„Csupán egy személynek származott nyilvánvalóan előnye Drezda pusztulásából. Én vagyok az a személy. Tetemenként legalább öt dollárt kerestem, ha a mai honoráriumot is beleszámítom.”
„Látniuk kellett volna a uzsiráfot a tűzvész után. (Én láttam.)”
Ebben az önéletrajzi kötetében Kurt Vonnegut, a fekete humorú humanista mindenről és mindenkiről leszedi a keresztvizet – elsősorban saját magáról. Ő, az örök kétkedő sokszor az elérzékenyülésig ellágyul, ha kisebb vagy nagyobb családjáról van szó – az utóbbin természetesen a világmindenség értendő, amelynek sorsa mindenekfelett aggasztja. Előadásainak, önéletrajzi írásainak, interjúinak, barátok és rokonok írásainak kaleidoszkópszerűen tarka és változatos válogatása ez a könyv – egy szenzációsan érdekes író és ember szemérmes és egyben gátlástalan kitárulkozása.
Halálnál is rosszabb 75 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1982
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vonnegut-életműkiadás Helikon
Enciklopédia 11
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 3
Most olvassa 6
Várólistára tette 48
Kívánságlistára tette 45
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Egy önéletrajzi ihletésű Vonnegut kötet, amely kifejezetten szórakoztató. Olyan csevegősen mesélős,sztorizós stílusban, amely bizton leköti az olvasót. Tökéletes kikapcsolódás annak, aki az ilyet kedveli. Nekem nagyon bejön, imádtam pl., amikor a szerző arról értekezett, hogy az idő múltával Hemingway könyvei ma már nem tananyagok, mert témáik kissé idejét múltak a korszellem tükrében – főként az Afrikai vadásznapló. De magamban párhuzamot érzékeltem az USA kisállamok ellen folytatott háborúi és a magyar kormánypolitika folyamatos ellenségkeresése közt is, amely a szerző által is kellőképp elítélt. Szóval nagyon érdemes elolvasni: Vonnegut bölcs, tanulságos és aktuális…


Majdnem egy lapon lehet emlegetni a Virágvasárnappal, de csak majdnem, mert a vége felé kicsit leül. Ettől függetlenül az a helyzet, hogy elmondhatnám megint, hogy nekem titkon Vonnegut magyarázós-sztorizós non-fictionjei a kedvenceim, és hogy ha 1000 oldal lenne kötetenként, az sem lenne elég, de ezt az összes hasonló könyvénél elmondom, úgyhogy most nem teszem. Olvassátok. Tanuljatok. Rajongjatok.


„Én csupán annyit várok el a műfordítótól, hogy legyen nálam tehetségesebb író, mégpedig legalább két nyelven, és a kettő közül az egyik nyelv az én anyanyelvem legyen.”
Vonnegut az Vonnegut, én pedig a legjobban az ilyen, önéletrajzi ihletésű, irányultságú írásait szeretem. Tőle még a vallásról szóló szövegeket is rajongva, lelkesen tudom olvasni, mert varázslatosan bánik a szavakkal és hát olyan gondolatai vannak, hogy csak nézek. Az oké, hogy ez a szöveggyűjtemény tele van ismétlésekkel, vendégszövegekkel – főleg a Függelékben –, de akkor is csak csodálni tudom minden sorát, úgyhogy csak a számomra érdektelen Függelék miatt vontam le egy fél csillagot, aztán majd megkeresem angolul is ezt a kötetet, mert nagyon kíváncsi vagyok az eredeti stílusra. Főleg azután, hogy ismét bebizonyosodott: Szántó György Tibor nem más, mint Kurt Mester magyar hangja – az ő fordítása nélkül bizony nem sok KV-mű működik (max a Kékszakáll, az Éj anyánk és a Bajnokok reggelije), de ez nagyon is.


Eddig harminchét csillagozás, és egy darab szöveges értékelés, az is mindössze egy mondat. Nem csodálkozom.
Vonnegut annyira szórakoztató, hogy nincs mit rajta cifrázni.
Annyira jóstílusú, derűs és szellemes, hogy néha azt sem tudtam, tulajdonképpen miről is van szó, csak mosolyogtam magamban: lyukat beszélt a hasamba a legkülönfélébb témákban, és ez kedvemre való volt.


Érdekes gondolatok egy érdekes világról, ez jutott eszembe, miután befejeztem a könyvet. Megismerhettem Vonnegut szűkebb-bővebb családtagjainak életét (és egyesek halálát), terveiket, vágyaikat, betegségeiket (elmebaj!), Vonnegut sajátos gondolatait, aggodalmait a világ múltjáról és hövőjéről, a vallásról (úgyáltalában), Istenről, Jézusról, az építészetről, a halálról, író(kor)társairól. Az elmúlt két nap minden szabad pillanatát a könyvvel a kezemben töltöttem, mégsem mondhatom, hogy új kedvenccel bővült a listám. Kissé csapongónak tűnt az egész, ismétlések is akadnak benne szépszámmal, ami azért egy icipicit ront a könyv élvezeti értékén.


Annyira imádom ezt az embert.Ezután a könyve után pedig,nem csak íróként szeretem és tisztelem,de emberként is. Nehéz olvasmány.Megszoktam,hogy a Vonnegut könyveken könnyekig nevetem magam,mégis mélyre hatolnak a szavai és nagyon sokáig gondolkodok a leírtakon. Ennél az írásnál viszont,néhol sírtam is,persze nevettem,de most a könnyek kicsit a meghasadt lelkemből potyogtak. Ha csak egy könyvet olvasol el tőle,akkor az ez legyen.


Nem jutok szóhoz. Sosem hittem volna, hogy életrajzi könyvet fogok falni. Vonnegut a gyengém, minden egyes könyve elolvasása után így érzem. Ahhoz képes, hog az első kiadás ’91-es, olyan, mintha csak tegnap vetette volna papírra. Minden könyvében úgy érzem, előre látta, hogy milyen elcseszett tőársadalmunk lesz. Annyira szórakoztató az iróniája. Ráadásul kedvet csinált a többi köteteihez is, amiket eddig még nem vettem kézbe. A függelékét és a borítóért pedig külön *. Imádom a Helikon által újra kiadott könyveit, szenzációsak a borítótervek.
Népszerű idézetek




Ha az embernek nincs már vesztenivalója, akkor szabadon gondolhat bármit, mert a többség gondolatainak szajkózásától már semmilyen előnyre nem számíthat. Az Eredetiség szülőanyja a Reménytelenség.




Mert nagy megnyugvás, ha időnként kilépünk saját tudatunkból. A televízió és társai ellenére mindig szeretni fogják a könyvet azok, akik fáradtságos munkával eljutottak oda, hogy könnyedén olvasnak.
293. oldal




Nelson Algren, a nemrég elhunyt író állította fel a nyugodt élet három aranyszabályát. Mellesleg Algren is depressziós volt, tehát vele is készült interjú az Iowai Egyetemen. A három aranyszabály pedig így hangzik: ne étkezz „Mama kedvence” nevezetű helyeken; ne kártyázz Doki becenevű egyénekkel és – ez a legfontosabb – soha ne feküdj le olyannal, akinek még náladnál is több a problémája.
40-41. oldal




Egyszer lefényképeztem a feleségemet, Jill Krementzet. A képet valamelyik könyve címlapjára szánta. A fényképezőgépet ó állította be, megmondta, hová álljak, és mit kell megnyomni. Megjelent a könyv, a nevemet meg odaírták a fotó alá. Egy galériatulajdonos menten felajánlotta, hogy rendez nekem egy önálló tárlatot a fényképeimből. Csak és kizárólag az én felvételeimből. Az az egy kép lenne kifüggesztve. Ennyit ér a világhír. Elsorvasztja a lelket.
48. oldal




Szóltam arról, hogy gyakran kértek fel cenzúrával kapcsolatos előadásokra, miután Az ötös számú vágóhidat folyton kihajigálták az iskolai könyvtárakból. (Ennek az a magyarázata, hogy a könyv rákerült egy 1972 táján készült listára, amelyet a veszélyesnek vélt művekből szerkesztettek. Újabb címet azóta sem toldottak a listához.) „Kaptam olvasói leveleket az akkori Szovjetunióból. Azt kérdezték tőlem, igaz-e, hogy évekkel ezelőtt ideát, Amerikában elégettek a könyveimet. (Pedig csupán Észak-Dakotában, Drake varosában égettek könyvemet.) Azt válaszoltam nekik, hogy a cenzúra leginkább vidéken jelent problémát. Amikor kisgyerek voltam, ugyanezek a közösségek még embereket égettek. Mondja valaki, hogy nincs haladás.
107. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről 90% ·
Összehasonlítás - Charles Bukowski: Nők 84% ·
Összehasonlítás - Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek ·
Összehasonlítás - Fekete Sándor: A kamasz álma ·
Összehasonlítás - Amy Schumer: A deréktetovált lány 82% ·
Összehasonlítás - Országh László (szerk.): Az el nem képzelt Amerika ·
Összehasonlítás - Korzenszky Richárd: „Mi végre vagyunk a világon?”
·
Összehasonlítás - Fodor Pál: Magyarság és bölcsészettudomány ·
Összehasonlítás - Strassenreiter Erzsébet (szerk.) – Kéthly Anna: Kéthly Anna válogatott írásai és beszédei ·
Összehasonlítás - Kossuth Lajos: Kossuth Lajos válogatott munkái ·
Összehasonlítás