Egy ​nemlétező narancs 0 csillagozás

Kurdi ​Imre versei elé:
Megszoktuk, hogy ifjú lírikusaink nyelvét nem a látvány igazítja, kezdet kezdetétől meghittebb viszonyban vannak a fogalmakkal, mint mi annak idején a fáinkkal, környezetünk hús-vér élőlényeivel, kitapintható, közvetlen világunkkal. Kurdi Imre már mint gimnazista verselő zavarbaejtően gondolati volt. Nem kellett igen aggódni érte, nyelve mutatta: érzékelhető, mértéktartóan mutáló, eleven beszéd. Arról árulkodott, nemcsak az agy, de az érzékek is körözve tájékozódnak – úgy képzeli el Kurdi a költészetet, mint gondolat és látvány, elvont és jelenvaló jóféle arányát, együtthatását. Ez nemcsak közvetlenséget jelent, de közösségi vonzalmat is, nem kényszerű odafigyelést, de önkéntes nyíltságot. Jó volt látni, Kurdi, aki közben elvégezte a bölcsészetet s nemrég diplomás germanista lett, kik iránt tapogatózik, kikben sejti valószínű mestereit. Az elsőszámú Paul Celan lett – a mérce tehát magasabbra került. Celan a század egyik költőzsenije, korunk etikai… (tovább)

Kurdi ​Imre versei elé:
Megszoktuk, hogy ifjú lírikusaink nyelvét nem a látvány igazítja, kezdet kezdetétől meghittebb viszonyban vannak a fogalmakkal, mint mi annak idején a fáinkkal, környezetünk hús-vér élőlényeivel, kitapintható, közvetlen világunkkal. Kurdi Imre már mint gimnazista verselő zavarbaejtően gondolati volt. Nem kellett igen aggódni érte, nyelve mutatta: érzékelhető, mértéktartóan mutáló, eleven beszéd. Arról árulkodott, nemcsak az agy, de az érzékek is körözve tájékozódnak – úgy képzeli el Kurdi a költészetet, mint gondolat és látvány, elvont és jelenvaló jóféle arányát, együtthatását. Ez nemcsak közvetlenséget jelent, de közösségi vonzalmat is, nem kényszerű odafigyelést, de önkéntes nyíltságot. Jó volt látni, Kurdi, aki közben elvégezte a bölcsészetet s nemrég diplomás germanista lett, kik iránt tapogatózik, kikben sejti valószínű mestereit. Az elsőszámú Paul Celan lett – a mérce tehát magasabbra került. Celan a század egyik költőzsenije, korunk etikai tartását véglegesíti. Úgy újított állandóan, hogy fordulataink közül a legősibb dadogásig alászállt, nincs az ószövetségi darabosságoktól humán tartalom, amely ne volna jelen a celani versben, nincs az a köznapi nyelvsalak, amely ne lényegülne nála eddig nemigen tapasztalt s korszerű versnyelvvé át – mindez szférikus egyszeriségünk eljátszására, szégyenünk, bukásaink skizoid sarkítására, elembertelenedésünk örök perlésére. Az induló Kurdi Imre eddig annyit tanult Celantól (s más mestereitől), amennyit koránál s helyzeténél fogva tanulhatott. Főképpen saját hangját tanulta. Visszafogott, nem kitalálhatatlan hang; versként már célkereszten van: megáll-e azért, ahonnan s amiért szól?
Kalász Márton