Értékelések 15

A_Nagy_Levin P>!
Kurt Busiek: Conan-gyűjtemény: Csatatéren született és más történetek

Kard és boszorkányság megalkuvás nélkül.
Ez mindent elmond erről a szövegről, és egyúttal azt is jelzi, hogy szépen illeszkedik Conan történeteibe és a Conan-hangulatba. Az első felének rajzstílusa nekem jobban tetszett, felidézte a régi Rahan és Tarao élményeket is, a másodikban egy-egy mozzanat ragadott meg, egy-egy kép, a rajzok inkább karikatúrának tetszettek néha.
Az „ifjú Conan szenvedései” nagyon szép ívet adnak és elfogadhatóan simulnak be az ismert történetek közé. A második rész (Hyperborea) kapcsán felderengtek bennem a kiskamaszként olvasott Tarzan-történetek is. És ez a sok élmény, amit előhívott a kötet, jól mutatja, mennyire stimmel a kiadvány a kard és boszorkányság stílusban. Azt érzem, hogy inkább érett olvasóknak lehet odaadni (a képiség nagyon erős, és rémítő lehet), a Conan gyermekkorát bemutató történet ellenére nem alkalmas arra, hogy bevezetőként szolgáljon a Conan-kánonba, hacsak nem azoknak, akiknek már van felkészültségük Conanból (meg talán némi tapasztalatuk úgy általában a világról). Fantasyrajongóként pedig azt mondom, kérek még ebből a típusú történetből, ami valamivel hosszabb ívet ad Conannak, mint amire a fekete-fehér képregények (kiadványi, műfaji sajátosságú) epizodikussága képes.

vicomte P>!
Kurt Busiek: Conan-gyűjtemény: Csatatéren született és más történetek

Howard munkásságát nem csak nagyra értékelem, de kimondottan szeretem is, és igazi szívfájdalmam volt, hogy a Conan képregényekből milyen kevés off jelent meg magyarul. Ezért is örültem, amikor a Fumax elkezdte kiadni az első klasszikus, ’70-es években született Conan képregényeket, és bár továbbra is az lesz a kedvencem, de ez az új gyűjtemény sem hiányozhat egyetlen Howard rajongó polcáról sem.

Elsősorban az írói koncepció adja ennek a kötetnek az erejét. Howard meglehetősen rapszodikusan írta a Conan novellákat az idővonal tekintetében – bár érzésre többnyire az ereje teljében lévő, a húszas évei derekán, harmincas évei elején járó barbár a novellák főszereplője, de vannak olyan írások, amelyekben még nagyon fiatal, a civilizált világban teljesen idegenül mozgó ifjúként jelenik meg, míg Aquilónia királyaként már inkább negyvenes éveiben járhat. Viszont az életútján számtalan hézag tátong, amelyekre legfeljebb az író által elszórt utalásokból lehet következtetni.
Busiek pedig nem kevesebbre vállalkozott, hogy ezekből az utalásokból és Conan jellemének alakulásából felépít egy teljes életutat, és bemutatja azokat a kulcseseményeket is, amelyek Conant a fantasy irodalom egyik legembelmatikusabb alakjává formálta.
Ez a feladat egyszerre nagyon hálás, de legalább annyira nehéz is, de szerintem szerencsére az író abszolút jól vette ezt az akadályt, és amit összehozott valódi tisztelgés és értő továbbgondolása Howard világ- és karakterépítésének. A szövegkönyv és a narrációs technikai amit használt nem annyira tipikus képregényes, inkább novellaszerű – a szokásosnál bővebb és igényesen fogalmazott leírások uralják a szöveget. Ennek köszönhetően – főleg a kötet első felében – kicsit olyan érzésem is volt, mintha régimódi diafilmen követném a történetet. És ez – számomra legalábbis – meglepően jól működött, még egy ennyire cselekményes sztorinál is.

A kötet nyitó történetében a régi dicsőségét már évszázadokkal korábban elveszítő Aquilóniát meghódító király fia rábukkan egy rejtett kincstárra és benne Conan szobrára, s a szoborról áradó nyers és brutális vadság felkelti annyira az érdeklődését, hogy parancsba adja az udvari varázslójának, hogy derítse ki, ki volt ez az ember. S így vágunk bele a legenda megismerésébe mi is.
A történet első hat fejezete Conan születésével, gyerek- és kamaszkorával foglalkozik és nem csak bemutatja, de élettel tölti meg Kimériát, azt a vaskori, törzsi alapon álló társadalmat, amit Howard felvázolt. Busiek elég részletekbe menően megmutatja az északi barbárok kemény életét, akik folyamatos harcban vannak a szomszédos népekkel, de a törzsön belül is számos feszültség keletkezik, és Conan már gyerekként is kívülálló. Még a saját vad népének mércéjével is túl vadnak és kezelhetetlennek bizonyul, ráadásul az indulatai is elég gyakran elragadják, ami – akár egy jó balladában – elég véres eseményekhez vezet. A saját erőszakos természete, az, hogy a saját törzsén belüli is kívülállóként él, s nem utolsósorban kalandvágya, amit a nagyapjának a történetei is fűtenek, pedig elindítják a nagyvilág felé.
A kötet második fele még Kimériánál is északabbra, az ázok és a vánok földjére, majd még tovább a legendás Hyperboreáig viszi Conant. Itt megtudhatjuk, hogy hogyan is keveredett abba a csatába, amit a Ymir lánya c. novellából ismerhetünk.
Az ázok földjén harcba száll mellettük, és hiába segít legyőzni a betolakodó vánokat, mégis felkelti valaki féltékenységét spoiler és színtiszta gyűlöletét, ami áruláshoz vezet. Ennek eredményeként Conan megismerheti a mesebeli Hyperboreát is – rabszolgaként. S mint gyakori, itt is kiderül, hogy a mesebeli királyság valóban csak a mesékben létezik, és Hyperborea utolsó megmaradt városállama már belterjes és dekadens halálvárók királyságává satnyult, amelynek nemesei már csak nyomokban tekinthetőek embernek egyáltalán. Conan persze végül egy spoiler rabszolganő segítségével lázadást szít a főleg áz rabok között, és egy hosszú és véres csata után sikeresen meg is menekül. Hosszú ideig kutatva végül megtalálja azokat akik elárulták és miután bosszút áll rajtuk, Nemédia felé veszi az irányt.
Mi pedig várhatjuk a következő kötetet…

A kötet grafikáját két művész jegyzi: az első felében Cary Nord sötét árnyalatú, akvarelles paneljein követhetjük a sztorit. Ezek a rajzok a festményszerű technikának köszönhetően kicsit impresszionista, elmosódó hatást keltenek, ami nem annyira kedvez a dinamikus csatajelenetek élethű ábrázolásának, de az érzelmeket és a hangulatot sokkal jobban kifejezi, így bár némileg szoknom kellett hozzá, viszonylag hamar megbékéltem velük.
Viszont a kötet második felének grafikájához már vegyesebb a viszonyom. Egyrészt a sokkal élénkebb színezésre való átállás hirtelen nagyon is disszonáns volt, másrészt, legalább annyiszor láttam jól eltaláltnak és már-már realisztikusnak egy-egy figura ábrázolását, mint ahányszor karikatúraszerűen vázlatosnak az alakokat, sőt, Conan nem egy rajzon úgy festett, mintha önmaga groteszk paródiája lenne.

Ám mindez mit sem von le a történet értékéből, s bár nem mennék olyan messzire, mint Brubaker, aki az előszóban azt írta, hogy ezek a történetek neki személy szerint még az eredeti novelláknál is jobban tetszenek, de szöveg szinten én is szinte egyenrangúnak érzem ezt a képregényt Howard írásaival.

Hirdetés
Rozsomak69>!
Kurt Busiek: Conan-gyűjtemény: Csatatéren született és más történetek

Nagyon szép és igényes munka, de esetenként soknak éreztem a leírásokat egy Conan történethez képest, amiben nálam az egyszerűség volt inkább a megnyerő. De ez igazából nem sokat vont le az értékéből. Hiánypótló munka.