Kuczka Péter (szerk.)

Galaktika ​139. 1 csillagozás

Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 139.

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1992

A művek szerzői: Kim Stanley Robinson, Ray Bradbury, Futaki József, Marion Zimmer Bradley, Eric Frank Russell, Balázs Éva, Brian W. Aldiss, Robert Silverberg, Robert Bloch, Charles Berlitz

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika


Enciklopédia 2


Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

Aligabacs>!

– Ó, a múlt! Az istenverte múlt. Semmi nagyszerű sincs benne. Halott dolog.
Eileen a fejét rázza.
– A múltunk sose halott. Ismered Sartre-ot?
– Nem.
– Kár. Nagy segítség számunkra, akik olyan sokáig élünk. Például többször is elmondja, hogy a múltat kétféleképpen szemlélhetjük. Mint valami halott dolgot, amely örökké változatlan, az embernek részét képezi, de az ember megváltoztatni nem tudja, és ugyancsak nem tudja megváltoztatni a múltja értelmét sem. Ebben a szemléletben a múlt behatárolja, vagy éppenséggel irányítja az ember lehetőségeit. De Sartre nem ért egyet ezzel a szemlélettel, mert szerinte a múlt állandóan módosul azáltal, amit mi a jelenben teszünk; a múlt jelentése éppen úgy cseppfolyós, mint szabadságunk a jelenben, mert minden véghezvitt aktusunkkal átértékeljük az egészet.

Kim Stanley Robinson: A zöld Mars

Kapcsolódó szócikkek: Jean-Paul Sartre · múlt
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.
Dan Abnett (szerk.): Sabbat hadjárat
Isaac Asimov – Martin H. Greenberg (szerk.): Gyilkos idő
Burger István (szerk.): Galaktika 284 XL
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik
Medgyesi Ákos – Ray Bradbury (szerk.): Képzeletbeli utazások
Bryan Thomas Schmidt (szerk.): Végtelen világok: Sötét határvidékek
Ágoston Hugó (szerk.): Piknik a senkiföldjén
Laurie Goulding (szerk.): A néma háború
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat