Kuczka Péter (szerk.)

MetaGalaktika ​1. 28 csillagozás

Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.

ELŐSZÓ
A Metagalaktika válogatás a Galaktika első huszonöt számának elbeszéléseiből, novelláiból. A Galaktika minden eddigi számában közöltünk tudományos ismeretterjesztő cikkeket, és tanulmányokat, vallomásokat, kritikákat a science fiction esztétikai, történeti vagy idológiai kérdéseiről, hiszen tájékoztatni akartuk olvasóinkat, ismertetni akartuk a sci-fi világának minden „kiterjedését”. A Metagalaktikából hiányoznak ezek a cikkek, mert olvasnivalót akartunk adni, és nem is elsősorban a Galaktika hűséges olvasóinak, hanem azoknak, akik a tudományos-fantasztikus irodalmat nem szeretik, mert nem ismerik, vagy nem szeretik, mert nem ismerik eléggé.

A művek szerzői: Alan Bloch, Ivan Jefremov, Robert Sheckley, Frank Herbert, Günther Krupkat, Mayumura Taku, Arthur C. Clarke, Ray Bradbury, Czesław Chruszczewski, Arkagyij Sztrugackij, Borisz Sztrugackij, Bill Brown, Herbert W. Franke, Bob Shaw, Linus, Colin Kapp, Csernai Zoltán, Darázs Endre, Voicu Bugariu, Carlos Cabada, Juan Luis Herrero, Kir Bulicsov, Pierre Versins, Damiano Malabaila, Lino Aldani, A. J. Deutsch, Isaac Asimov, J. G. Ballard, Olga Larionova, John Wyndham, Vladlen Bahnov, Dmitrij Bilenkin, Gennagyij Gor, Peter Cartur, Frederik Pohl, C. M. Kornbluth, Jurij Scserbak, Howard Fast, Fredric Brown, Clifford D. Simak, Szilárd Leó, Gérard Klein, Brian W. Aldiss

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: MetaGalaktika


Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

pwz I>!
Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.

„Kezdetben vala az Galaktika, és az Galaktika vala az Kuczkánál, és Kuczka vala az Galaktika.”

János evangéliuma 1. sorának eme átköltése nem is annyira „Istentől elrugaszkodott dolog”, ha megnézzük az értelmét. Abszolút a helyén van! :D
A MetaGalaktika létrejötte is ebbe a vonulatba tartozik, ahogy azt az első, 1978-as szám bevezetőjében maga Kuczka Péter le is írja.
1972-ben indult a Galaktika antológia, az első állandó, magyar nyelvű sci-fi antológia. Viszonylag hamar nagy népszerűségre tett szert, az első számokat egy idő után valóban nem lehetett még a kiadótól sem megvásárolni, mert – elsősorban – Apáink, de néha Anyáink is jól bespájzolták őket. (Hol vagyunk még attól a lehetőségtől, hogy digitálisan letöltsük, vagy azokat a példányokat a régiségvásárokon, bolha- és garázspiacokon megvegyük, amire a szülők halála után a gyerekek nem tartottak igényt!) Ekkor jöttek a kérések levélben, telefonon:
– Ugye, lesz utánnyomás? Ugye, újra kiadják ezt a számot, mert…
Majd megszületett a válasz is – némi késéssel:
– Nem. De, de… azért ez egy igény, mégis kellene valami…, valami kis… Hopp, megvan!!! Speciális különszám!!! Csak a kérdéses novellák, semmi tanulmány!!! Esetleg egy új képregény, meg…, mondjuk képek, sci-fi filmek, kiemelkedő sci-fi filmekből részletek. Így lesz!
S lőn…

Talán így volt! :D Az viszont biztos, hogy meglehetősen „erős” lett ez az összesen 43 hosszabb-rövidebb történetet, egy francia képregényt és egy sci-fis filmes-képes összeállítást tartalmazó válogatás!
1978-ban jelent meg az első MetaGalaktika. Előző évben a 28. számig jutott a Galaktika, így – papíron – a 25. számnál húztak egy vonalat, amiből még válogatnak a különszámba. Ez a válogatás végül a 21. számnál megállt. A G1-G21 között a 20. szám kivételével mindegyik számból válogattak legalább egy novellát. Voltak persze kivételek. Kuczkáék nem voltak babonások: a G13. a legtöbbet, hét novellát adott a „közösbe”, de a 3., 14., 21. sem panaszkodhatott a maga 4-4 írásával.
Biztos, hogy számított az is, mit kértek az olvasók, de arra is törekedtek, hogy az ideológiai egyensúly se billenjen meg túlságosan és mindkét tábor (kelet: SZU, NDK, POL, HUN, ROU, CUB – nyugat: USA, JPN, GBR, AUT, FRA, ITA) legjobb írói képviselve legyenek. Mivel ez egy válogatás válogatása – ahogy az a bevezetőben olvasható – túl nagy rontási lehetőség nincs. Talán ez tükröződik vissza a csillagozáson is.
Ha a novellák keletkezési idejét nézem, akkor ez az 1940-es évektől a 1970-es évekig nyújt egyfajta merítést a sci-fi világterméséből.
Csak érdekesség, hogy Jefremov már-már patetikus kapcsolatfelvétele, A Kígyó Szíve c. novella így egy kötetbe került Asimov akkori sci-fi ponyvákat karikírozó, szintén kapcsolatfelvevős Mit neveznek szerelemnek? c. írásával. Nekem mindkettő megvalósítás tetszik. Mennyire másként élték meg abban az időben ugyanazt a témát: van ahol csak komolyan (Szovjetunió), míg máshol már tréfálkozva (USA) is lehetett erről írni! :)
Jefremovnak az említett írása a Csillaghajók (1948), Az Androméda-köd (1957) és A Bika órája (1968) c. könyvekhez, mint univerzumhoz tartozik.
Aztán itt van Deutsch Möbius-metró-ja, amit később az argentinok meg is filmesítettek.
Szilárd Leó: Jelentés a Centrál Pályaudvarról c. novellájánál ez áll – fordította: Valkay Sarolta. Bizony, ez az írás az Egyesült Államokban, 1964-ben és angolul született, ezért kellett fordítani. Első magyar kiadása a Móránál, de nem a Galaktika 8. számában – ahonnan Kuczka „beválogatta” – jelent meg, hanem 1965-ben, a Kalandok a világűrből című, több fantasztikus elbeszélést tartalmazó összeállításban.
Minden csemegét nem árulok el! Sok kedvenc van benne! Tessék elolvasni, nézelődni! :D

marschlako>!
Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.

Az első Metagalaktikát annak idején nem olvastam*, csak mostanában szereztem be antikváriumból. Jó régi írásokat találhatunk benne, hiszen az első 25 Galaktikában megjelent alkotásokból válogat, de ez nálam egyáltalán nem rossz pont, sőt. Azt kell mondjam, a szerkesztő kiváló munkát végzett, mivel alig találkoztam benne olyan írással, melyet szívesen kihagytam volna**, s bár ezek mellett volt még pár átlagos alkotás is, összességében sokkal több akadt, ami igazán tetszett, sőt, amit kiemelkedőnek találtam. A kedvencem Gennagyij Gor: A kert c. elbeszélése lett (Karig Sára fordításában), különös hangulata, mágikus realizmusa nagyon megfogott***, a sajátos, kissé mélabús orosz sci-fit mindig is szerettem (persze mindaddig, amíg tolakodóan át nem ütött rajta a propaganda).

Nem mennék végig minden alkotáson, csak a számomra kiemelkedőbbekről írnék pár sort:

10/10:
Robert Sheckley: A Tranai
Zseniális történet a „megvalósult” Utópiáról.

A.Sztrugackij – B.Sztrugackij: Piknik a senki földjén
Gondolom senkinek sem kell bemutatni, nagyon jól eltalált történet a titokzatos Zónáról.

Bob Shaw: Régmúlt napok fénye
Van egy olyan világ, ahol olyan üvegeket készítenek, melyeken több év alatt jut át a fény. Ezeket kiteszik valamilyen szép helyre, ott áll mondjuk tíz évig, s szívja magába a látványt, majd amikor bekerül egy házba, akkor a bent lakók ezt az elraktározott világot láthatják, ha kinéznek az ablakon. Egy fiatal pár és egy különös ablakkészítő találkozása.

Ray Bradbury: A repülő masina
A hatalom nem tűri a fejlődést, de azt sem tudja, hogy nem lehet útját állni.

J. A. Deutch: A Möbius-metró
A végtelen komplexitásúvá vált rendszerben eltűnt metró esete. Ötletes írás, ma talán már nem annyira újszerű, de nekem kifejezetten tetszett.

Isaac Asimov: Mit neveznek szerelemnek?
Örök érvényű, humoros klasszikus a mestertől.

Gennagyij Gor: A kert
Szid, a jövőből érkezett férfi (aki kertté tudott változni) és Nina különös kapcsolata mögött egy mélyebb réteg is meghúzódik: mennyire fogadja be a világ azt, aki egészen más. Ötletes, mágikus, szép írás.

9/10:

Frank Herbert: Szerencsés menekülés
Kicsit avítt, kicsit régi, de nekem tetszett, s a csattanó is a végén.

Arthur Clarke: Nehéz a bennszülöttekkel
Szintén egy régimódi, aranyos történet a földönkívüliek kapcsolatteremtési próbálkozásáról a vidéki Angliában.

Ray Bradbury: A látogató
Tanulságos történet az emberről.

Colin Kapp: A bűnfürkésző
Mi lenne, ha utólag vissza tudnánk nézni bármilyen bűncselekményt?

Csernai Zoltán: Kövek
Kellemes, tipikusan magyar hangvételű történet.

Kir Bulicsov: A választás
Sajátos, orosz hangulatú történet/életkép egy földre vetődött idegen hajótöröttről.

F. Pohl – C. M. Kornbluth: A gyűlés
A gyűjtemény talán legkeményebb, legfajsúlyosabb írása, melyben sokáig ki sem derül, mitől is sci-fi. Egy érzelmileg súlyosan sérült kisfiút nevelő házaspár nehéz döntés előtt áll…

8/10:

Günther Krupkat: Látogató az Antibolygóról

Taku Mayumura: Világkiállítás

Czeslaw Chruszczewski: A málnavörös Oah Tó
Mit kezdenénk egy agresszív/zenekedvelő szomszéddal? Avagy a földlakók a marslakók szemével, 1967-ből.

Bill Brown: A csillagkacsák

Herbert W. Franke: Harc
Bár az elején nem tűnik annak, egész jó kis egyperces.

Juan Luis Herrero: Telekinézis

Olga Larionova: Válás Mars módra

John Wyndham: El, szövőpók, itt ne járj…

Vladlen Bahnov: Hát így történt a dolog…

D. A. Bilenkin: Az élet súlya
Klasszikus orosz hangulatú, magányos túlélős történet a Marson, előre látható (bár én egy kicsit másra gondoltam), de nem túl tudományos befejezéssel.

Howard Fast: Az óriás-hangya
Óriáshangyákról, a kollektív tudatról és az előítéletekről.

Clifford D. Simak: Túl a folyón és az erdőn

Szilárd Leó: Jelentés a Centrál Pályaudvarról
Milyennek látnának minket a földönkívüliek, ha csak a nyomainkkal találkoznának, mert az emberiség szépen kipusztította magát egy nukleáris armageddonnal?

* Már csak azért sem, mivel megjelenése idején még nem tudtam olvasni, de nagy Galaktika-olvasó időszakomban sem sikerült beszerezni.
** A mélypont talán a képregény volt (Linus – Mezieres: A mágnescsapda): a történet amolyan semmilyen, a rajzok sem átütőek. Darázs Endre: Vércsap, illetve Peter Cartur: A köd c. novellákkal sem nagyon tudtam mit kezdeni, de ezzel persze nincs is semmi gond, egy válogatásnál mindig akad olyan, ami nem annyira nekünk szól.
***Anno, a régi Galaktikás időkből is egy orosz szerző alkotása maradt meg bennem legélénkebben, a 103. számban megjelent, Vlagyimir Scserbakov: Az ablakod alatt játszottunk… c. írása.

mohapapa I>!
Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.

A könyveket majdhogynem mindig én vettem magamnak. A család elég hamar be- és átlátta, hogy ha könyvajándékot kapok, vizet hordanak a tengerbe, és már így is alig fér az olvasnivaló a gyerekszobába. Így jártam, véleményem szerint Szerelmetesfeleségtársammal is. Mert két dolog van. Egyfelől valóban sok könyv van a lakásban Másfelől évekkel ezelőtt kézsítettem egy diszkrét listát azokról a könyvekről, amiket szeretnék saját birtokban tudni. Annak ellenére, hogy nagyon fegyelmezetten hozok már haza könyvet megtartási célból. Tény, hogy sok minden van itt, ami ideiglenesen állomásozik a polcon.
– Morzsám, úgysem fogod már elolvasni mindet. Nincs annyi időd. Ötvenéves vagy!
– Ötvenhárom.
– Pláne! Kerekítettem.
– És szerinted a hátralévő, maradék ötven-hatvan évbe nem fér bele ennyi olvasnivaló?
– Ötven-hatvan…? És még könyvtárba is jársz.
– Meg a könyvmegállók.
– És azért a könyvesboltok is.
Patthelyzet. De könyvet, lista ide vagy oda, évek óta nem kapok tőle. Sőt, tulajdonképpen semmit, ha tehetjük, tárgyi ajándékok helyett inkább megyünk valahová.

No, de félrebeszélek, olyan vagyok mint kedvelt férfi munkatársam, aki képes egyszerre három történetet is mesélni. Mondtam már neki, hogy minden bizonnyal nőnek indult, de aztán eszembe jutott a lízingelt lányom, akinél többet senki nem beszél, de erre még ő sem képes.

*

Akkor tehát: a Metagalaktika 1978-ban jelent meg Én akkor tizenegy éves voltam. Valamiért vágytam rá, Aputól pedig (édesanyám akkor már négy s fél éve halott volt, tőle nem kaphattam) karácsonyra, többek között ezt kaptam ajándékba. (A többi ajándékra nem emlékszem, de olyan sejtésem van, hogy életem első lemezjátszóját… De nem, mert az Edda első lemezének évében kaptam, az pedig ’80-ban jött ki.) Fogalmam sincsen miért, de mindig volt bennem valami áhítat, amikor ezt a kötetet a kezembe vettem. Különleges érzés volt kinyitni, belelapozni, imádtam a sci-fi filmekből vett képeket, még ácsingózni is jó volt utánuk, hogy láthassam őket. (Ismétlem, 1978-ról beszélünk, ugyan hét éve már két tévécsatorna volt, de a hétfői adásszünet majd csak tizenegy év múlva szűnik meg; videókazetták, streamelés holt volt még akkor…!) Ültem reggelente pizsamában a karácsonyfa alatt, szemezgettem a termését, és közben lapozgattam a Metagalaktiká-t-. Anélkül, hogy különösebbet tudtam volna a sci-fi és a lap történetéről, s hogy egy fikarcnyit is zavart volna, hogy ez tulajdonképpen nem gyerek- vagy ifjúsági könyv. Az egyetlen történet, amire a mai napig emlékszem belőle a Sztrugackij-tesók Piknik az a senki földjén-ja volt. Ma jobbára Stalker-ként ismerik. Vagy Piknik az árokparton címen. Nem tetszett a történet, mégis bennem maradt, és általa a tesók neve is.

Az évek során az eredetileg kapott példánynak nyoma veszett. A most birtokomban levő egyfajta emlék-remake. S bármilyen, semmilyen is volt a kapcsolatunk, mindig Apu jut róla eszembe. Tőle kaptam a könyvet. Egy álló óra is pontos. Naponta kétszer. De akkor hajszálra.

*

A magyar sci-fi irodalom nagy öregje Kuczka Péter. Azzal együtt, hogy volta- és tulajdonképpen egyetlen sci-fit sem írt soha. De a szerkesztései nélkül, ha ő nem lett volna, és nem végzi el, amit elvégzett. a sci-fi nem ott tartana Magyarországon, ahol tart.

Az ő nevéhez kapcsolódik, szervesen és elválaszthatatlanul az 1972-ben indult Galaktika folyóirat és az 1969-ban útjára indított Kozmosz Fantasztikus Könyvek. Kuczka a sci-fit az irodalom szerves részének nézett rá, tekintet nélkül arra, hogy nyilvánvalón sok vetülete van, amely vastagon kokettál a ponyvával. Mind a könyvsorozatokat (ő volt a Kossuth Kiadó rövid életű sci-fi-könyvsorozatának is a főszerkesztője), mind a folyóiratot ebben a szellemben vezette. Így történt meg, hogy Borges magyarul először a Galaktikában jelent meg. Sőt, önálló kötete is a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban.

Politikai vetületű irodalmi előélete, és szerkesztői vezetőszemlélete nem volt makulátlan. Árnyékot vet a munkásságára, hogy bizalmasa volt a Rákosi-korszak fő kultúrpolitikusának, Révay Józsefnek, ezáltal pedig versei a megérdemelt szintjénél jóval nagyobb figyelmet kaptak. S innen nézve a témájuk sem érdemel elismerést: bősz dicsőítése Rákosi elvtársnak.

Viszont úgy gondolom két dolog van. Az egyik, hogy a mából megítélve a múlt eseményei ugyan egyértelműek. Ám amit mi látunk az a végkifejlet, onnan már egyértelmű, ami helyzetben nem feltétlenül is az. Másrészt újra mondom, a fantasztikus műfajért végzett ugyancsak minőségi munkája roppant tiszteletre méltó. Ahogy olvastam, a Galaktika átlagos példányszáma nyolcvanezer körül járt. Amerikában a legolvasottabb sci-fi magazin, a százharmincnégyezer példányban jelent meg. S Amerika angol nyelvterület.

*

Apu és Anyu sokat olvastak. Amikor még együtt laktunk Mohácsi papával és mamával laktunk a Szerdahelyi utcában, egy nagyon amorf alakú helyiség volt hármunk szobája. Esténként mindketten olvastak az ágyban. Én meg nem értettem, mit lehet annyit bújni a könyveket. Aztán megértettem, csak addigra már nem a Szerdahelyi utcában laktunk, és Anyu már nem bújta a könyveket, semmit sem bújt, hanem őt bújtatták fekete ruhás emberek Kispesten a föld alá.

De a közösen vásárolt szekrényükön, ha nem is tömérdek, de legalább öt polcnyi könyv sorakozott. Vegyes műfajban. Azok között találtam az Országúton Indiában című könyvecskét, amely a Delfin-sorozat első kötete volt, és ami, ha nem is meghatározó, de egy apró célt adott az életemnek. A Delfin könyveken keresztül jutottam el Beljajev A repülő ember-éhez és tudtam meg, hogy a filmen már megkedvelt A kétéltű ember-t is ő írta.

Kimondottan fantasztikus könyv csak egy volt, Apuék polcán, Bradbury Marsbéli krónikák-ja. De abba beletört a bicskám, évtizedekkel később olvastam csak el, igaz, akkor azt mondtam, az egyik legszebben megírt könyv, amit valaha olvastam.

Vagyis a szüleim könyvespolcának és befolyásának semmi köze nem volt ahhoz, hogy érdekelni kezdtek a sci-fik. Érdekes, hogy Mohácsi papának sem. Pedig az ő könyvespolcairól sokkal több mindent lapozgattam, művészeti albumokat (Munkácsi önálló albumát, meg egy, talán a Szépművészeti képeit tartalmazó albumot, abban meg Dugovics Titusz önfeláldozását nagyon sokat nézegettem. De még csak nem is ez a legkülönösebb, hanem az, hogy Papa polcán sem voltak sci-fik. Pedig még írt is egyet. Mármint sci-fit. Meg mást sem. Vagy nem tudok róla. Egy Bertrand nevű pasi volt a főszereplője, akinek nagyon különleges autója volt, amitől én azonnal SImon Templarnak képzeltem őt. Élvezetes volt a stílus, de a történet egésze örök rejtély marad, Papa valamiért nem mondta el, a kéziratból, amit mintegy véletlenül találtam meg, csak pár oldal maradt meg. De Apu megerősítette, hogy valóban létezett az elkészült könyv, ő is olvasta.

Na szóval: a sci-fi egyszer csak megjelent, és itt is maradt az életemben. S ha megfeszítenek se tudom megmondani, melyik volt az első sci-fi könyv, amit olvastam. Talán, talán az Egy jenki Arthur király udvarában időutazása. Vagy Teknős Péter regénye, a Jártunk a jövőben? Fogalmam sincsen. Filmélményem az biztos, hogy a feledhetetlen Pirx pilóta kalandjai volt. S valahol az első benyomások között volt a Visszatérés a Földre képregény-változata, amit egyszerűen imádtam, annyi ismerős alakkal találkoztam benne (Gólem, Szfinx, cowboy, indiánok, Némó kapitány, Héraklész, Drakula), stb.), és minden bizonnyal oka annak, hogy Zorád Ernő művészetébe fülig belehabarodtam, és úgy maradtam máig.

Nem tudom, mikor találkoztam első ízben a Galaktika folyóirattal. Azt tudom, hogy amikor ez az első Metagalaktika megjelent, akkor már tudtam arról, hogy van, hogy létezik, de még nem olvastam egyet sem. Semmi más nem rémlik. Hoppá, valami beugrott! Heuréka!

(Itt az eredeti bejegyzésben egy jó kis történet van)
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/9999/12/31/metagalaktika_723

Ez a Metagalaktika, ahogyan Kuczka fogalmazta az előszóban, az addig megjelent novellák, írások válogatása. S mert a Galaktika önmagában is egy best of-folyóirat, ezért a Metagalaktika a best of best of-ja. Azt is elmondja a szerkesztő úr, mi volt a Metagalaktika kiadásának az oka: nagyon sokan keresték a folyóirat korábbi számait, de sem a szerkesztőségben nem volt már belőlük, sem az újra kiadásuk nem kerülhetett tervbe. Ezért jött az ötlet erre a gyűjteményes válogatás kötetre. Ami jól sikerült, kelendő lett, de a gyűjtőknek, magától értetődőn nem volt igazi válasz. Számukra maradtak az antikváriumok. Ami egyébként nem volt hamvába halt ötlet, bizton állíthatom, mert a könyvespolcomon utólagos beszerzésekből állt össze 1–60 hiánytalan sora.

A Galaktika szerzői gárdája mindig illusztris, a Metagalaktiká-é tehát pláne az, különösen így utólag, negyvenkét év távlatából. De a lista olvastán az is egyértelműen levonható következtetés, hogy Kuczka még itt sem arra ment, hogy csak a legnagyobb nevektől közöljön valamit, hanem hogy valóban a folyóirat legjobbjait közölje újra. Vagyis ez a könyv nem más, ha így nézzük mint Kuczka Péter kedvenceinek a kötete.

Itt egy hosszab szakaszt megint kihagyok, hogy csigázzam a kíváncsiságodat. :-) )
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/9999/12/31/metagalaktika_723

Most kellene még a lényegről írnom, vagyis magukról az elbeszélésekről. Fogalmam sincsen, honnan fogjam meg a dolgot. Mivel, ha jól számoltam, negyvenöt elbeszélés van a kötetben, rémisztően parttalanná válna a bejegyzésem, ha mindegyikről akár csak egy mondatot írnék. Összefoglalóan írni pedig ennyi témáról, stílusról, tartalomról csak nagy általánosságban lehetséges. Ezért inkább még egy kis privát következik

*

Ez a kötet, valahányszor a kezembe kerül, valahogy mindig megdobogtatja a szívemet. Egyfelől azért, mert nagyon jól szerkesztett, érdekes, izgalmas, elgondolkodtató kötet. Másfelől azért, mert nagyon komoly emlékeket generál bennem, azzal az elmúlt karácsonnyal kapcsolatban. Még akkor is, ha az anyukám sajnos akkor már halott volt, amikor olvastam. S ez a két dolog, a kötet tartalma, a szövegek, a rajzok, a filmekből vett képek, a képregény, elválaszthatatlanul összekapcsolódtak bennem azzal az egykor volt karácsonnyal, téli szünettel, annak az ezüst csomagolású, nagyon vacak fehér, és a nagyon finom arany papíros zselés szaloncukornak az ízével, a fenyő illatával, ami a szobámban állt, S ez már így marad, mert lám, így negyven év múlva, ahogy újraolvastam, felidéződött az akkori hangulat, az ízek, az illatok, az egykori szobám, a matchbox-gyűjteményemmel, az Anyu készítette, méretre vágott fonalakból csomózott, jó nagy falikép, amin Rusz LÍvia egyik mókusrajza volt (és ami technikának most nem jut eszembe a neve, de akkoriban nagyon divatos volt), a méretes műanyag babám, a kötött, kék ruhájában (amivel persze nem babáztam a szó lányos értelmében, néha a kovboj-ellenfelem volt, hatalmas álcsúcsosokat kapott, néha a szerelmem, és így tovább), és akkor már barátom volt Pipi, aki akkor még csak Endre néven volt ismert, Sunyó és Lóka is csak később lett, és akit, ahogy a régi karácsonyt, szintén, sajnos végleg elmosott az idő, és akihez abban a téli szünetben már átjártam a Vöröskereszt 14-be, a tizedikre, ahonnan át lehetett látni egészen Újpestre, és még messzebb… Hjaj, Istenem, mennyi minden eszembe jut erről a kötetről, aminek mindehhez voltaképpen semmi köze nincsen, csak ott volt abban az időben, abban a térben, amikor kisfiú voltam.

Befejezésül még valamit el kell mesélnem. Született három sci-fi novellám. Mindhárom kamaszkoromban. Mindegyik egyfajta játék volt.

(A blogon persze ott van mindhárom linkje, meg pár szó a születésükről is, csak egy klatty, hogy megismerhesd te is…)
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/9999/12/31/metagalaktika_723

A Metagalaktika nélkül, mondanom sem kell, nem jött volna világra egyik novella sem. Minden mindennel összefügg, így kerek a világ. :-)

2 hozzászólás
MóroczMárk>!
Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.

Az egész metagalaktikával akkor ismerkedtem meg amikor az egyik kollégám egy könyvet keresett, és az egyik zónában megválaszolták melyik is az a könyv, történetesen a metagalaktika 2. Számából az egyik novella az, és úgy gondoltam szívesen elolvasnám, de akkor már nem csak a második részt hanem az egész sorozatot.
Az első felével lassan haladtam, mindig csak egy egy kis részét ízlelgettem, majd egy kisebb szünet után ráéreztem és befaltam a maradékot.

Na lássuk milyenek a sztorik!

Alan Bloch: Az Ember az másmilyen:
egy oldal az egész csak, de szíven ütött hirtelen miről szól. spoiler – 5/5

Ivan Antonovics Jefremov: A Kígyó Szíve:
nem volt rossz az eleje, kicsit unalmas volt a filozofálással, de a találkozás jót tett a novelllának. Valahol végtelenül szomorú az egész az idegenek részéről spoiler. 4/5

Robert Sheckley: A Tranai:
nesze neked utópia az univerzum szélén :D határozottan tetszett. spoiler 5/5

Frank Herbert: Szerencsés menekülés:
ez nem jött be. Lökésről semmit se tudunk meg. A bolygón élő élőlények is furák voltak, nem nagyon lettek kivesézve. Olyan tut-tut. 1/5

Günther Krupkat: Látogató az Antibolygóról:
Egy híres TV-s sztár találkozik egy antianyag lénnyel, aki segítséget kér. Nincs vége a történetnek, kb. mintha félbehagyták volna.

Taku Mayumura: Világkiállítás:
nem tűnt túl ígéretesnek, de egész megdöbbentő a vége. A nagy világkiállításra készülődve a japán gyárba jön két idegen, akik mindenféle addig ismeretlen gépet és anyagot kezdenek el csináltatni a céggel, borzasztó szűk határidőkkel, de végül sikerül kész lenni a világkiállításra. spoiler

Arthur Clarke: Nehéz a bennszülöttekkel (Árokszállásy Zoltán fordítása):
nem sok minden maradt meg belőle

Ray Bradbury: A látogató (Göncz Árpád fordítása):
nem sok minden maradt meg belőle

Czeslaw Chruszczewski: A málnavörös Oah Tó (Szabó Győző fordítása):
nem sok minden maradt meg belőle

A.Sztrugackij – B.Sztrugackij: Piknik a senki földjén (Bojtár Anna fordítása):
Elég katyvasznak tűnt, mintha egy könyv kiragadott részlete lenne off

Bill Brown: A csillagkacsák (Göncz Árpád fordítása):
nem sok minden maradt meg belőle

Herbert W. Franke: Invázió (Apostol András fordítása):
nem sok minden maradt meg belőle

Herbert W. Franke: Harc (Apostol András fordítása):
nem sok minden maradt meg belőle

Bob Shaw: Régmúlt napok fénye (Bars Sándor fordítása):
Érdekes koncepció ez az üveges téma, látok benne fantáziát. Elég szomorú az öreg története, de teljesen érthető.
spoiler

Colin Kapp: A bűnfürkésző (Vámosi Pál fordítása):
Több szempontból ismerjük meg ugyanazt a történetet. Egy gyilkosságot követhetünk végig, először az áldozat, aztán a támadó, majd a fürkészők szemszögéből. Egy spéci eszközt használnak, amivel visszatudnak tekinteni a múltba és követni tudják az elkövetőt. Mivel magán találmány, így inkognitóban szólnak a rendőrségnek arról, amit megtudtak, ám egy két elszólás történik, így a rendőrség gyanakodni kezd az eszközről.

Csernai Zoltán: Kövek:
Érdekes kis történet volt egy orvosról, aki segíteni akart egy jóbarátján (vesekövei voltak). Mint kiderül ők régen versengtek egymással, szakmai szempontból ő nyert viszont a másik tag azzal a nővel jött össze, akivel régen ő együtt volt. spoiler

Darázs Endre: Vércsap:
az űrből érkezett emberi formájú lény a Földre érkezik, hogy segítsen az emberiségen, ám túl korai időben jött bolygónkra: a boszorkányüldözések idejébe, ahol egyből kivégzés (és kínzás) várt rá bármilyen „csoda” bemutatása után. Talán ezért is lehetett rossz ötlet, hogy egyből egy halott nőt támasztott fel. A bonyodalom ott kezdődik, amikor a kínzómesterhez viszik, de nem tudják megkötözni mert az egyik őrnek letépi a fejét… spoiler.

Voicu Bugariu: A vikingek hangja (Kálmán Béla fordítása):
ez nem jött be, sok értelmét nem láttam valahogy. Nem értem miről akart szólni…

Carlos Cabada: Nem tudott olvasni (Dely István fordítása):
hát ez haláli jó volt XD Egy idegen jön a Földre, azzal a tudattal, hogy itt mindenki egy vérengző fenevad és atomfegyverekkel van felszerelve. A városban, ahova érkezik azonban csak merev embereket talál, mozdulatlan mindenki, azt hiszi ez egy átverés és tudják, hogy itt van. spoiler

Juan Luis Herrero: Telekinézis (Dely István fordítása):
Ebben láttam fantáziát, egy hosszabb történetkén is megállhatná a helyét, sőt, tovább megyek, egy filmvászont is megérne. A történet egy bérlőről szól, aki könyvet ír a telekiézisről és annak használatóról, azonban eltűnik, és új lakó jön a helyére, aki megtalálja a könyvet és olvasni tanulni kezdi. A főbérlőt is érdekli a könyv, de nem kapja meg. A tudás birtokában lévő személy képes utazni a világban elég csak a helyre gondolnia, gyakorlással egyre messzebbre és több időre el tud menni. A könyv azonban nincs befejezve, hiányzik az utolsó pár oldal… spoiler

Kir Bulicsov: A választás (Karig Sára fordítása):
hát elég érdekes paranormális idegenlényes romantikus történet egy metamorf idegennel. Nem jött be annyira.

Ray Bradbury: A repülő masina (Göncz Árpád fordítása):
időszámításunk előtt 410-ba utazunk Kínába, ahol a császárt megzavarják azzal, hogy egy csoda történt: egy ember repül. spoiler

Pierre Versins: A kutya (Parancs János fordítása):
spoiler

Damiano Malabaila: A mimete néhány felhasználási módja (Lontay László fordítása):
Mimite, vagyis a másológép felhasználási módja. Akár a való életben is hasznát tudnánk venni, ám ebből is kiderül mennyire rosszul tud elsülni a dolog, ha egy hobbizseni kezébe kerül egy ilyen másolóeszköz. spoiler

Lino Aldani: Az álomfilm (Székely Éva fordítása):
egy disztópikus világ, ahol az élet már nem az, aminek ismerjük, az érzések és a vonzódás mint olyan teljesen kiírtódik a világunkból az Álomfilmek miatt. Agyvetítőkkel egy sisakon keresztül az ember nem nézi a filmet, hanem ő maga a főszereplője, és mindent átérez, amit a szereplők. Igen. Mindent. Így egy mesterséges megtermékenyített világban az álomellenesek egyik bűne, hogy a nőkkel valóban randevúzni akarnak. A főszereplőnk a jelenlegi leghíresebb álomfilmszínésznő, aki kételkedni kezd a rendszerben, azonban a főnökének egy ajándéka miatt a véleménye megváltozik. spoiler

J. A. Deutch: A Möbius-metró (Borbás Mária fordítása):
érdekes a koncepció, csak nem nagyon lett megmagyarázva. spoiler

Isaac Asimov: Mit neveznek szerelemnek? (Vámosi Pál fordítása):
ez jó volt, földönkívüliek megfigyelik a bolygót, hogy a szaporodásunkat végig nézzék, azonban két tök idegen embert hoznak fel és nem nagyon akarják csinálni nyilván :D vicces kis történet, tetszett.

J. G. Ballard: Prima Belladonna (Vári Zsuzsanna fordítása):
zenevirágbolt tulajdonos találkozása egy idegen énekenővel, aki játék közben csal. Nem igazán tartotta fenn az érdeklődésem, olyan semmilyennek éreztem a történetet.

Olga Larionova: Válás Mars módra (Karig Sára fordítása):
szomorú történet egy válásról. Itt más módja van az elválásnak spoiler, de a végeredmény ugyanaz marad: valamelyik félnek mindig rossz.

John Wyndham: El, szövőpók, itt ne járj… (Borbás Mária fordítása):
a férj mániákus pók gyűjtő a felesége viszont utálja őket. Egyszer mégis bemegy a szobába, ahol tárolja őket, és egy nagy de gyönyörű pókkal találkozik, akivel beszédbe elegyedik. spoiler

Vladlen Bahnov: Hát így történt a dolog… (Karig Sára fordítása):
vajon idegen élet segítette fajunkat a tovább fejlődéshez, vagy magunk is képesek lettünk volna rá? Rájöttünk volna, hogy állatot tenyésszünk ahelyett, hogy vadásznánk? A történet elmeséli hogyan történt. Gyönyörű görbe tükör ez a világra.

D. A. Bilenkin: Az élet súlya (Földeák Iván fordítása):
elég szomorú történet egy emberről, aki balesetet szenvedett a Marson. Gyerekkorában kiderült, hogy hirtelen erőkifejtést nem tud egyszerűen végezni, emiatt csúfolták és kiközösítették. A hosszú sétákkal viszont nem volt gondja, ami jól is jön neki a Marson, ugyanis a telep, ahova mennie kell 170 mérföldre van és 36 órára elegendő oxigénje. Félig büszke magára, hogy majd ezzel megmutatja mindenkinek, hogy mire választották ki és Ő igenis képes erre. spoiler spoiler

Gennagyij Gor: A kert (Karig Sára fordítása):
nem nagyon tudtam hova tenni, ez már nekem is túlságosan fantasztikus: az emberünk a jövőből jött, és a jövőjére emlékszik, közben kertté tud változni. Mindezt azért, hogy találkozzon egy nővel, akivel összeházasodik, majd a tag befásul és semmi se érdekli a végén. Nem tetszett.

Peter Cartur: A köd (Fazekas László fordítása):
olyan kis nesze semmi fogd meg jól történet. Olyan emberi volt, hogy átverte a másikat a céljának eléréséhez.

Vladlen Bahnov: Somnambula (Karig Sára fordítása):
ez jó volt :D egy fantasztikus író, aki kitalált lényeket: az embereket. A szerkesztő azonban nem érti, hogy lehet az, hogy csak két szemük van, mégis, hogy tudják mi van mögöttük? Mi az, hogy beszélnek és ennyi változáson és átalakuláson megy át a gondolat? Két lábbal nem lehet stabilan állni ez képtelenség…
Ez tetszett, vicces volt.

F. Pohl – C. M. Kornbluth: A gyűlés (Jánosik Zsuzsanna fordítása):
jajj ez nagyon szomorú, erre nagyon nem számítottam. Ilyen döntést meghozni szerintem képtelenség. spoiler

Jurij Scserbak: A kihallgatás (Karig Sára fordítása):
egy szerelmes pár menekülni próbál a seregből a technikát átverve. Nem nagy szám.

Howard Fast: Az óriás-hangya (Borbás Mária fordítása):
hát én sem döntöttem volna másképp, ha meglátnék egy 30-40 centis óriás hangyát. Vajon ez tesz minket emberré? spoiler

Fredric Brown: A fegyver (Fazekas László):
nem értettem miről akart szólni…

Clifford D. Simak: Túl a folyón és az erdőn (Bars Sándor fordítása):
a történet két kisgyerekről szól, akiket visszaküldtek a múltba a nagyszüleikhez 100 évvel korábbra. Sajnos ennél többet nem tudunk meg, hogy miért, mi lett ebből vagy bármit. Félkész sajna, pedig tetszik az alapötlet.

Szilárd Leó: Jelentés a Centrál Pályaudvarról (Valkay Sarolta fordítása):
micsoda görbe tükör azta mindenit :D mindkettőnek igaza van részben. spoiler

Gérard Klein: Rehabilitáció (Hegedűs Zoltán fordítása):
Egy hosszú levél otthonra az űrhajós élet részletéből. Több tízezer férőhelyes óriási hadi hajó ami képes kipusztítani bolygókat és pusztít is…néha parancsra, néha tévedésből. Ám nem mindig csak pusztít. Néha rehabilitál is.
Nyomasztó volt a levél egésze, de tetszett.

Brian W. Aldiss: De ki pótolhat egy embert? (Borbás Mária fordítása):
A gépek lázadása, avagy mi történne ha az öntudattal és saját társadalmi rendszerrel élő robotok egyszercsak mentesülnek az emberek hatása alól? És mit tesznek ha mégis találkozna egy emberrel? Érdekes, amikor az “erősebb” robotok elestek vagy megsérültek ugyanúgy viselkedtek, mint néhány ember…


Népszerű idézetek

marschlako>!

    – Az amerikaiak nomád életmódot folytatnak?
    – Nem, állandóan Amerikában laknak, de Amerika határain kívül háborúznak.

129. oldal, Czeslaw Chruszczewski: A málnavörös Oah Tó

Arianrhod P>!

És ha az igazi boldogság: a mozgás, a változás, az átalakulás, akkor ugyan ki lehetne boldogabb őnála és társainál? És mégsem olyan egyszerű a dolog! Az emberi természet kettős, mint a világ, amely megalkotta és körülveszi. Az örök változásokra való törekvésünk ellenére mindig sajnáljuk a múltat, pontosabban azt a jót, amelyet kiszűr belőle az emlékezet, és amely hajdan az elmúlt aranykorokról alkotott elképzelésekké terebélyesedett.

Ivan Jefremov: A Kígyó Szíve

Kapcsolódó szócikkek: emberi természet
Arianrhod P>!

Gondolkodó lénynek nincs szüksége szarvra, így hát nem is lesz neki soha.

Ivan Jefremov: A Kígyó Szíve

1 hozzászólás
marschlako>!

Boozgoe, életében most először, azon töprengett, érdemes-e egyáltalán megvalósítani az Utópiát. Vajon nem jobb-e törekedni a tökéletességre, mint tökéletesnek lenni?

70. oldal, Robert Sheckley: A Tranai

Arianrhod P>!

Kiderült, hogy a félig elfelejtett, ókori szanszkrit nyelv a leglogikusabb felépítésű, így hát ez lett a fordítógépek számára szerkesztett közvetítő nyelv alapja.

Ivan Jefremov: A Kígyó Szíve

marschlako>!

    – És igaz, hogy a tranai kormányzat egyik szintjén sem létezik korrupció?
    – Egyiken sem – mondta Melith. – Gondolom, ezért találunk olyan nehezen embert a közhivatalok betöltésére.

51. oldal, Robert Sheckley: A Tranai

3 hozzászólás
marschlako>!

Lydia már a házasságuk előtt is tudott Edward bolondériájáról. Aki csak közelebbről megismerte Edwardot, észrevette, hogy a szeme reménykedve fürkészi a sarkokat minden szobában, ahová véletlenül betéved, a szabadban pedig akármivel foglalkozik éppen, ha meglát egy halom avart, egy darab lehullott fakérget, nyomban otthagy csapot, papot, és annak szenteli teljes figyelmét. Ez persze meglehetősen bosszantó szokás volt, de Lydia úgy vélte, kár vele foglalkozni, Edward idővel úgyis leszokik róla. Lydia ugyanis az asszonyok általános felfogásában osztozott, miszerint a férfi, ha egyszer házasember, töltse idejének egy részét a kellő anyagiak megszerzésével, ezenfelül pedig csupán egyetlenegy dolog kötheti le a figyelmét – s ebből a felfogásból következett, hogy ha figyelmét akár a legcsekélyebb mértékben is bármi más köti le, az jogosan sértheti a feleséget, hiszen a gyerek is tudja, hogy akinek hobbija van, az feltétlenül az életének valamely hiányát óhajtja azzal pótolni avagy feledtetni.

291. oldal, John Wyndham: El szövőpók, itt ne járj...

marschlako>!

    Nina szobájának ablaka egy beépítetlen telekre nyílt. Nina egyszer az ablakból kertet látott a telek helyén. Sejtette, hogy Szid van ott. Szid éppen akkor nem volt odahaza. Nina sejtette, hogy Szid kertté változott, és ott áll az ablak alatt, magasba emeli rugalmas ágait, amelyeket beborítanak a késő őszi, hervadtan illatozó levelek.
    Azután eltűnt a kert. Megint a beépítetlen telek éktelenkedett a helyén, középen bódéval, amelyben egy szomorú kereskedelmi alkalmazott üres üvegeket váltott vissza. Nina sejtette, hogy Szid megunta az álldogálást az ablak alatt.

312. oldal, Gennagyij Gor: A kert

MóroczMárk>!

A Fogyasztónak mindig igaza van, ezt ne felejtsd el!

Lino Aldani - Az álomfilm

MóroczMárk>!

Az ember nem hódíthatja meg a világmindenséget addig, amíg el nem éri az élet legmagasabb fokát, ahol nincsenek háborúk, ahol minden egyes ember a legnagyobb felelősséget érzi minden testvére iránt!

Ivan Antonovics Jefremov: A Kígyó Szíve


Hasonló könyvek címkék alapján

Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 1.
HiperGalaktika 01
Burger István (szerk.): Galaktika 285 XL
Vojszkunszkij – Lukogyjanov: A bűvös kés
Paládi Zsolt: A sötét oldal
K. E. Ciolkovszkij: Távol a Földtől
Stanisław Lem: Szempillantás
Stanisław Lem: Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia
J. R. dos Santos: Halhatatlan
Edwin A. Abbott – Olof Johannesson: Síkföld / A nagy számítógép