Egy ​magyar srác viszontagságai Külföldiában 1 csillagozás

Kuruc Attila: Egy magyar srác viszontagságai Külföldiában

Amit ​az olvasó a kezében tart, az egy memoár, a szerző külföldi tapasztalatairól, némi dokumentarista tényszerűséggel fűszerezve. Rendkívül őszintén és köntörfalazás nélkül beszél érzésekről, tettekről, barátságokról, párkapcsolatokról, döntésekről, hibákról. Kritikájával nem kíméli sem saját magát, sem a körülötte levőket.

Többféleképpen tehetjük magunkévá a kötetet: szórakoztató történetként, információhalmazként a külhoni életet illetően, laza társadalomkritikaként vagy egy visszafogottabb szociológiai terepmunkaként is. A szerző a saját példáján keresztül mutat rá korunk (magyar) fiataljainak mindennapi problémáira, dilemmáira, frusztrációira. Ugyanakkor alternatívákat is kínál a gondokból való szabadulásra. Mindezt a saját hétköznapi, szlenggel, szabadszájúsággal és itt-ott humorral átitatott stílusában meséli el.

Ajánlott mindazoknak, akiknek ha csak egyszer is, de megfordult már a fejükben a külföldre emigrálás, illetve olyanoknak, akik bepillantást… (tovább)

>!
Underground, Budapest, 2017
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631288735

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
kerkata
Kuruc Attila: Egy magyar srác viszontagságai Külföldiában

Megpróbálom értékelni azt a könyvet, mely számomra mondhatni igen érdekes élmény volt. Érdekesnek mondanám, mivel az adott műben jómagam is szerepelek és éppen ezért állíthatom, hogy elsősorban furcsa az embernek saját magát leírva látni. Többek között azért is lesz nehéz az értékelésben megőrizni az objektivitásomat, mert nem csak aktív szereplője vagyok a történetnek, hanem maga a szerző nem más, mint a párom. Sokan gondolhatják azt, hogy elfogult vagyok és leszek a kritikámban. Nem tudhatom biztosra, mi sül ki belőle másoknak, hogyan fogják értékelni, hogyan látják majd pont az én hozzáfűznivalóimat, meghozom-e a kedvüket az olvasásához vagy sem? Egyet biztosra tudok: nehéz lesz itt-ott véka alá rejtenem a véleményemet…
Tehát:
Mint ahogyan a szerző is írja, a könyv nem más mint „egy memoár”. Arról szól, hogy mi késztette az írót arra, hogy az akkori többedmagával útnak induljon és világot lásson, új életet kezdjen. Elhagyta az akkori otthonát, a barátait, az országot ahol született, a helyeket melyekhez sok szép és kevésbé mosolyra méltó emlék fűzi. Mondhatnám, hogy igen részletesen mutatja be a magyarországi körülményeket, melyek egy fiatalban megindítják annak az elképzelésnek a gondolatát, mely az „esetlegesen mi lenne, ha máshol próbálnám meg az életemet a megfelelő vágányba terelni, mind anyagilag, mind érzelmileg-kérdéskört” boncolgatja. De nem teszem. Számomra nem részletes volt, inkább jellemfejlesztő. Jellemfejlesztő, abban az értelemben véve, hogy megismerheti az olvasó a főhőst, annak az indulás előtti érzelmi világát, gondolatait, mindennapjait, majd azt, hogy hogyan jut el egy bizonyos szintről egy másik, mondhatni, számára biztonságosabb és minden értelemben vett magasabb pontig. Sokan vannak úgy vele, hogy a külföldi életet azért választják, mert másra nincs lehetőségük. A könyvnek nem célja bárkit is meggyőzni, hogy tegyen így vagy úgy, csupán lehetőséget ad arra, hogy lássa az ember, hogy bizony lehet másképpen is, nem feltétlenül úgy, ahogy eddig élte az életét. Sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy egy viszonylag elfogadható helyen, normális fizetésért dolgozzon. Viszonylag elfogadhatót említettem és ez nem véletlen, mivel hiába teszi a dolgát az ember nap, mint nap, a megfelelő bérezés mellett, ha közben pl. a főnökei kiidegelik, nem hagyják az amúgy becsületes, megbízható dolgozót a feladatát végezni. Mikor meg vége a napnak/hétnek, csak hazamegy és ezerszer fáradtabbnak érzi magát, mint ahogyan kellene, mert az energiavámpírok elveszik minden élethez való kedvét. És ez még csak az elfogadható kategória, de például vannak a saját ismeretségi körömben is olyanok, akik dolgoznak a munkahelyükön, még a bérezésük is megfelelő, mondhatni, jól élnek az otthoni viszonyokhoz képest, alig 30 évesen már saját lakással is rendelkeznek – amit vagy a szülőktől kaptak ajándékba, vagy előtakarékosságiból vették meg, vagy éppen fizetnek érte havonta, megint csak a szülőknek a banknak vagy akárkinek (ilyenről is lehet hallani). Én ezeket az embereket nem irigylem cseppet sem, viszont az is igaz, hogy – én úgy érzem – a könyv nem az imént említett rétegnek szól, hanem inkább a beszürkült, már-már életunt, depresszió gondolatát sem mellőző, nélkülöző fiataloknak. Azoknak, akik kilátástalannak látják a magyarországi helyzetet, akik teszem azt, a havi 50 akárhány ezer, vagy akár 110 ezer forintos fizetés mellett albérletet, rezsit – és a többit még csak ne is említsem, mert akkor végeláthatatlan lenne a felsorolásom – fizetnek. Éppen ezért mondtam már korábban is és nem győzöm hangsúlyozni, hogy a könyv nem meggyőzni kíván, csupán rávilágít a lehetőségekre.
Jellemfejlesztő abból a szempontból, hogy megmutatja egy az iskolát mellőző, a tömegtől egyedibb látásmóddal rendelkező, mindenféle szereket nem megvető fiatal szemszögéből az élet árny- és naposabb oldalait. Én sosem nézem le azokat, akik kevesebb bizonyítvánnyal rendelkeznek. mint mások, nem az iskola tesz egy embert ilyenné, vagy olyanná, hanem a megélt és megtapasztalt események azok, melyek formáló erővel képesek hatni. Az író egyik korai ismerőse mondott korábban valami olyasmit, hogy:
„Ezzel az Attila gyerekkel mára vagy az van, hogy nagyon lecsúszott vagy az, hogy próbált valamit magával kezdeni és rendben van a fiú.”
Pontosan sajnos nem tudom idézni az illető szavait, mivel én is csak szájhagyomány útján hallottam, de a lényegen nem változtat.
Az elbeszélésből jól látszik, hogy az egykori önmagáról is némileg felelőtlenként író szerző miként látja és látta az életet, tulajdonképpen egy életutazásnak lehetünk szemtanúi, annak is csak egy szeletébe kóstolhatunk bele. Mindamellett, hogy a szereplőket sem kíméli kritikával, magát is sokszor kritikusan kezeli. A pénzügyi stabilitás régen áhított elérését boncolgatja, mindeközben arra is kitér, hogyan mentek tönkre baráti kötelékei és párkapcsolata. Bepillantást enged a mindennapjaiba. Az emberek gyakran járnak úgy, hogy eljutnak valahonnan valahová és a korábbi emberek akik körülvették, hirtelen terhesek lesznek a számára. Jelen esetben már nem volt mi összekösse az illetőt a korábbi haverjaival, akik bár a főhőshöz hasonlóan ugyanúgy lakcímet/országot váltottak, mégis ugyanazok a beszürkült emberek maradtak. Bár azt említi, hogy neki nem volt szüksége negatív emberekre, s többek között ezért szakította meg a kapcsolatot az utóbb említett egyénekkel, mégis ez a beszürkülés fel-fel üti fejét az írónál is, minek következtében egy az „egymás mellett élünk, de nem egymással-párkapcsolat” lassan kisikló folyamatát figyelhetjük meg. Mely természetesen nem egyoldalú, mivel az akkori barátnő sem kezelte a helyzetet túl megfelelően, lassanként megváltozott, a tömeggel tartott. Valószínűleg, többek között annak okán, hogy nem voltak Németországban barátai és magányosnak is érezte magát. Csak találgatni tud az ember és nem célom boncolgatni a cselekményeket, a magam bőrén is tapasztalom, hogy hiányoznak az otthoniak, ettől függetlenül, nem tudnék más lenni, mint amilyen, mert akkor már nem az lennék, akit a barátaim bennem megszerettek, amiért barátjuknak tartanak. Kicsit olyan lenne, mint a főhős és barátai között megszakadt kapcsolat, mert valaki mindig változik, a kérdés, hogy jó irányba-e? Persze az, aki változik sosem veszi észre magán, hogy éppen jó vagy rossz irányba fordult volna az élete, csak azt látja, hogy neki éppen jó, minden másra a körülötte élőknek van igazibb rálátása. És ez a történet eme részében igaz mind a két szereplőre, mint ahogyan az a mondás is, hogy az éremnek mindig két oldala van. Éppen ezért a dolgok mélyebb elemzése nem az én asztalom.
Úgy érzem a mű nem más mint egy a nagyvilágnak nekiinduló, nyughatatlan lélek folytonos helykeresése, aki bár úgy érzi, hogy Németországban megtalálta számításait, mégis bebizonyosodik, hogy csak addig a pontig, amíg nem csak a biztos anyagi hátteret érzi magáénak, hanem a saját magában lakozó kreativitást is szabadjára engedi, csak akkor lesz végre igazán otthon. Ennek köszönhetően folyton és folyton az útját keresi, csak ideig-óráig képes egy helyen megmaradni. E felismerésnek csak a fokozatosan kialakuló, életre való látásmódjának gyökeres változása szabhatott volna gátat. A szerző egy szempontot ábrázol, a saját érzelmi löketét „zúdítja” az olvasóra, eközben nem tétlenkedik, s igyekszik megérteni a többi szereplő érzelemvilágát is. Nem köntörfalaz, kimondja, amit gondol, sokszor nyersen teszi ezt, de önmagának sosem fordít hátat. Elsőre, elfogultságomban 5 csillagot adtam, majd konstatáltam, hogy olyan három, maximum három és fél a szint, de a könyv végére érve négyet fogok adni, mert ha nem ismerném az írót, akkor is úgy gondolnám, hogy nem érdemes egy, az eddig általam olvasott könyvekhez sem hasonlítani, mivel ahogy például egy akciófilmet sem mérhetek egy drámához, úgy ezt is fölöslegesen tenném.
A könyvben mindenki egy kicsit magára ismerhet, lehet éppen önmagát kereső fiatal, vagy életunt középkorú, aki változtatni akar, én, ha nem lennék benne, az életutam alapján picit akkor is magamra ismernék… Azt hiszem nyugton be lehet sorolni az önsegítő könyvek kategóriájába is.
Számomra picit furcsa és néhol illúzió romboló – de kinek mi tetszik – hogy a szerző úgy beszél, mintha éppen az egyik haverjának írta volna a könyvet, mégis a megélt események alapján bizton állíthatom, hogy szól bármely korosztálynak, aki picit is érez magában tettvágyat, aki nem fél az ismeretlentől, aki annak ellenére, hogy küzdeni kell, nekiindul és mer változtatni.
Te vajon mersz-e változtatni?
Köszönöm