Gépzongora 178 csillagozás

Kurt Vonnegut: Gépzongora Kurt Vonnegut: Gépzongora

Az Olvasó ezúttal Kurt Vonnegut legelső regényének új kiadását tartja a kezében. Az Egyesült Államok népének életét immár gépek irányítják, minden műveletet tökéletesen gépesítettek. Áttételek, fogaskerekek, robotok; emberi kéz munkájára már alig van szükség. A történet főhőse Paul Proteus mérnök. Paul azon kevés kivételezettek egyike, akiknek még van munkájuk, irodájuk, felelős beosztásuk, sőt: hatalmuk.
És mire használja mindezt a jámbor Proteus doktor? Hogy fellázadjon saját osztálya ellen és helyreállítsa a humanista értékrend lassan feledésbe merülő örök normáit. Vonnegut üzenete ma talán még időszerűbb, mint műve születésekor.

„Fekete logika. Nevethetünk is akár, de közben szívünkbe költözik a félelem. Vonnegut a végső emberi dilemma térképésze.” The New York Times Book Review
„Hahotánk is gépzaj: kattog, pattog, recseg, csikorog.” Life

Utópia és Utópia 14 címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1952

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vonnegut-életműkiadás Helikon

>!
Helikon, Budapest, 2013
518 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632273884 · Fordította: Molnár István
>!
Helikon, Budapest, 2013
518 oldal · ISBN: 9789632274324 · Fordította: Molnár István
>!
Maecenas, Budapest, 2006
366 oldal · ISBN: 9632031482 · Fordította: Molnár István

Enciklopédia 5


Kedvencelte 24

Most olvassa 18

Várólistára tette 103

Kívánságlistára tette 90

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

NannyOgg>!
Kurt Vonnegut: Gépzongora

A sors fintora, hogy az olvasás egyik szünetében éppen a dicső Egyesült Államok egy éber határszerve akart vagy 300 dollárra megvágni, vagy kiutasítani az országból (még Torontóban…), mert nem csupán volt nálam két darab alma, amit beszállás előtti uzsonnának szántam, hanem a vámpapíron még azt is hazudtam, hogy nincs nálam gyümölcs. Amikor kiselőadást tartott nekem arról, hogy én most potenciálisan megfertőztem az USA összes almaligetét az importált almáimon utazó mikroszkopikus izékkel (amik ugyan nem Kanadában tapadnak az almára, mert, idézem, „Kanadában nem nő semmi”, mondja nekem Mr US Officer Dél-Ontario közepén…), úgy éreztem magam, mint Bratpuhr Sahja, aki nem tudja eldönteni, hogy ki a hülye, csak az a majom, akivel beszél, vagy az összes fajtájabeli.
Ilyen utópia-disztópiát is csak Vonnegut tud. Láttunk már olyat, hogy minden-fú-de-rossz, aztán olyat is, hogy azt-hiszed-minden-szuper-de-minden-fú-de-rossz, de olyat ritkán – ha egyáltalán –, hogy minden-tök-jó-ez-fú-de-rossz. A Tóték jutott eszembe, talán ez lett volna az őrnaggyal, ha nem dobozolhat.
Négy csillagot kizárólag azért kap, mert én tudom, hogy Vonnegut tudott még ennél jobbat is, és kell a hely az ötcsillagos értékeléseknek a szubjektív Vonnegut-skálán.

>!
Maecenas, Budapest, 2006
366 oldal · ISBN: 9632031482 · Fordította: Molnár István
5 hozzászólás
krlany IP>!
Kurt Vonnegut: Gépzongora

No ilyen világban nem szeretnék élni. És időnként én is de szívesen lennék gépromboló! Mondom ezt innen a gép mögül. Ez ám az ambivalencia!:))
Ebből még hiányzik nekem a jó öreg fekete humor java. Örülök, hogy később már igazán belejött.

2 hozzászólás
Habók P>!
Kurt Vonnegut: Gépzongora

Gép itt minden, nemcsak a zongora. Az emberek is azok, mindenki programozott, és csak próbáljanak eltérni a sémától!! Esélyük sincs arra, hogy változtassanak. Pedig van, aki szeretne. De itt mindent számítógép intéz, rideg, könyörtelen, hatékony. (Hatékony?) Amit Vonnegut majd hetven éve megálmodott (jó kis lidérces álom lehetett), azt ma látom megvalósulni (pl. munkahelyek megszűnése az automatizálás miatt – pedig azt is látom, hogy ahol erre nincs pénz, ott tényleg sok a selejt – , a csapatépítő tréningek, a kártyás figyelőrendszerek, stb). Nem csoda, ha viszolyogva élveztem ezt a könyvet. És az a befejezés!!! )

Beatrice8 P>!
Kurt Vonnegut: Gépzongora

Kicsit nagyon elkéstem ezzel az értékeléssel, de jobb később, mint soha, nem?
Volt, amikor nem hittem volna, hogy ezt tényleg elolvasom, de csak eljutottam idáig is. Még 2018-ban kaptam a születésnapomra apától, mondva olvassak valamit Vonneguttól is. Azóta csak ott ült a polcomon, és tényleg többször eldöntöttem már, hogy ezt nem fogom elolvasni. Erre csak elolvastam.
Nem volt annyira rossz, kb. olyan volt, vagy talán egy kicsit jobb is, mint számítottam rá. :) Érdekes témákat boncolgatnak benne.
Különös dolog régebbi utópiát/disztópiát/sci-fit olvasni, mert egy ideig nyilván úgy érzed, mintha a jövőben játszódna, de aztán szembejönnek olyan részletek, hogy “várjunk csak, mi van?” Mert kinek van a “jövőben” szodásszifón szemüvege? Ki érdeklődik a másiktól, hogy hol fogja tudni elérni őt, vagyis melyik hely vezetékes telefonját kell hívnia? Mágnesszalagok, vákuumcsöves számítógépek és lyukkártyák? :D Ilyenek a legkomorabb helyzetekben is megmosolyogtattak. :D
Illetve az egész légkörből ordított, hogy ez az ‘50-es évek amerikájában íródott. A nők szerepe, a háztartási gépek iránti csodálat… :D
Anitát nem bírtam, tudtam, hogy mit fog tenni, nem értettem Paul vakságát az irányában. Olyan egyértelmű volt, hogy igazából ilyen, hogy csak a szemét nem szúrta ki.
Egyes részeknél, mint például az M-17-es házban hirtelen nagyon depresszívek lettek a dolgok. A könyv nagy részében viszont azt próbáltam mérlegelni mennyire rossz is ez a jövőkép. Nem ismertük meg teljes mértékben ezért végül eredmény nem született :D. Kicsit visszás volt nekem, hogy először elhiteti velünk, hogy már csak kis túlzással 3 féle értelmes munkát végeznek emberek, minden mást gépek, de aztán meg csak kiderül, hogy továbbra is vannak írók, fodrászok, ingatlanügynökök, titkárnők(ezt pl. továbbra se értem, egyetértek a titkárnő barátjával, ha valamit, akkor az ő munkáját könnyű lett volna gépesíteni, vagy nemes egyszerűséggel kihagyni), mindenféle sportolók, zenészek, kocsmások stb… Tehát kik tűntek el? A gyári dolgozók? Egy gyárban a futószallag mellett állni tulajdonképpen mennyivel több „fontos része vagyok a társadalmunknak” érzetet ad, mint utat javítani? Rossz lenne, ha mondjuk ezzel mindenki munkanélküli lenne, és képetelen megélni. De erről nincs szó! Mindenki megé az alibi munkáiból, a társadalmi juttatásokból. Sajnos Paul álma, miszerint ő farmer lesz, ami nagyszerűen befuccsolt rossz fényt vetett mindenki menjünk vissza 100 évvel ezelőttre eszméire.
Aztán lehet, hogy csak amiatt nem tudtam mindig átérezni a gépesített világuk miatt érzett szenvedésüket, mert közben az 1984-et is olvastam és amellett valahogy ez labdába se rúgott a szörnyű disztópikus világ vagyok versenyben.
Ettől függetlenül természetesen voltak benne aggasztó témák, nem állítom, hogy a gépek térnyerése egyáltalán nem probléma, az emberek IQ alapú besorolása meg egyenesen ijesztő, bár talán jobb bizonyos szempontból, mint a mai pénz alapú, bár ott legalább az ember önbecsülése jobban biztonságban van, hiszen nem azért nem értem el egyes dolgokat, mert hülye vagyok, hanem mert nincs pénzem, ez azért szerintem jobb érzés :D.
Ami Pault illeti, ilyeneket kérdeztem tőle gondolatban olvasás közben: Elégedetlennek lenni könnyű, de ha ez nem tetszik, mit akarsz? A rendszer nem tökéletes, de 1.ezen, hogy segít az, hogy te hol élsz és dolgozol-e 2.milyen rendszer lenne tökéletes szerinted? Ha meg igazából csak magadért teszed, ismerd be! Gondolom zavar, hogy semmit nem tudsz véghezvinni, amivel eléred az apád szintjét. És persze igazam volt.
A könyv nagy részében elég szkeptikus voltam az eszméikkel kapcsolatban, mert igazából ők sem, így én se tudtam, hogy min is változtatnának.
Na de aztán jött a levél! Az már valami! Ott egyértelmű volt, hogy nem akarják elkezdeni ész nélkül szétverni a gépeket, csak azért, mert fúúújj gépek! Az már mellékes, hogy mi is lett a könyv végkifejlete.
Hangulata komor.
Szereplőket nem bírtam általában.
Nem volt nehéz olvasni, de könnyűnek sem mondanám semmiképp.

Összességében voltak benne érdekes kérdések, válaszok nélkül, jobban tetszett, mint számítottam rá, de a léc elég alacsonyan volt, a szereplőket nem szerettem, a cselekmény sem volt nagy szám. A hangulata tényleg komor, de voltak benne humoros részek. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de nem is kérdezem magamtól, hogy ezt eddig miért nem olvastam el. Még próbálkozok más Vonnegut könyvekkel is a jövőben.

Bence_Kis>!
Kurt Vonnegut: Gépzongora

Annyira aktuális a téma, hogy egészen meglepődtem, hogy 1952-ben jelent meg a könyv.
Itt vagyunk nyakig az okos műszerek világában, és minél jobban rájuk hagyjuk a problémák megoldást – persze szigorúan kényelmi-, precizitási-, gyorsasági-, olcsósági szempontok miatt –, annál inkább kicsúszni látszik a kezünkből a valós döntések meghozatalának lehetősége. Ráadásul egyre csak tágítjuk a gépek szerepkörét, ezzel csökkentve az emberi jelenlét fontosságát.
Ez a mese egy ennél kicsit „továbbfejlesztett” alaphelyzetből indul ki. Vonnegut karikírozott világba helyezi a történetét (két fő kasztra osztott társadalom, IQ alapú besorolás, stb.), a karakterei viszont annyira elevenen, annyira emberien viselkednek, gondolkoznak, hogy így egyben az egész tökéletesen működik. Az intelligens humor jól van adagolva, a történetvezetés is szuper, állandóan fenntartja az érdeklődést, nem laposodik, kényelmesen sodródhatunk főhősünkkel ebben az abszurd díszletben, mosolyoghatunk, meglepődhetünk, elgondolkozhatunk…
Az én elvárásaimnak tökéletesen megfelelő könyv volt, minden igényemet kielégítette, úgyhogy öt csillag, és kedvenc gomb lenyomva.

Zabothegyező I>!
Kurt Vonnegut: Gépzongora

Igencsak nehéz dolgom van a harmadik Vonnegut-klasszikus megírásánál, hiszen az előző kettőben már „fennhangon” dicsérve mondtam el minden fontosat az íróról és annak zseniális történeteiről, amelyek a Helikon kiadónak köszönhetően új köntösben kerülhetnek a rajongók polcaira. Ez a whiskeyszürcsölő, láncdohányzó zseni (ahogy én hívom) olyan történeteket írt nekünk, mint a világhírnek örvendő Ötös számú vágóhíd, az Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater, aMacskabölcső, stb.Az a tény, hogy személyes tapasztalatai alapján írta regényeit, novelláit, még inkább növeli műveinek értékét, hiszen mi állhatna közelebb hozzánk, mint egy embertársunk megélt tragikus vagy éppen komikus múltjának fekete humorral beoltott sztorija.
A Gépzongora elsőként került ki Vonnegut tollából, s még kiadásának évében megjelent az Ötös számú vágóhíd is, miközben fiókjai még számos további novellát rejtettek. A már diákéveiben termékeny zugfirkász a suliújságot is teleírta, s örömmel tanyázott késő estig a szerkesztőségben. Miután a frontról hazaküldték, a drezdai bombázás történetével tarsolyában, s anyja jelzésértékű öngyilkosságának tragédiájával a szívében írni kezdett. Marketing tudásának köszönhetően elsajátította az írói szakmát, s onnan karrierje csak felfelé ívelt. Egyre jobb, egyre eredetibb kötetekkel jutalmazott bennünket.
A Gépzongora Vonnegut General Electricnél szerzett tapasztalatait mutatja be, kissé felturbózva. Ez a városnyi gyáróriás volt az amerikai innováció és automatizáció, továbbá a selejt elleni ádáz küzdelem élharcosa, itt gürcöltek a munkások eleven robotként a futószalag mellett. Zseniálisan adja vissza ezt a hangulatot az említett mű.„Paul Proteus emberhez méltó lehetőségeit keresi egy teljesen elgépiesedett világban, melyet egy szuperszámítógép ural.” A regény vezérmotívuma az emberi lét teljes céltalansága, a nehezen, évtizedek alatt megszerzett, biztos szaktudás villámgyors elértéktelenedése. Nem csoda tehát, ha Vonnegut egész életében a gépek esküdt ellensége maradt, utolsó regényét is régi írógépén kopogta le. Minden Vonnegut mű ezt a kérdést feszegeti: mire való az ember? A Gépzongoraa megszokottnál kevesebb fekete humorral van átitatva, nem lappang annyi poén a sorok mögött, hangulata meglehetősen borongós és kegyetlenül őszinte.
Hátborzongató utópiával riogat bennünket kedvencünk, de ha belegondolunk, nincs is olyan messze az a világ, amelyet első regényében ismertet. Már az 1950-es években kártyás beléptető rendszer működött a General Electricnél. „Saját belső rendőrsége vigyázott a termelési folyamatok zavartalanságára. Az ott dolgozók a kapun belülre lépve elvesztették a nevüket. Hazafelé menet kapták csak vissza. Helyette mindegyiküknek kódszámot adtak” – írja Szántó György Tibor, szerkesztő, akinek ismét sikerült néhány életrajzi érdekességgel megtoldani a Gépzongora újrakiadását. Korábbi recenzióim kapcsán is említettem már, hogy Sz.Gy.T. írása hiányozna a kötetek végéről, ha nem lenne ott. Abban a hangnemben folytatja, amelyet az író alkalmaz, s abban a szabad stílusban továbbítja gondolatait, amelyet ma az irodalom megkövetel. Így kell megszerettetni a fiatalokkal az olvasást!
Végezetül csak annyit mondanék, hogy a Gépzongora vége igencsak bánatosra sikerült, a katarzis elmaradt ugyan, de az Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater és Az ötös számú vágóhíd után az én emlékezetemben ez a történet lesz a legmaradandóbb. Lássuk be, a jeles gondolkodóként is emlegetett Vonnegut „jóslata” nem volt levegőbe röhögött marhaság. Ezután nem tudom megállni, hogy ne kívánjam polcomra a Helikon kiadó Vonnegut-életműsorozatában megjelent másik két kötetét, A Titán szirénjeit és a Bajnokok reggelijét. Szóval, jelentkezem még!

http://olvasokasarokban.blog.hu/

Mary_J P>!
Kurt Vonnegut: Gépzongora

Újra és újra rádöbbenek, hogy mennyire nagyon szeretem Vonnegut könyveit.
A Gépzongorában alapötlete is zseniális és aktualitásából mit sem vesztett, holott nem ma volt az az 1952… Olyan jól van megírva, hogy nem tudja az ember nem beleélni magát teljesen a folyó bármelyik oldala szerinti nézőpontban, legyen akár a Telep lakója, akik élete teljesen értelmét vesztett szinte az olyannyira került selejt kategóriába is kerülhetne, vagy legyen 'doktor' akik a látszat ellenére szintén szinte teljesen feleslegessé válnak szép fokozatosan. Nem mondom, hogy nem tudok, inkább csak nem akarok elképzelni egy olyan életet, ahol nem látom a mindennapjaim értelmét, nem látom, hogy igenis fontos része lennék a „gépezetnek”.
Érdekes, hogy Proteus döntésképtelensége, vagy Kronerék gépimádata ellenére is valahogy számomra Anita testesítette meg a legellenszenvesebb karaktert, ahogy hamis költetéstudatdal próbálta igazgatni az életüknek…
Kötelezővé tenném ezt a könyvet is őszintén az 1001 besorolást is hiányolom:(

Asszem>!
Kurt Vonnegut: Gépzongora

Csalódást okozott ez a könyv, számomra túl szájbarágós volt, valahogy nem tűnt hihetőnek, hogy kizárólag az értelmes munka hiánya mindenkiben ekkora elégedetlenséget okozzon, mint ahogy itt az átlagembert ábrázolták. Az életre szóló, IQ-alapú besorolás méltánytalan igazságossága, mint a számító racionalitás uralma az ember értelemre való törekvésével szemben addig a pontig hihető, amíg feltehetjük, hogy a rendszer által kizártak nem találnak alternatívát az értelemkeresére. A könyvben úgy tűnt, hogy az egyetlen alternatíva a munka, holott a vallás, a sport, a testi élvezetek, a szórakozás, a kábítószerek, illetve ezek keverékei bőven elégedetté tehették volna az alacsonyabb IQ-val rendelkező embereket.

negyvenketto P>!
Kurt Vonnegut: Gépzongora

Jó könyv, tetszett, a mondanivalója is, meg minden, de azért bele tudnék kötni a Vonnegut által felépített világba, szerintem nem mindenhol logikus vagy éppen következetes.

balazs>!
Kurt Vonnegut: Gépzongora

Mikor meghallottam hogy elindul a 4-es metró vezető nélküli tesztje, egyből arra gondoltam hogy ideje újraolvasni a Gépzongorát. Úgyhogy vettem két jegyet a BKV automatától, az önvezérlő metrón elmentem a Kálvinig, a Szabó Ervinben az önkiszolgáló terminálnál kivettem a könyvet és hajrá.
Mindent összevetve, nekem kicsit csalódás volt. Az alapötlet most kezd aktuálissá válni, tényleg egyre több munkát automatizálnak, de az így kialakuló „szép új világ” szerintem nagyon más lesz mint a könyvbéli. Az értelmes, hasznos munka hiányát szerintem nagyon sokan pótolni fogják majd sporttal, hobbikkal, zenéléssel, művészettel, társadalmi munkával. Ki tudja, a családok szerepe is újra felértékelődhet. Arról nem is beszélve hogy a munkák többségét már Vonnegut korában sem lehetett értelmesnek vagy sikerélményt nyújtónak nevezni, így ezek elvesztése max a szabadidőt növeli majd, különösebb lelki válságot biztos nem okoz.
Az Ilium Művekben játszódó részek jobban tetszettek, főleg a Kaszálók Szigetén tartott „csapatépítő tréning”, jól átjön a remek nagyvállalati légkör, amiről a szerzőnek is volt némi tapasztalata a General Electricnél.


Népszerű idézetek

NannyOgg>!

– Ami azt illeti, bizonyos szempontból jobban örültem volna, ha sosem találkozom magukkal. Sokkal kényelmesebb, ha az ellenfelet kellemesen homogén, gonosz tömegnek tartjuk. Most aztán kénytelen leszek kivételekkel összemaszatolni a világképemet.

102-103. oldal, Kilencedik fejezet (Maecenas, 2006)

Kapcsolódó szócikkek: ellenség
krlany IP>!

A szomorúság hulláma úgy mosta el gondolatait, mintha homokba írta volna őket.

257. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szomorúság
Frank_Spielmann I>!

Szerintem ez lesz a Harmadik Ipari Forradalom: a gépeké, amelyek leértékelik az emberi gondolkodást.

Első fejezet

1 hozzászólás
Jasi>!

Sajátos természeténél fogva az ember csak akkor boldog, ha olyan vállalkozás részese lehet, amelyben szükségesnek érzi magát.

325. oldal /Maecenas Kiadó, 2006/

NannyOgg>!

– Proteus doktor, ez itt Mr. Haycox.
– Örülök, hogy találkoztunk – biccentett udvariasan Paul. – Hogy van?
– Megvagyok. Miféle doktor maga?
– Műszaki doktor.
Mr. Haycox bosszúsnak és csalódottnak látszott.
– Dehogy doktor az olyan. Háromféle doktor van. Állatorvos, fogorvos, körorvos. Maga melyik?
– Egyik se. Sajnálom.
– Akkor maga nem doktor.
– Már hogyne lenne az – heveskedett Pond doktor. – A gépeket tartja egészségben. – Szerette volna ráébreszteni a tudományos fokozatok fontosságára ezt a sötét agyú parasztot.
– Szerelő – jelentette ki Mr. Haycox.
– Az úgy van – közölte Pond doktor –, hogy az egyetemen mindenféle dologra képeznek szakembereket, nem csak emberek és állatok egészségének megőrzésére. Össze is omlana szép, modern világunk, ha nem állnának helyt a kellő képzettségű emberek, hogy biztosítsák a civilizáció bonyolult gépezetének zökkenőmentes működését.
– Aha – vont vállat Mr. Haycox. – Maga például minek a zökkenőmentes működését biztosítja?
– Hét évet töltöttem a Cornell Egyetem Ingatlan Karán – mosolygott szerényen Pond doktor –, mielőtt az ingatlantudományok doktorává avattak és elfoglalhattam jelenlegi állásomat.
– Maga is doktornak hívatja magát, mi? – nézett rá Mr. Haycox.
– Nem kell letorkolástól tartanom, ha azt állítom, hogy megdolgoztam ezért a fokozatért – jelentette ki fagyosan Pond doktor. – Abban az évben enyém volt a harmadik leghosszabb értekezés az országban, akármelyik szaktárgyat nézzük is. Nyolcszázkilencvenhat oldalra rúgott, kettős sorközzel és keskeny margóval.
– Ingatlanügynök – ítélkezett megfellebbezhetetlenül Mr. Haycox. Várakozásteljesen pillantott előbb Paulra, majd Pondra, mondanak-e valamit, ami méltó a figyelmére. Amikor már húsz másodperce hallgattak, sarkon fordult, hogy visszainduljon. – Én a tehéntrágya, disznótrágya, csirketrágya doktora vagyok – mondta mosolytalanul. – Ha majd rájönnek a doktori eszükkel, hogy mit akarnak tőlem, megtalálnak odakint, az istállóban. Az értekezésemet fogom lapátolni.

170-171. oldal, Tizenötödik fejezet (Maecenas, 2006)

8 hozzászólás
krlany IP>!

Anita aludt. Tökéletes kielégültségét nem annyira Paulnak köszönhette, mint inkább a rendszerrel évek óta folytatott szerelmi előjátékot megkoronázó, a pittsburghi állásajánlat jelentette szociális orgazmusnak.

150. oldal

1 hozzászólás
krlany IP>!

A férjem meg azt mondja, szükség van rosszul beilleszkedő emberekre is; kell legyenek olyanok, akik elég pocsékul érzik magukat a bőrükben ahhoz, hogy megkérdezzék: hol van ma az emberiség, merre tart, és miért tart éppen arra. Ez volt a baj a könyvével. Feltette ezeket a kérdéseket, és elutasították.

264. oldal

Jasi>!

– Érdekel egy megfáradt öregember tanácsa?
– Attól függ, ki az a megfáradt öregember. Te?
– Én. Nem élhetsz fél lábbal az állásodban, másikkal az álmaidban, Ed. Döntsd el, mit akarsz! Mondj fel, vagy add meg magad ennek az életnek. Ne kísértsd a sorsot, ne hagyd, hogy kettészakítson, mielőtt eldöntötted volna, melyiket választod.

256. oldal / Maecenas Kiadó, 2006/

krlany IP>!

– Igaza van: a szex még mindig felülemelkedhet a társadalmi struktúrák állította korlátokon – bólintott Lasher.
– Nagy cicikkel bárhová el lehet jutni – tette hozzá Finnerty.
– Jóleső tudat, hogy bizonyos dolgok évszázadok óta változatlanok, ugye? – mosolygott Lasher.

107-108. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szex
4 hozzászólás
Beja>!

Ez a könyv nem arról szól, ami van, hanem arról, ami lehetne.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Isaac Asimov: Én, a robot
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Philip K. Dick: Szárnyas fejvadász
H. G. Wells: Az időgép
Arthur C. Clarke: A város és a csillagok
Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek
Robert Merle: Állati elmék
George Orwell: 1984
Marissa Meyer: Scarlet
Lois Lowry: Az emlékek őre