Utópia 34 csillagozás

Kurt Vonnegut: Utópia

Kurt Vonnegut, a Titán szirénjei az Ötös számú vágóhíd és még sok hasonló ironikus hangvételű antiutópisztikus regény írójának egyik legjelentősebb művét olvashatjuk e kötetben. E regény egy olyan automatizált társadalomban játszódik, amelyben a termelést, az oktatást és minden személyzeti munkát gépek végeznek. A központi számítógép dönt minden lényeges és lényegtelen kérdésben.
De mi lesz az emberrel?
Az emberek tesztek pontszámai alapján osztályozódnak, és egy bizonyos pontszám alatt elvesztik értéküket: katonának, vagy a „Helyreállítási és javítási Hadtesthez” kerülnek.
A társadalom tökéletesen stabilizált.
Paul Proteus doktor mégis fellázad, mert ő hisz az Emberben, az értékeiben…

Utópia 14 és Gépzongora címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1952

>!
Totem, Budapest, 1993
298 oldal · ISBN: 9637888195 · Fordította: Vajda Gábor

Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 21


Kiemelt értékelések

mezei P>!
Kurt Vonnegut: Utópia

Először is: a sci-fi nem az én műfajom. Mostanában olvasásaimban (ellentétben a való élettel) szeretek kilépni a komfortzónámból. Ez történt most is. És nem bántam meg. Viszont még mindig nem szerettem meg az utópiát/disztópiát, mint műfajt. Az egészben az zavar a legjobban, hogy én, akit a környezete az egyik legcinikusabb, legföldhözragadtabb emberének tart, még mindig szeretném azt hinni, hogy az emberek tanulnak hibáikból, hogy képesek normálisan egymás mellett (és nem egymás ellen) élni, hogy történnek jó dolgok is az életben, nemcsak árulás, hazugság, irígység. Persze nem a való életben, de legalább a könyvekben; szeretnék pár biztató dolgot olvasni néha. Hát ez most sem igazán jött össze.

A könyv 1952-ben íródott, és bár végig érződött az ötvenes évek hangulata, a hidegháború hatása, – mindenki figyel mindenkit, a besúgás intézménye, a nők, mint konyhai (és „egyéb") dekorációs elemek, és igen, a rengeteg cigarettázás, – aktualitása lenyűgöző. Létezik egy szellemi (és gazdasági) elit, akik a hatalom birtokosai, és akik nem tartoznak bele, azok vagy a hadseregbe, vagy a "Helyreállítási és javítási Hadtesthez” kerülnek. Ebben a számítógépek által irányított, automatizált világban, a gépek nem csak az emberek munkáját veszik el, hanem ezzel együtt elveszik az emberek büszkesége, méltósága, önbecsülése is. Ezt visszaállítandó létrejött egy titkos társaság, a Szellemtársaság, ami szembeszállna a renddel, és a gépeket visszaállítaná az emberek szolgálatába. A két csoport közé ékelődik Paul Proteus doktor, aki már felismerte a létező rend hibáit és meglehetősen kiábrándult belőle, ugyanakkor van annyira intelligens, hogy lássa, a géprombolás semmire sem megoldás. Bár ő legszívesebben lelépne *, némi belenyugvással és távolságtartással, sztoikusan tűri, hogy mindkét csoport elég gátlástalanul felhasználja őt saját céljai eléréséhez. A végkifejlet nem lehet kétséges.**

Vonnegut az amerikai valóságot nemcsak belülről mutatja meg, hanem egy kívülálló szemén keresztül is követhetjük: egy külföldi sah idegenvezetése során, ami sokszor megmosolyogtatóan érdekes nézetbeli különbségeket mutat.

(Nem tudom megállni, hogy ne tegyem szóvá Paul és Anita házasságát. Bár az első pillanattól fogva világos volt, hogy érdekházasságról van szó spoiler, és az író gondolom Anita alakján keresztül is azt a számító világot akarta bemutatni, ahol a rangsor és az előbbre jutás mindennél fontosabb, nekem akkor is kiábrándító volt, hogy egy számomra annyira vonzó, intelligens, nyugodt, megfontolt, cinikus férfit, mint Paul, bizonyos testrészénél fogva lehetett irányítani.)

Tetszett az irónia, ami végig fellelhető volt, legyen szó a társadalomról, gazdaságról, vagy akár a mindennapi életről. Igazán elgondolkodtató olvasmány, bár optimistább nem lettem tőle.

* Elég naiv elképzelés volt, hogy vesz egy tanyát, amin gazdálkodni fog. (Gondolom, egy igazi toposz – visszatérés a földhöz, a saját kézzel való termeléshez.) Ugyanakkor kellőképpen őszinte, amikor belátja, hogy a trágyalapátolás nem igazán az a romantikus dolog, amit elképzelt.

** A végső jelenet emlékeztetett a régi western filmekre, amikor a felkelő/lenyugvó nap fényében a szereplők ellovagolnak (spoiler)….

2 hozzászólás
Roszka>!
Kurt Vonnegut: Utópia

Nem is tudom, mire számítottam, de tuti nem erre. Érdekesen indul, de ez nem fokozódik, hanem veszít magából. Ahogy haladunk a könyvvel, úgy laposodik, végül kimerül, mint az aranybánya. Talán azért, mert sem azonosulni nem tudtam egyik szereplővel sem, sem megkedvelni őket. Igaz nagyon rég olvastam a szerzőtől, de úgy emlékszem az tetszett, ez nem. Sajnálom.

Andrée P>!
Kurt Vonnegut: Utópia

Érdekes egy időutazásra vitt el ez a könyv, a múltba. Annak ellenére, hogy megjelenésekor valószínűleg egy nagyon modern és ijesztő jövőkép ábrázolásnak számított a mű.
Viszont így, szinte 70 év távlatából már sok mindenen csak mosolyog az ember, más technikai vívmányok pedig már réges-régen elavultak, vagy pedig megmaradtak elévült sci-fi fantáziáknak. Mégis érdemes elolvasni a könyvet. Ugyanis képet kapni általa a kora 50-es évek elképzeléseiről a jövőt illetően. Ezt pedig nagyon érdekes összevetni azzal, amilyen végül lett ez a jövő, nekünk a múltunk. Illetve a jelenünkben mennyi és hogyan valósult meg ezekből az elképzelésekből.
A legnagyobb negatívum az a könyv borítója. Hogyan sikerült űrhajót és szkafanderes fazont összehozni ehhez a történethez? Köze nincsen hozzá!

Morpheus >!
Kurt Vonnegut: Utópia

Már olvastam ezt a könyvet, de végigrágtam magam újra, mert PKD dícsérte, hogy ebben a könyvben aztán igazán jól megvan írva a férfi-nő kapcsolat, amely olyannyira hiányzik általában a jó sci-fi írásokból. Hát nem tudom, tényleg jól leírt egy olyan házasságot, ahol a nő érdekből megy férjhez, és csupán azért és addig a felesége, amíg annak van valamiféle pozíciója, amíg egyre feljebb emelkedik. Ebben a gépvezérelt világban előbb-utóbb kitalálták volna a szimulákrum nőket is (és a mienkben is esélyes), és kitűnően helyettesíthetők is lennének bizonyos típusú férfiak számára. Sokkal nehezebb feladat lenne azonban a jó szimulákrum férfi megvalósítása, akivel egy nő tényleg elégedett lenne. Egy gép sem nem tudna elég magas pozíciót elérni (akik ilyen férfit szeretnének), sem pedig szeretni nem tudna (hiába játszaná meg, lelepleződne).
De térjünk vissza a történetre. A mostani világunk is egyre inkább automatizált, és elég sok is a munkanélküli, ám ma még sikeresen bizonygatják, hogy munka van (főleg az értelmesebbjéből tucatnyit is válogathatunk), de ha a munka csak azért van, hogy fenntartsuk magunkat, ám semmiféle örömünk nincs benne, akkor az egyenrangú valamiféle pszichikai kínzással. Lehet, hogy nálunk nemcsak javíthatatlan hadtest, meg katonaság van, hanem számtalan idióta és értelmetlen állás, de a végeredmény ugyanez. Hogy meglehetne-e változtatni ezt? Nem hiszem. De a szellemtáncot még eljárhatjuk.

Enzo314>!
Kurt Vonnegut: Utópia

Nekem ez nem tipikusan Vonnegut könyv és bár jó ideig érdekes és szórakoztató volt, nem sikerült megszeretnem. A végére meg vagy én fáradtam bele a „szép új világba” vagy a könyv merült ki, de elvesztettem az érdeklődésemet a szereplők sorsa iránt.

Gáborr_Nagy>!
Kurt Vonnegut: Utópia

Számomra meglepően felszínes és unalmas könyv ez, a szerzőtől sokkal jobbat vártam. Pedig a téma, az ötlet nagyon ígéretes volt, nem is értem, hogy lett ebből ilyen tötymörgős semmi történet, unalmas szereplőkkel, alig valami feszültséggel. Csalódás. A borító is eléggé elfuserált és félrevezető.


Népszerű idézetek

mezei P>!

– Társadalomtudós – magyarázta Lasher. – Az 55 azt jelenti, hogy antropológus vagyok, doktori fokozattal.
– És most mit csinál manapság egy antropológus?
– Ugyanazt, amit egy létszám fölötti lelkész. Terhére van a köznek, mindenki unja, talán mindig részeg vagy bürokrata lesz belőle.

mezei P>!

Nem a tudás okozza a bajt, hanem az, amire használják.

mezei P>!

Mintha egy hajós úgy akarna megszabadulni gondjaitól, hogy kiradírozza térképéről a zátonyokat.

mezei P>!

– Az különbözteti meg az embert az állatvilág többi részétől, hogy képes mesterséges dolgokat előállítani – felelte Paul. – Hozzátehetem: önmaga nagyobb dicsőségére. És ha rossz irányba indultunk, a visszalépés a helyes irányba tett lépés.

arednuk>!

– Maga például minek a zökkenőmentes működtetéséről gondoskodik?
Pond doktor szerényen mosolygott.
– Hét esztendőt töltöttem a Cornell Főiskola ingatlanfakultásán, hogy elnyerjem az Ingatlanügyek Doktora címet, és megkapjam ezt az állást.
– Hát maga is doktornak címezteti magát, mi?
– Azt hiszem, nem fér hozzá kétség, hogy kiérdemeltem ezt a minősítést – felelte Pond doktor hűvösen. – Abban az évben az egész országban az enyém volt a harmadik leghosszabb dolgozat ezen a szakon: nyolcszázkilencvenhat oldal.
– Ingatlanügynök – állapította meg Mr. Haycox. Felváltva Paulra és Pond doktorra nézett, várta, mondanak-e valamit, amire érdemes odafigyelni. Miután húsz másodpercig hiába várt, megfordult, hogy elmenjen. – Én meg a tehénszar, a disznószar és a tyúkszar doktora vagyok – mondta. – Ha maguk, két doktor együtt, kitalálják, mit akarnak, megtalálnak az istállóban, ott lapátolom az én dolgozatomat.

139. oldal

frtia>!

– Azt hiszem, én is valamiféle újjászületést vártam – mondta Paul.
– De elég gyorsan rájöttél, hogy a régi barátok csak régi barátok, semmi több. Nem bölcsebbek, nem képesek több segítséget nyújtani, mint más. De hát, a fenébe is, ez nem jelenti azt, hogy ne örülnék átkozottul a találkozásnak

80. oldal, 9. fejezet (Totem, 1993)

frtia>!

– […] Azért iszom, mert félek. De csak kicsit félek, így hát nem kell sokat innom. Megérett a helyzet, uraim, egy ál-Messiás számára, és ha megérkezik, biztos hogy véres felfordulás következik.

85. oldal, 9. fejezet (Totem, 1993)

mezei P>!

Az új bölcsességgel párosuló ébredő lelkiismeret annyira magányossá tette, hogy nem is bánta volna már, ha meghal.

mezei P>!

-…..hogy megőrzöm a Rét Szellemét, a nép javára, engedelmeskedem főnökeim parancsainak. Félelmet és fáradságot nem ismerve fogok dolgozni és küzdeni egy jobb világért. Sohasem mondom azt, hogy elég a munkából. Mindig megőrzöm a becsületét hivatásomnak és annak, amit képviselek. Szakadatlanul kutatni fogom a nép ellenségeit, valamennyi gyermek jobb világának ellenségeit.

frtia>!

– Hát lehet rossz a haladás? Hm-hmm, jó kérdés. – Felnézett. – Nem tudom, nem tudom. Talán rossz lenne a haladás, hm?
Kroner meglepetten pillantott rá.
– Hiszen jól tudod, a fenébe is, ls a történelem ezerszeresen megfelelt erre a kérdésre.
– Igen? Megfelelt? Te tudod, én meg nem mondhatom. Ezerszeresen megfelelt? Akkor jó. Nagyon jó. Én csak annyit tudok, hogy azt kell tenni, amit teszünk, vagy bedobhatja az ember a törülközőt. Nem tudom, fiam. Talán tudnom kellene, de nem tudom. Csak végzem a munkámat. Lehet, hogy ez nem jól van így.

120. oldal, 12. fejezet (Totem, 1993)


Hasonló könyvek címkék alapján

Isaac Asimov: Én, a robot
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Philip K. Dick: Szárnyas fejvadász
H. G. Wells: Az időgép
Arthur C. Clarke: A város és a csillagok
Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek
Robert Merle: Állati elmék
George Orwell: 1984
Marissa Meyer: Scarlet
Lois Lowry: Az emlékek őre