Kékszakáll 242 csillagozás

Kurt Vonnegut: Kékszakáll Kurt Vonnegut: Kékszakáll Kurt Vonnegut: Kékszakáll

A Kékszakállú Herceg mesebeli várában, a lezárt ajtajú szobát nem nyithatja ki senki emberfia. A legfrissebb Vonnegut-regény (1987) főszereplője – örmény származású amerikai festőművész-a pajtáját lakatolta le hetvenhét lakattal. Mit rejteget ott? Kinyitja-e maga, vagy a kíváncsi Circe Berman egyedül fejti meg a titkot? Vonnegut könyve hírnevéhez méltó: izgalmas, kacagtató, megható.

Eredeti mű: Kurt Vonnegut: Bluebeard

Eredeti megjelenés éve: 1987

>!
Helikon, Budapest, 2017
382 oldal · ISBN: 9789632279220 · Fordította: Szántó György Tibor
>!
Helikon, Budapest, 2017
384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632278537 · Fordította: Szántó György Tibor
>!
Maecenas, Budapest, 2004
274 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632030990 · Fordította: Kappanyos András

2 további kiadás


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Rabo Karabekian


Kedvencelte 71

Most olvassa 21

Várólistára tette 135

Kívánságlistára tette 88

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
gyurmapok
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Hetvenhét lakattal a kedvencek közé zárva, zseniális.

>!
gb_
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

huhú, nem is rossz könyv, sőt!
Igazából ott ölik meg Vonnegutot a kiadók, hogy minden egyes könyvére rányomják, hogy a legfeketébb fekete humor… és akkor mindenhol azt várom, hogy hol fogok fetrengeni a röhögéstől. Ennél a könyvnél rájöttem, hogy szó sincs nagy nevetésekről, Vonnegut megmosolyogtat, de ami még fontosabb: tanít is.

>!
legrin SP
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Furcsa, de ennél a regénynél nagyon sok időnek kellett eltelnie, mire értékelni tudtam, annyira a szemembe köpte az igazságot. Ezt az elején kicsit nehezebben viseltem, de most már visszatekintve látom, mennyire jó is volt ez a regény, főleg a múlt, az önéletrajz.

>!
Elsie 
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Megtaláltam a neten ( i love you, google!) a 15 legdrágábban elkelt absztrakt expresszionista és modern festmény árát. A legtöbbet Barnett Newman „Anna Light” képéért fizettek, 105,7 millió dollárt.

Közvetlenül alatta volt egy videó arról, hogy csinálhatsz magadnak egy reprodukciót otthonra.

Gauguin Nafea Faa Ipoipo (Mikor házasodsz?) című képe jelenleg a világ legdrágább festménye. 300 millió dollárt, átszámítva 81 milliárd forintot kóstál.

Vonnegut neve rengetegszer szembe jött már, ódákat zengtek róla, úgy voltam vele, hogy na, én is megpróbálkozom vele. Azért döntöttem a Kékszakáll mellett, mert ez kapta a legmagasabb százalékos értékelést, és Bartók azért mégiscsak Bartók, na.

Az 50.-ik oldalig vártam, hogy hol lesz a Kékszakáll-motívum, de a csűr említésénél már sejtettem, mire megy ki; ettől függetlenül mégsem volt annyira domináns ez a szál, mint lehetett volna.

A legtöbbször Vonnegut humorát emelték ki, nekem ez nem jött át annyira, egy kicsit többet vártam. De a festős téma nagyon rossz nem lehet…

4 hozzászólás
>!
Rea P
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Az utolsó harminc oldalig az gondoltam, hogy ez egy piszkosul jó könyv. A legvégén azt, hogy ez a legjobb Vonneguttól. A hatása alatt vagyok még, és azt hiszem végérvényesen megszerettem nemcsak az írásait,hanem magát az írót is. Amikor ez a kettő együtt jár,(mert ez viszonylag kevés íróval szemben alakul ki bennem), akkor érzem azt, hogy ezért érdemes olvasni.

6 hozzászólás
>!
Széni
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

majdnem minden alkalommal, mikor új olvasmány után néztem, a kezembe akadt a Kékszakáll. bele-bele forgattam, megszagoltam, aztán visszatettem a helyére. aznap, amikor elkezdtem olvasni, arra gondoltam, járjunk a végére, miért tologatom ezt a könyvet magam előtt. nem szeretem, ha sokáig ül rajtam egy teher, inkább elébe megyek; oldjuk meg, vesézzük ki, aztán lépjünk tovább, nem szeretem a sokáig elhúzódó drámákat. elég dráma vagyok egyedül én is magamnak, köszönöm szépen. fogtam hát a könyvet, kivonultam a kerti székbe, és leültem Kurt Vonnegut-tal diskurálni. a főszereplő ugye, ha az nem szimpatikus, nagyjából el is áshatjuk az egészet a földbe (már ha tennénk ilyet). az van, hogy engem felkértek táncolni, kézen ragadott Rabo Karabekian és én vele mentem, 274 oldalon keresztül. megbánás? az nincs, egy hajszálnyi sem. voltak részletek, melyet éreztem, hogy kissé felületesen olvasok, de mindig kaptam kárpótlást. szerettem. a történetet, a szereplőket, Rabo múltját, jelenét. engem valahogy elkapott a birtok hangulata is, a nagy villa meg a tengerpart és a rajta uralkodó fura magány és búskomorság, na meg persze a még furcsább őrültségek. jól esett Kurt Vonnegut-tal eszmecserét folytatni délutánonként a sövény mellett, a kerti székben, kutyákkal a lábam alatt. köszönöm, és el ne szaladjon Vonnegut uram, folytatjuk!

>!
Szilvia_Farkas
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Egy ideje felhagytam azzal, hogy rangsorolni próbáljam Vonnegut könyveit. Mindegyik dobogós, és amit éppen olvasok, az a második helyezett.

>!
Thorpapa
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Hát nem csalódtam a mester eme könyvében sem. Már csak azért is megéri végigolvasni, hogy megtudjuk mit rejt a csűr:) Megint nagyot varázsolt Vonnegut. Jól mondja a végén egy jellemzés, hogy nála a nevetés szomorú és könnyes. És tényleg. „Szerencsétlen” szereplők olyan dolgokon mennek keresztül, ami annyira szörnyű, és szomorú, hogy már nevetünk rajta. Aki nem értené a humort, az az első 20 oldal után abbahagyná.
Ajánlom akár első Vonnegut könyvnek is, mert annyira jó.:D

8 hozzászólás
>!
plutyka
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Szeretem Vonnegut humorát.
Imádom, ahogy mindent olyan sajátos szemszögből lát, mutat :-)
Ez is egy jó könyv :-)
A vége meg pláne:-)


Népszerű idézetek

>!
Oriente P

– Épp egy mondat közepén vagyok – mondtam.
– Ki nem? – mondta.

84. oldal

>!
tasiorsi

– Ez a titka annak, hogy az ember élvezze az írást, és hogy amit ír, az a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljen – mondta Mrs. Berman. – Nem szabad az egész világnak írni, és nem szabad tíz embernek írni, vagy kettőnek. Csak egyetlen embernek kell írni.

68. oldal (Maecenas)

>!
tasiorsi

– Hogyan lehet megkülönböztetni egy jó képet egy rossztól? – kérdezte Solomon, akinek az apja magyar lóidomár volt, a bajsza is gyönyörűen pödrött, mokány.
– Annyi az egész, drágám – mondta Syd Solomon –, hogy meg kell nézni tízmillió festményt, aztán már soha nem téved az ember.
Így igaz! Így igaz!

147. oldal (Maecenas Könyvkiadó)

5 hozzászólás
>!
Oriente P

Circe Berman épp most kérdezte meg, hogyan lehet egy jó képet megkülönböztetni egy rossztól.
Azt mondtam, hogy a legjobb, bár nem tökéletes választ erre a kérdésre egy Syd Solomon nevű festőtől hallottam (…) akinek az apja magyar lóidomár volt, a bajsza is gyönyörűen pödrött, mokány.
– Annyi az egész, drágám – mondta Syd Solomon –, hogy meg kell nézni tízmillió festményt, aztán már soha nem téved az ember.

147. oldal

>!
tasiorsi

Olyan boldogtalan volt mellettem, hogy egyfajta humorérzéket is kifejlesztett, pedig amikor feleségül vettem, bizonyosan nem rendelkezett ilyesmivel.

224. oldal (Maecenas)

>!
Bernadett_Bodor

Sose bízz meg egy túlélőben (…) amíg meg nem tudod, mit tett az életben maradásért.

>!
janetonic P

Nyilvánvalóan arra születtem, hogy a legtöbb embernél jobban rajzoljak, mint ahogy özvegy Bermanné és Paul Slazinger nyilvánvalóan arra született, hogy a legtöbb embernél jobban tudjon történeteket elmondani. Más emberek nyilvánvalóan arra születtek, hogy énekeljenek és táncoljanak, vagy az ég csillagait magyarázzák, vagy bámulatos trükköket csináljanak, vagy kiváló vezetők legyenek, vagy sportolók és így tovább.
Úgy gondolom, ennek az okát azokban az időkben kell keresnünk, amikor az embereknek kis, rokoni közösségekben kellett élniük, talán ötvenes vagy legfeljebb százas csoportokban. És az evolúció vagy Isten vagy valami egyéb úgy rendezte genetikailag a dolgokat, hogy a kis családok működjenek, hogy felviduljanak, hogy mindegyikben lehetett valaki, aki történeteket tudott mesélni a tábortűznél, és valaki más, aki képeket festett a barlangok falára és így tovább.
Ezt gondolom én. És egy ilyen rendszernek ma már nincs értelme, mert a mérsékelt tehetséget egyszerűen értéktelenné tette a nyomtatott sajtó és a rádió és a televízió és a műholdak és hasonlók. Egy mérsékelten tehetséges személynek, aki ezer évvel ezelőtt a közösség féltett kincse lett volna, ma másfajta munkát kell keresnie, mert a modern tömegkommunikáció révén eleve világbajnokokkal kénytelen naponta versenyre kelni.
Az egész bolygó nagyon jól elvan azzal a kábé tucatnyi bajnoki teljesítménnyel az emberi szaktudás különböző területein. A mérsékelten tehetséges személynek persze palackba zárva kell tartania a tehetségét, egészen addig, míg, hogy úgy mondjam, berúg egy esküvőn, és sztepptáncot jár a dohányzóasztalon, mint Fred Astaire vagy Ginger Rogers. Nevünk is van az ilyen emberekre. Úgy hívjuk őket: „feltűnősködő”.
Vajon hogyan dícsérjük meg az ilyen „feltűnősködőt”? Azt mondjuk neki másnap reggel: „Hej! Te aztán jól bepiáltál tegnap este!”

81-82. oldal (Maecenas, 1991)

>!
Dora

Viszonyunkban nincs semmi erotikus. Huszonnyolc évvel vagyok öregebb Mrs. Bermannál, és úgy elcsúnyultam, hogy kutyánál magasabb rendű lény nem képes megszeretni. Valóban úgy nézek ki, mint egy gutaütött iguána, és ráadásul félszemű vagyok. Ami sok, az sok.

1. fejezet - 24-25. oldal

>!
Katja

Én már minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ne kelljen magam komolyan venni.

1 hozzászólás
>!
tasiorsi

– Nem tehetek róla – mondtam. – A lelkem tudja, hogy a testem rossz dolgokat tesz, és szégyenkezik miatta. De a testem csak csinálja tovább a rossz, buta dolgokat.
– A micsodád és a micsodád? – kérdezte.
– A lelkem és a testem – mondtam.
– Külön vannak? – kérdezte.
– Nagyon remélem, hogy igen – válaszoltam. Nevettem. – Utálnám, ha felelős lennék mindazért, amit a testem csinál.

237. oldal (Maecenas)

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gustav Meyrink: Gólem
Gustav Meyrink: A zöldarcú kísértet
Alfred Kubin: A másik oldal
Javier Marías: Farkasvilág
Mark Twain: Puddingfejű Wilson
Charles Bukowski: Hollywood
Chuck Palahniuk: Halálkultusz
Chuck Palahniuk: Túlélő
Christopher Moore: Mocskos meló
Christopher Moore: A leghülyébb angyal