Az ​ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five 87% 51 csillagozás

Úgy tűnik 10 évente így januárban kedvet kapok hozzá :)

Így újraolvasva látszik, hogy ez mennyire jól sikerült adaptáció lett – de azért kellett nekem az eredeti is, ahhoz, hogy igazán értékeljem…

Kicsit gondban vagyok a Vonnegut könyvek értékelésével, pedig az egyik legkedvesebb szerzőm . Annyira sajátos a stílusa, hogy Őt vagy szereti valaki vagy nem, nem gondolom, hogy lenne nála középút. Egy hatalmas abszurd gondolatkavalkádnak tűnik számomra minden regénye és én minden alkalommal elveszek a részletekben éppen ezért vagyok bajban, amikor az egészre kellene visszatekinteni.
De ebben a regényébe talán azt szeretem a leginkább, hogy annyira könnyedén Vonneguttosan írja le a borzalmakat, hogy szinte észre se veszem.

Még középiskolában találkoztam először ezzel a könyvvel. Karácsonyi húzáskor barátnőm kapta meg az osztályfőnöktől ajándékba. Akkor még azt hittem, hogy egy sötét, véres, háborús regény, főleg a címéből ítélve. Természetesen nem az, mármint mégis, de mégsem. Ironikusan, kicsit sci-fivel keverve, időutazva, de mégiscsak egy hiteles leírás a második világháború végéről, egy szemtanú visszagondolásában. Jó kis könyv, többszöri újraolvasást igényel a sok időugrás miatt.

Ezt a könyvet már nem is emlékszem hány éve vettem, de halogattam az elolvasását, mert úgy éreztem, hogy ez valami „nagy” amire rá kell készülnöm vagy mi. Azt hiszem túlmisztifikáltam a dolgokat. Ugyanis nekem nem tetszett. Tetszik Vonnegut stílusa, az ahogyan ír, de kb. ennyi pozitívumot tudok elmondani erről a könyvről. Nekem pont az nem jött át amit el akart mondani. Szerintem. Mármint értem én, hogy miért így írta, meg tök jól leírta Billyt, meg, értem én a metaforákat is, meg, hogy az egész drezdai ügy mennyire durva és emberi ésszel felfoghatatlan, de akkor is unalmas volt az egész. Egy hónapig olvastam ezt az 179 oldalt, nagyon nem kötött le. Elég sok „durva” valós dologról olvastam már, bűnügyi és háborús igaz történeteket, de ez nem is az volt igazán. Őszintén: nem is tudom, hogy ez mi volt.
Ettől függetlenül nem ásom el a „vén szivart”, mivel a stílusa tényleg tetszett, olvasok tőle mást is. Majd. Most kicsit hagyom pihenni.

Nehezen lendültem bele, pedig alapvetően Vonnegut olyan stílusban ír, ami nekem tetszeni szokott, így ezt inkább a saját fáradtságom számlájára írom. Drezda bombázásáról azt hiszem nem is írhatott volna másként, mint így, és nem lehetett egyszerű az sem sok szempontból, ahogy 25 éven át csiszolta ezt a regényt, de megérte. Hihetetlen módon van felépítve az egész, biztosan újra kell még olvasnom valamikor.