Glissando ​és húrtépés 1 csillagozás

Kürti Emese: Glissando és húrtépés

A ​könyv fókuszában az 1960-as évek kevésbé ismert, első fele áll, középpontjában a röntgenorvos és zeneszerző dr. Végh László alakjával, aki fontos szerepet töltött be a budapesti underground kultúrában. Dr. Végh már 1958-tól konkrét és elektronikus zenei kísérleteket folytatott, amelyeket főként a nemhivatalos kultúra magántereiben osztott meg a későbbi neoavantgárdhoz sorolt fiatal művészekkel. Zenei bemutatóin először voltak hallhatók a kortárs avantgárd zene aktualitásai, John Cage, Karlheinz Stockhausen, Ligeti György, Luigi Nono, Pierre Boulez és mások művei. Szerepkörének pozitív értelmezése mellett a könyv dr. Végh Lászlónak a titkosszolgálatokkal való együttműködését sem kerüli meg.
A kötet fő célja ugyanakkor, hogy új művészettörténeti genealógiát kínáljon a hatvanas évek közepén megjelenő neoavantgárd pozíciók értelmezésére, és bemutassa azt a folyamatot, ahogy a kortárs zene inspirációjából és a költészet hátterével megjelentek az első happeningek, akciók… (tovább)

>!
L'Harmattan, Budapest, 2018
250 oldal · ISBN: 9789638935069

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Vajay Zsófia – Bombera Krisztina (szerk.): Budapest Bár – Örömzene
Simon Géza Gábor: Képes magyar jazztörténet
Koszits Attila: Pécs Underground ’80
Simon Géza Gábor: „Csillogó fekete lemezeken…” / „On shiny black disc…”
Szomory György: Kis magyar zenetörténet
Bajnai Klára – Simon Géza Gábor – Borsos Tibor: A „Diadal” Hanglemezgyár története és diszkográfiája
Simon Géza Gábor: Szelíd dalok
Kath Stathers: 500 inspiráló túra a Föld körül
Kárpáti János: Kelet zenéje
Ember Ildikó – András Edit: Zene a festészetben