Fekete ​kolostor 51 csillagozás

Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor Kuncz Aladár: Fekete kolostor

Az ​írót a francia háború kitörése Franciaországban érte, s ellenséges állam honpolgáraként társaival együtt öt évig gyötrődött különböző francia internálótáborokban. Nagy regényekre emlékeztető ellenállhatatlan sodrású „feljegyzéseiben” rendkívüli egyszerűséggel és erővel idézi fel a nacionalista gyűlölködésnek kiszolgáltatott internáltak szenvedéseit, a rabok erőszakosan beszűkített elveszejtő és félelmetes infenóvá torzuló világát. Egyedüli iránytűje, mentsége és menedéke a megértő humanizmus az óvja meg őt minden durva elfogultságtól, általánosítástól, s ez teszi lehetővé hogy rabtartóinak egyik-másikában meglássa az embert, s hogy ne a francia népből, kultúrából ábránduljon ki, hanem a polgári demokráciának álcázott imperializmusból. Rabságának második felében egyre világosabban látja, hogy a háború céltalan vérontása kizárólag imperialista érdekeket szolgál, s bár emberileg érthető, szubjektív sértettsége miatt nem tud teljesen kivülálló józansággal, határozottan állást… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1931

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Klub klasszikusok, Nemzeti Könyvtár

>!
Magyar Közlöny, Budapest, 2018
480 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155710445
>!
Corvin, Déva, 2010
466 oldal · ISBN: 9789736225949
>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2009
440 oldal · ISBN: 9789632994451

11 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 8

Most olvassa 3

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

>!
ppeva P
Kuncz Aladár: Fekete kolostor

Képzeld el: nyár van, fiatal vagy, elutazol külföldre, nyelvet tanulni, pihenni, szórakozni – aztán váratlanul kitör a háború. Nem ott, ahol vagy, hanem sokkal messzebb. Se nem látod, se nem hallod, se nem érzed. Illetve érezni érzed, pár napon belül, a saját bőrödön. Mert a vendéglátó ország és a hazád a barikád két ellenkező oldalára állnak. Bezárul mögötted a határ, a vendéglátó ország csapdává lesz, te pedig ellenség leszel, ott, ahová várakozással, csodálattal és szeretettel telve érkeztél. Rajongtál a kultúrájukért, a finomságukért, az ételeikért, az épületeikért, a nyelvükért, a tájaikért, és most megnézheted ugyanezt a másik oldalról is. A kulturálatlanságot, gyűlölködő nacionalizmust, érzéketlenséget, a mosogatólé leveseket, a lepusztult, patkányos-penészes várat, a kommunikáció hiányát és durvaságát, de még a szép táj is ellened fordul. Megfordult a világ. Kevés pénzű, de vonzó és érdekes külföldi fiatal tanárból facipős, rongyos, kirekesztett mocskos fogoly leszel. Ott szorongsz a nyolcvanszor száznyolcvan centi széles saját területeden, egy szalmazsákon. És ott találod magad mellett – többek között – a honfitársaidat, más nemzetiségű tanártársaidat, korábbi és itt megismert barátaidat is, ami szörnyű is, vigasztaló is egyben. Mert borzasztó, hogy ugyanaz történik velük is, látod őket leépülni, vagy akár megőrülni, elpusztulni is, de vigasztaló, mert legalább vannak körülötted olyan emberek, akik segítenek elviselni az elviselhetetlent. Akikkel véd- és dacszövetséget alakíthatsz, akikkel megpróbálhatsz valamennyire visszavonulni a kultúra, a bajtársiasság, menedékébe, akikkel építhetsz magatoknak egy kis virtuális elefántcsonttornyot. Már amíg és amennyire lehet. Amíg a le nem gyűrnek a testi és lelki megpróbáltatások.
Észbontó, ahogy a franciák meghatározták az „ellenség” fogalmát. Még az is ellenséggé lett szemükben, aki már negyven éve ott élt és dolgozott, aki jóformán elfelejtette az anyanyelvét is. Ellenség lett a kisgyerek, a feleség, az aggastyán, az egyszerű turista és a nyelvtanulásra érkezett diákok, tanárjaikkal együtt. Egyszerű, nem? Voltak a franciák meg voltak az ellenségek. Ennyi.
Annyi lágerkönyvet olvastam már, annyi lágerfilmet láttam már, annyi ilyen történetet hallottam. (Az édesapám például 44-45-ben francia fogságban volt, onnan jött haza alig 40 kilósan – az 1,80-as magasságához –, és folyton a fogságot emlegette, arról mesélt, egyre szörnyűbb történeteket, ahogy idősödött. Azt hittük, kezdi kiszínezni a történteket, de lehet, hogy sokáig nem mert az igazán szörnyű dolgokról mesélni.) De az 1914-19-es internálótábor mégis új volt számomra. Legfeljebb egy-egy mondat erejéig hallottam róla, és bele se gondoltam, milyen lehetett.
Nem lehet összehasonlítani egyik lágert a másik lágerrel. Az internálótábort a gulág táborral meg a náci koncentrációs táborokkal. Az utóbbiak kimondva-kimondatlanul a foglyok megsemmisítését célozták, az internálótábor meg „csak” bezárt, elszigetelt, megalázott, megnyomorított, kiközösített, ellenségként kezelte foglyait. És ha a nyomorúságos körülményekbe, éhségbe, mocsokba, járványokba, az orvosi kezelés megtagadásába a foglyok egy része bele is halt, hát istenem, egy-tíz-száz-ezer ellenséggel kevesebb, hiszen ilyen a háború.
Kuncz Aladár nagyot alkotott A fekete kolostor-ral. Jóformán naplószerűen írta le a történéseket, de ha egyes szám első személyben írt is, mégis képet adott az egészről. Nem önmaga körül forgott. Remek leírásai, jellemábrázolásai alapján szinte megjelentek előttem a fogolytársak, az őrök, a helyszíneket pedig úgy írta le, hogy nemcsak maguk a helyszínek, de az ahhoz kötődő érzései is érzékelhetők voltak. A vár, a Fekete kolostor, a saját ablakmélyedés, a kis toronyszobácska, a várudvar, a rabséták, a szigetek – mind, mind megjelentek a szemem előtt. Az én könyvem egy régi kiadás, amiben művész fogolytársainak rajzai is helyet kaptak, néhány fotóval együtt. Ezek a képek még jobban segítettek abban, hogy elképzeljem a valóságos helyszíneket, a valóságos embereket.
Nem szándékosan, de párhuzamosan olvastam egy gulág tábor túlélő emlékiratával. Így még érzékelhetőbbé váltak ennek a könyvnek az értékei. Kuncz Aladár könyve messze túlmutat a krónikán, a visszaemlékezésen és saját magán is – valódi irodalom.
Mióta elolvastam, úton-útfélen ajánlgattam már mindenkinek. Nektek is ajánlom, olvassátok el. (Azoknak pedig külön is ajánlom, akik azt hiszik, hogy ilyesmi velük aztán sose fordulhatna elő.)

8 hozzászólás
>!
Bla IP
Kuncz Aladár: Fekete kolostor

Kuncz Aladár Fekete kolostora az első világégés sajátos szemszögből való ábrázolása. Az „internál” ige kifejezés jelentése talán a mai magyar olvasók nagy része előtt ismeretlen is. Jelentése: Politikai okokból megbízhatatlannak tartott személyek, illetve családtagjaik rendőri őrizet alá, és/vagy internálótáborba helyezése. Az I. VH kitörése előtt Franciaországban vendégeskedő hőseink e folyamatnak, azaz a történelemnek esnek áldozatául. Más, „ellenséges” nemzetbeliekkel együtt összegyűjtik őket, s internáló táborba küldik a néhány hete még szeretett vendégként tisztelt, kultúrális követséget, missziót megvalósító tanárokat, művészeket. Ezekben az éles helyzetekben derül ki mindenkiről, milyen magasra sikerült kapaszkodnia az emberség fáradságos-tanulságos lajtorjáján.
Van akiből az „ellenséges” nemzethez való tartozás a helyzettel való visszaélést, gyűlölködést, megalázást, kényúri tombolást vált ki, de szerencsére tapasztalhatók időnként emberséges megnyilvánulások is. A foglyok körülményei változnak, igyekeznek nyomorukban is feltalálni magukat, de vannak, akik a fogság helyett inkább a légiót, s ott az idővel bekövetkező biztos halált választják. Semmilyen mentális segítséget nem kapnak, az idő múlásával helyzetük egyre rosszabb.
Az író belső válsága is tovább mélyül, apja halálhíre is mélyebbre taszítja. Amikor Noirmoutier-t, a „fekete kolostor”-t büntetőtáborrá alakítják, még tovább veti őket sorsuk. Csak az ott kialakult közösség ereje tartja bennük a lelket. S egyszer csak – 5 év után – eljön a háború végével a szabadulás, amit el sem akarnak hinni, de végül a Budapestre érkezéskor az internáltaknak kínált magyar cigaretta jelenti a hazaérkezést.
Noha Kuncz már a fogság idején is készített feljegyzéseket, amelyekből a Nyugat 1920-ban is közölt válogatást, a teljes mű – amelyet hol emlékiratnak, hol regénynek kategorizál a szakirodalom – csak az író halála évében, 1931-ben jelent meg. A mű elsőrangú kritikákat kapott, többek között Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Schöpflin Aladár tollából, és rövidesen angol, francia, olasz és török nyelven is kiadták.
A fogság eseményeinek leírásába portrék, esszék, anekdoták és novellának beillő részek is keverednek. A számos szereplőt felvonultató művet általában a tárgyilagos, egyszerű, szikár hangvétel jellemzi, ugyanakkor találhatók benne szimbolikus értelmű, misztikába hajló látomásos jelenetek is. A pacifista beállítottságú könyv egyben az író lelki átalakulásának története is: a korábban az egyéniséget hirdető irodalmi széplélek az internálás alatt a szenvedés teremtette közösségben találta meg az értéket.
Magam is turistáskodtam Franciaországban. Egyszer családommal töltöttünk egy hetet Montpellier-ben, Arles-ban és a környéken. Nem beszéltük a nyelvet, csak a német és az angol volt „közvetítő”nyelvként a miénk. Nem alakult ki különösebb véleményünk a nagy kulturális múlttal bíró francia népről, ill. képviselőiről e néhány nap alatt. Lenéztek minket „Balkánról érkezőket”, akik még kommunikálni sem tudunk normálisan, azaz franciául. Nagyon is magam elé tudom képzelni az író és társai sanyarú helyzetét és sorsát a mintegy 70 évvel azelőtti háborús években, amit nem változtat meg az Antigone városnegyed szépsége, kulturáltsága sem.
Kuncz Aladár könyve kitűnő kötet. Mindenkinek olvasnia kellene!

>!
RKAti P
Kuncz Aladár: Fekete kolostor

Kék a szemem. Mától ez a barna szeműek országa. Elhurcolnak, mert ellenség vagyok.
Egy kolostorban élek. 80x180 cm, ennyi az életterem.
Nem követtem el semmit.
Nem tudom, hogy miért különbek nálam ezek a barna szemű katonák.
Nem tudom, hogy hirtelen miért zúdul rám ennyi gyűlölet, férfiaktól, nőktől, gyerekektől.
…..
Bármikor megtörténhet – mert valaki azt mondja ellenség vagyok.
…..
Őszintén? Nehéz volt ezt a könyvet elolvasni. Elképelni, átérezni nem lehet! Mégis olyan nyomasztó erővel nehezedik rád, hogy néha le kell tenni, el kell feledni …..
Kuncz Aladár gyönyörűen ír, csodálatos tájleírások, emberi jellemzések, egészen különleges. De amikor az érzelmekről ír, az rettenetesen veszélyes. Elszigetelt, de nem magányos és főleg nem reményvesztett.
Hogyan élték túl? Miben tudtak bízni? Egyáltalán mi a csodáért keltek fel reggel?

Egy Carl Rogers idézet jutott eszembe magyarázatként:

“Jól emlékezem rá, hogy gyermekkoromban volt az alagsorban egy krumplisládánk, amelyben a télre eltett burgonyát tároltunk. Ez néhány láb mélységben, egy apró pinceablak alatt helyezkedett el. A feltételek kedvezőtlenek voltak, a burgonya ennek ellenére csírázni kezdett. Sápadt, fehéres csírák törtek elő a gumókból, amelyek egyáltalán nem hasonlítottak azokra az egészséges, zöld kitüremkedésekre, amelyeket olyankor láthatunk, ha a burgonyát tavasszal kiültetjük a talajba. Ám ezek a bánatos, satnya csírák is két-három láb magasba felnőttek, míg csak el nem érték a távoli ablakból beszűrődő fényt. A maguk bizarr, terméketlen növekedésében viszontláthattuk annak az iránnyal rendelkező tendenciának egyfajta kétségbeesett kifejeződését, melyet fentebb leírtam. Növény sohasem lehetett belőlük, sohasem érhettek be, sohasem teljesülhetett a bennük rejlő valódi lehetőség. Mégis a legnyomorúságosabb körülmények között is küzdöttek azért, hogy “váljék belőlük valami”. Az élet sohasem adja fel, még akkor sem, ha virágzásra nincs remény. Amikor olyan betegekkel van dolgom, akinek élete rettenetesen eltorzult, amikor a kórházak félreeső kórtermeibe szorult férfiakkal és asszonyokkal foglalkozom, gyakran eszembe jutnak ezek a burgonyacsírák.” (Rogers, 1980)

Mindezek után talán furán hangzik, ha azt írom, hogy a könyv sajátja a humor is. Volt például egy rész, ahol filozófikus gondolatokat olvashatunk nőkről, férfiakról (érdekes!) a homoszexualitásból kiindulva. Eleve furcsa, hogy ilyen természetességgel ír a homoszexualitásról, hiszen mégiscsak a XX.sz. elején járunk.
Ezt a részt buszon ülve hangosan „mosolyogva”, bár nem teljesen egyetértve olvastam:
„ Valóságos zsenit a nők között nem ismer a világkultúra, s ennek oka is az lehet, hogy a zseni alapja a férfiba tévedt anyaság, ami viszont nőknél lelki bonyodalmat nem okozhat, mert csak természetes.”

3 hozzászólás
>!
Virágszépe 
Kuncz Aladár: Fekete kolostor

Kuncz Aladár a szabadságát tölti a francia tengerparton, mikor kitör az I. világháború, és abban a pillanatban ellenséggé válik, internálják öt évre. Ennek az időszaknak a regénye a Fekete kolostor. Egymás számára ismeretlen emberek kerülnek kényszerű sorsközösségbe. Realista dokumentum, beszámoló, mégis csupa érzelem minden esemény, ember bemutatása, leírása. A valóságban is elképzelhető, hogy hasonló alkalommal milyen elkeserítő helyzetbe kerülhetne bármelyikünk, egyik pillanatról a másikra, pénz, ruha, élelem nélkül kiszolgáltatva, erőfitogtató politikusok bábujaként egy ismeretlen játék színterén. A Fekete kolostor egy szívszorítóan megrendítő, fájdalmas, humanista regény. Napról napra én is éreztem az íróval együtt a hideget, az éhséget, a vizes kávé, a híg krumplileves ízét, mégis képesek voltak arra, hogy segítséget nyújtsanak egymásnak. Hatásos, érzékletes stílusban megírt történet, amely emléket állít a vele együtt raboskodó többi nációbeli embernek is. Megismerhetjük, hogy melyikük hogyan viszonyul a helyzethez, miképpen alkalmazkodik. Maradandó marad számomra Guillaume őrmester alakja, aki emberséges őrük volt, és ezért vezényelték ki a frontra, vagy a lengyel tehetséges festők akik inkább az idegenlégiót választották a rabság helyett. Az ott készült rajzok, fényképek még inkább emlékezetesebbé tették a regényt.

>!
Biró_Krisztina
Kuncz Aladár: Fekete kolostor

Az egész könyv olvasása nekem hosszú volt és unalmas amit szerintem az okozott,hogy Kuncz A inkább úgy írt mintha egy narrátor.Nem volt benne az a plusz ami az ilyen történelmi témájú műveknél elengedhetetlen.Az hiszem ezt nevezik írói tehetségnek,de ez innen nagyon hiányzott.

>!
Gádorka
Kuncz Aladár: Fekete kolostor

Most találkoztam először az íróval. Örülök, hogy elolvastam ezt a regényét. Olyan témát dolgoz fel, amire nem igen gondolunk. Mesterien bemutatja egy véletlenszerűen összegyűjtött ismeretlen emberek sorsának alakulását a kényszerű összezártságban, kiszolgáltatottként. Hogyan tudják elviselni egymás közelségét, a viszontagságokat, a megaláztatást. Hogyan lépnek túl a társadalmi és műveltségi különbségeken. Hogyan tudják emberivé tenni , célokat kitűzve a kényszerű megpróbáltatásokat a túlélésre koncentrálva.
Élményszerű írás. Látom magam előtt az erődöt, a tengerpartot, az egyes embereket, akik összetartanak, barátokká válnak. Felelősek egymásért.
Hézagpótló írás. Nagyon örülök, hogy az író megosztotta velünk sorsát, és gondolatait.

>!
mcgregor
Kuncz Aladár: Fekete kolostor

Kicsit gondban vagyok ezzel a könyvvel. Egyrészt a kétségtelen szépírói érdemei ellenére Kuncz nem volt képes arra, hogy egyenletes színvonalú regényt alkosson. Sajnos voltak olyan részek, ahol kifejezetten szenvedtem és már vártam, hogy vége legyen a könyvnek (ez azért ritkán szokott előfordulni nálam). A zseniség mibenlétéről, illetve a női és férfi princípiummal való kapcsolatáról szóló rövid eszmefuttatása például kifejezetten hajmeresztő baromság, ami nem is illik a regénybe. Ezektől eltekintve érdekes kortörténet, egy fontos időszakról és egy máskülönben kevéssé dokumentált eseményről ír, hiszen civilként gyakorlatilag hadifogoly státuszban vegetálni évekig, a korban kifejezetten a magyar irodalmárok, művészemberek és kultúrtörténészek Mekkájának számító, a háborús helyzet miatt a foglyokkal méltatlanul ellenséges Franciaországban többszörösen sajátos helyzetet eredményez. Összességében a felét meg lehetett volna spórolni ennek a könyvnek, a szépelgő szenvelgést pedig több, direktebb leírással gazdagítani. Kár érte, benne volt a lehetőség.

1 hozzászólás
>!
redux
Kuncz Aladár: Fekete kolostor

Mindenfajta nacionalizmus kitűnő ellenszere. Érdekes párost alkot Faludy Pokolbeli-jével.

>!
vinum_hunnicum
Kuncz Aladár: Fekete kolostor

…-ezt nem most akartam írni a város közepéből, de ha már fölugrott ez az ablak! Ne vegyük számba az esztétikát, sőt az irodalmi attitűdöket is hanyagoljuk. Nincs előjáratosságom a dolgok hiteles voltában, ezért azt hogy úgy volt megelőlegezem az írónak. Fogolytábor, egy Pilinszky vers prózára szerelve ami éppen annyira tömör és nyers itt ott filozófiai mondanivalóval, lélekrajzokkal, s miként pózol az ember, ha rab, ha férfi szeret férfit, hogyan viszonyulnak egymáshoz a nemzetek és hasonló dolgok. Mindez pedig történik az első Világháború alatt… számomra különösen nagy az értéke a könyvnek, egyrészt mert magam is a franciák között éltem, és egy sejtett de soha be nem váltatott érzést tár föl. Ráadásul a háborút egy olyan helyzetből szemléli ami párját ritkító nem a frontról elhurcolt katonák nyomorát, hanem a Franciaországba került emberek sajátos útját tárja föl egy olyan országban ami olyan nagyon büszke az – egyenlőségre, a szabadságra, és a testvériségre. Egyszerre dokumentál és egyszerre figyeli az embert aki szabadnak született de mindenütt láncokat visel.

>!
Juci P
Kuncz Aladár: Fekete kolostor

Csak arra emlékszem, hogy tetszett, de kevés konkrétumra. (Az van, hogy öregszem. A gimnáziumi olvasmányok kezdenek elhalványulni. Asszameg.)


Népszerű idézetek

>!
RKAti P

Jónak, gyöngédnek, figyelmesnek lenni éppen akkor érdemes, amikor baj van. A szerencsés körülmények között gyakorolt figyelem csupán udvariasság, igazi humanizmussá csaka veszedelmek között válik.

Kapcsolódó szócikkek: humanizmus
>!
RKAti P

Belém nyilallik a kérdés: mit tettem, hogy egyszerre a megbélyegezettek, a ragályos betegséggel megvertek osztályába kerültem, akitől elhúzódnak az emberek? Ezelőtt tíz héttel én is olyan kiránduló, olyan szabad és független ember voltam, mint ők. Most megaláztak és megbélyegeztek. Úgy szállítanak, mint fegyenceket… Miért? A háború miatt? Hát okvetlenül háborús kényszer az, hogy ártatlan nyaralókat, akiket bizonyára nem a gyűlölet, hanem a rokonszenv hozott az országba, mint betörőket elfogjanak, megalázzák és lefokozzák? Melyik háborús törvény rendeli el, hogy a saját területen vendégként tartózkodó és fegyvertelenül elfogott ellenséget, azonkívül hogy kizárjuk a harcból, egyszersmind megbüntetni, meggyalázni is jogunk van?

>!
RKAti P

Töprengett a világ során. Hogy van az, hogy egyénenként az emberek általában jók, értelmesek, de tömegben minden őrültséget és gonoszságot el lehet velük követtetni?

>!
ppeva P

1914 nyarán, a világháború kitörését megelőző hetekben, kis francia tengeri fürdőn nyaraltam.

(első mondat)

>!
Norpois

Délután öt óra felé a szobákban megszűnt a munka. A sötétség előbb gyűlt meg a vastag falak között, mint kint a szabad ég alatt. Lámpára kevés embernek tellett. Mielőtt lementek volna sétálni az udvarra a szoba lakói, előbb végigdűltek a szalmazsákon, és pihentek. Élvezték a csend ritka pillanatait. Varrógép, kalapács, fúró, gyalu, véső, gyakorlatozó hangszer, veszekedés zaja elült. Egy-egy álmodozó kéz pengetett halkan a gitáron. A szobában különös neszek támadtak. A nyomorúságos élet valóságával szemben való nappali, konok küzdelem most engedett feszültségéből. A képzelet világa ilyenkor akadály nélkül vette át uralmát. A múlt emlékei járkáltak köztünk, a messzire tűnt otthon bűvös szépséggel csillogott fel. Minthogy tiszta képzeletté lettünk, könnyen társultak hozzánk a több száz éves várépület régi lakói, az olvasott művek alakjai, mert hiszen ők is csupán a képzelet húsából és véréből éltek. Minden előbb lett, amit képzeltünk, mint mi magunk. Olykor elfojtott sírás hallatszott, de az sem fájt, az sem vádolt. Nem mi sírtunk, csak magunkat sirattuk. A csend nőttön nőtt, amint belefelejtkeztünk a szellemvilággal való ölelkezésbe. Ha valaki feltévedt az udvaron zajongó sétálók közül, s megnyitotta az ajtót, azt hitte, hogy senki sincs a szobában, pedig ha különös léleksugarakkal bevilágít, színes, tündöklő alakok kavargását, csodálatos élmények változatosságát látta volna. Nagy, ragyogó színpadot, amelyre az élet, minden élet felszorult, míg lent hazug lármával csak üres árnyalakok rótták mindennapi rabsétájukat.

>!
Norpois

Ő már levonta mindennek végső következtetését. Irtózatos gyűlölettel beszélt a polgári társadalomról, amely az egyenjogúságot csak abban tudta keresztülvinni, hogy hazug eszményeiért tízmillió embert egyforma kegyetlenséggel küldött a halálba… Ez a fiatal festő már nem tépelődött, nem gyötrődött olyan fogalmakon, mint haza, nemzet. Elvetett magától mindent, ami a régi világra emlékeztette. Európát olyan gyárnak tekintette, amely, amint azelőtt a cipőt, ruhát, árucikkeket ontotta magából, csak azért, hogy nyerjen, most több mint négy éven át bombát, fegyvert, szenvedést és halált gyártott, hogy nyereségét biztosítsa. Szemében nem volt különbség nemzetek, győzők és legyőzöttek között. Egy egész új világban élt. Ami most volt, arra már visszanézett; nem habozott, nem vitatkozott, nem töprengett, mint mi. Könyörtelenül és hidegen csak ítélkezni tudott…

>!
Virágszépe 

Oly jó volna élni, tenni, akarni valamit!…

100. oldal (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1960)

>!
Gádorka

Mi lesz mindennek a vége? Mit nyer a győző, ha minden elveszett, s mit szenved a vesztes, ha már nincs mit vesztenie!…

178/298 e-könyv

>!
Gádorka

Hiába szüntették meg az ellenségeskedést a nagyhatalmak, a halál és a gyűlölködés azért mégsem kötött fegyverszünetet.

276/298 e-könyv

>!
Norpois

– Érzem már, hogy megint közeledik a láz. De most még mindent világosan látok. Tiszta fejjel teszek vallomást neked. Nyugodtan halok meg, mert rám az életben már csak rossz várhat. Ami boldogság érhetett, azt itt a fogságban kaptam meg… Annyi börtön van a világon, amiről az emberek nem tudnak, talán még azok sem, akik magukban hordozzák. Én a börtönömből ott szabadultam ki, ahol rátok a legkeservesebb rabsorsot mérték. Hazudnék, s most nem akarok hazudni, ha nem mondanám meg neked, bármilyen szörnyűnek is tartod: soha oly boldog nem voltam, mint a fogságban…


Hasonló könyvek címkék alapján

Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Lőrincz László: Szibériai priccseken
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!
Arthur Koestler: Sötétség délben
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Menczer Gusztáv: A gulág rabtelepei
Szabó Péter: Keleti front, nyugati fogság
Markovits Rodion: Szibériai garnizon
Mátyus Ferenc: Imakönyvbe írt levelek