Szindbád 86% 129 csillagozás

Csodás, de nagy adagban, egyhuzamban fárasztó. Krúdy és a nők – örök talány, legalábbis nekem.

Május vége óta olvasom rendetlenül, napi szinten. Olyan jól esett kalandozni ebben a hangulatban. Hiányozni fog.
A történetek cselekmènyei szinte lènyegtelenek, Szindbàd jó figura, Krúdy meg nagy hangulatfelelős.
Van benne nőcsábítás szinte minden oldalon, van benne bölcselet is, de korkèpnek sem utolsó.

Szindbád szereti a nőket. Vagy a nők szeretik Szindbádot? Nehéz kérdés. Mindenesetre én gyakran érzem magam Szindbádnak, aki néhány másodpercre lát egy nőt, és máris beleszeret. Néha egy óráig is eltart ez a szerelem.

Szindbád mellesleg egy letűnt kor férfija, ahol még jelentett valamit ez a szó, hogy férfi, és az is, hogy nő. Nem emberekből állt az a világ, hanem férfiakból és nőkből. Hogy is lehetne a kettőt összekeverni? Pedig ma gyakran összekeverik/keverjük. Még Karinthy is tudta a különbséget. Most mintha kezdenének eltűnni. Nem tudom, hogy ez baj-e, de nekem furcsa a férfi óvóNÉNI, a női súlyemelő, a férfi modell, a női kőműves.

Szindbád meglátja minden nőben azt, amiért érdemes őt szeretni – és legtöbbször azt is, amiért érdemes elhagyni. Szindbád ismeri a nőket, ezért képtelen leragadni egyikük oldalán is. Szindbád néha szoknyapecér, néha pedig hősszerelmes, aki bármit megtenni az imádott hölgyért.

Miről szól is ez a könyv? Nem szeretem ezeket a kérdéseket, mert általában nem tudok rá válaszolni. Miről szól a Mester és Margarita? Ki tudja és – kit érdekel? De azt elmondhatom, hogy nekem miről szól. Szól a nőkről, és szól persze a férfiakról, szól a szerelemről, mint csodálatos dologról, és főleg szól a szerelemről, mint elkerülendő, káros szenvedélyről. A szerelmes ember keményebb függő, mint a heroinista, képtelen élni a szerelme nélkül. És akkor a dohányzást tiltják be szinte mindenhol. Távol álljon tőlem, hogy azt mondjam, tiltsuk be a szerelmet, mert szerintem ne tiltsunk semmit, illetve… (ezt a világmegváltó elképzelést majd az új regényemben olvashatja, aki akarja, nem lövöm le előre a poént ;)))

Szindbád alteregója lenne Krúdynak? Szerintem elevenebb irodalmi alak, mint amilyen Krúdy lehetett embernek. Szindbád ott él a könyvben, és az olvasójában is, aki néhány novellát olvasott csak el, annak is van egy saját Szindbádja. Ahogy Esti Kornélja is mindenkinek van.

Olvass Szindbádot, a többi majd jön magától.

Rettentő jól szórakoztam ezen a könyvön, az az igazság. Kicsit vakon kezdtem el az olvasást, nem igazán tudtam, mire számítsak, mindenesetre végül nagyon megszerettem. Voltak benne olyan mondatok, amiken felhúztam a szemöldököm, de azért szerintem jó kis könyv volt. Szindbád szórakoztatott, különösen élveztem a fiával való utazásait. Meglepően sokat nevettem ezen a könyvön, nem hittem volna, hogy ilyen reakciót fog belőlem kiváltani.
Krúdy nagyon szépen ír, nem egy és nem két bekezdést találtam, amit kétszer is elolvastam, olyan gyönyörű volt.

Gyula bácsi, de nagy kurafi volt kend, de azért nagyon szeretjük.

A Szindbád Krúdy egyik kedvenc alakja volt, az irodalmárok is szeretik. Klasszikus. Én meg bajban vagyok vele. El tudom mesélni, miért került be a nemzeti irodalmi pantheonba. Értékelni tudom. Azt elmesélni, miért nem szeretem, már nehezebb dió.

Már a cím is sokat mond. Behozza az 1001 éjszaka hajósának alakját – ez a mostani Szindbád nem mesehős, nagyon is reális közegben mozgó férfi. Még akkor is, ha egyes történetekben olyan dolgok derülnek ki róla, ami meseivé teszi. Pl. a kora. Általában idősebb korában látjuk, felnőtt gyerekei vannak és az útjai emlékezések is a férfikora nagy korszakaira, az egyes szerelmekre. De ez elmegy addig, hogy emberileg nem megélhető kort kapott, 130 feletti, kb. 300 éves.
De, a Szindbád képhez visszatérve, az ő területe a nők. Ahogy Szindbád egyik szigetről és kalandról ment a másikba, ez a Szindbád egyik szerelemből hajózik át a másikba.

Az egész kötetet az emlékezés, egy szomorú melankólia hatja át. Nem lehet azt mondani, hogy történnének benne dolgok. Egy kis beszélgetés, egy kis emlékezés, ami a legtöbben van. Az a fontos, hogy mit éreznek, mit éreztek, milyen az egésznek a hangulata. Messze nem boldog. A régebbi volt a szép, a felhőtlen boldogság (vagy mély fájdalom) és szenvedély, most meg szembesül azzal, mi maradt. Fakultak az érzelmek is, a fájdalmak és csalódások éle is elveszett, inkább a szépre emlékeznek.

Szindbád a nagy étvágyú férfi mintája, öregen is. Az érzékek vezetik, és onnan vannak a történetei. Mindegy, milyen a nő, kell neki a sovány, a kövér, a fiatal és az idősebb is. Ismeri, szereti, meghódítja őket. Mindet szereti. Ezért nem is tud hű lenni, mert meglát valakit, és akkor már őt szereti.
Sokat eszik, és Krúdy élvezettel írja, mit és hogyan fogyasztanak. Ha vannak szagos könyvek, ezek ízesek.
Össze is tudom húzni – ahogy az étel táplálja a testet, a nők a lelket.

Irodalmi szöveg, nagybetűs szépirodalom. Dallamos, képekben gazdag, összetett és sok mindent kifejez. Igényes. Az, ahogy a hangulatiságot megteremti, az egyik nagy találmánya.

De akkor, amivel bajom van.
1: A konkrét történetekben olyan elemek vannak, amelyek az én gondolkozásom zavarják. Pl. az egyikben Szindbád kirándulni viszi spoiler
2: Szindbád ebben a formában nekem nagyon nem szimpatikus. Alig tudok meg eleve róla valamit, kimerül annyiban, hogy szereti a jó ételeket és a nőket. Olyan felelőtlen, hedonista élete van, ami számomra taszító. Egyáltalán, miből él? Mert itt kb. annyit látok, hogy utazgat és nőket hajt vagy emlékezik a hódításaira.
3: hiába tudom, hogy a hangulat a lényeg, nekem akkor is hiányzik a cselekmény. Nincs konfliktus, nincs eseménysor, az izgalmat már említeni sem merem. Az sincs.
4: eleve nem rajongok Krúdy munkásságáért, de ez már személyes is, és a jelen kötethez nincs köze.

Vagyis, értem a súlyozottságát, de akkor sem szeretem.
Plusz, a kötetem illusztrációi sem tetszettek. Talán egy kép volt, amire azt mondom, hogy az szép. Amikor a férfi fejében elevenedik meg egy hajókázó – udvarló jelenet. Az összes többi inkább zavarba ejtő, furcsa – modern. Talán ez is a gond – a festészetben az impresszionizmusig érzem jól magam, a többi már kívül esik a komfortzónámon, és jelenleg nem is akarok tágítani rajta.

Hát azta paszta.
Nem gondoltam hogy Krúdy ilyen jól és jókat tud írni, nagyon örülök, hogy a kezembe kellett vennem a könyvet.

Ennek a könyvnek nem is igazán cselekménye, hanem inkább hangulata van. Nosztalgikus, múlt század eleji pillanatképek sora felvidéki kisvárosok templomtornyáról, kőszobrokról régi hidakon, a terítő mintájáról a budai vendéglőkben, a nők kesztyűjének színéről lovasszánon utazva. Egy öregedő, örök romantikus Don Juan visszaemlékezései, melyeknél sok esetben el sem lehet dönteni, tényleg emlékekről vagy csak képzelt hódításokról mesél-e Szindbádunk. Szomorkásan magyaros hangú történetfüzér. Ráadásul Krúdy annyira csodásan fogalmaz, hogy mikor senki sincs a közelben, egy-két részletet kimondottan szeretek hangosan felolvasni magamnak, mert annyira szépen hangzik :)

És még a pékségben is lelkesen kiáltott fel az eladó néni: „Jaj, ez a Szindbád? De rég olvastam! Épp itt az ideje megint”
:)

Szindbád. Holdfénynél beszökő gavallér. Állhatatos, rajongó szerető. Örök hazudozó, mesélő.
Szindbád. Napfénynél látszó őszülés. Kicsit erőszakos, egyszerű ember. Állhatatlan, csapongó szoknyapecér.
Szindbád. Az álmok hajósa, révésze. Varázsló és mesemondó. A szerelem örök szeretője.

Mindenki olvasson Krúdyt. Azonban mindenki vigyázzon, hogy ne adagolja túl. Túl nagy dózis veszélyes lehet. Ez a kiadás nagyon brutális. 800 oldal túl tömény..szóval ne ezzel kezdjetek. Egyébként is az általános véleményem Krúdyról, hogy zseniális, de túl grafomán volt…fele ennyit írt volna, elég lenne az is. De néha néha mindenkinek be kell csempésznie egy-egy Szindbád novellát az életébe.