Kuczka Péter (szerk.)

Ötvenedik 58 csillagozás

Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik

A cím „csupán” arra utal, hogy ez a könyv a Kozmosz Fantasztikus Könyvek ötvenedik kötete… Úgy is nevezhetnénk, hogy ünnepi kötet, hiszen az a tény, hogy az olvasók rendkívüli érdeklődése a műfaj és a sorozat iránt lehetővé tette a félszázadik SF kötet megjelenését, ünneplést érdemel. Ezért határozott úgy a kiadó, hogy ezúttal nem egyszerzős regényt vagy novelláskötetet jelentet meg, hanem a világ sci-fi irodalmából válogatott antológiát, a mai témák és stílusirányzatok sokféleségéről adva képet a sorozat hűséges olvasóinak.

A művek szerzői: Szever Ganszovszkij, Stanisław Lem, Clifford D. Simak, Ursula K. Le Guin, Philip K. Dick, J. G. Ballard, Robert Sheckley, Alekszandr Gorbovszkij, Pierre Barbet, Ray Bradbury, Cordwainer Smith, Dmitrij Bilenkin, Konrad Fiałkowski, Gennagyij Gor, Julio Cortázar, Harlan Ellison, Kurt Vonnegut, Josef Nesvadba, Günther Krupkat, Herbert W. Franke, Hernádi Gyula, Ljuben Dilov, Kuczka Péter, Anatolij Dnyeprov

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 33

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik

Egy ’70-es évekbeli novellás-kötet, egy SCI-FI antológia, amely egyszerűen lenyűgöző. 31 viszonylag rövid, de széles skálán mozgó tartalommal bíró írás tele ötlettel, jövőbemutató gondolattal, sziporkával, fantáziával – megunhatatlan! S miután kevesebb a tisztán technikai-technológiai elem nemcsak a „hard” fantasztikum iránt érdeklődőknek ajánlható, hanem bárkinek, aki érdemesnek tartja az olvasást, mint gondolatébresztést –mert itt aztán van mit továbbgondolni!!
AJÁNLOM!

Rozsomak69>!
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik

Egyetlen novella okán szereztem be ez a kötetet, de rengeteg remek novellát ismertem meg általa. Sci-fi rajongóknak már itt az elején messzemenőkig ajánlom ezt az antológiát. Ez egy igazi elveszett, de viszonylag könnyebben beszerezhető kincs. Még ha kicsit hektikus is a minősége.

Azt már itt az elején meg kell, hogy jegyezzem, hogy a kiadás idejének ellenére szerencsés módon nem járja át az egész kötetet a (szocialista) korszellem és szerencsére tényleg nagyon sok ország írójának munkáját ismerhetjük meg az akkori blokkon kívül is. Elképesztő volt nagyon sok jövőbe látó, azóta valamilyen módon adott esetben meg is valósult világképpel találkozni. Sok fanyar humorú, ironikus, szarkasztikus írással is meg lehet ismerkedni. És ezek többsége, amely valami társadalmi vagy civilizációs kérdést is vizsgál, sokszor örök érvényű kérdéseket feszeget.

Megpróbálom röviden jellemezni a novellákat. Messzemenőkig nem mennék bele, csak néhány szóban vagy mondatban röviden jellemezve. Egyrészt az értékelést sem akarom elhúzni, másrészt nem akarom feleslegesen túlírni sem, mert nem vagyok benne biztos, hogy végigolvasná valaki is, ha tényleg belemegyek.

Szever Ganovszkij: Jön az Ember – Érdekes gondolatkísérlet, ami szerintem jó néhány antropológusból inkább mosolyt váltana ki, illetve társadalomtudósokból is megértő heccelődést, de ettől függetlenül a mondanivaló minden patetikussága ellenére megnyerő.

Stanislaw Lem – Az igazság – Ez volt az első ismerkedésem Lem-mel. A stílusa meggyőző volt és a történet is érdekes, de a befejezés nem volt annyira átütő, mint vártam. Az viszont fix, hogy Lem-hez kedvet kaptam.

Cucui: Körkörös elágazások – Imádtam. Egy remek szatíra, remek csattanóval.

Clifford D. Simak: Sétálni egy város utcáin – Egy igencsak kiváló, fekete humorú írás, ami a csattanójával igazán megmosolyogtató és mondanivalója is rendben van.

Anatolij Dnyeporov: Csak kérdezni kell – Az egyik gyenge pontja a kötetnek. Amikor valaki valamit nagyon mondani akar és van egy elképzelése, amivel nem tud kilépni a saját világából, majd végül nem mond semmit és azt is rosszul.

Ursula K. Le Guin: Az út iránya – Ismét egy szatirikus hangvételű írás, ami nagyon érdekes megközelítést és elgondolkoztató mondanivalót fogalmazott meg. Le Guinhoz is kedvet kaptam. Bár az elején fogtam a fejem, hogy most, akkor mi is van?! Nem sok kapaszkadót hagy az in medias res kezdést követően sem.

Philip K. Dick: Az előszemélyek – A kötet ismét egy erős pontja. Tipikus Dick. Többször megforgatott gondolatok és látásmód. Elképesztően üres karakterek és párbeszédek, mégis egy örök érvényű gondolatsor és elképzelés olyan erős körüljárása, ami gyermekeseknek és gyermekvállalás elleneseknek egyaránt rálép a tyúkszemére.

J. G. Ballard: Mindent a fogyasztóért – Baromi erős. Nagyon elgondolkoztató. Szintén egy csúcspont az antológiában. Nem tartom kizártnak, hogy Carpenter az Elpusztíthatatlanok öteltét innen vagy innen is merítette.

Robert Sheckley: Mindent a fogyasztóért – Nagyjából az egyel fentbb leírttal egyenértékű, de annál lényegesen ironikusabb és szatirikusabb írás. Imádtam.

Vlagyimir Grigorjev: A bőségszaru – A fenti két történethez csatolható mondanivójú szatirikus történet, csak ezúttal szovjet megközelítésben, ami kifejezetten érdekessé teszi, mert érdekes, hogy ezt a kérdéskört (fogyasztói társadalom, végtelen lehetőségek, stb.) a keleti blokkban is láthatóan fontolgatták, csak kicsit másabb megközelítésben.

Alekszandr Gorbovszkij: A véletlen – Végtelenül semmit mondó. Az első 10 alkalommal még lehet vicces egy ilyen magába forduló történet, de a tízezredikkel már nem igazán. És bár nem jártam utána, de nem hiszem, hogy ő kezdte.

Pierre Barbet: A bódító bolygó – Érdemi mondanivaló nélküli, a korszellemben talán izgalmasnak számító, de egyébként középszerű akció sci-fi a James Bond filmek mintájára.

Ray Bradbury: Talán álmodni – Enyhén horrorisztikus kötet egy a korra jellemző pesszimista befejezéssel. Stílusában nem annyira különleges vagy egyedi, de a pszicho horror részek Ambrose Bierce szintjén voltak. Hamarosan el is olvasom az írótól a Fahreinheit novelláskötetet.

Cordwainer Smith: Patkány-sárkány játék. Igazi izgalmas, de jól összerakott mondanivalóval ellátott akció sci-fi. Tömörsége ellenére van benne világépítés is, ami külön ad hozzá. Az űrutazás kísértetiesen hasonlított a WH40K kötetek űrutazására.

Dimitrij Bilenkin: Űrhidegfóbia – Nem egy könnyen megfogható történet a tudatalattiban rejtőző veszedelmekről, amit maximálisan át tudtam érezni.

Konrad Fialkowski: A parancsnok életre keltése – Egy sodródó lendületű fanyar és fekete humorú történet. Kicsit kiszámítható volt a befejezés, de azért tetszett.

Jean-Pierre Andrevon: Ide nekem a csillagokat! – A csattanót igen ideje korán lelövi a szerző és a hangutánzó szavaktól falra másztam, de azért nem volt egy rossz sztori.

Gennagyij Gor: A kép – Egy kissé túlgondolt és túlírt történet, de a perspektíva tekintetében határozottan erős és legalább olyan jó, mint az Út iránya. Ismét egy remek példája, hogy világképtől függően is vannak olyan dolgok, amikről meglepően azonos a meglátása teljesen más embereknek.

Massimo Pandolfi: A fehér tenger – Egy nagyon furcsa történet a szerelemről és az elengedésről. Megérintett, de mégsem tudnám igazán jónak nevezni. Valami hiányzott.

Julio Cortázar: Axolotl – Egy érdekes gondolatkísérlet, de semmi több. Az axolotl-okat elkezdem majd tanulmányozni azért.

Maurizio Viano: Halászat a Quamran-tó vizén – Legalább annyira, ha nem még inkább fantasy, mint sci-fi. De a beteljesületlen szerelemről azért nem rossz mondanivalóval felvértezett írás.

Koniszi Gaku: A föld alatti paradicsom – Ismét egy fekete humorú (talán a legfeketébb humorú) történt a maga egyszerre opti- és pesszimista befejezésével.

Harlen Ellison: Szája sincsen, úgy üvölt – Emiatt vettem meg a könyvet és ez egy nem annyira kiemelkedő, de hihetetlenül kegyetlen és szomorú történet. Utána kellene néznem Ellisonnak. Gyenge gyomorral ne vágjon neki az olvasó. Nem annyira horrorisztikus, de ki tud hatni a pszichére.

André Carnerio: Sötétség – Egy az- leginkább- A triffidek napjához hasonlítható posztapokaliptikus történet. Rövid de velős sztori, benne a posztapok történetek minden „bájával”. A befejezés viszont meglepett.

Kurt Vonnegut: Beszámoló a Barnhouse-effektusról – Csúcspont. Nem kérdés. Adjatok még belőle. Bírom és imádom. A cselekmény pedig legalább annyira izgalmas és reális, mint amennyire magvas.

Josef Nesvadba: Vámpír – húsz év múlva – Egy nem túl sokat mondó történet Stefan Zweig stílusában, de annak mesteri affinitása nélkül.

Günther Krupkat: A párbaj – Egyszerű sci-fi krimi. Nagyjából az a szint és világ, mint a Bodító bolygó. Nem volt rossz, de a jó az nem igazán ilyen.

Adrian Rogoz: A sztochaisztikus istenek oltára – Pörgős és nagyon mondani akaró történet, de végére mégsem jut el egy komolyabb mondanivalóig.

Herbert W. Franke: Einstein örökösei – Az egyik leginkább jövőbe néző történet, ami legalább annyira táplálkozik Asimov-ból és Dick-ből, mint amennyire bele és az említettekből táplálkozik Holywood. A csattanó mára már várható, de azért tetszett.

Hernádi Gyula: A tudat kvantummechanikája – Nem. Ez nagyon nem az én stílusom. A folyamatos metaforák és az egyszerre sokat ragadni akaró, de keveset markoló gondolatmenetek nem jöttek be.

Ljuben Dilov: Emberiség előre! – Kiváló záró történet. Az egyik legjobb volt. Nem kevés kiszólással a társadalomra, amik ráadásul ma is megállják a helyüket (sajnos).

Kuczka Péter: A fanti változásai – A zárszó. Kis összefoglalás a sci-fi irodalom akkori térhódításáról és a kötetben szereplő munkákról. Nem abban a jellegzetes szocialista hangnemben (még ha azt teljesen nem is kikerülve), ami a korszakra oly jellemző.

Tehát zárásként ez egy igazán érdekes és ajánlott kötet mindenkinek, aki szereti a sci-fit. Szerintem akár egy újra kiadást is megérne. Menet közben egyébként gyakran eszembe jutott, hogy ebből egy új és jó Love, death&robots évadot is ki lehetne termelni jó bőven.

johnjsherwood I>!
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik

Ennyi novelláról nehéz röviden érdemben, hosszan pedig még annyira sem érdemes, mert a legjobbakat el kell olvasni benne, a rosszak (mert olyanok is akadtak benne) gyorsan elfelejtődnek, a sok közepes pedig együtt (a többivel is) színes tablót ad a sci-firől. Tetszett, mint válogatás, és elgondolkodtatott, hogy a sci-fi mi mindenre jó a szerzők szerint, illetve hogy nem véletlenül ismerünk fel egy-egy írót a mai napig a tartalomjegyzékből, és nézünk bután mások nevénél. Bár volt benne egy-két váratlanul jó is olyanoktól, akiktől még nem olvastam mást (hiába, alulművelt vagyok még mindig pl. a régi Galaktikákból is). Összességében mindenképpen ajánlom, színes-széles válogatás, ami ma is megállja a helyét nagyon.

Proud_Cody_Crybaby P>!
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik

Ha csak Harlan Ellison Szája sincsen úgy üvöltje lenne az egyetlen jó novella ebben a kötetben, már akkor is megérdemelné az 5 csillagot, de szerencsére mellette jó pár remek történet szerepel még.

bedeguar>!
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik

Szeretem azokat a sci-fiket, amik sci-fik maradnak akkor is, ha a tudomány fejlődik közben. Ebben a gyűjteményben sok ilyen novella van. Ahogy most nézem végig őket, melyikről írjak részletesebben, legszívesebben mindről írnék pár mondatot.
Gondolatébresztő volt Az út iránya, mulatságos a Csak kérdezni kell, gyönyörű trióba sikerült rendezni a Mindent a fogyasztóért-et, a Valamit semmiértet és A bőségszarut. A Patkány-Sárkány játék Mircink miatt is tetszett, az űrhajóvá vált Kapek története eszembe juttatta a szerződések olvasásának fontosságát. A Qumran-tó gyönyörű és érzékeny mese a felnőtté válás során kötött alkuk áráról, A föld alatti paradicsom fricska a haszonelvű társadalomnak, és még sorolhatnám.

Jó válogatás, abszolút 5 csillag.

darkfenriz>!
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik

Álljon itt az összes novella értékelése, kedvcsinálóul:
Szever Ganszovszkij – Jön az ember: A kíméletlen kőkorszak „embereinek" harca a túlélésért környezettel, rivális törzsekkel
és állatokkal. De talán van az az ösvény, ahol emberré lehet fejlődni, 4,5
Stanislaw Lem – Az igazság: Vajon létezik a fehérjealapú szerveződésen kívül másfajta élet is? Mert a tudás érdekében koc-
káztatni kell, még ha az súlyos következményekkel is jár. De lehetünk annyira makacsok és önteltek, hogy a felfedezés kapu-
jában inkább eltakarjuk szemünket? 4,5
Cucui – Körkörös elágazások: Számomra eléggé értelmetlen ez a megkettőződés és háromszorozódás, nem találok benne
rációt. 2,5
Clifford D. Simak – Sétálni egy város utcáin: Talán nem teljesen veszélytelen egy olyan ember közelében tartózkodni, aki
rejtélyes módon minden betegségből kigyógyít. És talán unalmas munka egyfolytában az utcákat róni, hogy minél több ember
közelében fejtse ki hatását. No de biztos gyógyít? 3,5
Anatolij Dnyeprov – Csak kérdezni kell: Fizikusok egymás közötti csevelye, vitái, baráti összejövetele. De amikor megláto-
gatják épp szolgálatos akadémikus-társukat meglepő felfedezést tesznek, hogy hol is székel az emberi testben az emlékezet. 4,0
Ursula K. Le Guin – Az út iránya: Érdekes elgondolás a fák szerepéről a fizikai térben. Ha gondolkodnak, ezt vajon hogyan
teszik? Mennyire tartanak lépést a változásokkal? És miként érzékelnek egy autóbalesetet? 4,5
Philip K. Dick – Az előszemélyek: Az abortusz morbid értelmezésének beteges világába, rezervátumok és a népességcsökkentés
kegyetlen módjának dimenzióját festi le Dick számunkra. Vajon mikor alakul ki a lélek? Hol található? És lehet-e dacolni
a könyörtelenség asszonyaival vagy a megregulázott férjek sosem juthatnak el Vancouverbe, ahol normális keretek között van
még egyelőre az abortusz? Fel ne szállj Ferris teherautójára, mert egy gombnyomás és indul a gáz. 5,0
J.G. Ballard – Mindent a fogyasztóért: Te vajon tisztában vagy vele hogy mennyi haszontalan dolgot veszel meg nap mint nap?
Léteznek-e ultrarövid hullámok formájában sugárzott, a tudatalattira ható üzenetek, melyek által egyre többet fogyasztasz?
Ballard bámulatosan látta előre a tömegmanipulációt és bár sarkított példát vetít elénk, ki tudja nem valósul-e meg a nem
túl távoli jövőben látomása? 5,0
Robert Sheckley – Valami valamiért: Vajon te mennyire lennél kapzsi, ha egy robot pillanatok alatt bármit eléd tenne? Mi az
ára az A besorolásúak számára egy Értékesítőnek? És hogy a halhatatlanág ingyen volt hát jól megszívta a főszereplő 5,0
Vlagyimir Grigorjev – A bőségszaru: Pusztán a véletlennek köszönhető, ha valaki évekig elhalad egy utcarészlet mellet, majd
egyszer csak megdöbbenve megáll (Heuréka!) és épít egy gépet, mely szemetet használati cikkekké alakít. Na de érdemes-e meg-
próbálni visszafelé a történetet? 5,0
Alekszandr Gorbovszkij – A véletlen: Rövid, nagyon hatásos csattanóval ellátott novella, mintha meglátnánk magunkat a tévé-
ben az adás felvételét követően és valami furcsa lelepleződést éreznénk. Ezért farol el olyan gyorsan a 3 idegen is, míg
Gorbovszkij novellája békésen pihen a kinyitott könyv lapjain. 5,0
Pierre Barbet – A bódító bolygó: Francia sci-fi/krimi James Bondot és Bruce Willist meghazudtoló kalandokkal. Bizony nem
minden bolygó benépesítése bizonyul a leghasznosabbnak, pláne ha az egyik növényben találni némi bódító hatású kivonatot.
Különös látvány lehet a kilométer magas fán meghúzódó palota és Yonder vadregényes képe. 5,0
Ray Bradbury – Talán álmodni: Sohasem volt még ilyen veszélyes elaludni, mint Leonard Sale-nek. Hisz látszólag gyönyörű boly-
gón kötött ki űrhajójával, azonban a levegőben furcsa páros dúlja évezreken átnyúló harcát. Vajon túléli a 6 napot az őrü-
let felé zuhanó barátunk? 5,0
Cordwainer Smith – Patkány-sárkány játék: Talán egyszer szüksége lesz az űrben utazó embernek fénybombázókra és hű macska-
társaikra, a Fegyvertársakra, ha az űr hideg végtelenségében különös anomáliák zavarják útjukat Sárkányok és Patkányok ké-
pében. Különös példája a telepatikus együttműködésnek, a gondolati síkon való kommunikációnak. 5,0
Dmitrij Bilenkin – Űrhidegfóbia: Séta az űrben, metastabil anyagok és sötét foltok közepette. Na de bele szabad-e lépni egy
látszólag jéggé fagyott tócsába bünetetlenül? 4,0
Konrad Fialkowski – A parancsnok életre keltése: Nem lehet túl jó érzés egyedül ébredni egy űrhajón 100 év hibernáció után.
Ráadásul automaták által vezérelt fedélzeten, csupa robotlogikával szembekerülni. De talán van menekvés…4,5
Jean-Pierre Andrevon – Ide nekem a csillagokat!: Valószínűleg a történet főhőse nem így képzelte el az űrpilóta szerepet,
amelybe az idegenek belehajszolták. Mert ha te felébredsz egyheti felkészítésből, kinyújtanád a karod, járnál egyet avagy
legalább érzékelnéd a helyet, ahol vagy. De arra álmodban sem számíthattál hogy maga lesz a CPU. Meghökkentő…5,0
Gennagyij Gor – A kép: Ez aztán tényleg egyedi ötlet, belezsúfolni egy egész világot egyetlen képbe, hogy a keret közötti
tartalmat aztán mindenki bámulja. És persze az idő és tér rendesen összegabalyodik, 4,5
Massimo Pandolfi – A fehér tenger: Különös történet távoli égitest egyetlen emberi tagjáról, annak apró szerelméről, boldog-
ságáról majd kegyetlen végső lépéséről. Döcögve indult, felkeltette a figyelmemet, majd a vége sok mindent elrontott, hisz
érthetetlen volt számomra a cselekedet. 4,0
Julio Cortázar – Axolotl: Állat és ember szavan nélküli, pusztán a tekinteten alapuló kommunikációja erősödik fel ebben a
novellában. Ez a szerfelett furcsa élőlény rabul ejti a párizsi állatkert látogatóját, aki vissza-visszatér, megpróbál meg-
érteni valamit a kétéltű üzenetéből, de végül a híd megszakad. De a legnagyobb meglepetés azért más szemszögbe helyezi a dol-
gokat. 4,5
Maurizio Viano – Halászat a Qumran-tó vizén: Menekülés egy másik világba az álmokon keresztül. Szerintem sokan vágynak rá,
hogy éjjelente egy másik univerzum nehézségi erejét, csodás bioszféráját tapasztalják meg, kiszakadva a nehéz hétköznapok-
ból. És két fiatalnak sikerül, a Qumran-tó partján, évekig dédelgetve álmukat, hogy végül együtt induljanak el az anyagias,
sivár, képmutató világból. 5,0
Koniszi Gaku – A föld alatti paradicsom: Futurisztikus idősek otthonaként jellemzhető az Elízium. Várják, amikor ott van-
nak, élvezik az élet utolsó időszakát. De ha tudnák, közben mi történ a fölfelszín felett. 5,0
Harlan Ellison – Szája sincsen, úgy üvölt: Bőven 18+-os történet a leírt borzalmak, szenvedések, megpróbáltatások okán.
Többször is a Kocka c. film jutott eszmebe, csak hogy itt OK örök(!) szenvedésre ítéli az emberiség hírmondóit. Talán a ked-
vezőtlenebb karmával rendelkezők élhetnek meg ilyet több száz éven keresztül. Különösen nyomasztó írás. 5,0
André Carneiro – Sötétség: Ilyesztő jövőkép egy fokozatosan elsötétedő világról. Vajon miket élnénk át ha egyik napról a
másikra minden fény kihunyna, tüzet nem lehetne gyújtani és csak egymásra számíthatnának az emberek. Komoly próba ez az em-
beriségnek, valaki elbukik, valaki összefog. Mert egyszer csak fel kell kelnie a Napnak. 5,0
Kurt Vonnegut – Beszámoló a Barnhouse-effektusról: Vajon egyetlen elme dönthet a világ felett? A dinamopszichizmus lehet
olyan mértékű fegyver ami Barnhouse professzort is likvidálásra kényszeríti? Az elme szövevényes vidékét nehéz kiismerni,
de efféle fantasztikum talán egyelőre messze hár még a valóságtól. 4,5
Josef Nesvadba – Vámpír-húsz év múlva: Kissé középszerű történet egy nagy átverésről, amelyben autók és azok különös üzem-
anyagai kerülnek górcső alá. Nyomozás, titkolózás, hírverés. Nem sok köze van a sci-fihez…3,0
Günther Krupkat – A párbaj: Félorganikus szervezet interakciója az emberi aggyal. Meddig lehet elmenni a kísérletezésben?
Lefolyhat-e elektronikus hullámok formájában egy párbaj? Erre ad választ Krupkat novellája. 4,5
Adrian Bogoz – A sztochasztikus istenek oltára: A valószínűtlenségek egymásra rétegződései sodorják a történet főszereplő-
jét a Hiábavalóság, Gyorsaság és Összpontosítás kibernetikus isteneihez. Különös megnyilvánulása ez a vallásnak? Avagy
az M.I. futurisztikus megnyilvánulása megspékelve egy szuperszámítógép logikai egységeivel? Mindenesetre különleges novella
a remekbeszabott technológiai ötleteivel és a felgyorsult modern világ hátulütőivel. 5,0
Herbert W. Franke – Einstein örökösei: Még egy teljesen automatizált világban is feléled a vágy a tudás iránt. Amikor tuda-
tosan tiltásra kerül az emberek számára a természettudományos ismeretek elérhetősége és csak a térítésmentes jóléttel kell
fogalalkozni. De az örök kíváncsiságot nem lehet kiirtani, még ha ennek magas is az ára. 4,5
Hernádi Gyula – A tudat kvantummechanikája: Beszélhet-e valaki a világ összes nyelvén? Nevezheti-e magát megváltónak? Vagy
tudatos lényt hoztad létre? Megkapjuk a választ a magyar író tollából. 4,5
Ljuben Dilov – Emberiség előre!: Mi lenne ha konkrét, de jól határolható csoportot alkotó személyek egyik pillanatró a
másikra eltűnnének. Az emberek élhetik szabadságukat, de mégis gyanús ez az egész. Végül kiderül milyen cálalla mentek
a kiívámcsásol. 4,5

pwz I>!
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik

Zömében a 70-es évekből származó sci-fi novellák – összesen 31 – olvashatók ebben a válogatásban. Le a kalappal Kuczka Péter előtt. Érdekes írásokat szerkesztett be. Pl. ugyanaz a téma – Robert Sheckley: Valamit semmiért és Vlagyimir Grigorjev: A bőségszaru – egy amerikai és szocialista írótól. Érdekes látni, hogy mennyire más életszemlélettel tekintettek a két világrend írói ugyanarra a témára. Amin sokat gondolkoztam az olvasás után is, az J. G. Ballard: Mindent a fogyasztóért c. novellája és még ott van Vonnegut, Dick…

Rudolfino>!
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik

Sci-fi antológia a korszak hőskorából. Szeretem az ilyen novellás gyűjteményeket, mert képet kapok ismert vagy még számomra ismeretlen írók műveiről, stílusáról. A szórakoztatótól kezdve az elgondolkodtatókon keresztül a „pusztán” tudományos jellegű írásokig majdnem minden megtalálható ebben a kötetben. Kiemelném Harlan Ellison: Szája nincsen, úgy üvölt c. novelláját, ami már a cím szokatlan szerkezetével felkeltette az érdeklődésem. Kedvenc témám a mesterséges intelligencia (robot v. számítógép és variációik) és az emberek kapcsolatának egy olyan, szó szerint kegyetlen változatát mutatja be, amelyre eleddig nem is gondoltam. Ilyen lehangoló állapotot legutóbb csak a BSG pilotja tudott okozni :). Már csak ezen mű miatt is megérte elolvasni.

2 hozzászólás
ilmater>!
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik

No, ez egy igazán jó novellagyűjtemény :) Sok történeten meglehetősen érződött, hogy évtizedekkel ezelőtt íródott, főleg azok esetében, amelyekben inkább a társadalmi változások kritikája került a középpontba a fantasztikus elemek helyett. De azért volt bőven „sci-fi”-sebb írás is bőven. No és olyan különleges ötletek, hogy csak néztem, hogy ilyen hogy juthatott eszébe az íróknak. Gondolok itt pl. Ursula k. Le Guin novellájára, vagy akár a Patkány-Sárkány játék címűre.
Nagyon kevés volt, ami nem tetszett vagy éppen nem nagyon értettem volna, nem is tudnék kiemelni néhányat, mert csak írnám, írnám a listát, hogy na még ezt is, na még azt is. aztán egyszer csak előttem állna a tartalomjegyzék :-D
Igazán kiadhattak volna ilyen méretű gyűjteményt a századik, százötvenedik könyv alkalmából is :)

Gyalogkakukk>!
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik

Idén szégyenletesen keveset olvastam ismét (ne is kérdezzétek), de ez most visszahozta a kedvemet (csak el ne kiabáljam megint).

Néha úgy érzem – ha pl. egy lakatlan szigetre vetődnék és nem lenne más –, akár életem végéig is el tudnék élni sci-fi novellákon. Aztán eszembe jut, hogy mindez egy kellemes érzéki csalódás, ami a válogatások gondos szerkesztőinek érdeme. Nélkülük ugyanis nekem kellene átrágnom magam gigantikus mennyiségű sza- szeméten, hogy a rejtett kincseket élvezhessem (ld. Sturgeon's Law) és ismerve magamat, a hipotetikus szigeten valószínűleg a 78. sci-fi magazinnal vágnám fel az ereimet és/vagy zokogva könyörögnék bármi másért. Szóval hatalmas köszönet Kuczka Péternek, amiért ilyen több szinten is diverz és többnyire tényleg jó novellákat gyűjtött össze (amint azt más molyok is megállapították sokkal kevesebb karakterben :)).

Az is jó az ilyen összeállításokban, hogy új szerzőket ismersz meg, vagy a régieket kicsit más fényben látod. Érdekes, hogy két általam (is) jól ismert és kedvelt „állócsillag”, Lem és PKD művei most pont nem az élmezőnybe kerültek. Az igazság nem rossz, de… ez ugyanaz Az Úr hangja / Solaris témakör. Elég más ahhoz, hogy unalmasnak még ne lehessen nevezni, de túl hasonló ahhoz, hogy lenyűgözzön. Az előszemélyek pedig, hááát… Persze rám foghatni, hogy azért nem tetszett, mert feminista vagyok, de az elfogultságon túl is azt mondom, jobban meg lehetett volna írni. Most tényleg, Dick, a paranoia nagymestere, sokkal többet kihozhatna egy olyan világból, amely annyira élhetetlenné vált, hogy a fennálló hatalom(!) szentesíti ezt a velejéig beteg intézményt. Ehelyett a „brühühű, a nők gonoszak”-ra van kihegyezve, az egyetlen női karakter alapján?! Ne már. Aztán ott van Vonnegut novellája, a Beszámoló a Barnhouse-effektusról, ahol nem is annyira a sztori a lényeg, mert miután megismerjük az alaphelyzetet, különösebb meglepetés nem ér minket. Hanem az egészet átlengő finom gúny, na az teszi igazán élvezetessé és egyben sikerrel előbbre tolta a képzeletbeli listámon az író másik művét (tavaly karácsonykor kaptam öcsémtől a Börleszket).

Aztán vannak azok a kis kellemesek, melyek nem okoznak „úú, mi lesz a következő oldalon” lebilincselést, sem távolba révedő villámsújtottság-katarzist, valamiért mégis különlegesek. Az út iránya például egy egyszerű ötlet (a világ egy fa szemszögéből – léteznek ilyen blogok is!) érdekesen előadva – először nem is értettem igazán, aztán belejöttem. Viszont akinek ez nem fekszik, hoppon marad, mert maga a történet elég sovány (hit-or-miss). Másik példa A sötétség, ami meg már kifejezetten banális (ld. név) és kb. csattanótlan, de az írásmód annyira átadja ezt a hideglelős, szorongós szükségállapotot, hogy jár a pirospont. Ja, és hogy az igazi hősök spoiler Ide sorolnám még a Csak kérdezni kellt is, ami inkább történetbe ágyazott tudományfilozófiai értekezés, de igazán kedélyes és elgondolkodtató. (Talán azért oly kedves, mert egy régi, elhunyt tanárom jut róla eszembe, aki egy az egyben ezt a hozzáállást képviselte… Még mindig tátong az űr utána. :/ off)

Érdekes csokor volt a fogyasztói társadalmas hármas, amiből számomra egyértelműen a Mindent a fogyasztóért lett aranyérmes, ami azért igazán izgalmas és nyomasztó, mert ijesztően hihető jövőképet ad. Tulajdonképpen stílusában dickebb Dicknél, legalábbis a jelen válogatásra nézve – és igen, ez abszolút dicséret. :) A Valamit semmiértnél borzasztóan amatőrnek érződik a megfogalmazás, tippre korai mű lehet – de a csattanó mondaton akkorát nevettem, hogy ezért beírok egy ceruzás kisötöst, zölddel ((c) Napirajz). A Bőségszaru alapötlete mosolyogtatóan naiv, ráadásul annyira soft sci-fi, hogy még alibi magyarázatot sem ad a szerző. A pszichológiai oldala miatt mégis megmarad, avagy that's why we can't have nice things. (Szóval annyira mégsem naiv…)

Aztán persze vannak olyanok, amelyek tényleg kiemelkedőek, így vagy úgy: mármint vagy a történet, vagy a bemutatott világ miatt (lesz is egy érdekes inverz pár). A Szája sincsen, úgy üvölt története rögtön elkap és letaglóz. Fogva tart, mint OK a kínzottjait, és csak miután elszabadulsz, először katarzis, majd fellélegzel, majd rájössz, hogy… ez egy remek pszichothriller, de hol marad a sci-fi?!! Utólag nézve azt vártam volna, kicsit aktívabb eleme lesz a történetnek, hogy OK egy szuperkompjúter, pl. hőseink ezt felhasználva akarnak / fognak szabadulni, mittomén. Mert értem én az iróniafaktort, az emberiség egymás gyepálására tervezett gépe az emberiség ellen fordul, OK*. De úgy érzem, a főgonosz számítógépet simán kicserélhetnénk egy főgonosz varázslóra, aki illúzió-mágiával operál és akkor fantasy lenne. Ám kétségkívül az egyik, ha nem a leghátborzongatóbb a gyűjteményből, ezért kis ejnyebejnyével benne marad a top x-ben.
Az előzőhöz képest a Patkány-Sárkány játék sztorija lecsupaszítva pont, hogy nem nagy szám. Itt azonban nem is ez, hanem a felépített világ ragadja meg igazán az embert: különleges a technika, az ellenségek, a harc. Olyannyira megmozgatta a fantáziámat, hogy – ezzel talán nem vagyok egyedül – simán el tudnék képzelni folytatást is: abszolút lenne benne potenciál akár komplett könyv, akár videójáték, akár anime / rajzfilm formájában. És miért emeltem ki az animét? Nos, ez már kicsit elrugaszkodott áthallás lehet, de talán adalék ahhoz, miért is jött be ennyire: spoiler
Az Ide nekem a csillagokat! egy rövid, de annál ütősebb darab. Egyből felkaptam a fejem, milyen merész vállalkozás egy értelmi fogyatékos szemszögéből írni novellát (ebben semmi rosszindulat nincs, ha egyszer Kapek annak tűnik; spoiler). Már előre fel is készítettem törékeny lelkemet valami olyasmi csattanóra, hogy lelkes és túltengő fantáziájú űrhajósunkat egy elmegyógyintézetben / szeretetotthonban stb. fogják „gyógykezelni” a lehető legbrutálisabb módon. Ehhez képest… hát, na! Hadd idézzem az Európa Kiadót: spoiler
A Halászat a Qumran-tó vizén azon ritka madarak egyike, amelyik nem pörölycsapásos fordulattal vagy meghökkentő elemekkel támadja le az olvasót, hanem lassú, lírai és gyönyörű és így sikerül emlékezetesnek maradnia. Nyilván azért is, persze, mert egy olyan világot tár elénk, amibe könnyű beleélni magunkat, amit irigyelhetünk spoiler – habár van egy olyan vetülete is, hogy amit a főhőseink átélnek, az már egészségtelen függőség. Ez a konfliktus, meg a főhősöket összekötő titok és tkp. kettejük kapcsolata áll a középpontban. Tehát a lélektani szál a lényeg és szerencsére hihető / élvezhető is lett.

Ezek után ironikus, hogy pont a honfitárs író, A Fehér tenger c. művével, akart szintén lírai és lélektani lenni (ha jól éreztem), de nagyon nem jött össze neki, még az ostoba csavar sem mentette meg az űrlény / -lány és a főhős kifejtetlen kapcsolatát. Ha igazán rosszindulatú akarnék lenni, azt mondanám, valami fura fétise van a fickónak és ennek ürügyén írta… Eeeegen, most jön azon novellák sora, amivel valami bajom van. Nyugi, ez nem olyan hosszú. :) Például A bódító bolygó végül is annyira nem borzasztó, csak egyszerűen pejoratív értelemben megmosolyogtató, annyira erőlködve igyekszik hozni a macsó amerikai akciófilm fílinget.
Az Einstein örököseit viszont már nem lehet pár vitriolos mondattal elintézni. Talán az egyetlen (Dick mellett), ami igazi csalódást okozott. Ugyanis az alapötlet nagyon érdekes: a jövőben annyira elkülönül a tudomány a civil élettől, hogy az átlagemberek számára illegálissá válik. Így elsőre talán nincs sok értelme ennek, de higgyétek el, beleolvasva érthetővé és egyben ígéretessé válik. A megvalósítás azonban sajnálatosan vontatott, a befejezés pedig elég lapos ahhoz képest, amilyenben a soknak tűnő 30 oldal végigrágása után reménykedtél. (De ha valaki szépreményű sci-fi író kifejtené ezt az ötletet máshogyan, akárcsak tollgyakorlatnak is, örömmel próbaolvasnék. ;))
És most az egyetlen, ami igazán felhúzott: pont az egyetlen magyar, A tudat kvantummechanikája c. agymenés. Itt már, azt hiszem, nem akkora túlzás kimondani, hogy a novella sci-fi magja csak egy ürügy arra, hogy az író kiélhesse a fétisét, amit itt a hagymázas-drogos-dadaista-nemtommilyen költői képek túlzsúfolása jelent. Már-már parodisztikus, de attól félek, nem az volt a cél. Nem mintha én nem teljesen elutasítanám az öncélú elvontságot, sőt – de itt már annyira túltolta Hernádi, hogy arckaparva, szinte fizikai fájdalommal olvastam. Talán én is enyhén mazochista, egész pontosan – de paradox módon kíváncsivá tett, vajon az író más művei is ekkora baromságok-e, vagy azért… :)

És végül a futottak még… Na jó, ez kicsit gonosz, hiszen ezernyi átmenet és hullámzás van, a kategorizálás mesterséges. Némelyik kicsit jobb, némelyik rosszabb. Az Emberiség, előre! és A párbaj emléke talán gyorsabban elhalványul majd, de előbbi csipkelődően cinikus, a másik jó értelemben tisztességes iparosmunka, így kellemes emlékek. Metahumoros voltához A véletlen épp kellően rövid, akárcsak a Körkörös elágazások őrült és játékos, talán sitcomba (is) illő ötlete. Bizsergető szeret-nem szeret kapcsolatban vagyok a kényes témákkal, A Föld alatti Paradicsom pont ilyen kérdést feszeget (mit kezdjünk a társadalom elöregedésével? talán nem véletlen, hogy az író japán…) és bizony nem is kíméleteskedik rózsaszín jövőképpel. A sztochasztikus istenek oltára a végére eléggé elmegy… erdőbe; de mivel a valószínűségekkel operálás valamiért a szívem csücske – és még humora is van –, a pozitív tartományba esik. :) A Vámpír – húsz év múlva trükkös, mert inkább érződik kriminek sci-fi beütéssel spoiler, de ez a 'szocialista mágikus-realizmus' valahogy megfogott. A Sétálni egy város utcáin az érdekes ötletért és a kellően sötét hangulatért kapja a már említett zöld ceruzás kisötöst. Az Axolotltal úgy voltam, hogy értem én a tréfát, de ez favicc… A képnél hasonlóan éreztem, de ott tudtam asszociálni a Heaven Street Seven Egyszeri Ernő című számára, és mint a Patkány-Sárkánynál is láthattátok, az áthallások nálam sokat dobnak az élményen. :) A Jön az ember és az Űrhidegfóbia igazából egyszer olvashatók a csattanó miatt, bár az utóbbi az űr borzongató sivárságának leírása miatt azért jobb. A Parancsnok életre keltése sajnos eléggé elkoptatott téma (a gépek önállósítják magukat) és ahhoz képest nem adott pluszt. És végül a Talán álmodni… nos, a megőrülés-téma is eléggé klisés, ráadásul bosszantóan alibi-sci-fi – de a végére csak sikerült olyan (nem)csavart tennie, amin törhetjük a fejünket.

Röviden: ajánlom. :)


*bocsi.


Népszerű idézetek

Rozsomak69>!

De tudta, hogy hazudik, olyan bizonyosan, mint ahogy néha azt is tudjuk, minden alap nélkül, hogy igaz, amit mondunk.

134. oldal

Gyalogkakukk>!

GYŰLÖLLEK. HADD MONDJAM EL, MENNYIRE MEGGYŰLÖLTELEK, AMIÓTA ÉLETRE KELTEM. 597,67 MILLIÓ KILOMÉTER NYOMTATOTT ÁRAMKÖR VAN HAJSZÁLVÉKONY RÉTEGEKBEN EGÉSZ KOMPLEXUSOMBAN. HA ENNEK A SOK SZÁZ MILLIÓ KILOMÉTERNEK MINDEN EGYES NANOANGSTRÖMJÉBE BELE VOLNA VÉSVE A GYŰLÖLET, NEM ÉRNE FEL EGYETLEN EZERMILLIOMOD RÉSZÉVEL SEM ANNAK A GYŰLÖLETNEK, AMELYET EGYETLEN MIKROSZEKUNDUM ALATT ÉRZEK MINDEN EMBERI IRÁNT. IRÁNTAD. GYŰLÖLLEK. GYŰLÖLLEK.

359. oldal, Harlan Ellison: Szája sincsen, úgy üvölt

1 hozzászólás
Rozsomak69>!

Így végül az emberiség egyesült, mintha csupán az elmebetegek jelenléte akadályozta volna meg azelőtt ebben.

515. oldal

arsenal0522>!

A tűz, amelybe szívesen bámulunk, éppen annyira élő, mint elhunyt szeretteink fényképei. Vizsgálhatja az ember egész életében, és nem tud meg semmit.

29. oldal(S.Lem : Az igazság)

zoltanz74>!

Herbert W. Franke: Einstein örökesei
„A természettudomány és a technika szétzúzza az erkölcsöt. Eredményei
ellentmondanak az egészséges emberi felfogásnak. Hívei a természetet csak a célhoz vezető eszköznek tekintik..,
…a tengert hulladéktárolónak, a világtért
kísérleti terepnek. A sejtet vegyigyárnak, a növényeket homeosztatikus
folyamatnak, az állatokat alkalmazkodó rendszereknek, reflexek és
cselekvési programok kötegének. Az embert automatának nézik, az agyat
számítógépnek, az öntudatot memóriaegységnek, érzelmeit jelzéseknek,
magatartását idomításnak. Az életet körforgásnak tartják, a világot fizikai
rendszernek.
A történelmet sztochasztikus sornak minősítik, a bolygók mozgását
egyenleteknek, a Napot tenyészreaktornak, a természetet körforgásnak, a
művészetet tanulási folyamatnak. A szerelemben a hormonok
együttműködését látják, a nevetésben az agressziót, a megismerésben, a
heuréka-reakciót. A molekulában a valószínűségi mezőt nézik, az atomban a
geometria sémáját. Minden anyagit kvantumokban oldanak fel, minden
szellemit információkban. Működési terük egy elhatárolt semmi, a világuk
entrópiafolyamat. Amelynek végén a tűzhalál vár.”

darkfenriz>!

“Vajon ezt a múló pillanatot nem lehetne örökkévalósággá tenni? Ahogyan a hegedűk szeráfi zenéjét… Mint az egész testen villámként átfutó érzések szokatlan gyönyörűségét…”

452. oldal (Adrian Bogoz - A sztochasztikus istenek oltára)

darkfenriz>!

Tévékészülék? Judith, minek nekünk még egy tévé? Már három van! A nappaliban, az ebédlőben, meg a minivizor. Minek egy negyedik?
– A vendégszobába, édes. Ne izgasd fel magad. Nem tehetünk a vendégszobába minivizort, neveletlenség volna. Én igazán igyekszem beosztással élni, de négy tévékészülék a legeslegalsó határ. Olvashatod valamennyi magazinban.

153. oldal (J.G. Ballard: Mindent a fogyasztóért)

wolfiu>!

Azt mondják, felhőtlen és gyönyörű az ifjúság. De a zsebe rendszerint lapos. Akár az enyém. Nincs pénzem, pénz nélkül pedig az élet reménytelenül sötét. Elhirtelenkedték azt a felhőtlen jelzőt, mert a valósággal egyáltalán nem egyezik.

56. oldal, Cucui: Körkörös elágazások

darkfenriz>!

Egyetlen ember őrizte csak meg a nyugalmát mind e sok hűhó és ujjongás közepette. Lötyögősen nagy, kétsoros zakó volt rajta, s csak állt, és valamin törte a fejét. A nagy szellemi erőfeszítés lerítt az arcáról. “Természetesen még ellenőrizni kell. Alapos ellenőrzésre van szükség” suttogta maga elé. Szőrszálhasogató, keményfejű természetéről híres volt ez az ember a munkatársak között. És még valami miatt: soha, még a legrendkívülibb esetekben sem zökkent ki tökéletes lelki nyugalmából. Mesélik, hogy egyszer földrengés volt, körülötte düledeztek a házak, egy méterre tőle megnyílt a föld, ő meg csak annyit mondott: “Nagy ereje van egy ilyen természeti jelenségnek. Ha hazaérek, elmesélem.”

192. oldal (Vlagyimir Grigorjev - A bőségszaru)


Hasonló könyvek címkék alapján

Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.
Kuczka Péter – Kulin Katalin (szerk.): Riadó a Naprendszerben
Ifj. Veress István (szerk.): Út a csillagokig
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 1.
Ficsor Zoltán (szerk.): X Magazin II/12 (13.)
Ponori Thewrewk Aurél (szerk.): Kaland a végeken
Kuczka Péter (szerk.): UFO-k és elsüllyedt világok
Trethon Judit (szerk.): A találkozás
Mund Katalin (szerk.): Galaktika 392 XL
Majtényi Zoltán (szerk.): Pokoljárás a világűrben