Breakfast ​of Champions 27 csillagozás

Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions

Kurt Vonnegut is a master of contemporary American literature. His black humor, satiric voice, and incomparable imagination first captured America's attention in The Sirens of Titan in 1959 and established him as „a true artist” with Cat's Cradle in 1963. He is, as Graham Greene has declared, „one of the best living American writers.”
Breakfast Of Champions is vintage Vonnegut. One of his favorite characters, aging writer Kilgore Trout, finds to his horror that a Midwest car dealer is taking his fiction as truth. The result is murderously funny satire as Vonnegut looks at war, sex, racism, success, politics, and pollution in America and reminds us how to see the truth.

Eredeti megjelenés éve: 1973

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vintage Classics

>!
RosettaBooks, 2010
322 oldal · ASIN: B003XRELEI
>!
Dial, New York, 2009
320 oldal · ISBN: 9780307567239
>!
Dial, New York, 2006
302 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780385334204 · Illusztrálta: Kurt Vonnegut

2 további kiadás


Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Kilgore Trout

Helyszínek népszerűség szerint

Amerika


Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
NannyOgg SP
Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions

Figyeljetek:
Vonnegut nem képes egy gondolatmenetet sokáig fejtegetni. Egyszerűen képtelen rá. Szinte látod, ahogy a fonal kicsúszik a kezéből, ahogy a történet a lába alatt elkanyarodik, de ő csak megy tovább egyenesen, hogy teljesen máshol kössön ki. Koncentrálóképességének időtartama tán csak egy kicsivel hosszabb, mint egy aranyhalé.

És így tovább.

***

Egy átlagos aranyhal 9 másodpercig tud koncentrálni egy adott dologra. 2015-ben a Microsoft közzétett egy kutatást, miszerint az emberi koncentrálóképesség a 2000-ben mért 12 másodpercről az okostelefonok hatására 2013-ra 8 másodpercre csökkent. Ez egy másodperccel rövidebb az átlagos aranyhalénál.

***

Ez persze egy légbőlkapott statisztika, ami aztán az interneten elterjedt, mint a futótűz.

***

Az interneten minden úgy terjed, mint a futótűz.

***

Figyeljetek:
Vonnegutot ne a sztori miatt olvassátok. Az ott van, de nincs ott. A Bajnokok reggelije sztorija az, hogy két ember találkozik, minek hatására az egyik gyors egymásutánban megvilágosodik, megőrül, és péppé ver egy maréknyi másik embert. Ez a történet annyira mindegy, hogy Vonnegut már az első oldalon közli, hogy így lesz. Még egy Cselekményleírást tartalmaz! figyelmeztetést sem teszek az értékelésre.

***

A Cselekményleírást tartalmaz! felirat a Molyon így fest:

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

***

Olvassatok Vonnegutot önmagáért. Kilgore Troutért, aki az univerzum legnagyszerűbb írója, Vonnegut apjának vékony, viszeres lábával. A módért, ahogy Vonnegut az embereket szereti, miközben az emberiségre szomorúan csóválja a fejét. A rezzenéstelen fénycsóváért, aki marad, ha lecsupaszítod róla az összefüggéstelenséget, a Pall Mallt, a bajuszt, az abszurd hülyeséget, a gyengéden szeretve bírálást, a segglyuk-illusztrációkat, a negatív érzést, amit most kiváltottam ezzel a listával, ha nem olvastad a könyvet és nem ismered Vonnegutot.

És így tovább.

14 hozzászólás
>!
entropic P
Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions

Az első Vonnegutom volt és máig a kedvenc. Hihetetlen újdonság volt nekem, amikor először olvastam, hogy így is lehet írni. Szinte semmi történet, csak parttalan mesélés meg elmélkedés.


Sokadik újraolvasás, 2012.

Mostanában örömmel veszem észre magamon, hogy ismét úgy szeretem Vonnegutot, mint régen. Tizenéves korom kedvenc írója volt, aztán még az egyetemen is jártam egy Vonnegut-szemináriumra (ahol pont erről a könyvről írtam a félévi esszémet), aztán utána egy időre abbahagytam a Vonnegut-olvasást, jó pár évig nem jöttek a szokásos újraolvasás-vágyak. Most úgy két éve már megint olvasom őt, évente egy-két könyvét, de mindig félek, hogy hátha már nem fogom úgy szeretni. Eddig még mindig bebizonyosodott, hogy nem kell ettől félnem.

Most is. Múlt héten egy beszélgetés közben jött szóba ez a könyv, és olyan elemi erővel kívántam meg újraolvasni, hogy annak nem lehetett ellenállni (meg az ilyesminek amúgy sem szoktam ellenállni).

Mit mondjak, nagyon tetszett. Vonnegut álnaiv álcinizmusát (vagy mijét) és gyermekien jóindulatú humanizmusát, ami tizenévesen nagyon bírtam, aztán fiatalabb huszonévesen túl egyszerűnek tartottam (gondolom, azért, mert tiszta hülye voltam), most megint nagyon bírom. Szeretem ezeket a csomó könyvében visszaköszönő, egyszerű és szép gondolatokat (vagy az életműve vezérfonalait, mondhatni): pl. hogy mindenkinek szüksége van egy csomó emberre, aki körülveszi, vigyáz rá, akivel együtt lehet; vagy hogy alapjában szar a világ meg az élet, de azért mindig lehet hülyéskedni.

Ja meg persze Vonnegut kritikus is, nyilván. Bírom benne ezt is. Ebben a könyvben meg különösen szeretem a szabad akarat – irányítottság témáját, a szöveg és a képek egymás mellett működését, meg a nyelvészkedést, amiről majd a blogon írok többet.

Szóval szeretem, na.

Újra, 2019.

Vigyázzatok, mit olvastok először Vonneguttól, mert az aztán mindig különleges helyen lesz a szívetekben.
Ezt pl. nekem nem múlja felül semmi, pedig tényleg írt ennél sokkal jobbakat is (amikre lehet, hogy mégis csak 4 csillagot teszek).
De na, a Rabo Karabekian-féle rezzenetlen fénysáv volt az első Vonnegut-katarzisom, úgy 22 éve, és most is az. (Legújabb tesztem arra, honnan ismerni fel, hogy valami jó: jó az, amikor nem tervezed meg az olvasás helyszínét a várható bőgések szerint, hanem elfogadod, hogy úgysincs szabad akaratod, és hogy akkor már nyugodtan bőghetsz a vasúti váróban is, amikor pont a rezzenetlen fénysávos részhez érsz.)

5 hozzászólás
>!
pingween
Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions

nehezen megfejthető. epizódszerű képek előítéletekről, amerikaiakról, arról, hogy mennyi minden elromolhat egy életben és milyen véletlenszerűen. nekem tetszik a cinizmusa, és a szókimondó hangvétele.

>!
deutschleser
Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions

Nem volt könnyű így angolul olvasni. Azért is mert magyarul nagyon régen olvastam.
De Vonnegut bácsi így is zseniális. :)

>!
lalazs
Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions

Úgy tartják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Ám, ha minden reggel ilyen reggelit szolgálnának fel, mint Vonnegut könyve, hamar megcsömörlenék. Az ötös számú vágóhíd óta vonakodtam tőle bármit is olvasni, de ez most pozitív csalódásként ért. Szellemes humor, szatíra az amerikaiakról, meg úgy általában sok mindenről. Az egyszerű, de explicit rajzokban ötvöződik Vonnegut gyermeki ártatlansága és a felnőttek vulgaritása. A péniszméretek sorolása, a rengeteg ismétlés, szómagyarázat viszont az agyamra ment . A könyv végéből bizonyos részeket kihagytam volna, bár ezt már a szerző is érezte, mikor azt mondja: „I could go on and on with the intimate details about the various lives of people on the super-ambulance, but what good is more information?” Vonnegut stílusa eredetiben – egy bizonyos fokig – szórakoztató; (de ha magyarul olvastam volna, biztos, kerülgetném a műveit még egy jó ideig. )

>!
Viktoria_Agnes_Takacs P
Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions

Nagyon kedvelem Vonnegut eles, szatirikus humorat, azt a mar-mar rezignalt hozzaallast, ahogy torz tukrot tart a hetkoznapoknak. Bar nem vagyok nagy sci-fi rajongo, vegtelenul vicces narrativa volt.

>!
g_arp
Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions

nem rossz, de szerintem messze nem a legjobb vonneguttól.

>!
Txypy
Kurt Vonnegut: Breakfast of Champions

Angolul olvastam újra, persze nem ütött akkorát, mint legelőször, mikor rengeteg idézetet kiírtam belőle, de azért örök klasszikus!


Népszerű idézetek

>!
NannyOgg SP

Kilgore Trout once wrote a short story which was a dialogue between two pieces of yeast. They were discussing the possible purposes of life as they ate sugar and suffocated in their own excrement. Because of their limited intelligence, they never came close to guessing that they were making champagne.

Kapcsolódó szócikkek: Kilgore Trout
>!
NannyOgg SP

Listen:
Trout and Hoover were citizens of the United States of America, a country which was called America for short. This was their national anthem, which was pure balderdash, like so much they were expected to take seriously:

O, say can you see by the dawn’s early light
What so proudly we hailed at the twilight’s last gleaming,
Whose broad stripes and bright stars, thru the perilous fight
O’er the ramparts we watched were so gallantly streaming?
And the rockets’ red glare, the bombs bursting in air,
Gave proof through the night that our flag was still there.
O, say does that star-spangled banner yet wave
O’er the land of the free and the home of the brave?

There were one quadrillion nations in the Universe, but the nation Dwayne Hoover and Kilgore Trout belonged to was the only one with a national anthem which was gibberish sprinkled with question marks.

Kapcsolódó szócikkek: Amerika
>!
NannyOgg SP

For example, teachers of children in the United States of America wrote this date on blackboards again and again, and asked the children to memorize it with pride and Joy:

1492

The teachers told the children that this was when their continent was discovered by human beings. Actually, millions of human beings were already living full and imaginative lives on the continent in 1492. That was simply the year in which sea pirates began to cheat and rob and kill them.

Kapcsolódó szócikkek: Amerika
>!
NannyOgg SP

All of us were stuck to the surface of a ball, incidentally. The planet was ball-shaped. Nobody knew why we didn’t fall off, even though everybody pretended to kind of understand it.
The really smart people understood that one of the best ways to get rich was to own a part of the surface people had to stick to.

>!
NannyOgg SP

Earth scientists had just discovered something fascinating about the continent Patty Keene was standing on, incidentally. It was riding on a slab about forty miles thick, and the slab was drifting around on molten glurp: And all the other continents had slabs of their own. When one slab crashed into another one, mountains were made.

>!
Mindy27

What is the purpose of life?…To be the eyes and ears and conscience of the Creator of the Universe, you fool!

>!
Mindy27

Of course it is exhausting, having to reason all the time in a universe which wasn't meant to be reasonable.

>!
Mindy27

The planet was being destroyed by manufacturing processes, and what was being manufactured was lousy, by and large.

>!
Mindy27

Some persons seem to like you, and others seem to hate you, and you must wonder why. They are simply liking machines and hating machines.

>!
Mindy27

Actually, the sea pirates who had the most to do with the creation of the new government owned human slaves. They used human beings for machinery, and, even after slavery was eliminated, because it was so embarrassing, they and their descendants continued to think of ordinary human beings as machines.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Pynchon: The Crying of Lot 49
David Mitchell: Cloud Atlas
Bret Easton Ellis: American Psycho
Michael Cunningham: A Home at the End of the World
Jeffrey Eugenides: Middlesex
Chuck Palahniuk: Survivor
Fannie Flagg: Can't Wait to Get to Heaven
Jeffrey Eugenides: The Virgin Suicides
Anne Rice: Interview With the Vampire
Bret Easton Ellis: Less than Zero