Alligátor ​a színpadon 0 csillagozás

Ma oly napóleonhatnékom van!

128. oldal (Magvető, 1959)

Az embernek két lába és két meggyőződése van, ha jól megy neki, egy pedig, ha rosszul megy neki. Az utóbbit vallásnak hívják.
Az ember gerinces állat és halhatatlan lelke van, valamint hazája is, hogy ne legyen túlságosan elbizakodott.
Az embert természetes úton állítják elő, de ezt természetellenesnek érzi, és nem szívesen beszél róla. Megcsinálják, azt viszont nem kérdezik meg tőle, hogy meg akar-e csinálódni egyáltalán.
Az ember hasznos élőlény, mert arra való, hogy katonahalál útján felverje a petróleumrészvényeket, bányászhalállal növelje a bányabárók profitját, valamint a kultúrát, a művészetet és a tudományt.

165. oldal (Magvető, 1959)

Maga tökéletesen egészséges, és ennek megfelelően alapos kezelésre van szüksége.

200. oldal (Magvető, 1959)

Az ember növény- és húsevő lény; északsarki utazásokon hébe-korba saját fajtájának példányait is megeszi; ezt azonban a fasizmus majd kiegyenlíti.

166. oldal (Magvető, 1959)

A német a latin népek szemében túlságosan mintaszerűnek látszik. Kötelesség – engedelem – munka: csak úgy nyüzsögnek nálunk az ilyen szavak, de hiúság, kegyetlenség és nagyképűség rejlik mögöttük. Az ország minden gyermeket osztályelsővé akar nevelni. Franciaország az övéit például emberekké, Anglia: férfiakká. A német osztályelső erénye vétek, szorgalma kellemetlen szokás, rendessége fantáziahiány. Az aulában favorit, úgyszintén az igazgató úr előtt. Odakint mindez nem számít annyira. Deutschland, Deutschland, über alles – minden fölött szemet lehet hunyni –, de hogy valóban csak az osztályelső vagy a világban: az keserves.

20. oldal (Magvető, 1959)

Minden gazdaság a hitelrendszeren alapszik, vagyis azon a téves felvetésen, hogy a másik majd visszafizeti a kipumpált pénzt. Ha nem teszi, következik a „támogató akció”, amelyen mindenki, az államot kivéve, jól keres! Az ilyen csődöt arról ismeri fel az ember, hogy a lakosságot felszólítják, legyen bizalommal. Ennél többje általában úgy sincs már.

23. oldal (Magvető, 1959)

Ha 1930-ban valamely egylet ad magára kicsit: akkor van neki – zárójelben – ellenzéke.

51. oldal (Magvető, 1959)

– A maga férjének már nincs semmi kapcsolata a szociáldemokratákkal, ugye? – vette át újra a beszéd fonalát az egyleti kiküldött. – Ezek az átkozott kommunisták…
– No persze. Neeem, Hugó már nem megy oda, aszongya, nem éri meg. A múltkor abban a kis csapszékben, ahol most is van a fizetőhelyük, kettőt rettentően összevertek – pedig különben jó vendégek voltak. És elpüfölték őket! Ja igaz! Másnap reggel még az udvaron feküdtek. A tulaj meg nem akarta őket kivinni az utcára – tudja, pocsék idő volt… Az jópofa ember. Igen, és tudja: másnap reggel – ez a kettő semmit sem tudott az egészről. Hűű! Kinn voltak a slamasztikából. Így volt ez.
– Igen – mondta a férfi, és zsebkendőjével törölgette a homlokát. – A szociáldemokrata mozgalom – az ilyen dolog. Még jó, hogy bízhatunk a nagybirtokosok ércfalában! Az ország, Árendásné! A porosz, a német föld!
– Bocsásson meg egy röpke pillanatra! – mondta Árendásné. – Úgy hallom, öklendezik a macska […]

45-46. oldal (Magvető, 1959)