Galápagos 176 csillagozás

Kurt Vonnegut: Galápagos Kurt Vonnegut: Galápagos

Amióta Charles Darwinban felötlött a természetes kiválasztódás gondolata, a túlélés-teória heves viták tárgya. Vonnegut a maga sajátos módján, fergeteges evolúcióparódiában fejti ki kedvenc témájával kapcsolatos nézeteit.
Regényének cselekményét Kilgore Trout fiának nyugalmat nem lelő szelleme révén kerek egymillió évig követhetjük. Mire az utolsó homokszem is lepereg, az ember csupán a Galápagos-szigeteken honos, a bolygó összes többi táját visszavette tőle a természet. A homo sapiens utódai vízi lények immár, fókaszerűek, nyers hallal táplálkoznak, agyuk parányi, koponyájuk áramvonalas, cápák óvják őket a túlszaporodástól, ám mégis itt, a szigeteken jön létre az első, sorsával elégedett emberi kolónia.
Kurt Vonnegut világában korántsem az emberi agy az evolúció csúcsteljesítménye. Sőt! Visszafejlődése teremt boldog harmóniát.

Második Édenkert címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1985

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vonnegut-életműkiadás Helikon

>!
Helikon, Budapest, 2018
394 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634790280 · Fordította: Szántó György Tibor
>!
Maecenas, Budapest, 2008
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632031866 · Fordította: Szántó György Tibor

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Drakula · George Washington


Kedvencelte 22

Most olvassa 11

Várólistára tette 72

Kívánságlistára tette 49


Kiemelt értékelések

Spaceman_Spiff IP>!
Kurt Vonnegut: Galápagos

Vonnegut olyan, mint a pizza: ha nem olyan jó, még akkor is jó.
Ez pedig egy nagyon jó Vonnegut.
Nem is tudom, hogyan lehetne jól megfogni, miért is működik ez a fegyelmezetlen, kusza, a történetből kibeszélő próza, ahol az elbeszélés ideje össze-vissza kavarog a távoli jövő és a jelen között. Nincs igazán főszereplő, sőt, Vonnegut van annyira szemét, hogy megjelöli kis csillaggal, ki nem éli meg a könyv végét, és erre többször fel is hívja a figyelmünket – és mégis működik. Hogy van ez? Miért?
Az ilyenekért imádom én az öreget.
Na meg amiatt a rengeteg dolog miatt, amit elmesél. Hogy igazából lehet nem is volt olyan jó ötlet lejönni a fáról, de civilizációt építeni rakétákkal, szállodákkal, kemikáliákkal meg minden ilyesmivel semmiképpen sem. Hogy ez a szegény, jobb sorsra érdemes bolygó mennyit nyög alattunk, mi meg közben még egymásról se vagyunk sokszor hajlandóak tudomást venni. Hogy milyen apró véletleneken múlnak hatalmas dolgok. Hogy sose tudhatjuk, hogyan alakul körülöttünk a világ, és hát nekünk mit is kellene csinálnunk eközben.
Ja, és említettem már, hogy az evolúció elméletének csodás szemléltetése is ez a történet? Á, zseniális, nem is tudok értelmesen beszélni róla. spoiler

4 hozzászólás
ViraMors P>!
Kurt Vonnegut: Galápagos

Érdekes rejtély, a mai napig nincs is rá válasz, miért ivott oly sok embertársunk alkoholt, miért akarták szándékosan kiiktatni agyműködésüket.

– Olyan ez, mint amikor az ember egy jókora metszett kristálytálat vár, színültig töltve pezsgős puncskoktéllal. És mit raknak elébe? Rozsdás vödröt, teli nitroglicerinnel.

A mai ember jámbor és kiegyensúlyozott. Miért? Mert az evolúció levette róla a kezét.

* * *

Amikor tudni, de legalábbis sejteni vélem, hogy mire számíthatok egy Vonnegut könyvben, kezembe veszem a következőt, és mindig kiderül, hogy igazából fogalmam sem volt róla.
Így megy ez…
A Galápagos iszonyatos tükröt tart az emberiség elé, keresetlen humorral és éleslátással mutat rá kollektív hibákra, és arra, hogy az evolúció állítólagos csúcsaként a hatalmas agyunkkal önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk. Tudom, nem ez az egyetlen könyve, amiben Vonnegut mindezt megírta, de ahogy itt írt, az egészen váratlanul ért. Az a mód, ahogy a kérlelhetetlen, kőkemény kritikával párhuzamosan egy ódát is írt az emberiséghez – azokhoz, akik lehetnénk –, egész egyszerűen lenyűgöző. Csodálatos gördülékenységgel ingázott az egymillió éves jövő és azt azt megteremtő jelen között. Bármelyik pillanatban káosszá, katyvasszá válhatott volna, mégis megmaradt húsba vágónak és szépnek.

3 hozzászólás
K>!
Kurt Vonnegut: Galápagos

Sötét, fanyar, szigorú. És még nevettet is. Mind meghalunk, és eközben olyan értékeket is magunkkal rántunk, amelyeket nem kellene. Mint természetből kiemelkedett lények, mennyire távolodtunk el tőle? Csak akkor agyaloghat, szenveleghet az ember, ha abból valamilyen művészeti érték születhet? Érdekes volt az evolúció szempontjából szemlélni az emberi lét kérdéseit. Kultúránknak, civilizációnknak a java nem sok létjogosultsággal bír. Ez a könyv is olyan, mint az ember: megkérdőjelezi saját létezésének értelmét.

alaurent P>!
Kurt Vonnegut: Galápagos

Nagyon élveztem ezt a könyvet, Vonnegut úgy ír az emberiség végéről (a ma ismert emberiségről), ahogyan elképzelni sem tudtam. Nem disztópia, mert a vég minden nagyobb törés nélkül következik be, békés átmenettel, mondhatni.
Merthogy ami utána van, az a tényleges béke és megnyugvás, a „fontos dolgokra” koncentrálás lehetősége. És a kacsintás az írótól: érted? Elhiszed? Akarod?
Vissza a természethez, és le mindennel, ami emberi. Valahol hátborzongató, mégsem ez a legrosszabb vég, amit el tudok képzelni számunkra. Megint elgondolkodtatott Vonnegut, ezt nagyon jól csinálja.

Dömdödöm>!
Kurt Vonnegut: Galápagos

A megszokott remekbe szabott humor, újszerű ötletekkel – úgy látszik mostanában CSAK jó könyvekkel találkozom
Érdekes gondolatok, leírások. Gondolkodásra késztet.
Bárkinek ajánlom, aki képes és akar gondolkodni.

mongúz>!
Kurt Vonnegut: Galápagos

Szintén első Vonnegut-om.
Zseniális.
Jól mulattam, elgondolkodtam és olvastam.
Azt hiszem ennél több nem kell.
De ez még ennél is több.
Csak ajánlani tudom bárkinek, aki képes gondolkodni.
Ja és beszereztem még pár könyvet a szerzőtől, úgyhogy hamarosan azokról is írok valami hasonlóan „tartalmasat”. Nem mintha bárkit is olyan nagyon érdekelne a véleményem…
Üdv Mindenkinek,
mgz

pdaniel>!
Kurt Vonnegut: Galápagos

Az üzenetét értem, de a csomagolás volt már jobb is.

1 hozzászólás
rohadtszemét>!
Kurt Vonnegut: Galápagos

Ez volt a tizedik könyv még csak amit olvastam Vonneguttól. Jól összerakott, jól megírt kötet, a fordítás is kiváló. Nem a legmeghökkentőbb írása a mesternek, de azért olvasható, és szórakoztató. Kellemes hullámsávon vonul végig a történet, a váratlan fordulatok kimaradtak, vagy elsekélyesedtek az előre-és visszautalások miatt. Nem felkavaró mese, inkább csak afféle „okuljunk-a-hibáinkból-és-nézzünk-mélyen-magunkba” tanmese.
A lényeg, hogy nem bántam meg, hogy a kezembe vettem. Végre egy könnyen követhető történet, ami annak is köszönhető, hogy a szereplőgárda a szokásostól most viszonylag szűkebb (nem úgy, mint a Hókuszpókuszban, vagy a Börtöntöltelékben).
Az értékelésemnek végére mégiscsak rájövök, hogy egy remekmű. Aki Vonnegut rajongó, annak természetesen kötelező ez is.
(A véleményem az én véleményem, nem provokációnak szántam.)

pokolpetu>!
Kurt Vonnegut: Galápagos

Rendkívül tetszett, hogy ennyire belemelegedett az állatok és életformák leírásába. Ez nekem új volt tőle, viszont a humor dömping a régi.

– Érdemes elolvasnod!

rawelli >!
Kurt Vonnegut: Galápagos

Kissé bugyuta, de szeretnivaló könyv. Jókat mosolyogtam rajta, annak ellenére, hogy pl. Vonnegut Börleszk c. regényéhez képest még talán utolsóként sem futhatna be a mű.
Össze-vissza váltogat a gondolatok között az író, és erős inkoherencia-szagot áraszt magából. Javarészt ellenszenves szereplők, akik csetlenek-botlanak a színen és csak ugyanezen gyarló emberiességük miatt érdekelheti az olvasót sorsuk. A darwinista, mondhatni „környezettudatos” felszíni mondanivaló pedig csapnivalóan konkrét. Ám mindezek ellenére azt kell mondjam, mégiscsak szórakoztató olvasmány, a maga kis bácsis, bajszos-kuncogós humorával.
Némileg ironikusan úgy gondolom, ész kell ahhoz, hogy a könyv humorát igazán értékelhesse az ember és ez mindenképpen nagy negatívum, mivel amit gyakran a fejemmel humorosnak találtam, azt a szívemmel üresnek és kongónak(mi is a helyzet a nagy aggyal?).
A történet egyértelmű, amit a már említett csapongások bonyolítanak és emiatt olyan a könyv, mintha egy nyílegyenes labirintusban kóborolna az ember. Ám mindezen bóklászás koronája lesz, mikor az emberek Galapagosi életébe nyerünk bepillantást, itt igazán remekel Vonnegut, hiszen ironikus, groteszk hangneme játszi könnyedséggel nyűgözheti le az olvasót, mondhatni ezeken az oldalakon lélegzik igazán a könyv.
Végszóként: olvasmányos, könnyed étel, ami nem fekszi meg a gyomrot a látszólag monumentális történet és mondanivaló ellenére, kivéve mikor a narrátor kikacsint a fő történetszálból. Ekkor erős 4 csillag, kacaj és teljes figyelem a jussa.
El is úszok némi halért, uszonyokkal igazán megterhelő egy értékelést írni.


Népszerű idézetek

K>!

Nem jöhetnek nyelvre, se tollra
Búsabb szók, mint: „Lehetett volna!”
John Greenleaf Whittier (1807–1892)

167. oldal (Helikon, 2018)

K>!

Érdekes rejtély, a mai napig nincs is rá válasz, miért ivott oly sok embertársunk alkoholt, miért akarták szándékosan kiiktatni agyműködésüket.

253. oldal (Helikon, 2018)

8 hozzászólás
Dora>!

Wait magányosan utazott. Korán megkopaszodott. Potrohos alkat, arcszíne beteges, akár a külvárosi cukrászdák üveg alatt búslakodó almás pitéjén a lepedék.

15. oldal

Dora>!

Két személy neve elé csillagot tettem. Mire a nap lenyugszik, nem lesznek az élők sorában. Csillagrakó szokásomat egyébként a későbbiekben is megtartom. Így figyelmeztetem az Olvasót, hogy azon a szereplők, akiknek neve előtt csillagot találnak, rövidesen szembesülnek az életerő és fortély végső darwini próbatételével.

30. oldal

3 hozzászólás
katacita I>!

Megkérdezném: ugyan ki nem veszíti el a fejét, ha beköszönt a tavasz?

Ekhal>!

– Sokan úgy vélik, hogy Hitler él. Dél-Amerikában bújkál. Gondolja, hogy ez igaz lehet?
– Azt tudom, hogy Ecuadorban egyesek szívesen látnák őt ebédre.
– Náciszimpatizánsok?
– Elképzelhető. Talán. Bizonyítékom nincs rá.
– Na de hát ha egyszer szívesen látnák Hitlert ebédre…
– Ugyanis emberevők. A kankabono indiánok: kannibálok. Szinte bárkit szívesen látnak ebédre.

Kapcsolódó szócikkek: Adolf Hitler · Dél-Amerika · Ecuador · kannibál · kannibalizmus
Dora>!

A valóságban a tengeri leguán akár egyméteresre is megnőhet. Külseje alapján félelmetesnek látszik, akár a kínai sárkánygyík. Gyakorlatilag azonban annyi veszélyt jelent más élőlényekre, mint egy adag májas hurka. Tengeri moszattal táplálkozik. Ideírom, hogyan telik a leguán egy napja. Gyakorlatilag ugyanúgy, mint évmilliókkal ezelőtt.
Nincs ellensége, ezért egy helyben üldögél. Néz, néz, közelről nézi a semmit. Nem akar semmit. Nem aggodalmaskodik. Azután egyszer csak megéhezik. Ilyenkor lecaplat az óceánhoz. Úszni kezd, komótosan, nem is valami ügyesen. De pár méternyire a parttól alámerül, mint egy tengeralattjáró. Teletömi magát emészthetetlen moszatokkal. Ha a leguán meg akarja emészteni a moszatot, amit befalt, meg kell előbb főznie.
Ennek érdekében a leguán felbukkan a vízből, és a partra úszik. Kiül a lávakőre, ahol tűz rá a nap. Önmagát zárt kuktafőzőként működteti. Odabent szépen fő a moszat. A leguán eközben is a semmibe réved, közelről bámulja, mint amikor még nem volt éhes. De most már akad egy kis különbség. Ahogy fő a moszat, a leguán olykor kinyitja a száját, és egyre forróbb sós vizet köp.
Egymillió évet töltöttem a szigeteken. A természetes kiválasztódás törvényének éle tehetetlenül kicsorbult a leguánon. Jottányit sem fejlődött. Nem lett ügyesebb. De ügyetlenebb sem.

110-111. oldal

MiZo>!

Nemcsak *Andrew MacIntosh, hanem sokan mások is úgy tartották, hogy az emberi nem fennmaradásáért való fáradozás: dögunalom. Mennyivel szórakoztatóbb példának okáért a tenisz. Jön a labda, beleütünk. Megint jön, megint beleütünk.

96. oldal

1 hozzászólás
Tiko P>!

Ha nincs ellenükre, itt megengednék magamnak egy személyes megjegyzést. Amikor még én is az élők sorában voltam, saját jókora agyamtól szintén olyan tanácsot kaptam a túlélésemre, vagy ami azt illeti, az egész emberi nem túlélésére vonatkozólag, amelyeket a legjobb szándékkal is kétségesnek kellene minősítenünk. Csak egy példa. Az agyam rávett engem, hogy vonuljak be az Egyesült Államok tengerészgyalogságához, és menjek harcolni Vietnamba. Nagy vagy, agy. Örök hálám.

40. oldal, 6. fejezet

Szilvi_F>!

– Olyan ez – töprengett Donoso –, mint amikor az ember egy jókora metszett kristálytálat vár, színültig töltve pezsgős puncskoktéllal. És mit raknak elébe? Rozsdás vödröt, teli nitroglicerinnel.

142. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mordecai Roshwald: A hetedik szint
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!
Douglas Adams: Vendéglő a világ végén
Andy Weir: A marsi
J. D. Robb: Halálos testvériség
William Kotzwinkle: E. T., a földönkívüli kalandjai a Földön
Carl Sagan: Kapcsolat
David Mitchell: Felhőatlasz
Suzanne Collins: Futótűz