges eszközt megragadva kialakítani stratégiánkat. Ókori látáselméletek, 20. századi matematika és topológia, részletes beszámolók kétdimenziós modellek segítségével (hiszen az igazi Föld lapos, a földgömb csak egy primitív, félrevezető modell) elértük, hogy a nyilvános vitát követően egy minisztériumi helyettes államtitkár odasúgta nekünk, hogy meggyőztük.

267. oldal, Viták, csaták, határok, csatárok

7 hozzászólás
>!
spinakker

Bár összeesküvések, rejtett tervek bizonyára valóban vannak, és ezeket időnként meggyőző módon le is leplezik, összeesküvés-elméleteknek nem e leleplezéseket hívjuk, hanem azokat a magyarázatokat, amelyek immunisak az esetlegesen őket megcáfoló tényekkel szemben: az összeesküvést minden bizonyítja és semmi nem cáfolja. Ha ugyanis valami mégiscsak cáfolni látszana, akkor az nyilván az elterelés része, amellyel az összeesküvést kitervelői meg kívánják védeni a leleplezéstől. Az összeesküvés-elméletek hívői rendszerint nem tudnak megnevezni olyan tapasztalatokat, amelyek fennállása esetén elvetnék az elméletüket, ahogyan Karl Popper, az összeesküvés-elmélet típusú magyarázatok egyik kritikusa fogalmazott, ezek az elméletek kibújnak az esetleges falszifikáció alól, és ezért nem (lehetnek) tudományosak.

209. oldal, 8. fejezet – Történetírás – a jó, a rossz és a relatív – Összeesküvés-elméletek (Typotex, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: falszifikáció
>!
Cipőfűző P

A következő probléma a „lehetségesség” értelmezése körül adódik. Ha a dänikeni elmélet erénye, hogy elképzelhető, akkor komolyan is kell vennünk, de csak annyira, mint azt a végtelen számú konkurens elméletet, amelyet mellé tehetünk, és amely ugyanennyire lehetséges. Däniken szerint a régi emberek a földönkívüliektől tanultak repülni, majd megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat. Na de az is lehet, hogy egyszerűen csak a régi emberek, akik nem tudtak repülni, megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat (a tudomány nagyjából így gondolja). Vagy a régi emberek, akik maguktól megtanultak repülni, megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatukat. Vagy a földönkívüliek, akik tudtak repülni, megrajzolták a térképeket, rajzokat, vonalakat és kidolgozták a magas szintű csillagászatot, és hozzá se szóltak a régi emberekhez. Vagy pedig a spagettiszörny a felelős mindenért. Ezek az elméletek mind lehetségesek, nehéz belátni, miért volna éppen Dänikené a leginkább meggyőző. Kicsit szikárabban megfogalmazva – ha egy elméletet azzal védünk, hogy „lehetséges”, akkor, mivel potenciálisan végtelen számú hasonlóan lehetséges elméletet tudunk ugyanazon jelenségek magyarázatára létrehozni, mindegyik valószínűsége tart a nullához. Egy elmélet elfogadásának így nem lehet feltétele az, hogy az „lehetséges”! Hogy komoly alternatívaként tekintsünk rá, „valószínűnek” is kell lennie.

209-210. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tudomány
1 hozzászólás
>!
Cipőfűző P

Az elméletek olyan hajók, melyek a tudatlanság tengerén úsznak. A tapasztalat sziklaszilárd talapzata csak kiemelkedő szigetecskék formájában érhető el. Ezek a szigetek azonban alkalmatlanok arra, hogy az elméletek hajóit hozzájuk horgonyozzuk – csupán arra alkalmasak, hogy elsüllyesszék a hozzájuk csapódó hajókat. Mégis, a tudományos elméletek bátor hajósai bemerészkednek a sziklák közé, hiszen csak ezen a módon kerülhetnek kapcsolatba a tapasztalattal. A hajósok tudják, hogy ha sikerülne megúszni minden sziklával az ütközést (a cáfolatot), akkor a távolban ott várna rájuk az Igazság szigete – ám ez végtelen messze van, valójában elérhetetlen. A tudománytalan hajósok azonban elkerülik a sziklás vizeket, nehogy kitegyék a hajót a tapasztalati konfliktus veszélyének. Ők soha nem fognak sehova eljutni, hiszen nem haladnak semmi felé sem.

64. oldal (3. Filozófusok a tudomány határairól - Popper demarkációs kritériuma)

>!
spinakker

A kreacionisták talán legfőbb érve a hiányos tudásunkat használja ki (ez jól látszik, amint végigolvassuk a főbb érveket.). Senki sem gondolja azonban, hogy ma minden, az evolúcióval kapcsolatos kérdés megválaszolható. De, ahogy arra sokan rámutattak, a kreacionisták a bizonyítékok hiányát a hiány bizonyítékának próbálják feltüntetni. Ennek az érveléstechnikának külön neve is van, az ún. nem tudásra apellálás (latinosan argumentum ad ignorantiam).

171-172. oldal, 7. fejezet – És monda Isten: legyen evolúció (Typotex, 2008)

6 hozzászólás
>!
spinakker

Dan Brown sokszor még olyan tényeket is rosszul állít, amelyekre a forrásul választott munkák még helyesen hivatkoztak. Az olimpiát nem nyolcévenként rendezték Aphrodité tiszteletére, hanem négyévenként Zeuszéra. A Vénusz valóban ötszöget jár be az égbolton, de csak jóindulatú közelítésben, és periódusa független az olimpiai játékok gyakoriságától, amelyeknek pedig semmi közük sincs bármiféle istennő tiszteletéhez. A Merovingok nem megalapították Párizst, legfeljebb székhelyükül választották az akkorra már hétszáz éves múltra visszatekintő települést.

203. oldal, 8. fejezet – Történetírás – a jó, a rossz és a relatív – A da Vinci-kód (Typotex, 2008)

3 hozzászólás
>!
spinakker

Ha kivonnánk a tudáskészletünkből mindazt, amit nem személyesen tapasztalunk meg vagy következtettünk ki – mint ahogy az újkori gondolkodók bíztattak minket –, akkor szánalmasan kevés maradna: nagyjából annyi, mint azoknál a fejlettebbe állatfajoknál, melyeknél a kommunikáció alapú tudás nem játszik komoly szerepet.

310. oldal, 11. fejezet – Viták, csaták, határok, csatárok (Typotex, 2008)

1 hozzászólás
>!
spinakker

Az a baj, hogy amikor a hétköznapok embere szembesül a tudománnyal, akkor az többnyire nem olyan kérdések mentén történik, hogy pontosan hogy mozognak a bolygók, a műholdak és az ingák. A laikus arra lenne kíváncsi, hogy milyen idő lesz a jövő héten, hogy mellrákot okoz-e a mellplasztika, hogy agyrákot (hererákot?) okoz-e a mobiltelefon, hogy egészségesek-e a génmanipulált élelmiszerek. Ezeket a kérdéseket azonban korántsem tudja olyan jól megválaszolni a tudomány, mint az iskolai fizikafeladatokat, és nincs róluk tudományos konszenzus: a kérdések bonyolultak, és talán hosszú-hosszú kutatás tudna csak megbízható, jól ellenőrzött és kipróbált választ adni rájuk (ha egyáltalán), és nekünk nincs időnk arra, hogy ezt megvárjuk. Az rendben van, hogy az atommaghasadással sok energiát lehet termelni (mindez jól kipróbált tudás), de vajon káros-e rám nézve, hogy az atomtemető szomszédságában lakom? Az is rendben van, hogy a teflonra nem tapad az étel (köszönjük ezt az anyagot az űrkutatásnak), de vajon nem mérgez-e minket hosszú távon? Olyan világban élünk, ahol a fejlődés felgyorsult üteme és környezetünk egyre sokrétűbb megváltozása folyton új kérdésekkel szembesít minket, és minden válasz kérdések újabb sorát veti fel – melyekre gyakran nem kaphatunk azonnali választ.

317. oldal, 12. fejezet – A tudomány és a nyilvánosság (Typotex, 2008)

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Leon Lederman: Az isteni a-tom
Roger Penrose: A császár új elméje
Esko Valtaoja: Mindentudó kézikönyv
Richard P. Feynman: A fizikai törvények jellege
Almár Iván: A SETI szépsége
Ray Bradbury: Az öröm masinériái
Erik Hornung: Az egy és a sok
Grandpierre Attila: Karácsony
Paul Feyerabend: Három dialógus a tudásról
Hajdu Ráfis Gábor: Hit és gyógyulás