Régi ​pesti históriák 3 csillagozás

Krúdy Gyula: Régi pesti históriák Krúdy Gyula: Régi pesti históriák

Krúdy Gyula életéhez hozzátartozott a rendszeres alkotói munka. A legkülönbözőbb lapokban adta közre novelláit, cikkeit, tárcáit. Írásainak dzsungelét eddig áttekinteni sem tudtuk, csak nagyobb művei voltak hozzáférhetők, s különösen rejtve maradt sokszáz elbeszélése, ezernyi kisebb-nagyobb hírlapi cikkének, tárcájának, színes írásának tömkelege. Jelen gyűjteményben pedig a műfaji hovatartozás tekintetében nehezen megfogható, az eddigi kötetekbe nem sorolható színes írások, tárcák, karcolatok, írói rajzok, vázlatok, alkalmi cikkek, porték, emlékezések jutnak el az olvasóhoz, így végre életművét eddig kiadatlan kisebb írásait tekintve is szemügyre vehetjük.

>!
Magvető, Budapest, 1967
740 oldal

Enciklopédia 2


Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Krúdy Gyula: Régi pesti históriák

Krúdy Gyula Régi pesti históriák címmel összegyűjtött 1914–1933 közt megjelent színes írásainak válogatáskötete került nemrég a kezembe a Bosnyák téri 100 Ft-os kínálatban. Egyszerűen magamhoz ragadtam – mint ahogy az utóbbi időben néhány más Krúdy kötetet is, – mert legutóbbi emlékem Krúdyról a Vörös postakocsi, amit valamilyen Rezeda Kázmér emleget Az ágasvári csata című Bogáti Péter könyvben. Szóval szinte semmi.
Legnagyobb meglepetésemre – ahogy belelapoztam – a Magvető 1967-ben megjelent kötetében dedikálás szerepelt. Személyesen Krúdy Zsuzsa, a szerző leánya örökítette meg a vásárlást 1978. október 23-án – amely ugyan más szempontból nevezetes dátum –, de így nálam is neves lett egy Krúdy leszármazott kapcsán. A kötetben a Magvető jegyzetben fejti ki a válogatás szempontjait, melyekben a minél kisebb átfedés a fő más, az életmű-sorozatban megjelent kötetekhez képest. Na de így is 730 oldalas ez a kis színes gyűjtemény, amely egy „asszony”-hoz írt tárcával kezdődik, – ki mára „a következő nyáron”, (azaz jelenleg), már mást szeret, s nem a szerzőt, ahogy a szerző sem őt, de akivel a szerző ma is szívesen utazna messze…ha ismét tehetné. Nos ilyen a szerelem 1914-ben. Gyanítom, itt nem csak a személy ellenállása volt az akadály, melyre a szerző céloz…Aztán jönnek a háromszoknyás lányok, kik nem átallanak a világháború közepette az új divatnak megfelelően „háromszoros szoknyá”-t viselni, miközben a frontkatonák rossz minőségű mentéit, azaz egyenruhájukat, bár háromhetente cserélik, mégis mindig rongyosnak látszanak a fotókon (1915). Nyerészkedés már volt akkoriban is. A bécsi utazás a következő tárca tárgya, amelyben a szerző Ocskay óta – aki vérrel és korommal írta fel a város falára, hogy ott járt – csak a szórakozni és a pereskedni odaérkező atyámfiait emlegeti, mert a magyarok az osztrákok által „többnyire megfosztattak javaiktól”. De miután a birtokról elűzüttek tovább éltek…jött a pörösködés, kérvényezés – és a máig ható szerzői konklúzió – „nem is csodálható, hogy a pörösködés szenvedély lett hazánkban” Bár eredményt kevesen hoztak haza Bécsből. Legtöbben még a belvárosba sem jutottak be – állítja Krúdy – nemhogy a császár elibe. Emlékezetes egy nyíregyházi jegyző egyéves hitzingi tartózkodása, ahol maga végül zálogba került fizetésképtelensége okán, s kit felesége szabadított szorult, s megoldatlannak tűnő helyzetéből…a helyzet – véli a szerző – 1915-re sem változott, a magyarok igazát nem Bécsben kell keresni, s, hogy ez mennyire igaz – manapság akár újra találkozhatnak a bécsi fiákeresek díszmagyaros „újmagyarokkal”.
…és így tovább, …és így tovább – folyt a végeérhetetlen mesélés, melyben Krúdy emlékeivel hosszabbítottam gazdagon a sajátjaimat, melyek ez időszakból – amikor „a József-körút még nincs végig felépítve, s a legszebb asszony Magyarországon Blaháné” – valahogy nagyon gyéren mutatkoznak. De most már gazdagabb vagyok. Az én, a mi környezetünkben történtekről regél – bár nekem az Aranykéz utcáról robbanósabb emlékeim vannak –, s gondolkozik el Krúdy, mely utóbbi cselekvés sokaknak ma sem igen ártana. Bár helyenként kihallik az Andrássyak kopóinak csaholása, Pongrácz Lajos muzsikálása, a megsebzett medve bőgése a máramarosi hegyek közül, pezső, kaviár, fiáker, ezresbankó, gyűrűs-szivar, selyemharisnya, s régi szeretők vállának emléke – a mi világunk ez is, csak közben lecseréltük a szivart marihuanára, a fiákert és a Ladát Toyotára, a telefon-hírmondót mobil-internetre, kiskocsmát-kifőzést „Meki”-re, s Magyarországot több hullámban már milliók a külhonra…
Szóval ajánlom a kötetet, érdemes vele belereflektorozni a múltba – s Krúdy ezen freskóján keresztül felismerhetjük a sok hasonlóságot, s némi változásokat is…

3 hozzászólás
emotive>!
Krúdy Gyula: Régi pesti históriák

Szeretem Krúdy stílusát, a novellái tényleg felidézik azt a kort, amit csak elmondásból, dédszülő meséjéből, korabeli írásokból ismerek. A korzózó hölgyek, a közben dúló háború, a nagybajok-kisbajok, az ősz zizegése és az a régies íz.. Szinte hallom, ahogy pattog a tű a lemezjátszón, és egy rég elfeledett nótát játszik. Amolyan pestiesen…


Népszerű idézetek

Kasztór_Polüdeukész>!

És a háborús divat meglehetősen költséges, hisz igazság szerint egyetlen szoknyára sem volna szükségük mostanában a hölgyeknek, nem pedig mindjárt háromra. Ám ezen legfeljebb egymás között vitatkozhatunk, férfiak. A női gondolkozás, világfelfogás nem változik a világháború kedvéért.

A HÁROMSZOKNYÁS LÁNYOK

Kasztór_Polüdeukész>!

a húsvét hangulata úgy közeleg e napokban, mint egy szép fehér madár árnyéka, szállongva halad a folyó tükrében. Napról napra újabb kalendáriumi érzések révedeznek föl az emberi lelkekben, mert a naptár legnagyobb hangulatcsináló. Mintha külön zenéje volna minden évszaknak, a piros betűk megannyi kis ministránsgyerekek képzeletvilágbeli székesegyházban, és a karzatról teli tüdővel fújják a húsvéti éneket. A jó emberek gyermekkori illatokat éreznek a fejük körül borongani, kalács és rezeda illata vegyül falusi folyók nefelejccsel szegélyezett partjának szagával, a kertekben cseresznyefa virágzik, mint egy japáni tollrajz, és az ünnepi délelőttnek olyan rozmaringszaga van, mint templomba menő fiatal nők friss fehérneműjének.

ASSZONYOM

Kasztór_Polüdeukész>!

Faust módjára, a tündöklő ablakhoz állnak a serleggel húsvét reggelén, és elmélyedve gondolkoznak életen, halálon, elmúlt szerelmen, drága bűnökön, amelyek oly titkosan laknak a szív mélyében, mint az ó-velencei szelencében az édes méreg. Mindenki más, senki sem ugyanaz lelkében egy-egy nagy ünnepen. Mintha azzá lenne mindenki, ami tulajdonképpen egész életében szeretne lenni: gyermek. A gyermekség utáni vágy úgy él minden emberben, mint a folyó túlsó partjáról hangzó, elmosódó harangszó. Néha elkapja a szél a hangot, és nem hallani mit sem a gyermekkor városkájából szálló harangszóból. Máskor – így például húsvétkor is – újra cseng a kis harang szava, a láthatatlan harangozó megifjodva végzi dolgát. Ah, tavasz ünnepei! Régi tornyok fénylenek régi városokban, mezők és patakok mutatkoznak, mintha álmunkban láttuk volna valahol, hegyi úton lassan halad fölfelé a postakocsi, és a kocsiban kis, virágos kalapban fiatal hölgy ül rózsaszínben, mint az utazó évszak, míg a postakocsis virágzó ágat tép az útszélen; tiszta kis faluk mellett szalad el a vonat, az emberek arca fénylik, és a kék ég oly közel ereszkedik az üde halmokhoz, hogy a mezei pásztor bizonyára hallja az angyalok énekét; és a nagyvilág, Párizs vagy a földközi tengerek partjai, a bécsi kocsikorzó és a lóverseny, a pesti Stefánia út húsvéti hangulata, a ruháknak és arcoknak frissesége – és a tavasz áradó vizein érkező virágocskák, amelyek, isten tudja, honnan jönnek a Tiszán vagy Dunán lefelé, és egyszerre eltűnnek az emberek szívében: mindenki gondol valamely képecskét magában, midőn a pirosruhás kis énekesek zsoltára fölhangzik a kalendáriumi lapon, ahová Gergely pápa beírta.

ASSZONYOM

Kasztór_Polüdeukész>!

Vajon mindig ennyi csillag volt az égen? Az apám, a nagyapám ugyanazokat a csillagokat látta, amelyeket én látok? Vagy még régebben, a folyóparton álmodozó pogány asszonyok azon csillagokat nézték, amelyeket mostanában figyelnek a pesti anyák és szeretők? Tavaly – csaknem történelmi messziségben – augusztusban telve volt az ég csillaggal Magyarország felett. Hányan választottak maguknak csillagot, akik azóta már nincsenek Mi történt a csatamezőkön elesettek csillagaival? Régi időkben, ha meghalt egy ember, lefutott az égről egy csillag. És most még mindig annyi embernek kell még meghalni addig, hogy az égboltozaton észrevegyük a csillagok megfogyatkozását.

Vajon ugyanezen csillagok ragyognak majd azoknak is, akik utánunk következnek? A fiaink, az unokáink, a leányaink leányai, akik már könyvből, elcsendesedve, a ma indulatait, szenvedélyeit nem ismerve, tanulják e háborút – midőn világosabb, megérthetőbb lesz minden, mint most látjuk, zűrzavarosan érezzük – a messziségből, távcsövön, okos, komoly könyvek betűin át: mit gondolnak majd rólunk unokáink?

ÉJI ÚT

Kasztór_Polüdeukész>!

Itt szerettek azok a pesti dámák, akik szerelem – izgalmas, fájdalmas, álmatlan éjszakát szerző szerelem – nélkül egy hétig sem tudtak élni. Mindig sírni, mindig nevetni, mindig egy nevet mondogatni, és a boldogságtól megörülni a kis szamárnak, amely régebben egy kertész virágos cserepeit fuvarozta…

Itt esküdtek meg életre-halálra, sírig tartó szerelemre – hogy ráncolták homlokukat a bolthajtásos szobák falai, midőn százötven esztendő múltával ugyanazt hallották a női ajkakról.

A "NYILAS HÁZ" LÁTOGATÓI

Kasztór_Polüdeukész>!

Kár, hogy e gyönyörű városban, ahol télen is gyakran ragyog tavasz napja a paloták felett, a csinos emberek és a legszebb nők városában – az asszonyok szemében napkeleti, sűrű éjszaka tündöklik, míg ruházatukból francia ízlés parfőmje árad, a férfiak elszántak, de kissé darabosak, mint akik nemrégen mosták le az aranyásás sarát kezükről – a szívek és elmék finomodása hátrányban maradt a csengő üllők munkájában.

A szívek itt oly szomorúak!

Mintha elszállottak volna az énekes madarak az építődaruk láncainak csikorgásától.

BUDAPEST ÚJKORA

Kasztór_Polüdeukész>!

Az újszerű felfedezéseket mindig csak egy paraszthajszál választja el a bűvészkedéstől. Az időjárás az emberek gyermeki öntudata óta felettünk, kívülünk, akaratunkat felülmúló véletlen volt. Misztikum, mint az álom, mint a tavasz vagy az ősz.

VOZÁRY

Kasztór_Polüdeukész>!

Régente elaludták a tudományos kísérleteket; a tudós az egykori fametsző szerint könyvei vagy lombikjai között üldögél, macska doromból a vállán, és virraszt, amikor a rendes emberek alusznak. Ez volt régen a közfelfogás a tudósokról, talán csak a rejtelmes Hatvani professzor volt kivétel, akinek bűbájosságát félték is. Most a Vozáry-féle tudós egy nagyon felvilágosodott, szerfölött cinikus és az élet komolyságaitól félő közönséggel találja magát körülvéve. A jó hírlapíró fiúk, akik kötelességtudásból és hírszerzési ambícióból felkeresik az öreg Vozáryt, maguk is kedves emberek, az élettel s halállal komáznak, nagyobb dolgok sem imponálnak nekik, mint a fellegek. Tréfásan vagy álkomolysággal jelentik lapjuknak a tavaszcsináló mérnök cselekedeteit – míg a tudósok hallgatnak. (Igaz, hogy egy tudós dicsérete a másik tudósról nehezebben történik, mint a teve megjelenése, amely a tű fokán átbúvik.)

VOZÁRY

Kasztór_Polüdeukész>!

Stefánia út édeskés, watteau-s hangulata lágy pianóval ütögeti szívedben a kis harangok szentimentális hangját; csupa derült, boldog, nyugalmas nő és gyermek látható az őszi napsugárban, a francia könyvek messzire sárgállnak a nevelőnők kezéből, a növendékleányok harmatot szívtak fel a szájukkal, a gyermekek fehér bárányokkal játszadoztak előző éjjel álmukban, és azért csilingel a hangjuk: és ez édesded szép világba majd bizonyosan megérkezik ő (talán éppen a rövid ruhája lesz rajta, vagy az a kis kabát, amelyen olyan zsebek vannak, mint a fiúk ruháján, hogy nagy passzió belefeszíteni az öklöt), csak még kétszer kell elsétálni a szobortól a cukrászdáig. A fűnek a színe csak egy kis sápadtság egy átmulatott éjszaka után, majd a téli álom után bizonyosan üde lesz a mező arca. A lábad elé hullott falevél csak egy kis sóhajtás, amely után nemsokára nevetés is hangzik a lombok közül. A köd ásítása a réteken csupán egy múló perc egy hosszú, boldog utazásban, nem födi be végleg a hideg pára az ő nevét, amelyet gyűrűvel az ablaküvegre írunk. És a várakozási séta az őszi úton éppoly egészséges, mint ama szőlőpiros arcú lovasnak a sportja, aki az angol metszetekről ugratott be a hercegnő útjára. A szívben rejtőző, szivárványszínű kis szökőkút nyomban elkezdi munkáját, amint az ő finom kis alakja és piroskás kalapja feltűnik a rondó felől. A torkon oly színes hangok szállnak fel, mint a szappanbuborékok. A kéz ujjainak a tapintása túlfinomul, mint a vakoké, egész életet mond el a kézfogás és vállának gyengéd érintése mellünkhöz, felejthetetlenné teszi a napot. Így volt? Talán még szebb is volt ennél, amikor a trónörökös vadászszobra mellett visszafojtott lélegzettel vártalak, ó, titkos szerelem.

ÖREG A-BETŰ

Kasztór_Polüdeukész>!

Ó, távolról most is olyan a város, mint felejthetetlen első szerelmünk szívbeli képmása. Különösen akkor, ha az utas háromszáz kilométernyi távolból érkezik alája, mondjuk a legromantikusabb országúton, a gödöllőin, amely feléje vezet. Mennyi falusi kuvaszt, megzavarodott csirkét, elárvult ludat kellett kikerülni Kállay Tamás Mercedesének, amíg az alkony felejthetetlen színű felhői alatt, mesemondó erdők, regékből élő hegyek környékén, kilencven kilométeres gyorsasággal nekiereszthette gépét Magyarország legjobb országútján! És azok a céltalan hidak – száznyolcvanat számoltunk meg Szabolcstól Pestig –, amelyek alatt egy kanálnyi víz sincs, amelyek úgy dombosodnak az autóutazó előtt, mint közelgő sírdombok; azok a hegyes országúti kövek, amelyek mind azzal az alattomos szándékkal várják Borsodban, Zemplénben az utazót, hogy kilyukasszák szekere kerekét, és arra kényszerítsék, hogy kedve ellenére is a tájon maradjon; a gyöngyösi országút, amelybe árkokat ásnak a borszállító szekerek, amely árkokat eszébe sem jut betömni se a városnak, se a közigazgatásnak; mind azért vannak, hogy az utazó szinte a búcsújáró áhítatos vágyával érkezzen el végre a magyarok Mekkájába, Budapest alá.

PEST AZ ELSŐ ESTE

Kapcsolódó szócikkek: Kállay Tamás · Mercedes

Hasonló könyvek címkék alapján

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Kosztolányi Dezső: Tinta
Fekete István: Őszi vásár
Gárdonyi Géza: Az én falum
Gárdonyi Géza: A báró lelke / Tizenkét novella
Mikszáth Kálmán: A jó palócok
Móricz Zsigmond: Barbárok
Babits Mihály: A torony árnyéka
Gárdonyi Géza: Szívlobbanás
Ábrányi Emil: Lábán úr könnyei és egyéb történetek