Mindenhol ​ott vagyok 86% 28 csillagozás

Krusovszky első gyermekverskötetében egy átlagos 8 éves fiú szemszögén keresztül ismerhetjük meg a körülötte lévő világot. Mit szeret a pocsolyákban, miket álmodik, mihez nincsen kedve, mi az, ami megnevetteti, milyenek a nagyapja barátai, stb. A három fejezetre osztott kötet negyven rövid verset tartalmaz, melyek egytől egyig elgondolkodtató kérdéseket, témákat vetnek fel szórakoztató formában. A kötet szövegeit nagyon jól egészítik ki Boros Mátyás illusztrációi. A kellemes perceket nyújtó rövidke könyvet nemcsak kiskamaszoknak, hanem felnőtteknek is jó szívvel ajánlom!

Szeretem a gyerekeket és mindig áhitattal figyelem, ahogy egészen kiskoruktól kezdve a világhoz viszonyulnak, félig-meddig tréfálkozva szoktam is mondani, hogy a gyerek nem hülye ám, csak az, aki annak nézi… Hihetetlen, hogy egy-egy kérdésükben, kijelentésükben mennyi bölcsesség lapul; ahogy rákérdeznek erre vagy arra, esetleg olyan dolgot mondanak a szemünkbe, amit nem biztos, hogy megosztanánk velük, mégsem maradhat előlük rejtve, egyszerűen csodálatos. Krusovszky ebben a vékonyka kötetben a svéd gyerekversek mintájára írott költeményekben egy nyolcéves fiúcska szemén keresztül mutatja be szerintem tökéletesen pontosan ezt a jelenséget frappáns illusztrációk keretében. Szerettem a csokrot, csak közben egy kicsit sokszor elszroult a torkom a meghatottságtól, de egyáltalán nem szégyellem az érzéseimet. Tízéves kortól felfelé közös szülő-gyermek felolvasás, megbeszélgetés céljából is tökéletes gyűjtemény, aminek segítségével egy kicsit mi is úgy figyelhetjük a körülöttünk lévő világot, mint a lurkók. Nagyon megérintette a szívemet.

Imádom ezt a zsánert, amit akkor is svéd gyerekversnek hívunk, ha sorra ontják magukból a magyarok a jobbnál jobb hasonlókat.
És nagyon szeretem Krusovszky líráját is, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, mi lesz e kettő találkozásából.
Határozottan nem okozott csalódást, szerencsére.
Boros Mátyás illusztrációiban is jó volt elmerülni, klasszak, érdekesek voltak – nekem talán a kötet hangvételénél eggyel nyersebb, modernebb, „nagyfiúsabb” lett egy-két kép. A versek kb. a felső tagozatos korosztályt célozzák, az illusztráció inkább ifjúsági kötetes, de ez lehet, hogy csak ízlés dolga, mert máskülönben csodásan illeszkedik egymáshoz a kép és a szöveg.

Tetszett nekem a csendes, megfigyelő kisfiú – pedig én ugyebár egy harsány, eleven kislány voltam. :) De a lírai énhez hasonló, 10 éves forma kisfiúknak (és kislányoknak) nagy szükségük lehet ezekre a versekre – tükröződhetnek benne, mint a pocsolya mellé guggoló fiúcska, és rájöhetnek arra, hogy bizony, ők is mindenhol ott vannak.

Szeretném hinni, hogy ez jó nyitás lehet a kortárs költészet felé.
Emlékszem, micsoda évekig tartó harcom volt elfogadni, megtanulni befogadni ezeket a rímtelen sorokat – milyen jó lett volna, ha már 10 évesen elkezdik trenírozni rá a szívemet, hogy nem csak azok versek, amikről nyilvánvalóan ordít, hogy azok.
Remélem, a szülők és a pedagógusok sok ilyet mutogatnak a szerencsés gyerekeknek!

Nekem tetszett ez a kötet, jó témák, jól megírva. A képek egy hajszálnyival kevésbé tetszettek, de összességében azok is illettek a könyv hangulatához. Persze az Ami a szívedet nyomja azért sokkal erősebb, de jó ez a vonal, szeretem az ilyesmit.

A felnőttek semmit sem értenek, azt sem, hogy ez igazából nekik szól.

Szeretem a gyermekszemszögből megírt verseket, de ezeknek most nem mindegyike tetszett. A témákat tekintve elég széles a skála. Megjelenik a versekben az önkeresés, a gyermeki rosszaság, magány, foci, a félelem, nyegleség, akvárium, család, évszakok, sőt a vámpír is. Ami visszatérő elem, az a hajléktalanság. Ezek a versek meg is érintettek, főleg a Foltember. De említhetném a nagymama elvesztésének megírását a Bátor című versben. Eme tragikus életesemény következményeit tovább viszi a szerző más versekben. Így tudhatjuk meg, hogy a nagypapa otthonba kerül, ahol végül jól érzi magát.
Tetszett még az Igazi seb, a Benne van minden, és a Mesélni akartam, ami jól tükrözi, hogy mennyire el tud maradni, hogy odafigyeljünk rájuk, és meghallgassuk gyermekeinket. Ha a mélyükre nézünk, akkor komoly versek ezek egytől-egyig.
Az illusztrációk nem tettek rám különösebb benyomást. Voltak, megnéztem őket, s ennyi.

Köszönöm. Jó érzés volt szembesülni azzal, hogy magam is voltam kisfiú. Kisfiú, aki hasonló gondolatokkal élte életét jó 30 évvel ezelőtt. Jó, persze nem ugyanezekkel a témákkal szembesülve (hol voltak akkor hajléktalanok, mit tudtunk mi a médiáról, a szexualitásról), de ott tudtunk mindent a játszóról, a kérdésekről, a sötétségről, és minden másról. Elgondolkodtam közben, hogy ez a kötet egy nő számára is ugyanezt jelentené. Szerintem nem. Ez fiú-és-férfi világ. Valahogy fiúsnak érzem a gondolatokat, az eszmefuttatásokat. Lányaimon látom, hogy ők más gondolatívet futnak be ugyanabban a témában. Szóval férfiként kell ezt olvasni, hogy tudjunk emlékezni a fiú önmagunkra.

Nagyon-nagyon jó! Egyszerre úgy sírnék és nevetnék tőle, főleg egy nyolc éves kisfiú anyukájaként… Olyan egy értetlen felnőtt lett belőlem!

Mivel az Ami a szívedet nyomja nagy kedvenc, kíváncsi voltam, ez a könyv milyen lesz. Ez is kedvenc lett.

Tiszta gyermeki gondolatok, érzések, megfogalmazások – így valóban csak a gyermekeink tudnak kérdezni és rávilágítani az élet egyszerű összefüggéseire…