Temetők ​népművészete 7 csillagozás

Kunt Ernő: Temetők népművészete

A ​falvak képéhez tartozik a temető is, a népművészet többi ágával rokon tárgyi emlékeivel.
A szerző elsősorban a történeti hagyományok, a település és a összefüggéseibe ágyazva mutatja be a különböző sírjelek gazdag változatait. Az egyes temetőtpusok – amelyek kialakulások kora, a temetkezési szokások és vallási felekezetek szeirnt térnek el – bizonyos mértékig eleve meghatározzák a sírok és síremlékek jellegét. A főbb formák és anyagok szerinti rendszerben bemutatott keresztek, fejfák, kopjafák, sírkövek és díszítményeik egy bonyolult jelrendszer a falusi társadalom tagozódásának, gondolatvilágának és változásainak sajátos tükörképét nyújtja. A temetőket, illetve fejfákat övező félelemmel vegyes tisztelet sok hiedelemből és hiedelemcselekvésből kitűnik, a faragó számára azonban a fejfa csak egy a készítendő használati tárgyak sorában. Ebben rejlik az alkotó biztonsága, mellyel képes művében a hagyományt újrafogalmazni és így megerősíteni. A szöveget 31 szövegközi rajz és a… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar Népművészet

>!
Corvina, Budapest, 1983
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631313573

Enciklopédia 13

Helyszínek népszerűség szerint

temető · Mezőkövesd


Most olvassa 2

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Jagika P>!
Kunt Ernő: Temetők népművészete

„Az átalakuló falvak lakosai már nem ragaszkodnak hagyományaikhoz, de új ízlésnormáik sem alakultak még ki, amelyek segítségével részt vehetnének egy új temetkezési kultúra létrehozásában.”
Ez az utolsó mondat mind a mai napig érvényes. Amikor néprajzi könyveket olvasok, mindig összeszorul a szívem, hogy mennyire eltűntek a közösségek hagyományai, s a régi közösségek is. (Persze, beszélhetnénk arról, hogy a virtuális valóságban is vannak szokások, de azok már teljesen más témakörhöz tartoznak.)
Ez a könyv mindenesetre megőrzi a múlt temetőkultúráját, szokásait, bár ez utóbbiak csak jelzésszerűen jelennek meg. A temetők sírjeleiről – a keresztekről, fej- és lábfákról, sírkövekről – részletes leírásokat, csoportosításokat olvashatunk.
A csónakos fejfákról viszont szívesebben olvastam volna többet…

Carmilla >!
Kunt Ernő: Temetők népművészete

A szűken vett magyar temetkezési szokásokkal foglalkozik a könyv, tehát pl. a cigány és a zsidó szokásokra nem tér ki. Nincs bő lére eresztve, de azért tartalmas, és sok illusztráció kíséri a leírtakat.
A Halloween miatt morgó, magukat hagyományőrzőnek tartó „vérmagyarok” számára érdekes információ lehet, hogy a töklámpás készítése nálunk is szokás volt régen a gyerekek körében.

XX73>!
Kunt Ernő: Temetők népművészete

Mikor gyermekkoromban beköltöztünk a faluba, az Öregtemető mellett kaptunk lakást. (A nagyközség több faluból szerveződött össze, és a hajdani faluhatárokon kucorgó régi temetők hirtelen a falu közepén találták magukat.)

Nagyon izgalmas hely volt, szerettünk ott játszani. Mindenféle öreg-mohos kövek, titkos zugok, faragványok, hajdan ültetett, de elvadult gyönyörű virágok helye volt. Szerettünk ott bújócskázni, meg mindenfélét rosszalkodni. (Aztán egy sírkő ráborult egy nagyfiú lábára, szilánkosra törve azt, minket meg egyszerre csak kitiltottak romantikus búvóhelyünkről, nehogy a következő kő egy fejet lapítson be.)

Ennyit a téma iránti szokatlan szenvedélyemről. Ez a könyv kicsit felidézte gyerekkorom romantikus világát. Az Öregtemető sajnos már nem létezik, kevés sírt telepítettek át az immáron kisváros-széli nagytemetőbe, de ilyen régi öreg síremlékek voltak azok is.


Népszerű idézetek

Carmilla >!

Az osztjákokról és a vogulokról tudjuk, hogy a halott tovább élőnek vélt lelkét pillangóként, madárként képzelték el, illetve személyesítették meg.

9. oldal (Corvina, 1983)

bolondgomba I>!

Hajdúnánáson azért álltak meg a temetőkapuban a koporsóval, mert hitük szerint ekkor váltja le az újonnan érkező halott az előtte elhúnytat a temetőőrségről, s várakozik a kapuban, míg a következő őt is le nem váltja.

18. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Hajdúnánás
Carmilla >!

A Nyírségben és a Hajdúságban – ahol haláleset alkalmával a gyászos ház udvarát sárgahomokozzák (azaz felszórják homokkal) – a hant körül tenyérnyi, illetve fél méter széles homoksávot alakítanak ki, amelyet a sírlátogatás alkalmával újra meg újra simára vagy mintásra gereblyéznek.

27. oldal (Corvina, 1983)

Kapcsolódó szócikkek: homok · Nyírség
Carmilla >!

A csuvasokról és a cseremiszekről tudjuk, hogy oszlopot állítottak a sírra, illetve élő fát ültettek rá (Budenz József).

9. oldal (Corvina, 1983)

Kapcsolódó szócikkek: mari (cseremisz) - finnugor nép
Carmilla >!

    A feudális államszerkezet hierarchikus rendje a templom körüli falusi temetőkben is tükröződött. Maga a templom általában a hatalom helyi birtokosainak temetkezőhelyéül szolgált. A templom külső fala mentén jobbára kiváltságos helyzetű alattvalók sírjai helyezkedtek el. A közemberek, jobbágyok a templom központjához igazodó vagy kelet-nyugati tájolású sírokban pihentek. A fontosabb szolgálatokat ellátók, illetve a vagyonosabbak a templomhoz közelebb biztosíthattak nyughelyet maguknak és családtagjaiknak. A sírok e templomhoz igazodó rendjétől elkülönültek egyrészt a kereszteletlenül, illetve kisgyermek korban elhunytak számára fenntartott területek, másrészt a közösség erkölcsi elítéltjeinek, az öngyilkosoknak, a koldusoknak és az idegeneknek a sírjai, amelyeknek helyét a temetőt kerítő fal tövében vagy annak külső oldalánál jelölték ki.

11. oldal (Corvina, 1983)

Kapcsolódó szócikkek: temető · templom
Carmilla >!

A temető körül lakók – pl. a Palócföldön – gyakran számolnak be arról, hogy bizonyos ünnepek előtt (Mátraderecskén húsvétkor, Karancsságon úrnapján) álmukban látják, hogy a halottak a temetőből búcsújárásra indulnak.

25. oldal (Corvina, 1983)

Lunemorte P>!

Gyakoriak a rövidítések, melyek nagybetűs sora egyúttal díszítőelem is.

ABFTIRA – A Boldog Feltámadás Idejének Reménye Alatt
ABFTRA – A Boldog Feltámadás Reménye Alatt
ABFRA – A Boldog Feltámadás Reménye Alatt
SZ – Született
MH – Meghalt
BLPF – Béke Legyen Porai Felett
BP – Béke Poraira
BH – Béke Hamvaira

52. oldal

lzoltán IP>!

A sír virágainak letörését, ellopását országszerte elítélik, s a legkülönbözőbb változatokban kialakult hiedelemtörténetek szólnak arról, hogyan „veszi vissza a hótt, ami az övé”.

28. oldal

lzoltán IP>!

Európa-szerte csakúgy, mint nálunk vannak hagyományai a két falu közötti határvonalon való temetkezésnek. Számos hiedelemmonda foglalkozik e sáv területenkívüliségével s az ide temetett halottakkal. A néphit szerint a határon a gonosz, ártó erők uralkodnak. Olykor itt hajtották végre a kivégzéseket, nehogy az áldozat bosszúálló szelleme bármely szomszédos községet háborgathasson. Néhol ide temették a hirtelen, erőszakos halállal elhunytak tetemét, alkalmasint a koraszülötteket, a kereszteletlenül elhunytakat is.

16. oldal

Lunemorte P>!

A temető növényzetét az a törekvés is befolyásolta, hogy területe egyúttal gazdasági hasznot is hajtson. A birtokos egyház, illetve a község rendelkezett felette.

A temető mindenekelőtt mint kaszáló hajtott hasznot. De azokon a területein, ahol nem voltak sírok, burgonyát, kukoricát is termeltek. A fák gyümölcseiből pálinkát főztek. A telkibányai temető például egyúttal hatalmas szilvás is. Termése nagyobbrészt a papot illeti, s a gyümölcséből főzött pálinkát a hóttak adójának nevezik.

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: temető
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Szenthe Gergely – Gáll Erwin: Hortobágy-Árkus kora középkori temetője / The Early Medieval Cemetery at Hortobágy-Árkus
Veres László: Magyarország 17–19. századi parasztüvegei
Iancu Laura: Miért csángó, ha magyar?
Ottományi Katalin: A pátyi temető római sírjai
Hankó Ildikó: A magyar királysírok sorsa
Andrásfalvy Bertalan: A magyarságkép torzulásai a világban és bennünk
Kós Károly: Erdély népi építészete
Péterfy László: Marosszék temetőinek régi sírkövei
Solymossy Sándor: Ősi fejfaformák népünknél
Bende Lívia: Temetkezési szokások a Körös-Tisza-Maros közén az avar kor második felében