Az ​utolsó átváltozás 6 csillagozás

A magyar parasztság halálképe
Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás

Parasztság és mulandóság – megközelítési módszerek és meghatározások, A magyar parasztság hagyományos halálképe, A magyar parasztság haldoklóval és halottal kapcsolatos szokásai, Összegzés – rítus és szelekció

Tartalomjegyzék

>!
Gondolat, Budapest, 2003
314 oldal · ISBN: 3757533070
>!
Gondolat, Budapest, 1987
300 oldal · ISBN: 9632817915

Enciklopédia 3


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

PTJulia P>!
Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás A magyar parasztság halálképe

Utolsó elkapott pillanatok egy, a megjelenés idejében részben, azóta teljesen eltűnt szokásvilágról. Számomra döbbenetes volt a sok babonás elem, ami annak idején a haldoklást és a temetkezést övezte. Nyilván itt ömlesztve jelennek meg az adott tájak különféle szokásai; de ha csak egyet-egyet alkalmaztak egy adott vidéken, az is nagyon furcsának tűnik a mai kor távlatából.
Szintén döbbenetes volt így egyben látni azt, hogy mennyi minden elveszett a mai ember halálhoz való viszonyából, köztük sok bölcsesség, és egy helyesebb: elfogadóbb, emberközelibb szemlélet. Nyilván oka volt annak, hogy megtiltották az otthon ravatalozást – részben amiatt, hogy a legtöbben kórházban halnak meg, részben a higiénia miatt-, de én úgy gondolom-remélem, hogy ahogy az otthonszülés is újra engedélyezett bizonyos feltételek mellett, úgy akár az otthon ravatalozás, vagy legalábbis a hosszabb ideig tartó búcsú is megengedett lesz (természetesen szigorú eü. szabályokkal).


Népszerű idézetek

lzoltán IP>!

Ha jól meggondoljuk, az álmokra s egyéb előjelekre vonatkozó hiedelmek, jóllehet irracionális tartalmúak, a hamis tudat fogalomkörébe tartoznak, mégis hasznosak a közösség számára, hiszen folyamatosan előkészítik az eseményre tagjaikat. Így igyekeznek megvédeni a közösséget a váratlanul bekövetkező elementáris veszteség bénító sokkjától. Minden halált, betegséget, nem konkretizált veszélyt hirdető előjel tulajdonképpen egy-egy jelképesen megfogalmazott „memento mori”.

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás A magyar parasztság halálképe

2 hozzászólás
lzoltán IP>!

Az első világháború áldozataiért rendszerint a temetőn kívül, a település főterén, templomkertben álló emlékmű körül gyújtanak gyertyákat, s azt díszítik virággal. A második világháborúban elpusztultakért kevés helyen emeltek emlékművet. Az ő tiszteletükre a temetői feszület körül gyújtanak gyertyákat, virágokat. […] Újabban szokássá vált, hogy a második világháború keleti harcterein elhunyt katonák özvegyei a település szovjet hősi emlékművét virágozzák fel, körötte gyújtanak gyertyát. Teszik ezt abban a hitben, hogy talán a távol nyugvó magyar harcosok sírjaira is gondot viselnek az itt elhunyt szovjet katonák hozzátartozói.

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás A magyar parasztság halálképe

aspiro I>!

…a sárréti pákászok temetése is hasonló volt életmódjukhoz, mely a legegyszerűbb körülmények között zajlott le. A szertartást sokszor csak vízen járó társaik vagy a pásztorok végezték el saját tisztességük és képességük szerint. Koporsó helyett csónakjukba fektették a halottat, a temető helyett a vízi világ valamelyik szigetére vitték, sírját nem sírjelről, hanem egy szembetűnően nagy vagy különleges formájú fáról ismerték fel. A földművelő falulakók szemében rendellenesnek, titokzatosnak, pogánynak tetszett ez az elhantolási mód.

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás A magyar parasztság halálképe

lzoltán IP>!

A különféle kultúrák különböző időszemléletüknek megfelelően másként és másként szemlélik a mulandóságot, s ennek megfelelően a halált is.
    A mitologikus világképek között a legáltalánosabb felfogás szerint a halál nem megszünteti, elmulasztja az élőt, hanem átváltoztatja vagy átemeli egy más időminőségbe. […]
    A reinkarnáció buddhista tanítása szerint az elhunytak újraszületnek az élők világában, csak éppen megváltozott alakban, s újra végigélik az életet. A halál ilyenformán tehát csak az egótól, az egyéniségtől foszt meg, az emberi minőségtől nem. Az idő tehát e felfogás szerint egy, örök, oszthatatlan. A halál csak az egyéni, a szubjektív idő végét jelenti.
    A másik lehetőség, amikor a halált a más világba való átlépésnek tekintik. E más minőségű világon az időt is másmilyennek képzelik el: általában sokkal lassabban vagy éppen egyáltalán nem múlónak, „időtlennek” (vö.: öröklét, örökkévalóság). Ezt az időszemléletet mutatja az az Európa-szerte elterjedt és nálunk is több változatban feljegyzett mese, amely egy legényről szól, akit házasságkötése napján az esküvő előtt felkeres elhunyt barátja, s rövid sétára hívja. A séta során megmutatja neki otthonát, ahol mindössze három percet – más változatokban három órát – időznek. S aztán a vőlegény visszatér a lakodalmas házhoz. Ott azonban legnagyobb megdöbbenésére minden megváltozott, s hamarosan kiderül, hogy a vőlegény harminc évig – más változatokban száz évig – volt távol. A násznép tagjai már régen a temetőben nyugszanak, menyasszonya megöregedett, vagy már szintén sírban fekszik. Így érzékelteti a mese az e világi és túlvilági, fikcionált időérzet közötti különbséget, a túlvilági látogatásról visszatért legényre is hat immár a földi idő. Sőt felfokozottan hat, percek alatt megőszül, arca megráncosodik, termete megtörik, elgyengül, s ő maga is porrá hullik szét.

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás A magyar parasztság halálképe

lzoltán IP>!

A halál egy öreghez eljövén
Megáll előtte és mondá: „Gyere, vén!”
„Ki vagy te?” – kérdé az öreg,
Mert én tégedet nem ismerlek.
Emez felel: „A halál vagyok.”
S köpenye alól kaszája kiragyog.
Megszeppen erre és vitát kezd az ősz:
„Mégsem szép tőled, hogy így egyszerre jősz!
Nem érkezett se kártya se levél,
Jöttödre nem is figyelmeztettél.”
„Micsoda? Hogy nem figyelmeztettelek?
Ez már hazugság tőled, vén gyerek.
Mikor élted harmincon túl haladt,
Rakni kezdtem arcodra a ráncokat.
Ezt mindenki észrevette, csak te nem.
Ez volt elő-látogató jegyem.
Később, hogy ismerkedjünk kicsit
Más alakban is jelzém, hogy lesz vizit
Pomádét küldtem mégpedig eleget
Mitől hajad folyton fehéredett
Durvábban is jelezvén hogy jövök
Megtépáztam néhányszor üstököd
Ugy hogy egész kopasz lettél bele
De te nem sokat törődtél vele
Még durvábban jelezvén magam
Midőn tobzódtál lakomák alatt
Ettél fácánt ittál tokajit
Megkocogtattam lassan a fogaid
Mitől ezek elkezdtek hullani
Ez is jöttömet jelenti atyafi
S lásd tréfából még azt is megtevém
Hogy látatlanból a nyakadba ültem én
Az utcán is hordtál a hátadon
Magad is mondád hogy valami nyom
És görbülni kezdett egész alakod
No ismerj meg én voltam lovagod
Ne mondd hát nékem azt jó öreg
Hogy én tégedet nem figyelmeztettelek
S ha így talállak készületlenül
Te vagy az oka egyes egyedül
Hanem a vitának nincs most már ideje
Hanem készülj fel gyorsan, és gyere!”

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás A magyar parasztság halálképe

Kapcsolódó szócikkek: Tokaji (bor)
4 hozzászólás
Szelén>!

„Milyen lenne a társadalom, ha nem halnánk meg?”

Szükségszerű, hogy az idősebbek mindig az új és a legújabb generációknak adják át helyüket, akik egyrészt a hagyományozott ismereteket elsajátítják, és új módon használják fel, s így a társadalmi akadályokat új szempontból közelítik meg, és sikeresebben megoldhatják. Másrészt az új nemzedék könnyebben alkalmazkodik a folyamatosan változó létfeltételekhez. A felhalmozott emberi tudást csak befejezetlenül, lezáratlanul lehet átadni, hogy az rugalmasan továbbítható legyen. Az ember halandósága ilyenformán tulajdonképpen a humán civilizáció fejlődésének feltétele.

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás A magyar parasztság halálképe

Szelén>!

Az ásónak, illetve az ásásnak más irányú szimbolikus jelentését mutatja az az országszerte ismert, az Őrségben feljegyzett hiedelem, amely szerint halottak napján, illetve hetében nem szabad, sőt tilos ásni, kapálni, szántani, azaz a földet bolygatni. Nyilvánvalóan annak a vélekedésnek analógiájaként, amely szerint a föld nem más, mint a halottak pora, illetve nyughelye. Egy alapvetően földművelő társadalom számára … aligha találhatni ellentmondásosabb tilalmat.

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás A magyar parasztság halálképe

Szelén>!

Az ember életében vannak olyan periódusok, illetve helyzetek, amelyek különösen alkalmassá teszik az egyént az egyes hagyományos szimbólumkapcsolatok megértésére, illetve arra, hogy azok tartalmát a saját helyzetére vonatkoztathassa. Így például az idős kor, a hosszan tartó betegeskedés vagy az olyan élethelyzetek is, mint a katonáskodás, a hosszú távú migrálás (például amerikázás), a szerelmi csalódás – általánosabban fogalmazva: az elválás, elzártság, elutazás, magára maradás, fenyegetettség – sajátos, egyéni lelkiállapotai és tapasztalatai alkalmassá teszik az egyént a közösségi kultúra szimbólumainak fokozottabb megfigyelésére, megértésére, tudatosítására. S ezek valamiképpen kapcsolatban vannak a halállal, mulandósággal.

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás A magyar parasztság halálképe

lzoltán IP>!

Feltevésem szerint a finnugor kor mitologikus világképe a halált mint halászt személyesítette meg. Ő az, aki az időt jelképező folyóból, vízből kiemeli az élő embereket mint halakat. A halál – halász szimbólum a zsákmányoló halász-vadász életmódot folytató törzsi közösség kultúrájának megfelelő jelképe.

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás A magyar parasztság halálképe

3 hozzászólás
lzoltán IP>!

    Azt, hogy a halálra való felkészülés mikor kezdődik meg az öregeknél, köztük élve is igen nehéz megfigyelni. Mindenesetre az unokák megszületése, illetve a legifjabb generáció növekedése félreérthetetlen figyelmeztetés. Sőt az ükunokák megszületésének megélése nemritkán szégyennek számított. Másrészt, az előttük járó idős nemzedék tagjainak fogyatkozása rádöbbenti, kimondatja velük: Má mink következzünk.
    Egy szegény csikszentdomokosi székely családnál figyelhettem meg egy idős férfi általános érvényűnek tekinthető viselkedését. A hetvenes éveit elhaladó, gyengülő öregember, ki lánya családjával élt, csak olyan munkákba fogott bele, amelyeket a maga egyre fogyó erejéből, segítség nélkül maradéktalanul elvégezhetett. Aprómunkái közti hosszabb szünetekben félreült, nehogy valamiképpen útba kerüljön. Ekkor vehettem észre, hogy mennyi tapasztalat s tapintat kell ahhoz, hogy az ember valóban ne legyen terhére senkinek, de ne is váljon ezzel feltűnővé, ne vonja magára a figyelmet, sajnálkozásra késztetve környezetét. Általában hallgatott. Akkor beszélt, ha kérdezték. Akkor is igen röviden és tartalmasan. Félrehúzódott ugyan, de együttműködési készsége nem csökkent. Élénken figyelemmel követte a körülötte zajló eseményeket. A közös étkezéseken szándéka szerint nem vett részt. Szégyellte is, hogy csaknem fogatlan szájjal nem tud úgy enni, ahogy magától elvárná. Ha az asztalhoz hívták, csak inni ült oda. Kevés ételt fogyasztott. Annyit, amennyi teste fenntartásához szükséges, de eleget ahhoz, hogy el ne gyengüljön, le ne essen a lábáról. Amikor helyzetéről kérdeztem, a Székelyföldön teljes formájában ismeretes közmondással felelt: Jó az öreg a háznál – ha nincs baj, csinál. Nélkülözhető személyi használatú tárgyaiból egyet-egyet unokáinak ajándékozott. Az egyszerű eszközökhöz is nyomatékos használati és megbecsülési utasítást fűzött. Így például öreg bicskájának karbantartásáról s a helyes késfogásról egyszerű, de valóban hasznos tanácsokat adott. Gyermekei, unokái nem fordítottak az öreg bapóra különösebb gondot, de nem is néztek keresztül rajta. Így tartották rendjén. Az öreg maga mondogatta: Mi a vénember? Má csak kenyérpusztító.

Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás A magyar parasztság halálképe


Hasonló könyvek címkék alapján

Szenti Tibor: Parasztvallomások
Hankó Ildikó: A magyar királysírok sorsa
Dömötör Tekla: A népszokások költészete
Dömötör Tekla: Magyar népszokások
Vikár Béla: Kalevalai tanulmányok, vonatkozással a magyar ősvallásra
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
Ipolyi Arnold: Magyar mythologia I-II.
Farkas Attila Márton: Buddhizmus Magyarországon
Malonyay Dezső: A magyar nép művészete I-V.