Istenem, ​ne romolj 9 csillagozás

Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj

Az ​idén 70 esztendős Kukorelly Endrének utoljára épp tíz éve jelent meg verseskötete (Mennyit hibázok, te úristen, Kalligram, 2011): idei könyve, az Istenem, ne romolj sorrendben a kilencedik (ha a Mind, átjavított, újabb, régiek című gyűjteményt nem számoljuk). A kivételesen nagy formakultúrával megírt, végletekig csiszolt, klasszikusnak számító, egyszersmind az avantgárd felé is (vissza)mutató versek leginkább a halált-elmúlást-elromlást-fonnyadást tematizálják, ám a dikció hangütése, bája-üdesége, (ön)iróniája, a játékosság mintegy „kioldja” a téma olykori komorságát. Az olvasás során a befogadó meghökken és elmosolyodik, a bravúros szóelválasztások, rímek a legnehezebb-fajsúlyosabb témát is milyen „könnyeden” prezentálják. Az első három könyve (A valóság édessége Magvető, 1984, Maniere, Magvető, 1986, Én senkivel sem üldögélek, Pannon, 1989) után szabályosan tíz évenként önálló kötettel jelentkező szerzőnek (Azt mondja, aki él, Pécs, Jelenkor, 1991, Kicsit majd kevesebbet… (tovább)

>!
Kalligram, Pozsony, 2021
176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634682189
>!
Kalligram, Pozsony, 2021
176 oldal · ISBN: 9789634682202

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Dante Alighieri · Beatrice (Portinari, Dante szerelme)


Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

giggs85>!
Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj

Ez az éppen zajló koronavírusos időszak – persze több egyéb mellett – a könyvkiadás mélypontja is, és ha még azt is hozzáteszem, hogy a hazai líra sem éppen a legfényesebb napjait éli, elég meglepő, hogy az utóbbi hetekben különösebb hírverés nélkül érkezett meg a boltokba Kukorelly Endre elmúlt évtizedben írt verseit tartalmazó gyűjteményes kötete, az Istenem, ne romolj, amely pedig könnyen az év egyik legfontosabb lírakötete is lehet.

Ezeket a témában, térben és időben is sokfelé vezető verseket olvasgatva több dolog is azonnal bevillant nekem. Először is, hogy Kukorellyn egyszerűen nem fog az idő, egy pillanatra sem volt az az érzésem, hogy már egy évtizedek óta pályán lévő (elnézést, de gyakorlatilag nyugdíjas korú) szerzőről van szó, hiszen az idén hetvenéves költő minden sorából ugyanaz a fiatalos irónia, játékosság és többértelműség süt, mint ami egyébként mindig is jellemezte pályakezdése óta. Most is ugyanazokat a magas színvonalú posztmodern költeményeket kapjuk, amelyek eddig is fémjelezték az utóbbi időkben is igen termékeny alkotót, és amelyek manapság mintha kissé visszaszorulóban lennének a kortársak között.

Mint egykoron apámmal

Mint egykoron apámmal,
ha jött a tél, és mindig jött a tél,
kellett lemenni fáér',
ha ráér-

tünk, ha nem,
én az apuval, ő meg velem
a pincébe, a langyos pinceszagba,
a harmadikról versenyt szaladva,

a költészettől épp ilyen
túlzott, heves érzés keletkezik
gyomorból így lefelé ha-
ladva, ha

épp verset írok. Az érzés lehatol, és onnan
föl, egészen nyakig,
kissé jól, kissé gorombán,
engem egészen lerohanván.

A másik dolog, ami rögtön az eszembe jutott, hogy az Istenem… egyáltalán nem tűnik gyűjteményes kötetnek, hiszen a ciklusokba rendezett versek általában úgy illeszkednek egymás mellé, mintha direkt ebbe a kötetbe születtek volna. Valamint külön kiemelhető, hogy Kukorelly világában jól megfér egymás mellett a rengeteg klasszikus szerzőre (Arany, Dante, Defoe, Empedoklész) és műre való utalás a legszókimondóbb alpárisággal (jó néhány verset nem is szívesen idéznék itt), vagy a klasszikus módon megjelenő rímek a kimondottan epikus, ám többnyire furcsán kanyarokat vevő történetvezetéssel. Hogy erre csak egy példát hozzak, tipikusan kukorellys kép az, amikor a lírai én szeme egy templomi mise közben éppen egy csinos nő hátsóján állapodik meg.

Istenem, ne romolj

Szózatnál föláll a székről.
Könnyű esésű, virágmintás vászonruha,
kihozza a fenekét. Hátul
jó mélyen kivágva, látszik
a melltartó keresztpántja. Jó
lába van. Nem nagyon
jó. Eléggé. Kellőképp. Annyira,
hogy az jut eszembe,

ne romolj, Istenem. Már
himnusznál is nyilván felállt,
de akkor másfelé néztem.

Farkas utcai templom. Szép.
Nézz másfelé. Nagyjából minden
az, beleértve a romlást.

Abban egészen biztos vagyok, hogy az Istenem, ne romolj megjelenése a 2021-es év magyar lírájának egyik fontos eseménye lesz – még akkor is, ha a nagyfokú és szinte minden szövegben ott lüktető irónia, a szintén igen gyakran megjelenő szabadszájúság, na meg az egyes olvasóktól igen-igen távol álló posztmodern megoldások megosztóvá is teszik ezt a művet – ám ez a Kukorelly-univerzum híveit valószínűleg egy cseppet sem fogja zavarni.

1 hozzászólás
Cukormalac>!
Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj

Kukorelly mindig is ott volt a titkos kedvenceim között, bár eddig csak messziről figyeltem, amit csinál – és itt a politikai pályafutására is gondolok. (Egyúttal respektálom is, elvégre mindenkinek kellenek a kitérők.) Figyelemfelkeltő című kötete az elmúlt tíz évben keletkezett verseit gyűjti össze intenzív szervezőerővel és tökéletes ívű építkezéssel, betonbiztos mementóul szolgálva az utókornak. Írásművészete rendhagyó és eleinte kissé szokatlan, de amennyiben rááll az ember agya, akkor könnyen és gyorsan beránt, elvarázsol és megdöbbent, bár ez egyáltalán nem lep meg, ellenben az már igen, hogy gyakorlatilag a semmiről is képes oldalakon át úgy írni, hogy elismerően bólogassak. Részemről – szinte – hibátlannak bizonyult a posztmodern kimaxolása, ez bizony egy rengeteg szempontból nagyon erős gyűjtemény, tele számos kiemelkedő szöveggel.

„(…) – a semmihez semmit hozzáadni – micsoda fordulatokat hoz itt maradni”, mondja ő és lám, mennyire igaza van. Igazán nehéz megfogni, miért is tetszett igazán ez a széleskörű és alapos válogatás, hiszen tényleg sok olyan vers volt, amibe irgalmatlanul nehéz belekapaszkodni, amikbe pedig egy kicsit esetleg könnyebb, az úgy nagyjából és egészében véget is ér, ahogy elhelyezkedik benne az ember. (Fura módon még a kissé vulgárisabb hangütések sem zavartak, nála ezt egyébként is szinte levetkőzhetetlennek érzem.) Igényli az elmélyülést és a magas fokú befogadókészséget, de biztos, hogy meghálálja a befektetett időt és energiát az olvasó részéről. Kifejezetten kíváncsi lettem egy fizikai példányra, ahogy az újrázást is bevéstem, mert tényleg megérdemli.

>!
Kalligram, Pozsony, 2021
176 oldal · ISBN: 9789634682202

Népszerű idézetek

giggs85>!

Mint egykoron apámmal

Mint egykoron apámmal,
ha jött a tél, és mindig jött a tél,
kellett lemenni fáér',
ha ráér-

tünk, ha nem,
én az apuval, ő meg velem
a pincébe, a langyos pinceszagba,
a harmadikról versenyt szaladva,

a költészettől épp ilyen
túlzott, heves érzés keletkezik
gyomorból így lefelé ha-
ladva, ha

épp verset írok. Az érzés lehatol, és onnan
föl, egészen nyakig,
kissé jól, kissé gorombán,
engem egészen lerohanván.

giggs85>!

Ma reggel hat óra
harminckét perckor
halálosan komoly

szárnysuhogással-suhogtatással
egy kisebbfajta
bagoly

repült át a kerten
föntről lefelé az
őszibarackfa

ágára, úgy helyezkedve,
mintha már mindig is
ott maradna,

örökre végig,
úgy helyezte el magát azon
a helyen,

oldalvást, mégis
vadul szembe-
fordulva velem,
körbetekerte a fejét,
olyan volt, mintha
engem nézne,

mozdul, nagy, szaga van,
hangos, veszélyes, ennivaló,
miféle,

és azonnal egy másik
fekete madár is mellé
csapódott, mintha

üldözné őt,
vagy követné csak, mert az volna
így a minta,

mindez úgy három méterre
tőlem, könnyű
volna lemérni,

három vagy négy,
lemértem,
az ilyet valami biztos méri,

a fekete aztán azonnal
átbillent egy
másik ágra,
egy közelebbire,
úgy, mint aki nem
akarja magára

hagyni magát,
és én nem tudtam dönteni,
melyiket nézzem,

ezt is kicsit,
a másikat is,
vagy az egészet egészen,

elkap, elfog a kép,
mozgás, mozgatás,
mint halat a háló,

a bagoly vagy miféle
a füléből felfelé
kiálló

hegyes tollakkal,
meg az a fekete,
nagytestű madár, a-

hogy átlibben arra a mindenhez
közelebb
levő ágra,
de ez már volt,
ág, ég,
és nincs túl nagy kedvem verset irkálni

a természetről,
politika, szerelem satöbbi, Petőfi
vagy akárki,

ez a barackfának vágódó
bagoly, és ott
az a másik

madár, ahogy
figyeld csak,
átzúdul a közelebbi ágig,

a mozdulataik elemien
felvigyáznak
a rendre,

megfelelő,
senki azoknál hívebben
meg nem felelne,

természet, nem az,
mi más,
vágyakozás, igézet, végzet,

s már lendülnek is az égbe,
néhány pillanat volt, felejtsd el
egyben az egészet.

Kapcsolódó szócikkek: bagoly · őszibarackfa
giggs85>!

Istenem, ne romolj

Szózatnál föláll a székről.
Könnyű esésű, virágmintás vászonruha,
kihozza a fenekét. Hátul
jó mélyen kivágva, látszik

a melltartó keresztpántja. Jó
lába van. Nem nagyon
jó. Eléggé. Kellőképp. Annyira,
hogy az jut eszembe,

ne romolj, Istenem. Már
himnusznál is nyilván felállt,
de akkor másfelé néztem.

Farkas utcai templom. Szép.
Nézz másfelé. Nagyjából minden
az, beleértve a romlást.

24. oldal

1 hozzászólás
virezma>!

Most jó

Most jó,
locsoltam is,
fel van mosva a konyha,

áll a
faszom, mint
fiatalabb koromba’,

a többi
versszakban
gorombaság már nem lesz,

nyugodtan el-
andaloghatsz
vagy elmerenghetsz,

az élet
jó, a
gereblyét hátraviszem,

zöld minden,
nem sárga,
nem kopik, nem hiszem,

hogy ennél sokkal
jobb lesz,
azt, hogy még ennél is jobb lehet,

zöld kert,
zöld kerítés,
zöld kép, zöld képkeret,

két vékony
szürkésfehér
csíkot huzigál az égen

egy repülő, még
ezt-azt azért
el kell majd mesélnem,

kipakolom
a hűtőből a-
mit tegnap betettem,

éhes vagyok,
iszom vizet,
eszem, alszom, lefekszem,

csönd van,
hallom, hogy
a szomszéd a kertjét ássa,

van így
ennek az
egésznek valami ragyogása,

majd elmúlik,
kiáll szépen,
mint egy dallamtapadás,

ez is, az is
meg
bármi más.

111-113. oldal

virezma>!

Aztán B.
meghal. „Elszállt.” Halála is – meg minden – a 9-es szám
jegyében történik, D. odáig megy, hogy B. maga egy
9-es volt, „olyan csoda, mely csodának
gyökere a csodálatos
Háromság”. Meghal a szerelme, D. meg a
kilences számmal foglalkozik.
Ptolemaiosz szerint a forgó egek száma kilenc. Szerinte is.
El is határozza, hogy szonettet szerez […]

40. oldal (Ó, szerelem)

virezma>!

A tóban egy nőbe hatoltam.

Már kopaszodnak a fák (142. o.)


Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Petri György: Összegyűjtött versek
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Röhrig Géza: Angyalvakond
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Még: mindig
Terék Anna: Háttal a napnak
Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Dél után