Galápagos 150 csillagozás

Kurt Vonnegut: Galápagos Kurt Vonnegut: Galápagos

Amióta Charles Darwinban felötlött a természetes kiválasztódás gondolata, a túlélés-teória heves viták tárgya. Vonnegut a maga sajátos módján, fergeteges evolúcióparódiában fejti ki kedvenc témájával kapcsolatos nézeteit.
Regényének cselekményét Kilgore Trout fiának nyugalmat nem lelő szelleme révén kerek egymillió évig követhetjük. Mire az utolsó homokszem is lepereg, az ember csupán a Galápagos-szigeteken honos, a bolygó összes többi táját visszavette tőle a természet. A homo sapiens utódai vízi lények immár, fókaszerűek, nyers hallal táplálkoznak, agyuk parányi, koponyájuk áramvonalas, cápák óvják őket a túlszaporodástól, ám mégis itt, a szigeteken jön létre az első, sorsával elégedett emberi kolónia.
Kurt Vonnegut világában korántsem az emberi agy az evolúció csúcsteljesítménye. Sőt! Visszafejlődése teremt boldog harmóniát.

Második Édenkert címmel is megjelent.

Eredeti mű: Kurt Vonnegut: Galápagos (angol)

Eredeti megjelenés éve: 1985

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vonnegut-életműkiadás

>!
Helikon, Budapest, 2018
394 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634790280 · Fordította: Szántó György Tibor
>!
Maecenas, Budapest, 2008
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632031866 · Fordította: Szántó György Tibor

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Drakula · George Washington


Kedvencelte 17

Most olvassa 10

Várólistára tette 59

Kívánságlistára tette 43


Kiemelt értékelések

>!
Spaceman_Spiff IP
Kurt Vonnegut: Galápagos

Vonnegut olyan, mint a pizza: ha nem olyan jó, még akkor is jó.
Ez pedig egy nagyon jó Vonnegut.
Nem is tudom, hogyan lehetne jól megfogni, miért is működik ez a fegyelmezetlen, kusza, a történetből kibeszélő próza, ahol az elbeszélés ideje össze-vissza kavarog a távoli jövő és a jelen között. Nincs igazán főszereplő, sőt, Vonnegut van annyira szemét, hogy megjelöli kis csillaggal, ki nem éli meg a könyv végét, és erre többször fel is hívja a figyelmünket – és mégis működik. Hogy van ez? Miért?
Az ilyenekért imádom én az öreget.
Na meg amiatt a rengeteg dolog miatt, amit elmesél. Hogy igazából lehet nem is volt olyan jó ötlet lejönni a fáról, de civilizációt építeni rakétákkal, szállodákkal, kemikáliákkal meg minden ilyesmivel semmiképpen sem. Hogy ez a szegény, jobb sorsra érdemes bolygó mennyit nyög alattunk, mi meg közben még egymásról se vagyunk sokszor hajlandóak tudomást venni. Hogy milyen apró véletleneken múlnak hatalmas dolgok. Hogy sose tudhatjuk, hogyan alakul körülöttünk a világ, és hát nekünk mit is kellene csinálnunk eközben.
Ja, és említettem már, hogy az evolúció elméletének csodás szemléltetése is ez a történet? Á, zseniális, nem is tudok értelmesen beszélni róla. spoiler

4 hozzászólás
>!
K
Kurt Vonnegut: Galápagos

Sötét, fanyar, szigorú. És még nevettet is. Mind meghalunk, és eközben olyan értékeket is magunkkal rántunk, amelyeket nem kellene. Mint természetből kiemelkedett lények, mennyire távolodtunk el tőle? Csak akkor agyaloghat, szenveleghet az ember, ha abból valamilyen művészeti érték születhet? Érdekes volt az evolúció szempontjából szemlélni az emberi lét kérdéseit. Kultúránknak, civilizációnknak a java nem sok létjogosultsággal bír. Ez a könyv is olyan, mint az ember: megkérdőjelezi saját létezésének értelmét.

>!
Dömdödöm
Kurt Vonnegut: Galápagos

A megszokott remekbe szabott humor, újszerű ötletekkel – úgy látszik mostanában CSAK jó könyvekkel találkozom
Érdekes gondolatok, leírások. Gondolkodásra késztet.
Bárkinek ajánlom, aki képes és akar gondolkodni.

>!
mongúz
Kurt Vonnegut: Galápagos

Szintén első Vonnegut-om.
Zseniális.
Jól mulattam, elgondolkodtam és olvastam.
Azt hiszem ennél több nem kell.
De ez még ennél is több.
Csak ajánlani tudom bárkinek, aki képes gondolkodni.
Ja és beszereztem még pár könyvet a szerzőtől, úgyhogy hamarosan azokról is írok valami hasonlóan „tartalmasat”. Nem mintha bárkit is olyan nagyon érdekelne a véleményem…
Üdv Mindenkinek,
mgz

>!
pdaniel
Kurt Vonnegut: Galápagos

Az üzenetét értem, de a csomagolás volt már jobb is.

1 hozzászólás
>!
P_Horváth_Zsuzsi
Kurt Vonnegut: Galápagos

Ez volt az első könyvem Kurt Vonnegut tollából, és valószínűleg egyben nem az utolsó. Furcsa, különös stílusban íródott mű, egy cseppet sem szokványos, de nekem pont ezért tetszett. Szórakoztató volt olvasni, ugyanakkor az író egyéni látásmódja számos gondolatot is ébresztett bennem.

>!
Eltiron
Kurt Vonnegut: Galápagos

Kissé csalódás volt, szokásos stílusban, szokásos ötletekkel, szokásos kurva jó karakterekkel… Van, amikor túl sok a jóból, ennél a könyvnél kezdtem el kiábrándulni Vonnegutból, pedig tényleg jó.

>!
rohadtszemét
Kurt Vonnegut: Galápagos

Ez volt a tizedik könyv még csak amit olvastam Vonneguttól. Jól összerakott, jól megírt kötet, a fordítás is kiváló. Nem a legmeghökkentőbb írása a mesternek, de azért olvasható, és szórakoztató. Kellemes hullámsávon vonul végig a történet, a váratlan fordulatok kimaradtak, vagy elsekélyesedtek az előre-és visszautalások miatt. Nem felkavaró mese, inkább csak afféle „okuljunk-a-hibáinkból-és-nézzünk-mélyen-magunkba” tanmese.
A lényeg, hogy nem bántam meg, hogy a kezembe vettem. Végre egy könnyen követhető történet, ami annak is köszönhető, hogy a szereplőgárda a szokásostól most viszonylag szűkebb (nem úgy, mint a Hókuszpókuszban, vagy a Börtöntöltelékben).
Az értékelésemnek végére mégiscsak rájövök, hogy egy remekmű. Aki Vonnegut rajongó, annak természetesen kötelező ez is.
(A véleményem az én véleményem, nem provokációnak szántam.)

>!
Nadjaa
Kurt Vonnegut: Galápagos

Első Vonnegut-olvasmányom, és egyelőre a kedvenc is. Imádom.

3 hozzászólás
>!
rawelli
Kurt Vonnegut: Galápagos

Kissé bugyuta, de szeretnivaló könyv. Jókat mosolyogtam rajta, annak ellenére, hogy pl. Vonnegut Börleszk c. regényéhez képest még talán utolsóként sem futhatna be a mű.
Össze-vissza váltogat a gondolatok között az író, és erős inkoherencia-szagot áraszt magából. Javarészt ellenszenves szereplők, akik csetlenek-botlanak a színen és csak ugyanezen gyarló emberiességük miatt érdekelheti az olvasót sorsuk. A darwinista, mondhatni „környezettudatos” felszíni mondanivaló pedig csapnivalóan konkrét. Ám mindezek ellenére azt kell mondjam, mégiscsak szórakoztató olvasmány, a maga kis bácsis, bajszos-kuncogós humorával.
Némileg ironikusan úgy gondolom, ész kell ahhoz, hogy a könyv humorát igazán értékelhesse az ember és ez mindenképpen nagy negatívum, mivel amit gyakran a fejemmel humorosnak találtam, azt a szívemmel üresnek és kongónak(mi is a helyzet a nagy aggyal?).
A történet egyértelmű, amit a már említett csapongások bonyolítanak és emiatt olyan a könyv, mintha egy nyílegyenes labirintusban kóborolna az ember. Ám mindezen bóklászás koronája lesz, mikor az emberek Galapagosi életébe nyerünk bepillantást, itt igazán remekel Vonnegut, hiszen ironikus, groteszk hangneme játszi könnyedséggel nyűgözheti le az olvasót, mondhatni ezeken az oldalakon lélegzik igazán a könyv.
Végszóként: olvasmányos, könnyed étel, ami nem fekszi meg a gyomrot a látszólag monumentális történet és mondanivaló ellenére, kivéve mikor a narrátor kikacsint a fő történetszálból. Ekkor erős 4 csillag, kacaj és teljes figyelem a jussa.
El is úszok némi halért, uszonyokkal igazán megterhelő egy értékelést írni.


Népszerű idézetek

>!
K

Nem jöhetnek nyelvre, se tollra
Búsabb szók, mint: „Lehetett volna!”
John Greenleaf Whittier (1807–1892)

167. oldal (Helikon, 2018)

>!
Dora P

Két személy neve elé csillagot tettem. Mire a nap lenyugszik, nem lesznek az élők sorában. Csillagrakó szokásomat egyébként a későbbiekben is megtartom. Így figyelmeztetem az Olvasót, hogy azon a szereplők, akiknek neve előtt csillagot találnak, rövidesen szembesülnek az életerő és fortély végső darwini próbatételével.

30. oldal

3 hozzászólás
>!
Dora P

A valóságban a tengeri leguán akár egyméteresre is megnőhet. Külseje alapján félelmetesnek látszik, akár a kínai sárkánygyík. Gyakorlatilag azonban annyi veszélyt jelent más élőlényekre, mint egy adag májas hurka. Tengeri moszattal táplálkozik. Ideírom, hogyan telik a leguán egy napja. Gyakorlatilag ugyanúgy, mint évmilliókkal ezelőtt.
Nincs ellensége, ezért egy helyben üldögél. Néz, néz, közelről nézi a semmit. Nem akar semmit. Nem aggodalmaskodik. Azután egyszer csak megéhezik. Ilyenkor lecaplat az óceánhoz. Úszni kezd, komótosan, nem is valami ügyesen. De pár méternyire a parttól alámerül, mint egy tengeralattjáró. Teletömi magát emészthetetlen moszatokkal. Ha a leguán meg akarja emészteni a moszatot, amit befalt, meg kell előbb főznie.
Ennek érdekében a leguán felbukkan a vízből, és a partra úszik. Kiül a lávakőre, ahol tűz rá a nap. Önmagát zárt kuktafőzőként működteti. Odabent szépen fő a moszat. A leguán eközben is a semmibe réved, közelről bámulja, mint amikor még nem volt éhes. De most már akad egy kis különbség. Ahogy fő a moszat, a leguán olykor kinyitja a száját, és egyre forróbb sós vizet köp.
Egymillió évet töltöttem a szigeteken. A természetes kiválasztódás törvényének éle tehetetlenül kicsorbult a leguánon. Jottányit sem fejlődött. Nem lett ügyesebb. De ügyetlenebb sem.

110-111. oldal

>!
K

… De az utóbbi időkben az agyam egyszerűen rosszul működik. Néha meg tudnám ölni az agyamat.

206. oldal (Helikon, 2018)

>!
K

Érdekes rejtély, a mai napig nincs is rá válasz, miért ivott oly sok embertársunk alkoholt, miért akarták szándékosan kiiktatni agyműködésüket.

253. oldal (Helikon, 2018)

8 hozzászólás
>!
Dora P

Wait magányosan utazott. Korán megkopaszodott. Potrohos alkat, arcszíne beteges, akár a külvárosi cukrászdák üveg alatt búslakodó almás pitéjén a lepedék.

15. oldal

>!
katacita I

Megkérdezném: ugyan ki nem veszíti el a fejét, ha beköszönt a tavasz?

>!
Tiko P

Ha nincs ellenükre, itt megengednék magamnak egy személyes megjegyzést. Amikor még én is az élők sorában voltam, saját jókora agyamtól szintén olyan tanácsot kaptam a túlélésemre, vagy ami azt illeti, az egész emberi nem túlélésére vonatkozólag, amelyeket a legjobb szándékkal is kétségesnek kellene minősítenünk. Csak egy példa. Az agyam rávett engem, hogy vonuljak be az Egyesült Államok tengerészgyalogságához, és menjek harcolni Vietnamba. Nagy vagy, agy. Örök hálám.

40. oldal, 6. fejezet

>!
K

„Hoppá, bocsánat.” "Elnézését kérem." „Remélem, nem esett baja.” "El sem tudom képzelni, hogy tehettem ilyet." „Oly gyorsan történt, nem volt időm gondolkodni.” "Kötöttem biztosítást erre az esetre." „Sohasem bocsátom meg magamnak.” "Nem tudtam, hogy töltve volt."

204. oldal (Helikon, 2018)

>!
Tiko P

A túlméretezett agy tette tönkre az emberi lények házasságait, mint ahogy számos más szívet tépő tragédiát is ez a szerv idézett elő. Az ormótlanul hatalmas eleven számítógép egyidejűleg végtelen mennyiségű, egymással ellentétes véleményt tárolt végtelen mennyiségű témakört illetően. Ezeket sebesen váltogatta. Ha egy férj vagy egy feleség a normálisnál kissé izgatottabb volt, párbeszédük könnyen veszekedéssé fajulhatott. Két bekötött szemű, görkorcsolyát viselő bokszoló harcolt ilyenkor egymással.

82. oldal, 12. fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Mordecai Roshwald: A hetedik szint
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!
Douglas Adams: Vendéglő a világ végén
Andy Weir: A marsi
J. D. Robb: Halálos testvériség
William Kotzwinkle: E. T., a földönkívüli kalandjai a Földön
Carl Sagan: Kapcsolat
David Mitchell: Felhőatlasz
Suzanne Collins: Futótűz