A ​modernizáció és a magyar társadalom 0 csillagozás

Kulcsár Kálmán: A modernizáció és a magyar társadalom

„Az igazi sorskérdés… – s ezt már Széchenyi jól látta – az elmaradottságunkat leküzdő korszerűsítés. A többi is ennek sikerével összefüggésben oldható meg, így biztosítható a nemzeti lét. Annál is inkább, mert a korszerűsítés együtt jelent gazdasági, kulturális és szélesebb értelemben vett társadalmi feladatot” – írja a szerző kötete bevezetésében. A tanulmányokban pedig sorra veszi e „szélesebb értelemben vett társadalmi feladat”, a modernizáció összetevőit, ezek viszonyát, elemzi e jelenség kialakulásának s fejlődésének folyamatát, s rámutat a mai magyar társadalom modernizációjának lehetőségeire, feltárva az átalakulást gátló, visszahúzó tényezőket is.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Elvek és utak Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1986
432 oldal · ISBN: 9631406857

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Balogh László Levente – Horváth Andrea – Pabis Eszter (szerk.): A szégyen reprezentációi
Hankiss Elemér: Diagnózisok
Miszlivetz Ferenc (szerk.): Hankiss 8van?
Antos Balázs – Fiáth Titanilla: Határsávok
Miszlivetz Ferenc (szerk.): Hankiss 8van? Találjuk ki…!
Szigeti Péter: A valóság vonzásában
Erdei Ferenc: A magyar társadalomról
Bibó István: Bibó István összegyűjtött írásai 3.
Antal Attila: Chicago a Dimitrov téren
Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága