Szindbád 88% 80 csillagozás

Május vége óta olvasom rendetlenül, napi szinten. Olyan jól esett kalandozni ebben a hangulatban. Hiányozni fog.
A történetek cselekmènyei szinte lènyegtelenek, Szindbàd jó figura, Krúdy meg nagy hangulatfelelős.
Van benne nőcsábítás szinte minden oldalon, van benne bölcselet is, de korkèpnek sem utolsó.

Szindbád szereti a nőket. Vagy a nők szeretik Szindbádot? Nehéz kérdés. Mindenesetre én gyakran érzem magam Szindbádnak, aki néhány másodpercre lát egy nőt, és máris beleszeret. Néha egy óráig is eltart ez a szerelem.

Szindbád mellesleg egy letűnt kor férfija, ahol még jelentett valamit ez a szó, hogy férfi, és az is, hogy nő. Nem emberekből állt az a világ, hanem férfiakból és nőkből. Hogy is lehetne a kettőt összekeverni? Pedig ma gyakran összekeverik/keverjük. Még Karinthy is tudta a különbséget. Most mintha kezdenének eltűnni. Nem tudom, hogy ez baj-e, de nekem furcsa a férfi óvóNÉNI, a női súlyemelő, a férfi modell, a női kőműves.

Szindbád meglátja minden nőben azt, amiért érdemes őt szeretni – és legtöbbször azt is, amiért érdemes elhagyni. Szindbád ismeri a nőket, ezért képtelen leragadni egyikük oldalán is. Szindbád néha szoknyapecér, néha pedig hősszerelmes, aki bármit megtenni az imádott hölgyért.

Miről szól is ez a könyv? Nem szeretem ezeket a kérdéseket, mert általában nem tudok rá válaszolni. Miről szól a Mester és Margarita? Ki tudja és – kit érdekel? De azt elmondhatom, hogy nekem miről szól. Szól a nőkről, és szól persze a férfiakról, szól a szerelemről, mint csodálatos dologról, és főleg szól a szerelemről, mint elkerülendő, káros szenvedélyről. A szerelmes ember keményebb függő, mint a heroinista, képtelen élni a szerelme nélkül. És akkor a dohányzást tiltják be szinte mindenhol. Távol álljon tőlem, hogy azt mondjam, tiltsuk be a szerelmet, mert szerintem ne tiltsunk semmit, illetve… (ezt a világmegváltó elképzelést majd az új regényemben olvashatja, aki akarja, nem lövöm le előre a poént ;)))

Szindbád alteregója lenne Krúdynak? Szerintem elevenebb irodalmi alak, mint amilyen Krúdy lehetett embernek. Szindbád ott él a könyvben, és az olvasójában is, aki néhány novellát olvasott csak el, annak is van egy saját Szindbádja. Ahogy Esti Kornélja is mindenkinek van.

Olvass Szindbádot, a többi majd jön magától.

„Szűzek és víg özvegyek / Ha kell én házhoz megyek /Tudom, hogy melyiknek mi való” – énekli Ákos Szindbádról a dalban. És teljesen jól eltalált. A Szindbád-novellák végére érve arra jutottam, hogy Szindbád nem (csak) Krúdy Gyula alteregója. Szindbád minden férfi alteregója, de ha épp nem is, akkor minden férfiben található egy kicsi Szindbádból. A vágy, hogy minél több nőt megismerjenek, némelyiknek a kedvében járni, kitalálni a gondolataikat. Talán sokszor az utolsó dologra vágynak a legjobban a férfiak, és hogy megesik, hogy érdekes következtetésekre jutnak. A Szindbád-novellákban vannak jó meglátások a nőkről, kritika is, amely jogos, de azért butaságok is, és olyan dolgok, amiket inkább a férfi értette másként a „jeleket”. Mindenesetre, érdekesek a novellák, de nem szabad egymás után olvasni, mert fárasztóak így, és nagyon egysíkúnak fogja érezni az olvasó. Minden napra egy vagy két novella, többet nem szabad.
Az álomképek egyáltalán nem tetszett. Nem értettem, hogy miért írta meg, mi értelme. Bár lehet, csak hangulatom nem volt hozzá. Viszont a két Szindbád-regény fantasztikus! Nem hibátlanok (például a Francia kastély vége számomra nonszensz), de magával ragadóak, humorosak, röviden szórakoztató. Miért nem ezek lettek híresek és miért a novellákat tiszteljük úgy? Nagy talány.

A férfilét bizonyos korban már nem szerelemmel és élettel teli óbudai nyár, hanem a múltat pillanatokra visszaidéző havas felvidéki éjszaka. Szindbád már az utóbbiban jár, a hajós egy kapuzárási pánikkal küzdő széltoló, akit még akkor sem lehet nem szeretni, ha – érzésem szerint – elbeszéléseiben több a képzelt hódítás, mint a beteljesedett.
A teljes gyűjtemény elfogyasztása közben egyre inkább felismerhető, milyen alapanyagokból (szív, gyomor, stb.) keveri ki Krúdy – az iróniával sem takarékoskodva – a napi menüt. De végül mindegyik falat kicsit más lesz, ahogyan minden szerelem is kivételes valamely részletében.

Gyula bácsi, de nagy kurafi volt kend, de azért nagyon szeretjük.

Úgy tértem vissza hozzá újra meg újra, akár Szindbád Majmunkához. Sose tudtam igazán ottmaradni, pedig.

ezért a könyvért érdemes magyarul tudni

Ez is egy tipikusan olyan könyv, ami csak magyarul lehet igazán értékelni. Szép magyar nyelven íródott. Viszont kicsit tömény, igazából szerintem úgy lehetne élvezni, ha minden nap csak egy-egy történetet olvas el belőle az ember. Mivel én nem így olvastam kicsit nehezen haladtam vele.
Ez volt a kedvenc mondatom, ebben minden benne van:
,Ott követtem el a szamárságot, hogy szóhoz engedtem jutni – gondolta néha magában a kalandjáról –, és ő hazudta, amit nekem kellett volna mondani.'

édes-bús…

Nem igazán tudom hova tenni azokat, akik Krúdy legendás Szindbádjában csak a Casanova-utánzatot és a nőcsábászt látják. (Ezért is rágtam be anno Áko… bocsánat a rajongóktól, csupa nagybetűvel ÁKOSra, aki szájára merte venni a hajóst, a „Szindbád dala” c. számában, amelyből szintén csak annyi jött le, hogy a Krúdy hősének jó sok nője volt.)

Azért nem értem ezt a – szerintem megalapozatlan – párhuzamot, mert Casanovánál a csábítás öncél volt. Emlékiratai tanúsága szerint eleve lecsúszott nőknél, könnyűvérű teremtéseknél, utcalányoknál, szolgálóknál próbálkozott, olyanoknál, akik nem akarták vagy társadalmi helyzetükből eredően nem merték visszautasítani. Szindbád esetében a csábítás, a szerelem nem végcél, hanem eszköz. A múlt újraélésének, rekonstruálásának, egy elmúlt világ életre hívásának az eszköze. Felidézni egy régi szerelmet annyi, mint reprodukálni a múltat.

És ehhez kapcsolódik még egy tényező, amelyben Szindbád – és általában Krúdy munkássága – messze túlmutat a „nőcsábász-attitűdön”. Krúdy a világirodalomban is az első szerzők között volt, akik rájöttek, hogy az idő szubjektív valami. Nagyjából egy időben Einstennel, aki leszámolt a newtoni abszolút idővel, Krúdy írói világában is megjelent az egyedi, személyes idő – amikor évszázadok telnek el egyetlen pillanatként az álmos felvidéki városkákban, vagy egyetlen pillanat terebélyesedik örökkévalósággá.