Második ​Édenkert 73 csillagozás

Egymillió éves időutazás
Kurt Vonnegut: Második Édenkert

Kurt Vonnegut a science fiction mester-mágusa különös hangulatú regényében egymillió éves utazásra invitál bennünket. A véletlen folytán egy kis dízelmotoros hajó utasai élik túl a nagy világégést. A második Noé bárkája hosszú bolyongás után végül a Galapagosz-szigeteken fejezi be küldetését. A bárka utasai itt kezdik újra életüket, és itt folytatódik az emberi faj már befejezettnek hitt törzsfejlődése. Ebben az új világban varázslátos változások következnek be. Az új ember már semmiben sem hasonlít elődjére, ha akarna se tudna hazudni és gonoszságokat előidézni, mert tudatosan olyanná vált, hogy erre ne lehessen képes.

Galápagos címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1985

>!
Új Vénusz, Budapest, 1993
284 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637755586 · Fordította: Uram Tamás

Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Roszka>!
Kurt Vonnegut: Második Édenkert

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Nem ez lesz a kedvenc könyvem.

Szabóné_Erdős_Gyöngyi >!
Kurt Vonnegut: Második Édenkert

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Kín keservesen jutottam túl az első harmadon. Rettenetesen zavart a szökdécselés, az a millió előre-hátra utaló megjegyzés, a dupla-tripla gondolati zárójelbe tett, pont most nagyon fontos és tényszerű tudnivalók. Utóbb visszatekintve az is erősen irritált, hogy az általam (is) csodálatosnak tartott emberi agyról menetrendszerűen közölt valami igazán negatívat, valami gonoszul leértékelőt. Haragudtam rá ezért akkor is, ha sokszor utólag akár igazat is adhattam volna neki – masszív rémképeket gyártó szorongásaink, kényszereink, alkohol vagy droggőzös képzelgéseink, eszmei tévelygéseink és meggyőződésből elkövetett kegyetlenkedéseink, folyamatos torzításaink és hazudozásunk másokra nézve is káros és negatív volta tagadhatatlan.
Aztán mikor végre nagy sokára elindult az a szerencsétlen hajó, és érezhető volt az események sodrása, már alig maradt hely és idő a végkifejlethez, ami viszont sokkal részletesebben is érdekelt volna. Bár a több mint egy millió éves szellem elmesélt ezt-azt az evolúcióról (ami nagyjából és körülbelül egészen ellentétesnek tetszik mindazzal, amit az agykutatók mostanság a várható fejlődésként jósolnak) az ő elképzeléséről végül alig tudtam meg valamit.

bonnie9 P>!
Kurt Vonnegut: Második Édenkert

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Nem ez lesz a kedvenc Vonnegutom. Olvastam már tőle sokkal jobb társadalomkritikákat sokkal élvezetesebben megírva.

postmodjane>!
Kurt Vonnegut: Második Édenkert

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Egyáltalán nem a kedvencem a sci-fi műfaja, ám ugye, hogy egy közhellyel éljek, a kivétel erősíti a szabályt. Tulajdonképp tényleg – mindennek a túlméretezett emberi agyvelő az oka, de jobb lenne bárkinek is nélküle?
Van, akiken nem vehető észre, hogy majd' három kilónyi agysejttel rendelkeznek, mások, mintha valóban túlgondolná(n)k ezt-azt.
A sztori jó, viszont a helyesírási hibák száma ….. túlontúl sok.

zamil>!
Kurt Vonnegut: Második Édenkert

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Csalódás ez a könyv, amennyire szeretem Vonnegut humorát, itt valahogy nem érintett meg. A történet is olyan esetlenül, kapkodva van az olvasó elé tárva. Rengeteg ismétléssel, ami most valahogy zavart, kizökkentett, az amúgy is kusza cselekményből.
A karakterek érdekesek, talán ebben nem csalódtam egyedül.
Sajnos ez egy felejthető élmény volt.

and_rea P>!
Kurt Vonnegut: Második Édenkert

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Abszurd vízió 1millió év utánra.. és nincs többé magány..
Persze a könyv szinte egésze 1986-ban játszódik, abban a nagyon fontos évben, amikor az emberi faj új irányt vesz a fejlõdésben, és ehhez mindig minden esetben a véletlennek kell szerepet játszania.

pat P>!
Kurt Vonnegut: Második Édenkert

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Nekem határozottan tetszett. Nagyon élveztem ahogy kibontakozik a cselekmény: egy szál a múltból, egy szál a jövőből, egy keresztkötés innen, egy rejtett összefüggés onnan, sodorgatjuk, tekergetjük, máris kész a történet gyönyörű szövedéke.
Állítólag az újabb kiadás (Galapagos) fordítása jobb, ez minden bizonnyal igaz lehet, mert ebben azért voltak komoly nyakatekerések mondatszerkezetileg.

Kathleen>!
Kurt Vonnegut: Második Édenkert

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Az ötlet nagyon tetszett, de szerettem volna többet megtudni azokról az időkről, amikor már a szigeten voltak. És egy kicsit semmitmondó lett a vége, lezáratlan.

Leilaa>!
Kurt Vonnegut: Második Édenkert

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Vonnegutba újra és újra beleszeretni…Az őskáosz, ami az utóbbi időszakban a fejemben tombolt, azt kiéltem a könyvben. Szuper idézetekkel teletűzdelve.

peziza>!
Kurt Vonnegut: Második Édenkert

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Letehetetlen, legalább hatszor megvolt már. Az emberiség fejlődéstörténete fehér cápákkal és kardszárnyú delfinekkel.


Népszerű idézetek

bonnie9 P>!

Csak türelem. Mosolyogj. Légy magabiztos. Végül minden jóra fordul valahogy.

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

cassiesdream>!

A messze a legnagyobb megrendülést kiváltó gazság, ugyancsak a National Geographicból kölcsönvett, meséje azonban olyan emberekről szólt, akik fókabébiket vettek a karjukba, és úgy dajkálgatták őket, mintha emberi csecsemők lettek volna – néhány amatőrfelvétel kedvéért. Amikor a fókabébit visszatették az anyja mellé, mondta keserűen a bankár, az többé nem volt hajlandó szoptatni, mert idegennek érezte a szagát. – Szóval mi történik az édes kis fókakölyökkel, amelyet az a megtiszteltetés ért, hogy egy nemeslelkű természetbarát karjaiban ringatózhatott? – tette fel a kérdést MacIntosh. – Nyomorultul éhen pusztul – s mindez egy fénykép kedvéért.

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

blianhun>!

Akkoriban még a kutyáknak is adtak nevet. Donald volt a kutya. Robert a férfi. És Donald teljesen ártalmatlan volt. Soha nem harapott meg senkit…

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

KoF>!

Amit *Andrew MacIntosh ezután mondott Jesús Ortiznak, az olyan sértő, és – figyelembe véve az országszerte terjedő éhséglázadást – olyan veszélyes volt, hogy azt kell gondolnunk, a bankár hatalmas agyvelejét nyilván valami egészen súlyos kór támadta meg – már amennyiben az épelméjűség jelének vesszük, ha valakit nem hagy hidegen cselekedeteinek következménye. És a felháborító inzultus, amit egy pillanat múlva a barátságos és jólelkű pincér arcába vágott, még csak nem is volt szándékos.
A bankár közepes termetű, erős testalkatú férfi volt, feje és törzse, mint két egymásra helyezett téglatest, karjai, lábai vaskosak. Ugyanolyan élettől duzzadó, ügyes természetjáró volt, mint Mary Hepburn férje, Roy, ő azonban alkalomadtán szívesen vállalt nagy kockázatot is, ami Roytól teljesen idegen volt. *MacIntosh fogai olyan nagyok és porcelánfehérek voltak, és Ortiznak alkalma nyílt olyan jól megszemlélni őket, hogy önkéntelenül is egy hangversenyzongora billentyűi jutottak az eszébe.
*MacIntosh a következőt mondta neki spanyolul: – Vegye le a fedőt a bifsztekről, tegye a tányért a kutya elé, aztán tűnjön el.

79

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Terka6>!

Midőn elcsitult az orkán, a spanyolok rádöbbentek, hogy püspöküket olyan helyre hozták, amitől minden tengerész a legjobban rettegett. A földdarabkák szinte csúfolódtak rajtuk. Sehol egy öböl, ahol biztonságosan horgonyt vethettek volna. Sehol egy árnyék, egy cseppecske ivóvíz, ágról lecsüngő gyümölcs, sehol egy lélek, még pogány se.

27-28. oldal

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Szabóné_Erdős_Gyöngyi >!

Van még egy emberi tökéletlenség, amelyet a természetes kiválogatódás ezidáig nem orvosolt. Amikor a mai embereknek teli a hasuk, pontosan ugyanúgy viselkednek, mint egymillió évvel ezelőtt élt őseik: csak igen lassan veszik észre a rájuk leselkedő veszélyt. Ilyenkor van az, hogy megfeledkeznek a kardszárnyú bálnákról és a cápákról.
Ez a tulajdonság különösen végzetes volt egymillió évvel ezelőtt, hiszen akkoriban a bolygó állapotáról legjobban informált emberek, akik *Andrew MacIntosh-hoz hasonlóan elég gazdagok és befolyásosak voltak, hogy lelassítsák a vég nélküli pazarlást, egytől egyig jól tápláltnak minősültek.
Úgyhogy az ő szemszögükből, mindig minden a legnagyobb rendben volt.
Mert annak ellenére, hogy komputerek és mérőműszerek és hírfigyelők és kiértékelők és adatbankok és könyvtárak és ilyen meg olyan szakértők álltak a rendelkezésükre, végül mindig süket és vak pocakjuk döntötte el, hogy mennyire is sürgős valójában ez vagy az a probléma, mint például a savas esők okozta pusztulás az észak-amerikai vagy az európai erdőségekben.

128. oldal

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Kapcsolódó szócikkek: cápa
Bakatcha>!

Nincsenek ellenségei, úgyhogy csak ül egy helyben, és mered maga elé. Tekintetét a semmibe függeszti, és nem akar semmit, és nem aggasztja semmi, egészen addig, míg meg nem éhezik. Akkor letotyog az óceán partjára, és lassan, meglehetősen ügyefogyottan úszni kezd, néhány méterre eltávolodik a víz szélétől. Aztán alámerül, mint valami tengeralattjáró, és telezabálja magát moszattal, ami ekkor teljességgel emészthetetlen. A moszatot meg kell főzni, hogy emészthető legyen.
Szóval a sárkánygyík feljön a víz felszínére, kiúszik a partra, és újfent elfoglalja helyét a napon. Saját testét használja kuktafazékként, melynek tartalma egyre forróbb és forróbb lesz, ahogy a nap melege megfőzi a moszatot. Az állat továbbra is maga elé mered, és tekintetét a semmire függeszti, mint korábban, csak a következő különbséggel: Most időről időre egyre forróbb tengervíz buggyan ki a száján.

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Leilaa>!

Összes szóból, mit toll ír, vagy nyelv mond ma a legszomorúbbak ezek: „lehetett volna!

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás

Szabóné_Erdős_Gyöngyi >!

Ez a kép az idő tájt készült, amikor barátainak és rokonainak végül is sikerült Darwint rávenniük, vesse papírra elképzeléseit, amelyekben az élővilág összes létezési formájával kapcsolatban (beleértve saját magát, barátait, rokonait, sőt még a királynőt is) kifejti, hogyan is nyerték el a tizenkilencedik században megfigyelhető tulajdonságaikat. Ezt követően a természettudós tollából megszületett a csodálatos nagy agyvelők korának legnagyobb hatású műve. Ez a könyv bármely más vaskos kötetnél nagyobb szerepet játszott a siker és a kudarc meghatározását célzó illékony emberi elméletek stabilizálásában. Csak gondoljanak bele! És a könyv címe a következőképpen foglalta össze a könyv könyörtelen mondanivalóját:
A fajok eredete természetes kiválogatódás útján vagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása"

14. oldal

Kurt Vonnegut: Második Édenkert Egymillió éves időutazás


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Tatyjana Tolsztaja: Kssz!
Philip K. Dick: Különvélemény
T. J. Klune: A bábuk élete
Tatyjana Tolsztaja: A macskány
Lőrincz L. László: Az elátkozott hajó
J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
John Scalzi: Állati gonosz
Harry Harrison: Bill, a Galaktika hőse
Aszlányi Károly: Özöngáz
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés