Az ​573-as járat (Fredrika Bergman 4.) 81% 133 csillagozás

Nagyon szeretem a sorozatot és alig vártam, hogy folytathassam. Ez a rész nem tetszett annyira, mint az előzőek, mert Fredrika és Alex kevesebbet szerepelt, Peder hiányzott a csapatból, az új szereplő, Eden pedig ellenszenves volt. A témája pedig kifejezetten nyomasztó: a terrorizmus és az ellene folyó küzdelem. Az igaz, hogy a könyv bővelkedett az izgalomban, és egy kicsit beleláthattam a titkosszolgálatok munkájába. Furcsa volt, ahogy a svédek és az amerikaiak spoiler egymással kommunikáltak, mérlegelték, hogy milyen információmorzsákat osszanak meg. Mintha nem is akartak volna együttműködni. Szóval az egész egy nagy, véges határidejű játszadozásnak, versengésnek tűnt, amikor is 400 ember élete volt a tét. Az utolsó pár oldal igazán csavarosra sikerült. Sajnálom, hogy maradtak bennem kérdések, amikre nem hiszem, hogy valaha is választ fogok kapni.

Minden sorozatban lennie kell egy gyenge láncszemnek, ez már csak a sorozatok metodikájából adódik. Számomra ez volt az.
Szó szerint végigszenvedtem. Azt hittem, hogy na majd most, most beindul. Nem indult, talán most, ja most sem. Ha nem egy sorozat része lett volna és nem tartottam volna attól, hogy netalán a következő sorozatrésznél valami hiányzik majd, akkor behajítottam volna a sarokba. De így egy hősként elolvastam. Nem írok mást erről, mert az csak spoilerezés és lehúzás lenne…

Azért jó ez a sorozat, mert folyamatosan megújul, az írónő kifogyhatatlan az ötletekből. Most Frederikát egy egészen más ügy kapcsán és egy más munkahelyen találjuk, picit röppentünk az időben. A régiek közül alig maradt valaki, de nem éreztem emiatt hiányt, hiszen remek szereplőkkel bővült a gárda, csak kicsit fura volt, mintha több szerep jutott volna Eden-nek. Ebben a részben terror támadásról olvashatunk, az ügy több országot érint, ezért nagyon szövevényes. Ilyen témában még nem olvastam, filmben láttam már hasonlót, mégis nagyon jó volt erről olvasni. Izgalmas volt, tetszett.

Nekem ez nagyon tetszett. Tele volt feszültséggel és titkokkal…és talán egy egész kicsit aktuális is. Igaz, hogy fikció, de nagyon élethűre sikeredett.
Örültem az új szerepköröknek, az új szereplőknek, és érdekelt a téma is. Nem éreztem üresjáratnak sehol, végig izgultam az egészet. Kicsit hamarabb kapcsoltam, mint ők, de hát ez is jól van így. Kattoghat az olvasó, hogy jól olvasott e sorok között.

Fantasztikusan megírt történet, számomra a sorozat eddigi legerősebb kötete, minden egyes sorát imádtam!
Egy kicsit ugrottunk az időben, hiszen Fredrikának már két kisgyermeke is van. A téma nagyon aktuális, manapság egyre több terrortámadásról hallunk, és habár a történet csak kitaláció, én teljesen elhittem. A tempó nagyon feszes volt, a hatóságoknak kevesebb mint 24 órájuk van, hogy megmentsék több száz ember életét… spoiler
Tetszett, hogy újabb szereplők jelentek meg a történetben, illetve a magánéleti szálak megint feldobták a sztorit.
Habár a legfontosabb kérdésekre választ kaptunk spoiler, azért bőven maradtak még titkok és lezáratlan dolgok, amelyekre remélem, hogy a következő részben választ kapok. Főleg Erik sorsa érdekel spoiler, de arra is kíváncsi lennék, hogy a sorozat utolsó részében találkozunk-e még Szofival és Zakariával…

Amennyire nem szívesen olvasok terrorizmus témájú könyveket, annak ellenére nagyon érdekes volt ez a mostani. Nagyon fordulatos volt, tele csűr-csavarral. Versenyfutás az idővel, taktikázás a különböző szövetségi és titkosszolgálatokkal, alkudozás az információért. Na ez a része eszméletlen röhejes volt. Mármint egyértelmű, hogy a való életben is így játszanak egymással (és mások életével) ezek a különböző nemzetbiztonsági szervek, ahol az „együttműködés” főleg információ-visszatartásról szól, és nemcsak más nemzetek elől titkolóznak, hanem a saját nemzeti hivatalos szerveik elől is… Arrogáns amerikaiak…
Nagyon jó könyv volt, a téma ellenére kellemesen csalódtam benne.

Minden sorozatban van egy gyenge láncszem és számomra ez a rész volt az. Nem azt mondom,hogy nem tetszett,de nem fogott annyira meg,mint az előző részek.
Az 573-as gép mosdójában fenyegető levelet találnak: felrobbantják mind a 400 utassal együtt,ha a svéd kormány nem vizsgál felül egy kiutasítási határozatot,valamint az amerikai kormány nem zár be egy titkos börtönt.
Alex-nek ráadásul különösen fontos,hogy a gép épségben maradjon: a fia a másodpilóta.
Fredrika és Alex újra összeáll és őrült tempóba nyomozni kezd.
Új szereplőt is kapunk Eden Lundell személyében,akit rengeteg titok vesz körül.
Bár önállóan is olvasható a rész,mégis azt javaslom,hogy a sorozatot érdemes sorrendben olvasni,mert rengeteg az utalás az előző részekre.

Egyértelműen ez a sorozat legjobb része. Végig cikáztak a fejemben a gondolatok, ahogyan a főszereplők fejében is. Ezt most nagyon meg kellene oldani, de az idő véges, ezért még nagyobb a nyomás. Jól felépített, feszes tempójú könyv, Kristina végre megérkezett a legjobbak közé. Hosszúnak éreztem, pedig egy nap volt az egész. Szinte percről percre történtek az események, valószínűleg ez volt a lassúság oka. Ezalatt pedig végig izgultam, töprengtem. Nagy hatással volt rám a történet, a vége meg egyenesen egy pohár jeges víz az arcomba. Kár, hogy már csak egy kötet van hátra a sorozatból, pedig most vagyok nagyon odáig érte.

Úgy látom az a Fredrika Bergman sorozat leggyengébbre értékelt része. Amivel egyet is értek. Ez előző két rész tele volt izgalommal és valódi nyomozással. Itt is volt nyomozás, de kicsit lagymatag. Több volt a politika, mint a nyomozás. Elég feszített volt a tempó és a szereplők nem tudtak kibontakozni. Erre még tett egy lapáttal Alex elveszettsége és Fredrika céltalansága, mint kiderül együtt jó párost alkotnak, de más-más munkahelyen, olyan mereven távolságtartó a kapcsolatuk. Eden viszont érdekesnek tűnik a kimért hideg modorával.

Még a csillagozás sem egyszerű, mert annyira összetett élmény volt ez az olvasás. Kezdésnek jól megkínzott a felismerés, hogy nem szokványos krimit választottam, és ha korábban ránézek a fülszövegre akkor valószínűleg soha nem is olvastam volna el a könyvet. (De ezt természetesen semmiképpen sem szeretném a könyv hibái közé sorolni.)
Ez a csalódás kitartott nagyjából a regény harmadáig, utána viszont kezdett nagyon izgalmassá válni a történet, könnyebb volt követni az ugrásokat ide-oda a helyszínek között, de leginkább azért lett jobb, mert onnantól inkább krimi volt, mint akció. Az utószóban említi is a szerző, hogy a téma szakértőjeként írta ezt a krimit a terrorizmusról, és ez minden sorában érződik.
Hibája csak annyi, hogy egyrészt túl nyilvánvaló volt a megoldás és az is kissé gyorsan lett lezárva, másrészt meg az elvarratlan szálakból nagyon sok lett a végére. Ezt biztosan nem én értékelem először hibaként, mert erre szintén kitér az utószó, de attól még nem javult meg a könyv vége.