Kaland ​a régi királlyal 5 csillagozás

Hangképeskönyv Krúdy Gyula novelláiból – Válogatta és előadja Kovács Ákos
Krúdy Gyula: Kaland a régi királlyal

„A hajós életéből következnek itt történetek,
amelyeket fiatal nők és férfiak
itt-ott tán hitetlenkedve olvasnak.
Ó, majd megismernek ők is mindeneket;
csodákat, amelyeknek létezéséről
fogalmuk sincsen a fiatalkorban…”

Eredeti megjelenés éve: 2008

Tartalomjegyzék

>!
Falcon Media, 2008
Felolvasta: Kovács Ákos

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

pannik>!
Krúdy Gyula: Kaland a régi királlyal

Krúdy Gyula: Kaland a régi királlyal Hangképeskönyv Krúdy Gyula novelláiból – Válogatta és előadja Kovács Ákos

Kovács Ákos (Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző, költő) olvas fel Krúdy novelláiból és micsoda hangulatot idéz ez a felolvasás!
Aj, de szerettem/szeretem, nagyon sokszor meghallgattam már akkor is amikor megjelent és most ismét elővettem. Nagyon jól sikerült felolvasás ez, szinte ott van az ember a csónakban, az ablak alatt, a vendéglőben, nagyon ízes és élettel teli. Szívből ajánlom a Krúdy munkásságát kedvelőknek, nem lehet benne csalódni.

A művész úr a kedvenceit olvasta fel nekünk és az én kedvenceim is lettek ezek a nagyon jól megírt novellák.
Köszönet az írónak és a felolvasónak is, na meg persze Szigethy Gábornak (Kossuth-díjas magyar színháztörténész, rendező, egyetemi tanár) aki segítséget nyújtott az elkészítésben, azaz rendezte azt.

tgorsy>!
Krúdy Gyula: Kaland a régi királlyal

Krúdy Gyula: Kaland a régi királlyal Hangképeskönyv Krúdy Gyula novelláiból – Válogatta és előadja Kovács Ákos

Krúdy az élvezetek glasszékesztyűs hercege.


Hasonló könyvek címkék alapján

Örkény István: Egypercesek
Kosztolányi Dezső: Kínai kancsó
Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Rejtő Jenő (P. Howard): Az utolsó szó jogán
Fekete István: Régi karácsony
Fekete István: Karácsonyi látogatók
Gárdonyi Géza: Az én falum
Fekete István: Tíz szál gyertya
Gárdonyi Géza: Mi erősebb a halálnál?