Teher ​alatt… 5 csillagozás

A trauma és a veszteség veszélyeztetheti az élet értelmébe vetett hitet (ami egyenértékű az énfogalom jelentős összetevőinek fenyegetésével) és az események érthetőségével és jelentőségteliségével kapcsolatos előfeltevéseket (vagyis a „feltételezett világot” […] egyaránt. Például egy szeretett személy elvesztése nemcsak bizonyos célokat (vagy lehetséges "selfeket") tehet elérhetetlenné vagy értelmetlenné, amelyek elérésére a személy korábban törekedett, és nemcsak értékei és kötelezettségei átminősítésére kényszeríti az embert, hanem az igazságossággal, a tisztességgel, a kontrollal és a világ jóindulatával kapcsolatos alapfeltevéseinket is megkérdőjelezi és illúzióként tűnteti fel.

151. oldal

A „jelentés mint érthetőség” terminus arra utal, hogy az adott eseménynek mennyire van értelme, hogy az milyen mértékben illeszkedik a személy világszemléletéhez (amelyben például a világ igazságos, kontrollálható, kiszámítható /nonrandom/), míg a „jelentés mint jelentőség” az eseménynek a személy életében betöltött helyére, értékére vonatkozik. Janoff Bulman és Franz (1997) feltételezik, hogy a traumatikus eseményből való felépülés sikere nagymértékben múlik a túlélő speciális arra való képességén, hogy a trauma feldolgozás során képes-e az előbbiről ( a "jelentés, mint érthetőségről) az utóbbira ( "jelentés, mint jelentőségre") áthelyezni a hangsúlyt.
[…] a sikeres adaptáció folyamatában előbb jelentést kell adni, meg kell érteni az eseményt, majd valamilyen előnyt vagy értéket kell tulajdonítani annak az érintett személy életében.

151. oldal

Mi a poszttraumális növekedés? A traumát megélt ember képessége arra, hogy valóra váltsa a szélsőséges élethelyzet által az idegrendszeri funkciók szintjén megjelenő változásokban rejlő pozitív lehetőségeket. Ezek a változások azonban – a hétköznapi funkciók szintjén – komoly veszteségekkel járnak. A traumatizált személynek a hétköznapi élethez többnyire kevesebb a türelme és az ereje. Központ idegrendszere – legalábbis átmenetileg – más munkamódra 'hangolódott'. Ha társas környezete: családja, orvosai, ápolói mindezt nem veszik tudomásul, szembesülhet azzal, hogy eszköztelen és kiszolgáltatott. Ördögi körbe kerülhet, ha elsődleges traumájához iatrogén trauma társul, miközben az állapotában 'tájékozatlan', vagy intrapszichikus történéseit félreértő gyógyítóit a szekunder traumatizáció ezzel együtt a kiégés veszélye fenyegeti.

Elizabeth Kübler-Ross gondolatát idézem végül, aki haldoklókkal folytatott terápiás munkájában alapelvnek tekintette, hogy a terminális betegtől a környezete- így az orvosa- tanulhat; a haldokló ugyanis a 'minden haladók útján' előtte jár. Kübler-Ross olvasóit csodálat tölti el, amikor azzal szembesülnek, hogy a terminális beteg az ilyen – tiszteletet sugárzó – közeledésre beszélni kezd, beszélni tud, erőt nyer, mi több: erőr ad az orvosának abban az állapotban, amikor 'hétköznapi munkamódban' ereje és toleranciája végén jár.

381. oldal

A megvalósulást itt elemi humán motivációként értelmezzük. Az embereket alapvetően fiziológiai és biztonságigényeik (pl. enni-, innivaló, meleg, hajlék iránti igény) kielégítésén túl, növekedésre és fejlődésre való törekvés jellemzi. Igénylik a szeretetteljes és produktív emberi kapcsolatokat, képességeik lehető legteljesebb kibontakoztatását, és szeretnének számukra fontos másokat is ugyanehhez hozzásegíteni. A megvalósulásnak ez az értelmezése egybecseng Rogers aktualizációs tendencia és Maslow ön-aktualizáció felfogásával.
A növekedés és a megvalósulás motivációjának meghiúsulását feltételezik egyes tartós poszttraumás stresszbetegség (PTSD) hátterében, amelyekhez negatív helyzetértékelések vezettek. Felismerhető azonban, hogy a 'megtöretés' az újraértékelés lehetőségét is magában rejti. A trauma "művészi alkotásokba és politikai cselekvésbe való szublimálásának az európai történelemben nagy hagyománya van: Oroszország például olyan személyiségekkel büszkélkedhet, mint Fjodr Dosztojevszkij és Alekszander Szolzsenyicin.

297. oldal

Ami ennél is fontosabb: a túlélők gyakran pozitív változásokat tulajdonítanak a rákkal kapcsolatos tapasztalataiknak. Azzal a nézettel szemben, hogy a rák egyértelműen negatív hatásokkal járó trauma volna, a bizonyítékok szerint a rák pszichoszociális átmenet, amely potenciálisan éppúgy eredményezhet növekedést, mint distresszt. A pszichoszociális átmenet kifejezést Parkes (1971) olyan jelentős életesemények jelölésére használta, amelyek a személytől megkívánják, hogy „átrendezzék életszemléletüket és életterveiket”. Parkes az alkalmazkodás tág értelmezése mellett fogalat állást, amely egyszerre vesz figyelembe pozitív és negatív következményeket. Tedeschi és Calhoun (1995) átvették ezt az álláspontot, és kialakították a poszttraumás növekedés terminust, amellyel a sztresszelő eseményt követő pozitív élethelyzet-változásokat jelölték.

178. oldal

Egy kínai közmondás szerint „a leghosszabb utazás is egyetlen lépéssel kezdődik”. Ehhez hozzátesszük, hogy „és ez a lépés annál hatékonyabb, minél inkább a helyes irányba tesszük meg”. Ha a mozgásirány jó, mint ahogyan helyes a bölcsesség iránya és célja is, a lassú haladásnak is van értelme. Ennek illusztrálására Marcus Aureliust idézzük: „Jobb lassan sántikálni a jó úton, mint hosszú léptekkel haladni a rossz irányban”.

264. oldal

A rumináció a folyamat kezdetén automatikus és kontrollálatlan, majd később, az adaptáció előrehaladtával akaratlagos és tudatos folyamattá alakul.

306. oldal

A jelentés a traumához való alkalmazkodásban a pozitív adaptáció kritikus tényezője.

306. oldal