Jónapot 1 csillagozás

Kuczka Péter: Jónapot

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1955

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1955
162 oldal · puhatáblás · Illusztrálta: Szőnyi Gyula

Enciklopédia 5


Népszerű idézetek

sophie P>!

Mit bánom én, hogy partja van
okos térképeken?
Nekem a tenger parttalan,
határtalan és végtelen.

154. oldal - Fekete Tenger

Kapcsolódó szócikkek: tenger
sophie P>!

Kis csillagok

Bevonulnak a pionírok
hars dalokkal s piros dobokkal,
s mindenki föláll, nékik tapsol
a történelmi padsorokban.

Hangjuk csengésén eltünődnek
kilencszázötös párttagok,
kiket még Iljics oktatott,
tanúi barrikád-időknek,

s az októberi harcosok,
s a Krim szuronyos katonái,
akik látták magasba szállni
a rőt, ötágú csillagot,

gyapotszedő Alma-Atából,
mérnök az új tenger vizétől,
ércbányász, – látni nagy kezéről,
repülő, – látni kék szeméről, –

a jövendőt állva fogadják,
köszöntik a gyermekeket,
s árulkodnak ott a szemek,
nem rejtik el a könnyeket.

Kis csillagok a pionírok,
az elnökség előtt megállnak,
s ifjúságukat adják át a
Kommunizmus Kongresszusának.

Virágölelő karjuk tárul,
tulipánt, rózsát hintenek.
Magasra Sztálin emeli
s megcsókolja egyiküket.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kommunizmus · Lenin · Sztálin · úttörő
sophie P>!

A lopók ellen

Én elfogult ember vagyok,
bátran kimondom, hogy szerintem
a mi forrásunkból buzog
ebben az országban minden.
A kicsiny magyar ég alatt
nékem a gyufaszál is drága,
mert benne van, hozzá tapad
népünk ereje, bátorsága.
Hát hogy nevezzem azt, aki
kótyavetyél, pazall, fecsérel,
munkánk moslékba önti ki,
nem törődve a verítékkel?
Mit mondjak arra, aki lop,
maga zsebét; hasát növeszti,
s röhögnek véle cinkosok,
míg arcunkat a gond füröszti?
Nép, ezerszemű ellenőr,
figyelj, ügyelj a tolvajokra,
szoríts ostort, ezer ököl,
csapj le az enyvesmarkúakra.
Mert a tolvajlás nem betegség,
bíró kell ide, aki büntet,
hogy kamráinkból ne vihessék
jövőnket, téli tüzelőnket.

76. oldal

sophie P>!

Napos táj

Kis copfosok, kis kopaszok
túrják a rakás homokot,
olyan műves szakértelemmel,
mint a kékruhás mesterember.
Túrnak sistergő ég alatt,
tonnákban zúdul le a nap
a homokra, a bodzafákra,
az egész sárga-kék világra.
Ott egy jegenye nyalja víg,
zöld nyelvvel a nap emleit,
itt egy nő a férjét teli
szájjal fenével eteti.
Sárgult fű közt hangya zsizseg,
túrják a pucér gyerekek
a szikrázó fényre dobott,
morzsáló, sárga homokot.
Mit nekik az egész világ,
a kiáltozó nő, a fák,
hogy a föld így, vagy úgy kering,
hogy mit gondoltak eleink?
Mit, hogy szinte bődül a nap?
Felé tartják popsijukat.

61. oldal

sophie P>!

Mindentudók

Polgártársak! A szám kitátom,
annyi a zseni, mint a gomba.
Nem tart ennyi nagy embert számon
a Révai Nagy Lexikonja.
Káderprobléma? Legyen másnak!
Káderprobléma nincs itt.
Itt nyüzsögnek, itt szaladgálnak
a Leonardó Vincik.
Mit Vincik! Le a szerénységgel,
mely szárnyunk földre húzza!
Itt egy személyben akad Hegel,
Goethe és Blaha Lujza.
Talán még az sem volna baj,
ha egy van egy családban,
de van család, ahol tavaly
én ötöt is találtam.
Micsoda pompás emberek,
hazánk dísze-virága.
Előttük minden ismeret
kapuja sarkig tárva.
Politikát, históriát
egyaránt tisztán látnak,
s mindenféle -iát, fiát
tudják a tudománynak.
Éppen ezért mindenre jók,
mindenre érdemesek,
ha nem üzemigazgatók,
elmennek káderesnek.
Tegnap mérnökök voltak,
elmennek jogásznak ma…
És holnap? Mi lesz holnap?…
Ujjukban minden szakma.

Polgártársak, csak tisztelet
és kérés van szavamban.
Adjunk megfelelő helyet
nékik a múzeumban.

77. oldal

sophie P>!

Felhő árnyéka

Csavarogtam én erre-arra,
betonházak, nyárfák tövében,
úsztam a tarka uccazajban,
szürkén, esetten, észrevétlen,
bújtam szelíd nők büszke mellén,
hűsültem jámbor csordakútnál,
volt már három-négy jóbarátom, –
szívem is majdnem megszakadt már.

Láttam temetést, sárga csontot,
megrokkantakat elmaradni,
láttam virágot, ha kibomlott,
gyümölcsöt földön megrohadni,
gondolkoztam a gondolatról,
lekönyökölve asztalomnál,
az életről, a gyors folyamról, –
szívem is majdnem megszakadt már.

Verekedtem, amennyit kellett,
tettem, amennyit tenni tudtam,
csak sötét perceimben véltem,
hogy lerogyok inaszakadtan,
kiszenvedtem a gondok végét,
felhők árnyéka nem maradt meg…
Van erőm, pajtás, csontom ép még!
S a szívem? No, hát nem szakadt meg.

55. oldal

sophie P>!

Akvárium

Itt cikáznak e becsapott,
nyomorult, kicsiny állatok
az átlátszó üveg-kalicka
néhány liter vizében össze-vissza.
Nem is sejtik, hogy uruk én vagyok,
tőlem függnek, közibük nyúlhatok,
s egy gondolatra, – mert nem tetszenek, –
megtehetném, hogy éhen vesszenek.
Még csak nem is kell rosszindulat,
– ilyenek vagyunk, mi, a nagy urak, –
ha egy hétig mást őrölne az elmém
s az ő sorsukat teljesen feledném,
hassal fölfelé imbolyogna a
színen a kis víz nyolc fehér hala.
Nem tudnak rólam. És így jobb nekik.
Hogy’ fickándoznak, egymást kergetik,
vagy pihennek egy kavics mellett hosszan,
vagy megbújnak kanyargós, zöld bozótban.
Lenn az iszapból úgy hajt a növény,
akár valami tenger fenekén;
a víz is, mint a többi víz, olyan,
oxigénje van, hidrogénje van;
s valódiak az iszap kövei,
a kis dobozban minden igazi,
és csak a napjuk villanylámpa csak…

Valahol messze hogy’ morajlanak,
tajtékot verve hogyan rengenek
édes tavak, sósízű tengerek.

85. oldal

sophie P>!

A harag hangján kéne szólnom rólad,
fonván szavak csördítő ostorát,
mert hibáid bozóttá bokrosodtak.
És én nem tudok lesújtani rád.
Így beszélsz: „Semmi baj sem volt odáig…
és akkor az a Nagy Imre-beszéd…
táncoltunk régen hajnalhasadtáig…
s ez elvette a parasztok eszét…
Szerettek engem – mondod – s most leköptek,
karót ragadtak, vasvillát, botot…
Hát ezt érdemeltem, elvtárs, te mondd meg… –”
és ráncokba fut össze homlokod.
Hallgatva nézlek és ahogy neked fáj,
fáj nékem is a túlgyors ébredés.
Tánc és szeretet után szinte mindjárt
reccsenő karók s arcul köpdösés.
Fáj nékem is négy évi szorgos munkád,
virrasztás éjjel, tízezernyi gond,
s hogy nem tudod ma, mi volt az igazság,
s hogy van, aki becsületedbe ront.
Hisz veled együtt voltam mindig én is
munkában s osztályharcok sűrüjén,
vidám napokban s gondok éjjelén is,
te is azt tetted, amit tettem én.
Együtt hibáztunk, elvtárs, te a járás
gazdájaként, én mint a nép szava,
és nálad nem megy most az őszi szántás,
s én alig tudok verset írni ma.
De azt mondom, hogy ha nem is felejted,
arcodról azért töröld le a nyált.
Emberek vagyunk, akik tévedhettek,
kijavítjuk és úgy megyünk tovább.
Csak akkor, ha hibáidat nem érted,
nem tudod, mit tégy s nem látsz túl a mán,
én most a tennivalókról beszélek,
nézz csak körül, micsoda munka vár.
A te hibádból és az én hibámból
a rossz a jóval együvé vegyült.
Hát ki hozza ezt rendbe igazából?
Kinek kell jóvátenni ezt? Nekünk!
Lássunk dologhoz, úgy ahogy a többi,
vad télben, vagy rekkenő melegen.
Elvtárs, én téged nem tudlak megütni,
de hibáinkat nem feledhetem.

138. oldal - Nyírségi napló 3.

sophie P>!

Ballada Kim-Gun-Ok kapitányról

Fordul a cirkáló. Sokezer tonna acél,
orrát a csörgő habba belefúrja,
a keleti parton, Korea vizeinél,
– idegen disznó – a mi vizünket túrja.
Árbocán lobogó, sávokkal, csillagokkal,
negyven ágyúját part felé emelinti,
a páncélfalak mögött meg elbizakodottan,
gőgösen pipázik a yenki.
„Gyerünk, gyerünk az aknákat lerakni,
Joe, ne lustálkodj, Jimmy, ne pihenj!
A bérért, mit a munkáért kapunk mi,
majd villát veszünk Arkansas Cityben.”
A figyelő jelent: „Nyugatról a vizen
koreai naszádok közelednek!”
„Töltsétek meg az ágyúkat sebesen,
befűtünk mi most ezeknek!”

A golyók a naszád mellett vízbe csapódnak,
rücskös a víz. Dübörög a kazán.
„Teljes gőzzel előre!
„Teljes gőzzel előre! Csőbe a torpedókat!” –
vezényel Kim-Gun-Ok kapitány.

Nem voltam ott, de megesküszöm rá,
hogy mielőtt a célnak indították,
– koreai elvtársaink a naszádon, –
a torpedókat végigsimogatták.
Én is odaadnám a szememet,
hogy lássa jól a célt a torpedó,
mint a Fehér Ház, úgy emelkedik
a zöld habból az ellenséges hajó.
Nem számít a torpedónak a páncél,
vagy húsz hüvelyk vastag, vagy azon felül,
a cirkálóból vad láng csap magasra,
s oldalával a mélység fele dűl.
A polipok és halak megcsodálják talán,
mikor nehézkesen a fenékre huppan.
Fenn a naszádon áll Kim-Gun-Ok kapitány
s parancsait osztogatja nyugodtan.
Vastag volt az acél, talán negyven hüvelyk,
de a legvastagabb páncélok is betörnek,
ha erejével valaki odavág
nyolcszázmillió proletár ökölnek.
Olasz, francia, kínai proletárok,
szabadok s kiknek tőkés ül nyakán,
vágjunk oda mi is, ahogyan odavágott
elvtársunk, Kim-Gun-Ok kapitány.

11. oldal

sophie P>!

Ilyen légy, elvtárs! Hogyha a jövendő
s az emberiség emlékezete
megmér és ítél, mit tettél, mi voltál,
fényes acél, vagy könnyű tollpihe,
mondják tűnődve: „Igazi ember volt,
tettet és éltet értünk áldozott,
a szíve fölött piros könyvet hordott,
a Párt fia volt, hozzánk tartozott.”

25. oldal - Az új párttagsági könyvre

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava
Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év
François Villon – Faludy György: François Villon balladái Faludy György átköltésében
Faludy György: Test és lélek
Faludy György: Versek
Radnóti Miklós: Tajtékos ég
Székely János: A nyugati hadtest