Galaktika ​39. 8 csillagozás

Ez a szám a „vidéki” szovjet fantasztikus irodalmat hivatott bemutatni. Hát, nem egy nagy eresztés. Tudom, teljesen rossz ehhez képest a csillagozási rendszerem. De mégis, ha van benne egy jó novella, illetve majdnem kettő, nincs szívem lehúzni őket is.
Szóval ez történt, csak egy novellát tudtam teljes egészében elfogadni, az pedig egy kis semmiség volt (Számítógép és kamillavirág). A „majdnem” pedig A bátyám elé megyek volt, az sem volt rossz, nem is tudom, végül miért nem vettem fel a listámra. Mert hogy ezt, hogy „nem volt rossz”, szinte az összes többi benne lévő írásról is el lehet mondani. Kivéve erről:
„- Talán a Lada is elromlott?
Clarke elnevette magát. Naiv, igazi női kérdés. Ha elromlik a fedélzeti központi komputer, amit az űrhajósok Ladának becéznek, a hajtómű azonnal leáll. Beáll a súlytalanság állapota, s ezt lehetetlen észre nem venni.” /Az Űrhajó pályán marad/
Itt ám egy asztronauta hölgyről beszélünk. Aki valószínűleg minden más Földön maradt asztronauta férfinál jobb volt, és ezért került be az expedícióba. De mindegy, nyilván tökéletesen hülye, kuncogjunk egy kicsit rajta.
Rémlik, hogy az elején lévő novelláknál is megakadtam, de azt már elfelejtettem, mi(k) volt(ak).

Kis kulisszatitok: Székesfehérváron, a Hold antikváriumban vettem, ahol a 43-as Galaktikát is. Összességében gyengébbnek találtam ezt, mint amazt arról még nem írtam, becsületszavamnak kell higgyetek, de azért elszórakoztatott, simán behozta a kőkemény 200 Ft-os árát. :) Most kísérletképp rábírtam magam a mielőbbi értékelésre, itt is van részletesen, ímeeee:

Vágy a Föld után: ezt egy végtelennek tetsző vonatúton olvastam és azt hiszem, mindent elmond az a tény, hogy amikor már kockásra untam magam és elővettem a Galaktikát, akkor is egy idő után inkább letettem és bámultam kifelé. A csattanó/sci-fi háttér őszintén szólva nem nagy szám, de nem ez a lényeg (sosem ez(?) :)), nagyon hangulatosan végig lehetett volna vinni, de… Valami a megfogalmazásban nem működik. Talán túl kapkodós a régi csapattársak egymásra találása, életszerűtlenek a párbeszédeik, folyton ismételgetnek dolgokat, drámai helyett idegesítő a folyamatos „mért nem emlékszem semmire??!!” vergődés.

Az író gép: ez viszont bejött, szöges ellentétben az előzővel, pedig ugyanaz a szerző. Hogy hogyan? A kulcsszó: ÖRKÉNY. Hogy hogyan?! Hát az író gép (sic!) abszolúte a Ballada a költészet hatalmáról telefonfülke unokatestvére, nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot. Mivel nevezett telefonfülke a kedvenc élettelen tárgy jellegű irodalmi alakom, és ez a sztori is kellően keserédes, kedves és abszurd, így – ha Örkényhez nem is ér fel –, szívesen látott rokon lett.

A gonosz varázsló: ebben a krimiszerű novellában értékeltem a szerkesztést – az író jól adagolja a feszültséget és bontja ki a történetet –, és a címszereplő ábrázolása is kellően borzongató lett. Nem egetrengető – fél év múlva tán már elfelejtem –, de korrekt, erős közepes. Max. abba tudnék belekötni, hogy a „varázsló” túlontúl gonosz a sérelmeihez képest (mellőzik az öreg profok, ez rossz persze, de… na), másrészt valószínűleg ez a poén: hogy egyben őrült is. A megveszekedett fajtából. A végén az Ironic Echo[I] miatt külön piros pont.

Számítógép és kamillavirág: az író ugyanaz, mint az előzőnél, de 180 fokos fordulat: skiccszerű és szinte bugyuta az egész, valamiért mégis szívet melengető, talán mert a tanulság – bár annyira kifinomult, mint egy arcba dobott tégla[II] spoiler –, abszolút helyén való.

A futás: ez a sztori – most mindennemű szarkazmus és rosszindulat nélkül – picit megvágva elmehetne a Nők Lapja[III] egyoldalas irodalmi rovatába, mert szép, költői stílusa van, a mondatok egyszerre festik eléd a tájat és suhannak, mint a főhős, visznek magukkal… De gyakorlatilag nincs se sztori, se a Futó különleges állapotára valami magyarázat – utóbbi inkább csak alibi, hogy egyáltalán megszülethessen ez a (mondom, különben megnyerő) hangulatkép.

ELTD-73: végre(?!) egy olyan, amin őszintén ki tudtam akadni!! …de most tényleg: hősünk (most az íróra gondolok) nekifog egy novellának, amiben jót gúnyolódik a hülye amcsikon, akik paranoiásan félnek a vörösöktől – ez biztos nagyon tetszik majd a Pártnak, minőségi szempontokat már nem is kell figyelembe venni. Mert annyira azért nem kéne hülyének nézni az amcsikat (sem az olvasót), hogy bevegyük: egy elektromágnesességgel foglalkozó, magas rangú kutatócsoportban SENKINEK nem jutott eszébe, hogy a kísérleti anomáliákat spoiler ??!!?? Ez akkora orbitális baromság, hogy nem vigasztal az amúgy egészen színes jellemábrázolás.

Az utolsó nyúl: ha már hasonlítgatok, ez meg az Álmodnak-e az androidok…, egy lényeges különbséggel spoiler A „zöld” üzenettel szívből egyetértek, ám sajnos a kivitelezés ingatag lábakon áll. Valahogy a sommás végkövetkeztetés nem következik meggyőzően a történetből és nem az a minőség, hogy kedvem legyen barchobázni. spoiler Persze az sem segít, hogy az akkori robot-elképzelések fölött eljárt az idő – de ezt még elnézem: hiszen hogy' is láthatta volna előre a gépi tanulás és a UX[IV] fejlődését az író? spoiler

Dis kimérái: itt a sci-fi elem egyszerű és naiv spoiler, de jobban magával ragadott, mint az első pár oldalnál számítottam rá: egy ábrándos, bohém történet hasonló kvalitású főhőssel művészetről, szépségről, hivatásról, szerelemről és önsorsrontásról. És üzletről, meglepően kapitalista szellemben – az üzletvezető elég kapzsi, de erőltetett lenne úgy értelmezni, hogy ő a rosszarc. A befejezés pedig pofán pofoncsap, mint a lengőajtó.

A bátyám elé megyek: energiapálya a Föld körül, az Antarktisz belakása a jégsapkák felolvasztásával, mesterséges nap és jól hangzó technohalandzsával megszórva: inkább fantasztikus, mint tudományos hátteret fest az író elrugaszkodott képzelete, de valahogy nem tudtam rá haragudni. Talán mert a lelki oldala annál meggyőzőbb volt és az elejétől a végéig beleéltem magam a fiúcska fájdalmába, vágyaiba. El tudtam hinni, hogy ha lesz komolyabb űrutazás, ilyen lesz a pszichológiája, története. A beszélő nevekért (Magellán, Sznyeg[V]) külön piros pont.

Az űrhajó pályán marad: ez viszont kevésbé jött be és cserkészbecsszó, hogy nem (csak) az @imma által említett szexista szöveg miatt! Az csak egy tünet – az egész novellának kissé fellengzős stílusa van (bár bevallom, nem tudom hová tenni, miért) és maga a sztori nem elég érdekes, hogy ezt kompenzálja. Habár maga a felvetés, a vészhelyzetben hozandó döntés feszültsége, tetszett.

[I] toposz ittend:
http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/IronicEcho

[II] …vagy üllő ;)
http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/SomeAnvilsNe…

[III] nem tudom, cikinek számít-e Nők Lapját olvasni manapság? igen Anyukám veszi az újságot és hagyományosan együtt olvassuk és megbeszéljük a cikkeket.

[IV] UX = user experience, azaz a felhasználói élmény. Újabban(?) ez is egy fontos szempont a mindenféle informatikai alkalmazások terén, valószínűleg azért, mert immár a társadalom széles rétege felhasználó. Vagy legalábbis én így értelmezem (dobhattam volna egy értelmes linket okoskodás helyett :P).

[V] 'sznyeg' = hó oroszul és egy csupa hó/jég bolygóra vezet az expedíció. (Oroszul nem tudok, de bolgárul tanultam egy kicsit és feltűnt, hogy a 'sznyág'-hoz kísértetiesen hasonlít ez a szó. Utánanéztem és tényleg egyezik a jelentésük! Piszok büszke voltam magamra :) – OFF vége.)

u.i.: ezúttal római számokkal próbáltam lábjegyzetelni, mert a csillagoktól már jojózott a szemem… de élesben meglátjuk, mennyire béna vagy sem.