Illúziók ​nélkül 1 csillagozás

Kurt Tepperwein: Illúziók nélkül

"Meghívó Kurt Tepperwein tudat-iskolájába.
Ön megtalálta az arany középutat? Életét hivatásként és egyfajta egyéni beavatásként éli meg? Bármi történjen is Önnel, mindenkire tanítójaként és segítőjeként tekint? Ha nem ebben az állapotban vagyunk, nem lehetünk összhangban valódi lényünkkel – pedig azért vagyunk itt a Földön, hogy önmagunk legyünk.
Köszönöm, hogy úgy döntött, megtanul emlékezni arra, ki is valójában. Szívből örülök annak, hogy újra magáévá szeretné tenni az elfeledett hatalmat, amivel tetszés szerint változtathatja meg a valóságot, és amivel részt vehet a teremtés alakításában." (Kurt Tepperwein)

>!
Édesvíz, Budapest, 2008
200 oldal · ISBN: 9789635290093

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Aemitta>!
Kurt Tepperwein: Illúziók nélkül

Hogyan legyünk „mesterek”, azaz az életünk mesterei a mestertudat által. És hogy lehet szinte mérgezést kapni olvasás során a gyakran használt „mester” szótól. Ettől még jó könyv volt, de nem ez lett a kedvencem Tepperwein-től.


Hasonló könyvek címkék alapján

Anselm Grün: A találkozás titka
Ute Ehrhardt: A jókislányoknak nem terem babér
Ulrich Strunz: Az ifjúság receptje
Notker Wolf: Ne nyugtalankodjék a szívetek!
Anselm Grün: Minden napunk út a boldogsághoz
Vimala Rodgers: Grafoterápia
Robert J. Ringer: Ne hagyd magad
Gini Graham Scott: Dolgozni jó!
V. Kulcsár Ildikó: Figyeljetek, feleségek! Figyeljetek, férjek!
Eckhart Tolle: Új Föld