93. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján

Az ​ötös számú vágóhíd 825 csillagozás

avagy a gyermekek keresztes hadjárata
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

A könyv részben az író személyes emlékén alapul; amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, amelynek során a város nagy része és 150 000 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket.

Eredeti mű: Kurt Vonnegut: Slaughterhouse-Five

Eredeti megjelenés éve: 1969

>!
Helikon, Budapest, 2017
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632278711 · Fordította: Szántó György Tibor
>!
Helikon, Budapest, 2014
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632274751 · Fordította: Szántó György Tibor
>!
Kossuth, Budapest, 2011
ISBN: 9789630966498 · Fordította: Nemes László · Felolvasta: Galambos Péter

5 további kiadás


Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Kilgore Trout

Helyszínek népszerűség szerint

Drezda


Kedvencelte 168

Most olvassa 60

Várólistára tette 440

Kívánságlistára tette 234

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
Bla IMP
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Olvasom Az Ötös számú vágóhíd-at.
1969-ben jártam Drezdában elsős gimnazistaként, 15 évesen. Csak bámultam a lüktető, nagy, modern német várost, közepén a romos, háborús nyomokat viselő Zwingerrel. Egy barátommal jártam az utcákat, bockwurstot ettem papírtálcán és csapolt sört ittam hozzá, fogalmam nem volt, hogy talpam alatt halottak ezreinek maradványai porlanak. Így megy ez.
Eddig szerencsémre nem kellett megélnem háborút. Az ’56-os népfelkelés-forradalom volt az egyetlen fegyveres megmozdulás, amely megérintett, igaz abban részt is akartam venni: Mikor jöttek a tankok a Népszínház utcán, ki akartam dugni az ablakon a méterrudat, hogy én is lövök. Végül megakadályozták, s csak a Köztársaság tér fáinak lehorzsolt kérgén vettem észre a nagy események sorát. Még véletlenül sem vittek a tér túlsó oldalán álló pártház felé sétálni. Így megy ez.
S Németországban érintett meg az első szerelem is egy lány iránt, akit a moziban járva láttam, de szemkontaktusnál nem volt több. Úgy hívták gúnynevén „Rote Hexe” – engem mindenesetre elvarázsolt. Megtudtam a címét, később leveleztünk és fényképet cseréltünk, de az idő és a távolság közbeszólt. Így megy ez.
S nem tanultak belőle. Azóta a világ számos – vagy számtalan helyén lőnek, bombáznak újra, meg újra, Európában Ukrajna és a Krím az aktuális tűzfészkek, s iszlám terroristák felbukkanása bárhol lehetséges. Egyesek már nem mernek Párizsba, Londonba, Isztambulba, Tunéziába utazni, nehogy ott maradjanak…S az emberek a manipulált közlemények nyomán minden mai menekültben potenciális terroristát látnak, miközben a Magyarországon élő népesség jelentős százaléka korábbi menekült, vagy annak leszármazottja, s épp több millióan élnek magyarok egykori, vagy mai gazdasági menekültként nyugaton. Sokat tanultam Vonneguttól, mert lehet. Így megy ez.

1 hozzászólás
>!
gazibla
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Kivégeztem ezt a könyvet is. „Így megy ez.” Csak azok tudják igazán elmesélni a háborút, akik átélték, az író átélte és egy nagy hatású művet írt belőle. A regény egész szerkezete egyedi. Soha nem találkoztam még ilyen művel. A karakterek szerethetetlenek, de mégis a könyv nagyon szerethető. Zseniális alkotás.

4 hozzászólás
>!
Csabi MP
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Mit lehet mondani Vonnegut könyvéről? 1995-ös kiadás, a lapjai megsárgultak, az élektől befelé kb. egy centiméter mélységig hatolt a sárgaság mintegy keretet adva a lapoknak. A gerincen az egykor piros elemek még éppen csak rózsaszínre fakultak. A kor nyomdatechnikájáról a leplet lerántva a ragasztás a teljes eleresztés határára került, kinyitáskor finoman recsegő hangot hallat, és néhány helyen már a lapok is kezdenek elválni, rücskös belső élüket feltárva, mint rossz nők a szemérmüket. Meglepődve tapasztalom, hogy az akkori kiadó (Maecenas) még létezik, pedig azt hittem megszűntek. Talán azért hittem, mert a honlapjuk főoldalát Danielle Steel művei özönlik el. Hogy csodálkozna Kurt és Billy is ezen a furcsa párosításon. Danielle Steel nem volt ott Drezda bombázásánál spoiler, de jobb is, egyrészt, mert nem nőnek való volt ott a helyzet – ennek ellenére a statisztikát és a háború férfiakat felszívó erejét figyelembe véve az áldozatok többsége nő lehetett –, másrészt biztos egy könnyáztatta regényt írt volna róla spoiler. Vonnegut könyvén nem lehet sírni, valószínűleg azon a cirka 4800 lapon voltak a sírós részek, amiket KV munka közben kihajított, és jól tette, mert egy sírni való témán sírni közhelyes lenne, ezért az író úgy határozott spoiler, hogy a humor és a szatíra eszközével szárazon tartja a szemeket, hogy ne az érzelmeikkel, hanem az eszükkel olvassák az olvasók a könyvét. Billy Pilgrim utazgatásai a párhuzamos időben azt mondják, hogy Drezdát minden nap lebombázzák, csak mi szerencsésen éppen egy másik időpillanatban ülünk, de biztonságban nem vagyunk, elég egy szempillantás, és ott találhatjuk magunkat. spoiler

4 hozzászólás
>!
Turms MP
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Nagyon jó könyvek értékelésének mindig félve kezdek neki, most is bajban vagyok.
Meglepetés ez a könyv. Egyrészt azért, mert nem hittem volna, hogy Vonneguttól kezembe veszek valamit még ebben az életben. Egyetlen könyvét olvastam korábban, a Galápagost. Nemhogy nem tetszett, egyenesen utáltam, fél csillagjával ez a legrosszabbra értékelt könyvem. A pontos okát már nem tudom, mert jó néhány éve volt, csak a masszív ellenérzés maradt meg bennem.
És a meglepetés másik fele, hogy ilyen előzmények után Vonnegut következő könyve rögtön a kedvenceim közé került. Köszönet a molynak és figyeltjeimnek, az ő kedvenceléseik és értékeléseik nélkül biztos örökre elkerültem volna az írót.
Az ötös számú vágóhíd a világ egyik legfurcsább háborús regénye. Az ember azt gondolná, hogy egy Drezda bombázásához hasonló komoly témáról nem szólhat érdemben egy olyan könyv, ami javarészt tőmondatokban beszél, főszereplőjéhez hasonló antikatonát nem látott a világ Vanek úr óta, és rajta kívül is tele van tűzdelve szánalmas és groteszk szereplőkkel, ufókkal és időutazással, féloldalanként széttördelt idősíkokkal. Ebben áll a könyv csodája, eleinte nem hiszed el, hogy képes lesz rá, de mégis megcsinálja. „A háború első áldozata mindig az igazság” – Vonnegutnál azonban a logika, a normális ok-okozati összefüggésekre épülő élet.
Néha megesik, hogy egy könyv olvasása közben egy dalra asszociálok, most is ez történt. Végig a Jefferson Airplane-től a White Rabbit járt a fejemben, a hippikorszak legendás, Alice-témájú drogos himnusza.
A fordító utószavát olvasva láttam, hogy nem is lőttem annyira mellé. Vonnegut állítólag használt tudatmódosító szereket, szerette az akkoriban divatos pszichedelikus zenét, sőt, volt olyan kritikusa, aki Az ötös számú vágóhidat is pszichedelikus történetnek nevezte.

…When the men on the chessboard
Get up and tell you where to go
And you've just had some kind of mushroom
And your mind is moving low
Go ask Alice
I think she'll know

When logic and proportion
Have fallen sloppy dead
And the White Knight is talking backwards
And the Red Queen's „off with her head!”
Remember what the dormouse said;
Feed your head
Feed your head

https://www.youtube.com/watch…

10 hozzászólás
>!
Kozmikus_Tahó
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Nagyon köszönöm, hogy olvashattam, Kurt.
Hiszek benne, hogy most is élsz valamilyen formában, csak a halálod pillanatában éppen rossz bőrben voltál.
Szívesen elszívnék veled egy Pall Mallt, vagy akár többet.
Megdögönyözném Pumpkint, és ha szeretnéd, én is odaadom kölcsön-dögönyözésre a kutyáimat. Aztán beszélgethetnénk, aminek a vége úgyis az lenne, hogy én elsírom magam. Amikor te beszélsz hozzám, mindig ez történik. Sokszor nevettemben is könnyezek. Állandóan könnyezek a társaságodban. Így megy ez.

~

Direkt nem megyek bele annak az elemzésébe, Vonnegut mennyire mesterien szövi teljes egésszé az időben ugráló cselekményt, mennyire átgondolt az egész regény a legutolsó kis írásjelig, mennyire valódi, erős. Egyrészt azért, mert nem vagyok irodalmár, másrészt mert számomra ennél a regénynél a formai brillirozások mellékesek. A valódi ereje egészen másban rejlik. Valamiben, amit nem tudok, de ami azt illeti, nem is akarok megfogalmazni. A könnyeimben ül az a valami.

2 hozzászólás
>!
eme P
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Pont.
Vagy legfennebb: Csip-csirip?.
Vagy mondhatnám: egy újabb kedvenc könyv. De gondolom egy értékeléshez ez túl kevés. Igaz, bármit írnék róla, túl kevés volna.
Mi az, amit annyira szeretek benne? Az egyszerre meglátott számtalan, csodálatos pillanat mélysége.

Figyeljetek csak:
Billy Pilgrim kesett az időből.
Egy őrült és szkizofrén társadalomban az őrület és szkizofrénia mindent és mindenkit utolér. Megszűnik az én, a személyiség, a jellem, megszűnik az idő, megszűnik a folyamatos történet – egy kavargó káoszba, egy örök pillanatba foglaltatik bele egyszerre minden, mint egy borostyánkőbe. Olyan, mintha nem is valóság volna, mintha sci-fi lenne, holdbéli tájakon járunk, tralfamadori messzeségben. Tralfamadori és nem emberi a szem is amellyel látunk, kívülről vizsgálódik: múlt, jelen, jövő egy változatlan, változtathatatlan és megmagyarázhatatlan egészben létezik, minden egyszerre van – és ennek következtében egyértelművé válik, hogy felesleges a miért?. Nincs miért?. Nincs kérdés, nincs válasz. Egyszerűen így volt megszerkesztve a pillanat.
Beteg világ ez, ahol minden egyén a hatalmas erők elfásult játékszere, nincs dráma, nincs jellem, nincs hős. Mi van? Őrület. Őrület, ahogy a kultúra és művészet zarándokhelyének megsemmisítése sikernek könyvelhető el. Őrület, ahogy mindent felperzsel a pusztítás, ahogy lángra lobban minden – nem hiába kérdezi az ezredes Billytől: a négyszázötvenegyesektől vagy? – mintha mindenki a négyszázötvenegyesektől volna. Értitek: 451. Őrület, ahogy a háborúban bukdácsoló civil énje feloszlik, pontosabban darabjaira osztódik, a tudat és a lét kontrollálhatatlanul ugrál az időben – anélkül, hogy össze tudná illeszteni azt, ami végérvényesen eltörött. De hát, így megy ez.
És a részek közt mintha már nem lenne összefüggés – kivéve azt, hogy a szerző igen gondosan válogatta össze őket, méghozzá úgy, hogy ha valaki mindet egyszere látja, akkor ezeknek az üzeneteknek az összessége valami gyönyörű és meglepő és mély életkép érzését keltse.
Gondosan válogatott az elbeszélő, mert felelősséget vállalt. Kockáztatva, vállalva a kudarcot, a visszanéző sóbálvánnyá kövesedését. Ez a könyv teljes kudarc, és kell is hogy úgy legyen, hiszen egy sóbálvány írta. – Akár Kertész Kövese A kudarcot. De mindketten tudják: meg kell ezt tenni, múltat jelennel és jövővel össze kell fogni, vissza kell nézni, mert ezzel a jelent is méred: mekkora a szélessége, mekkora a mélysége, s mennyi az, amit nekem kell belőle megőriznem. Szemtanúként szólnak, vészjelzőként, kanárimadarak a szénbányában. A tömegmészárlás utáni teljes csend alól csak ők kivételek. De mit is lehetne mondani? Csak olyasmit, hogy
Csip-csirip!

2 hozzászólás
>!
egy_ember
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Így egymás után hallgatva tűnt föl, hogy mennyire hasonlít a stílusa egy másik apostoléra, egy cseh férfiéra, aki nála csaknem tíz évvel korábban született Brnoban és tíz évvel korábban halt meg, kirepülve egy prágai kórházból.
Merthogy fecseg.
Ez itt kérem kilenc óra szószátyárkodás, de az ember a végén mégis úgy érzi magát, mintha fejen kúrták volna egy bombával.
Hát mit lehet erre mondani? Csak azt, hogy csip-csirip.

2 hozzászólás
>!
ppeva P
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Közel 40 éve, hogy láttam egy filmet. Nem tudtam mihez kötni, azt se tudtam még, hogy van egy ilyen című könyv is. Fiatal voltam, és egy csomó dologról fogalmam se volt. A film fura volt, ködös, káoszos és értelmetlen, bár voltak benne megrázó részek. Nem tudtam, hová tegyem, és azzal jöttünk ki a moziból, hogy „Mi a fene volt ez?!" (Mai ifjúsági nyelvre lefordítva: WTF?!)
Érdekes módon ez a film csak nem ment ki a fejemből. Egy csomó képe ott ragadt, és évekkel később, a drezdai évek során, folyton beugráltak ezek a töredékek, ha Drezda bombázásról hallottam, vagy láttam képeket. De csak olyan kósza érzés volt, hogy igen, ezt én már láttam valahol.
Aztán egyszer, nem is olyan rég, felfedeztem az azonos című könyvet a könyvespolcomon. Hogyan került oda és mikor – fogalmam sincs. Egy biztos, nem én vettem, vagy legalábbis tudatosan biztos nem. Csak úgy lett. És egyből beugrott, hogy jé, ezt már láttam filmen boldogult fiatal koromban, de egy olyan mi a fene film volt… Ez az emlék azért nem csábított azonnali féktelen olvasásra. De csak ott motoszkált, hogy ha egy rossz film ennyire megragadt bennem, talán mégis lehetett benne valami.
Mindenesetre onnantól kezdve már nem csak a film (a látott, de jócskán elfelejtett), hanem a könyv (a polcon várakozó, de nem olvasott) is ott motoszkált a fejemben…
Most már egy biztos: a könyv zseniális. Talán túl fiatal voltam a filmhez, talán a könyves nyelv közelebb áll hozzám, mint a filmes, de Vonnegut teljesen magával ragadott. Sikerült valamelyest trafalmadori nézőpontból befogadnom a könyvet: teljesen érdektelen volt, hogy mi mikor történt, mi előtt és mi után – minden pillanat mintha egyszerre lett volna jelen. Kiléptem az időből Billyvel együtt. Minden időből. A magaméból is. Hiába cikáztak Billy vonalai teljesen más tér- és időtartományokban, mintha a vonalaink mégis metszették volna egymást. Valahol még a végtelenen innen, talán Trafalmadorban…
Igen, tudom, megnézhetném újra a filmet. De minek tenném?
Így megy ez. Tá-titi.

3 hozzászólás
>!
korkata
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Ennek a könyvnek az olvasásával ismerkedtem meg a szerzővel. Úgy gondolom, hogy ennek az ismeretségnek lesz még folytatása. Érdekes ahogy az idősíkok között ugrál az író. Az egyik pillanatról a másikra változik a helyszín. Először egy kicsit még zavaró is. Pedig egyáltalán nem. Meg kell szokni ezt a stílust. Nekem bejött.
A háborús jelenetek megrázóak. Az egész könyvre egy érdekes humor a jellemző. Tetszett a sci-fi és a háborús elemek szinte egyidejű megjelenítése. Azonban a főszereplőt nem mindig kedveltem.


Népszerű idézetek

>!
tüskéshátú

Mellékesen szólva, Trout írt egy könyvet a pénztermő fáról. A levelei húszdolláros bankjegyek voltak. A virágai államkötvények. A gyümölcsei gyémántok. A fa vonzotta magához az emberi lényeket, akik aztán ott, a fa tövében mind megölték egymást, és ebből nagyon jó trágya lett.
Így megy ez.

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Kapcsolódó szócikkek: Kilgore Trout
>!
Almost_Zed

Isten, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt, amin úgysem változtathatok, bátorságot, hogy változtassak azon, aminek a megváltoztatására képes vagyok, és bölcsességet, hogy mindig megmondhassam, mi a különbség a kettő között.

236. oldal (Maecenas Könyvkiadó, 2001)

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

>!
porcelánegér

És mit mondanak a madarak? Egy tömegmészárlásról talán nem is lehet mást mondani, csak olyasmit, hogy: „Csipcsirip?”

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

>!
Cheril 

Itt vagyunk, rabul ejtve e pillanat borostyánjában. És nincs miért.

79. oldal

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

>!
puplimarci

Azok között, amiket Pilgrim nem tudott megváltoztatni, szerepelt a múlt, a jelen és a jövő.

56. oldal

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

>!
Adso

– Az egyetlen, amit a földlakók megtanulhatnának tőlünk, ha komolyan akarnák: ne vegyenek tudomást a zord időkről, és figyeljenek a kellemes pillanatokra.
– Ühm – mondta Billy Pilgrim.

- 5 -

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

>!
márti

– Tudja-e, mit szoktam mondani azoknak, akikről azt hallom, hogy háborúellenes könyvet írnak?
– Nem. Mit szokott mondani, Harrison Starr?
– Én erre azt mondom: „Miért nem ír helyette inkább egy gleccserellenes könyvet?”
Ezen, persze, azt értette, hogy mindig lesznek háborúk, s megakadályozni a háborúkat semmivel sem könnyebb feladat, mint feltartóztatni a gleccsereket. Ezt én is elhiszem.

14. oldal

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

>!
blianhun

Egy üveg üdítő ital is állt az ablakpárkányon. Címkéje azzal kérkedett, hogy egyáltalán semmi, de semmi tápláló anyagot sem tartalmaz.

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

1 hozzászólás
>!
gb_

Rosewater egy alkalommal valami érdekeset mondott Billynek egy könyvről, amely nem tudományos-fantasztikus regény. Azt mondta, hogy amit csak tudni kell az életről, az mind benne van Fjodor Dosztojevszkij Karamazov testvérek című könyvében.
– De most már az sem elég – tette hozzá Rosewater.

Egy más alkalommal pedig meghallotta Billy, amint Rosewater azt magyarázta az egyik ideggyógyásznak:
– Azt hiszem, itt az ideje, hogy most már maguk is egy csomó csodálatos új
hazugsággal rukkoljanak elő, különben az emberek egyszerűen nem akarnak majd tovább élni.

88. oldal, ünnepi kétnyelvű kiadás

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata

>!
puplimarci

Az ágyú olyan repesztő hangot hallatott, mintha lerántották volna a cipzárt a Mindenható Úristen sliccén.

35. oldal

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata


Hasonló könyvek címkék alapján

David Mitchell: Felhőatlasz
Vladimir Nabokov: Gyér világ
William S. Burroughs: Meztelen ebéd
Jonathan Safran Foer: Minden vilángol
Vladimir Nabokov: Ada
Gertrude Stein: Alice B. Toklas önéletrajza
Esterházy Péter: Harmonia Caelestis
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Michael Crichton: A Gömb
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége