Mangalicacsárdás (Turul-trilógia 2.) 25 csillagozás

Krzysztof Varga: Mangalicacsárdás

„A ​magyar turista, gondolom, Magyarországot látogatja a legszívesebben, mert csak Magyarország kínálhatja a magyar turistának elengedhetetlenül szükséges adagot magyarságból, egyébként én is gyakran úgy érzem magam, mint egy magyar turista Magyarországon, nincs ennél jobb ország a magyar turista számára.”

A hat éve nagy feltűnést keltett Turulpörkölt után a kiváló lengyel író újabb magyar témájú kötettel áll elénk. A kiindulópont ezúttal is a gasztronómia, elvégre „a magyar konyha tartósabb alapja a nemzetnek, mint a kereszténység.”

A legnagyobb felfedezés Varga számára ezúttal az Alföld. Az újjáéledő Ázsia-kultusz helyszíneként írja le Bugacot. A lovasbemutatók és csárdalátogatások mellett megnézte a kurultájt (törzsi gyűlést), az ősmagyar identitás helyreállítását szorgalmazó ázsiai seregszemlét, s innen jutott egyre beljebb a magyar paranoiák labirintusában. A Magyar messiások című fejezetben új értelmet ad Ady versének, új messiást képzel el, aki kivezeti a… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2015
264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634050834 · Fordította: Pálfalvi Lajos

Enciklopédia 28

Szereplők népszerűség szerint

Orbán Viktor

Helyszínek népszerűség szerint

Pécs · Szerbia · Szlovákia


Most olvassa 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Csabi >!
Krzysztof Varga: Mangalicacsárdás

Varga magyar apától és lengyel anyától született, Lengyelországban nőtt fel, de már gyerekkorában is sokat járt Magyarországon, így aztán mindkét nép identitását magában hordja, ő egy személyben a Polak, Węgier, dwa bratanki, nem könnyű neki, ez ki is derül a könyvből.
Ez már a második magyar témájú könyve, és én kicsit csalódtam az elején, hogy ez nem egy szatirikus regény, hanem egy esszékötet, ami kétségkívül nem mentes a szatirikus hangtól. Kilenc, hosszabb-rövidebb fejezetben mesél a magyar élményeiről, itteni barangolásairól, bőven meglocsolva zsíros szaftokkal, fittyet hányva a magyar gasztrómarketing törekvéseire. De Varga nem csak az ételekhez ért, történelemről, képzőművészetről, irodalomról, filmről, mindenről értekezik, és nem fél tudását érvényesnek feltüntetni olvasója előtt. Felmerül a kérdés, hogy végül is kinek szánta ezeket az írásokat, eredetileg lengyelül jelentek meg, és feltehető, hogy egy lengyel olvasónak ez a nagy általánosságban helyes, de részleteiben nem feltétlenül helytálló leírás pont megfelelő Magyarországról. Ne áltassuk magunkat, mi sem kapunk jobb képet egy egzotikus országról egy odatévedő utazó leírása alapján. Leginkább az ébresztett bennem gyanút, hogy ezekből a történetekből hiányoznak az emberek. Mintha Varga egy láthatatlanná tévő köpenyben utazgatna az országban, mindent megfigyel, de a bennszülöttekkel nem áll szóba (csak a pincérek előtt fedi fel magát). Számomra hitelesebb lett volna a kép, ha nem csak a gyerekkori emlékeire és a futó benyomásaira alapozná, amit ír.
Az persze nem tagadható el tőle, hogy történelmi defektusainkat jól felmérte, és már annyit beszél róla, hogy mennyire unja a Trianon-nyavajgást, hogy én is egészen megcsömörlöttem, a következő hétben egy szót sem akarok hallani a témáról. Emellett az is kiderül, hogy a lengyelek semmivel sem különbek nálunk, sőt, parádésan pocsék egy nemzet, ami jó érzéssel töltheti el a magyar olvasót (hogy a lengyelek mit szóltak hozzá, nem tudom).
Maga a szöveg néha túlságosan is elveszik a személyességben, annyira, hogy már nem is tud érdekelni, nagyjából a fele szöveget ez alapján ki lehetne dobni. Ja, a nosztalgiával együtt, mert habár helyenként úgy tűnik, bőven talál bírálnivalót hazánkban (ki nem?), de mégsem tud szabadulni Budapest és az Alföld bűvköréből. Plusz egészségtelen ételek.
Az sem válik a könyv javára, hogy Varga minden átmenet nélkül képes egy teljesen más témába csapni, többször is egy íráson belül, viszont nem adja meg az olvasónak azt a kielégülést, hogy a fejezet végén összehozza a szálakat. Pl. az A VERESÉG HŐSEI, A BŰN KIRÁLYNŐI című fejezetben ezek a témák követik egymást: történelmi festmény kiállítás – rovásírás – Nyíregyháza építészete – nyírbátori Báthory Múzeum – Debrecen és a bográcsok – egy kis zabálás – Győzike – régi magyar katonadalok – Magyarország és Lengyelország című könyv (1936) – Kárpátia együttes – harci jármű modellek – szurkolói boltok. Tekinthetjük ezt bravúrosnak is, vagy kaotikusnak, ahogy tetszik.
Nem hasztalan elolvasni ezt a könyvet, hogy lássuk milyen, amikor sztereotípiák alapján néznek egy nemzetre, jó tanulság ez arra az esetre, amikor mi is így teszünk.

ppeva P>!
Krzysztof Varga: Mangalicacsárdás

És megvan a Turul-trilógia! :) Ha nem is sorrendben sikerült teljesíteni – 1, 3, 2 –, de így is tökéletesen élvezhető volt, és remélem, nem visz el a könyvrendőrség.
Az első kötetet röviddel a megjelenése után olvastam (rég volt, lassan újraolvasnám), a harmadikat viszont mostanában fejeztem be. A harmadik kötet értékelésének nagy részét idemásolhatnám, mert ez itt ugyanannak a gasztro-történelmi-családi vonalnak, legendáriumnak, az apaföld benyomásainak térképezése, nyomon követése, mint a többi kötet. Mindegyik kötet egy kicsit más, más útvonalak, más helyszínek (más országrészek, más kocsmák-bisztrók-falatozók-piacok-éttermek-csárdák és persze emlékművek), de az alap ugyanaz: a megismerés, megértés vágya, ami a legtöbb esetben sajnos utólag tör rá az emberre.
Ebben a kötetben sok szó esik a szelektív emlékezetre valló emlékmű-dömpingről (talált, süllyedt…), valamint a Nagy Magyar Traumáról is. Annyit járja körül a Trianon-szindrómát, hogy bizony magam is megsokallottam, és kicsit megértettem, miért tartja ezt egy részrehajlás nélküli külföldi már, hmmmm…, gyógyítandónak… Az biztos, hogy pl. Trianon Múzeummal nem fogom kifejezetten keresni a találkozást, és elhatároztam, hogy a jövőben – ha csak nem okvetlenül szükséges – nem fogok trianonozni* (nem mintha eddig annyira elszálltam volna ezzel).
Összességében nagyon élvezetes könyv volt (illetve könyvek voltak, mindhárman), még útikönyvnek is használható (merre menjünk, mit nézzünk meg, hol együnk). A fél csillag levonás annak szól, hogy túl terjengősek a mondatok (némelyiket akár három részre is vághatnánk, akkor sokkal gördülékenyebb és érthetőbb lenne), és mert kicsit kaotikus (ld. @Csabi értékelése), össze-visszaugrál időben és helyek között. Tudom én, hogy Magyarország kicsi, de én még leragadtam Győrben, mikor ő már hipp-hopp, Debrecenben mászkált. Még a csárdában tömte magát, de már a múzeumban kószált. Egyik lába itt, a másik már ott – kicsit lassabban jobban tudnám követni. Persze értem én, nem útikönyvet ír, hanem benyomások és érzékelések krónikáját, ahol egyik dolog rögtön magával vonja a másikat, ami eszébe jut róla. De egy kis fésülés, külső szemmel nézve, azért jól jött volna neki.
Itt is elragadott a szenvedély, és rengeteg idézetet és karcot termeltem (elnézést azoktól, akiket zavar az ilyesmi), de muszáj volt, részben megosztani, részben a magam számára a későbbiekre elmenteni. Nagyon élveztem a rengeteg irodalmi, zenei, történelmi utalást, valamint az író ironikus stílusát is. Látom, sokan kicsit megorroltak rá, hogy pocskondiázza a magyarokat (persze, legalább ennyire a lengyeleket is). Pedig nagyon visszafogott volt, ahhoz képest, ahogy egyes magyarok lépten-nyomon lekicsinylik, ócsárolják, szidják saját nemzetüket és országukat. (Tudom, tudom, Cyrano… De hát Krzysztof is magyar, nem? Akkor neki is szabad!)
Olvassátok. Sorban, összevissza, ahogy tetszik. Érdemes.

* spoiler

2 hozzászólás
Cukormalac P>!
Krzysztof Varga: Mangalicacsárdás

Kedves utasaink, önök a zsennyegpusztai utazási iroda turistaútvonalán vesznek részt. Néhány szót a mai programról: reggel skanzenjellegű házamat nézzük meg, utána kijavítják a tetejét – ez a program nem fakultatív. Délelőtt meglátogatjuk a hortobágyi hidat, ami kilenclyukú, utána pedig Marikát, aki… mindenki Marikája.

A Turulpörkölt sokszor csapongó és egyszerre talán túl sok mindenbe is belemarkoló, a végén mégis keveset átnyújtó kavalkádjához képest eza kötet lényegesen jobban tetszett. Még mindig inkább az útleírás és esszé határvonalán mozog az egész, de elődjével ellentétben megvan az íve – elkezdődik A pontban, majd a ZS-ben szépen véget is ér, mi, olvasók pedig újfent bejárhatjuk hazánk néhány nagyvárosát és eddig talán ismeretlen, rejtett zugait is. Talán az új fordító jelenlétének köszönhető, talán a két rész között eltelt fél évtizednek, de a stílus sem olyan unszimpatikus, mint elsőre volt. A kilométeres bekezdések olvastán mondjuk szabályosan könyörögtem egy Szabó Magda-kötet után, s valamelyest a személyesség is mélyebb volt, mint azt várnánk, nálam kezd beérni ez a sajátos szemléletű Magyarország-kalauz, amit Varga ezúttal főleg filmes és szepirodalmi eszmefuttatásokba csomagolt. (Teszem hozzá, hogy legnagyobb örömömre.)

Ebéd után elfoglalják a szállást, ami egy szénakazal tövében, sokcsillagos szállodában lesz. A piros gémeskútból jön a melegvíz, a kékből a hideg. Délután visszamegyünk a skanzenjellegű házamhoz és helyrehozzák, amit reggel elrontottak.

Azon mondjuk senki ne lepődjön meg, hogy a lapokat pörgetve egyszer csak Szepesi Nikolett és Győzike (aki talán kicsit több „műsoridőt” kapott, mint kijárt volna neki) nevébe botlik, olyannyira hozzá tartoznak ez a váratlan húzások ügyeletes lengyel Hrabalunkhoz, hogy szinte meg is lepődnék, ha időről időre nem dobna be hasonlókat. További popkulturális vonatkozás, hogy hosszasan olvashatunk a Megáll az idő című filmről és a Kárpátia zenekarról is, emellett külön piros pont számomra nem csak a szerintem nemzeti rock vonalon sokkal szimpatikusabb Hungarica említése, de olyan városok, mint Pécs, Győr és Várpalota előtérbe kerülése Budapesttel szemben. (Ez utóbbi ugyanis az előzményben kissé túlcsordult.) A leghangsúlyosabb szerepet most mégis az Alföld kapja, ne csodálkozzunk hát, ha hirtelen délibábot látunk még a nappali kellős közepén is.

Mind földrajzi, mind pedig történelmi szempontból kaptam olyan új ismereteket, amik gazdagították az országgal és annak eddig ismeretlen településeivel kapcsolatos tudásomat, emellett ismét része lehettem egy szokatlan gasztronómiai élménynek – itt elsősorban a hét vezér-pizzákra gondolok –, ami minden valószínűség szerint Varga úr védjegye, hiszen nehezen tudja elvonatkoztatni egymástól az írást és az evést, nem beszélve a köztéri szobrokról, hősi emlékművekről, valamint az elmaradhatatlan történelmi trauma-komplexusról. Legalább egyszer az életben minden honfitárssal elolvastatnám és nem kérdés, hogy azonnal megyek is rá a befejezésre. Most már őszintén kíváncsi vagyok, kifut-e egyáltalán valahova. (Ha máshova nem is, hát legfeljebb az ország szélére, haha…)

Remélem, mindenki jól érezte magát a túrán és legközelebb is eljön. Egyébként itt jegyezném meg, hogy skanzenjellegű házam felújított állapotban eladó.

>!
Európa, Budapest, 2015
264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634050834 · Fordította: Pálfalvi Lajos
Kyupirappa>!
Krzysztof Varga: Mangalicacsárdás

Mivel Kyupirappa az idei nyáron nem tervez menni máshova a Járda-szigeteken kívül, elhatározta, „kirándul egyet” a félig lengyel, félig magyar származású Krzysztof Vargával Magyarország különböző területein, megismervén jobban kicsiny országunk gasztronómiáját és kultúráját.

Nem vártam sokat a könyvtől, ennek ellenére sokkal jobban lekötött, mint hittem volna. Ahhoz képest, hogy második kötet, egyáltalán nem éreztem rajta, így önmagában is olvasható.
Az író stílusát könnyen lehet fogyasztani, ami jól jön, ha az embernek fáradt az agya és olvasni szeretne valamit.
Számomra az érzést, hogy milyenek vagyunk, mi, magyarok, kiválóan meg tudta ragadni félig-meddig külsős szemmel. Elég sok, olyan változatos témát érintett, amelyek közül néhány még magyarként is újdonság volt számomra. Volt itt minden, mint a búcsúban, Kárpátiától kezdve a magyar irodalom jelentős alakjain, lengyel-magyar barátságon át egészen Pipás Pistáig.
Érdekesnek találtam az ételekkel kapcsolatos részeket és az olyan városok leírását, amelyekben még nem jártam.
Ha találkoznék személyesen Vargával, lefogadom, hogy ő az a személyiség, akitől kérdez az ember egy teljesen egyszerű kérdést és válaszol egy fél órás monológgal, olyannyira el tudja egyes esetekben kanyarintani a fő témát, de ez teljesen rendben van.
Bárkinek ajánlom, aki egy kicsit is el szeretne mélyedni a magyar kultúrában :)

>!
Európa, Budapest, 2015
264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634050834 · Fordította: Pálfalvi Lajos
csend_zenésze>!
Krzysztof Varga: Mangalicacsárdás

Akárki akármit mond, én kellemesen szórakoztatónak találtam a görbe tükröt, amivel Krzysztof Varga a Turulpörköltben zsonglőrködött, szóval megörültem, amikor megláttam az überguszta borítót az új kötetet, természetesen ráharaptam.
A hangnem persze más, ahogy a táj is megváltozott. Az igazán vicces viszont az, hogy a görbe tükör nemcsak nekünk görbe, hanem az írónak magának is – végeláthatatlanul panaszkodik a magyarok nosztalgia iránti perverz vonzalmára, miközben ő maga is visszasírja azokat a régi jó helyeket Pesten, amik már megváltoztak vagy teljesen el is tűntek az utóbbi évtizedek során.
De igazán frissítő és valahogy tökéletesen időzített volt Varga alföldi élményeiről olvasni. Ugyanis ezzel a kötettel mentem kirándulni családostul az Őrségbe, és annyira ki volt számítva a dombvidékes, nyitott, turistaforgalomból tökéletesen megélő nyugati vidék mellett hazatekinteni Varga szemüvegén át. Látni azt, hogy a kontrasztra mennyire rájátszik az alföldi csönd, a falvak, kisvárosok kiürülése, az, hogy a huszonéves korosztály el-eltűnik erről a vidékről.

Egy szubjektív esszéisztikus könyvvel nyilvánvalóan tilos mindig egyetérteni, én se voltam rá képes, de az biztos, hogy jobbkor nem is kezdhettem volna csárdást ropni azokkal a mangalicákkal, mint most.

makitra P>!
Krzysztof Varga: Mangalicacsárdás

Utazás magyarságunk legmélyére…

"A szerző már második alkalommal mutatja be Magyarországot egy kicsit más szemmel. Először egyfajta „turulspottingot” tartott, most inkább Trianon mibenlétét járta körül, de érintette a magyar népi legendáriumot, magyarságunk tágterű Alföldjét és persze nem utolsó sorban a konyhánkat, ételeinket. Időnként megpihent Lengyelországban, de olyankor meg elgondolkodott a két népet összekötő témákról, a történelemhez való viszonyulásról és persze a veszteségkultuszról. […]

Sajátos a Mangalicacsárdás hangvétele, könnyen a hatása alá kerülünk, sőt, megbotránkozunk rajta. Pedig csak egy igazi görbe tükör, amiből csak egy-két témát emeltem ki, holott lehetne sokkal többet. De alapjában véve mindegyiket belengi a szeretet és tisztelet éppúgy, mint az a fajta intellektus, ami szeret kérdezni és semmit sem fogad el késznek. Vannak tények, de a magyarázatuk, az értelmezésük nem adott, mindegyik kornak mást és mást jelent. De soha sem a feltétel nélküli elfogadást és az ostobaságot. És sosem szabad elfelejtenünk nevetni magunkon."

Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-11…

menthaa>!
Krzysztof Varga: Mangalicacsárdás

Az elején nem nagyon tudtam lelkesedni a könyvért, de aztán kábé a negyedénél magával ragadott a stílusa és a világlátása, és onnantól szinte felzabáltam a könyvet. Fél pont levonás amiért állandóan a kaján pörgött, amire újra és újra (és újra) visszatért.


Népszerű idézetek

ppeva P>!

Van egy matricám otthon a hűtőszekrényen, rajta egy kis magyaroszaurusz, belerajzolva egy nagy dinoszaurusz alakjába, ahogy a mai kis Magyarország illeszkedik a régi Nagy-Magyarország területébe. A magyarok kicsit talán begolyóztak a történelmüktől, de képesek iróniával is kezelni, bizonyíték erre a matrica, ellentétben a lengyelekkel, akik szintén begolyóztak, de Lengyelországban igen kevéssé ismertek az olyan kifinomult jelenségek, mint az irónia.

240. oldal, A magyar tenger

4 hozzászólás
Szelén>!

Kényszert érzek arra, hogy megebédeljek, ha vásárcsarnokban járok, itt már szó sincs semmiféle szentimentalizmusról, jelképes vásárlásokról, hisz amikor az ember hétköznapi tevékenységét végzi, ezt nem szentimentális okokból teszi, hanem azért, mert muszáj. Nekem mindig ki kell mennem a piacra, és ennem kell hurkát savanyú almapaprikával, vennem kell egy kis zöldséget és tepertős pogácsát, be kell szereznem némi száraz paprikás kolbászt vacsorára, végig kell néznem a standokat, meg kell állnom ott, ahol dohányt árulnak, meg kell néznem az ismeretlen cigarettamárkákat, bele kell hallgatnom a bevásárlást végző emberek beszélgetésébe, meg kell állnom a savanyú káposztákkal töltött hordók mellett, izgalomba kell jönnöm az egészben savanyított káposztától: olyanok a nagy káposztafejek a hordókban, mint a levágott emberi fejek a kollektív halálos ítélet után. És meg kell állnom a pult előtt, ahol kis műanyag vödrök állnak, tele hihetetlenül finom csalamádéval, illatos savanyúsággal, alma- és cseresznyepaprikával, savanyú tökkel, savanyú káposztával töltött uborkával, hagymával, patisszonnal, sőt még ecetes karfiollal is, itt ez a mesés savanyított gazdagság, amelyről remekmívű csendéleteket tudnának készíteni ebből a híres magyarok, Kossuth és Széchenyi, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor portréit, mindegyik savanyú káposztából, uborkából és karfiolból, patisszonból és kis tökből készülne, íme, ez lenne a magyarság és a magyar történelemben, a magyar dicsőségben és a magyar vereségekben megsavanyított Magyarország, a magyar politikában és a belső magyar gyűlöletben való megsavanyodás kvintesszenciája.

51. oldal

pelika_Bp>!

És azon töröm a fejem, nem jutott-e már valakinek eszébe az az ötlet, hogy rovásírásos klaviatúrát készitsen, mert ha lenne ilyen, az igazi magyarok ezen irhatnák a cikkeiket, a verseiket, talán még regényeket is lepötyöghetnének rajta, vagy legalább egymásnak küldhetnének e-maileket.

129. oldal

Kapcsolódó szócikkek: rovásírás
ppeva P>!

Egy nap, már nem emlékszem, milyen alkalomból, de nyilván valamilyen társasági esemény lehetett, elhatároztuk Andrzejjel, hogy elmegyünk Szabadkára, és fejet hajtunk Danilo Kiš árnya előtt. […] Azért jutottunk arra az elhatározásra, hogy fejet hajtunk előtte, mert Danilo Kiš volt a szerencsésen elmúlt évszázad egyik legnagyobb írója, a krematóriumok korának Proustja, Közép-Európa irodalmi emanációja, valójában maga volt Közép-Európa.
A Kert, hamu az egyik legszebb könyv, amit csak olvashat az ember életében, amíg az első oldalaknál jár az olvasó, nyilván úgy érzi, pontosan Az eltűnt idő nyomában elveszett kötetéhez van szerencséje. A regény ugyanis a nyári reggel igazi prousti leírásával kezdődik, amikor az elbeszélő anyja belép a szobába, reggelit hoz neki. Pár oldallal később azonban Bruno Schulz prózájára kezd emlékeztetni a Kert, hamu, mert, mint kiderül, mégsem az anya, hanem az apa lesz e könyv főszereplője, mint tudjuk, az apa alakja a legelhasználtabb irodalmi klisék egyike, de Kiš még a régi, fényt kapott kliséből is képes szép és szívszorító filmet csinálni.

63. oldal, Danilo Kiš árnya

Kapcsolódó szócikkek: Bruno Schulz
1 hozzászólás
pelika_Bp>!

…azt még csak el tudom viselni, hogy 149-es lett a 49-esből, de a Széll Kálmánhoz még mindig nem tudtam hozzászokni, ha megpillantom a villamos kijelzőjén a „Széll Kálmán tér” feliratot, egy pillanatig nem is tudom, hová megy, csak aztán jövök rá, hogy a Moszkva térre.

31. oldal

ppeva P>!

Szabó Magda is itt [Farkasréti temető] nyugszik, az Abigél című regényét nemcsak Magyarországon olvasta minden kamasz lány, Lengyelországban is ismerik a lányok a tizennégy éves Vitay Georgina történetét, akit az apja, az antihitlerista katonai konspiráció élén álló tábornok vidéki egyházi iskolába küld a háború alatt.

116. oldal, Bográcsok és kolumbáriumok

ppeva P>!

Rövid regényt írt Cseres Tibor az újvidéki pogromról Hideg napok címmel, amely így kezdődik: „Hogyan tudták megszámolni a halottakat? […]”

68. oldal, Danilo Kiš árnya

ppeva P>!

De egyre inkább hatalmába kerítette morfinista szenvedélye, a mámor és az őrület állapota között egyensúlyozott, a Napló-ját olvasva olyan pszichiátert ismerünk meg, aki maga is azonnali segítségre szorul, mindez nagyon színes és kísérteties, sőt stílusos, mondhatni, tökéletesen illik azokhoz az időkhöz. Ma egy író aligha lehetne alkalomadtán narkós, mert narkósként, nem pedig íróként kezelnék, ma már az alkoholista íróknak se könnyű.

89. oldal, Danilo Kiš árnya

ppeva P>!

Kosztolányi irodalmi dandy, s ahogy az egy magyar íróhoz illik, ironikus és melankolikus, írt néhány alapművet, és e remekművek közül természetesen az Esti Kornél című elbeszéléskötetet választom, a történeteket a címszereplő alakja tartja össze, aki Krúdy alakja, Szindbád mellett szintén a magyar irodalom emblematikus figurája.

91-92. oldal, Danilo Kiš árnya

ppeva P>!

És Ottlik Géza is itt [Farkasréti temető] nyugszik, ő írta az Iskola a határon című regényt, Musil Törless iskolaévei című művének magyar megfelelőjét, ha jöhetek itt ilyen hasonlattal, anélkül hogy megbántanám akár Musilt, akár Ottlikot.

113. oldal, Bográcsok és kolumbáriumok


A sorozat következő kötete

Turul-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Benkő László: Sosemvolt pogányok
Benkő László: Idegen tüzek
Benkő László: A végső tenger I-III.
Sudár Balázs (szerk.): A honfoglalók műveltsége
D. Kenese Erzsébet: Vérbulcs
Cey-Bert Róbert Gyula: A pozsonyi csata
Robin O'Wrightly: Mexerelem
Miért nem bírják a magyarokat?
Pozsonyi Ádám: Czímeres ökrök panoptikuma
Jerzy Andrzejewski: Jő, hegyeken szökellve