Mi tehát a megoldás? Az, hogy teljes egészében hagyjunk fel önmagunk megítélésével és kiértékelésével. Az, hogy ne próbáljuk többé jónak vagy rossznak bélyegezni magunkat, hanem egyszerűen, tiszta szívvel fogadjuk el önmagunkat. Bánjunk magunkkal ugyanazzal a kedvességgel, törődéssel és együttérzéssel, ahogy azt egy jó baráttal tennénk (részlet a könyvből) A magas önbecsülés hajszolása mára szinte vallássá vált mégpedig a zsarnoki fajtából. Versengésközpontú kultúránk azt sugallja, hogy csak akkor érezhetjük jól magunkat, ha átlag feletti teljesítményt nyújtunk. Ráadásul mindig akad valaki, aki nálunk is vonzóbb, sikeresebb vagy éppen intelligensebb. Viszont egyre több kutatás eredménye támasztja alá, hogy a hibáik és tökéletlenségeik iránt együttérzést mutató emberek jobban érzik magukat azoknál, akik állandóan ítéletet mondanak önmagukról. Ha önmagunk számára ugyanazt a gondoskodó támogatást tudjuk nyújtani, mint amit például a legjobb barátunknak, akkor a biztonság és önmagunk… (tovább)
Együttérzés önmagunkkal 12 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2011
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Emberközpontú pszichológia Ursus Libris
Kedvencelte 2
Most olvassa 5
Várólistára tette 60
Kívánságlistára tette 42
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!
Kezdek öreg lenni ehhez. Mármint az élethez, de ettől független a molyoláshoz is. Úgy tekintek már az elolvasott könyvek egyre halmozódó listájára, melyek értékelésért kiáltanak, mint a hízó el nem olvasott könyvek, vagy a steamen felvásárolt, de még nem játszott játékok listájára. Na de elég a nyafogásból, azért jöttünk, hogy dolgozzunk, úgyhogy irány a klaviatúra, azt akarom látni, hogy értékelitek egymást. Ehhhhh (elnézést a belsős poénért.)
Szóval, ha annyi dollárom volna, ahányszor valaki azért jön hozzám terápiára, mert alacsony az önbecsülése, akkor nem lennék sokkal gazdagabb, mert szerencsére ennél magasabb az óradíjam, de szinte kliensenként egy dollárral többet keresnék. Ezzel még semmi baj nem is lenne, hogyha megboldogult fiatalkoromban nem olvastam volna el azt a cikket (https://psycnet.apa.org/record/2004-13724-002), ami igazából semmi újat nem mondott, de ráébresztett arra, hogy nem ez a helyes út.
De akkor mi? Ha nem az önbizalom és az önbecsülés, akkor mi? Erre a kérdésre adja meg a választ Kristine Neff. Ahelyett, hogy elmeséljem mi csupa jó dologról mesél, inkább a könyvet dicsérem. Olvasmányos. Tudományos. Személyes. Objektív. Nem sokan tudják ilyen jól egyensúlyozni ezeket a dolgokat.
A téma? Releváns. Emelje fel a kezét aki kedvesen, megértően és szépen beszél magával. Aki úgy kezeli önmagát, amikor téved/elront valamit, mint ahogy a legjobb barátjával/gyerekével szeretne beszélni. Gondoltam, azért csinálj egy pár karkörzést.
Úgy gondolom, mostanra már mindannyian rájöttünk, hogy a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, az utálat, vagy az ártani akarás. A szeretet ellentéte a közöny. A közöny ellenszere pedig az együttérzés. Talán azt is mondhatjuk, az együttérzés a szeretet forrása. Kell ennél több?
Pucolás olvasni.


Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!
Néhol nagyon nehéz volt, de pontosan erre volt szükségem. Amint befejeztem, meg is rendeltem egy új példányt az egyik barátomnak, akinek szerintem szüksége van rá.
A mindfulness eszközeivel dolgozik, pontosabban sok gyakorlat ismerős volt az MBSR tréningemről. Ez méginkább megerősített abban, hogy jó az irány, és rendszeres gyakorlással tényleg érezhető eredményeket érhetek el.
Érdekes kísérleteket ismerhetünk meg belőle, illetve valós élettörténetek példáján keresztül mutatja be, hogy miért teszünk rosszat magunkkal, ha a kis hang a fejünkben folyton bíráló és önostorozó.
Legszívesebben mindenkivel megosztanám ezt az olvasmányélményt, akivel eddigi életem során találkoztam és depresszióval, szorongással, pánikbetegséggel vagy ezekhez hasonló gondokkal küzd.


Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!
Ez most egy fontos olvasmány volt számomra, körülbelül a felénél már kedvenccé avattam, annyi jó gondolat és gyakorlat van benne. Mindez olvasmányos stílusban, helyenként a humort sem nélkülözve. Egyensúlyban van benne a tudományos kutatások ismertetése, a gyakorlati alkalmazások, a példák és a saját történet megosztása. Nagyon alaposan körbejárja a témát, a saját kutatások mellett a másoktól idézett megállapítások is illeszkednek a fő gondolatmenetbe, és szerintem a kifejtés mélysége is pont megfelelő. Biztos, hogy sokszor elő fogom még venni, miközben igyekszem beépíteni a mindennapjaimba az olvasottakat.


Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!
Egy idő után túl szárazzá, monotonná vált, pedig jó témát boncolgat. A legtöbb pszichológiai kísérleti hivatkozás pedig nem volt eddig ismeretlen számomra. A szerzőnő kitárulkozik a könyvben, a személyes élettapasztalatairól is nyíltan ír, párkapcsolati kudarcairól, vagy hogy hogyan élte meg, hogyan tudta feldolgozni, hogy kisfia autistaként született.
Népszerű idézetek




A kritikus szülők hajlamosak mind a jó, mind a rossz zsaru szerepét játszani gyermekeikkel annak reményében, hogy képesek lesznek olyanná formálni őket, amilyennek szeretnék. A rossz zsaruk megbüntetik a nemkívánatos viselkedést, a jó zsaruk pedig megjutalmazzák a kívánatos viselkedést. Ez félelemhez és bizalmatlansághoz vezet a gyermekeknél, akik hamarosan azt kezdik hinni, hogy kizárólag akkor méltók a szeretetre, ha tökéletesek. S mivel a tökéletesség megvalósíthatatlan, lassan kialakul bennük az a feltételezés, hogy az elutasítás elkerülhetetlen.
37. oldal
Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!




Amikor folyamatosan táplálni próbáljuk a pozitív önértékelés iránti szükségletünket, az egy kicsit olyan, mintha cukorkával tömnénk magunkat. Hirtelen felszalad a vércukorszintünk, majd pedig ismét leesik.
15. oldal
Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!




Az angol nyelv egyik leghosszabb szava a floccinaucinihilipilification azt a szokásunkat definiálja, amikor az ember értéktelennek ítéli magát.
35. oldal
Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!




Egyszerűen nem tudtam kiszállni a rossz döntések köréből, mert bele voltam gabalyodva a fájdalom kusza hálójába. Arra bátorított, hogy forduljak együttérzéssel a hibáim felé, és ne ítéljem el tovább önmagamat. A tőlem telhető legtöbbet megtettem, amire akkor képes voltam.
218. oldal
Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!




Attól is félünk, hogy elengedjük a jól ismert rosszat. Ha az a szokásunk, hogy a saját szárnyainkat nyesegetjük, pozitív értékeink elismerőse távol áll tőlünk. Önérzetünk annyira áthatja az alkalmatlanság érzése, hogy ijesztővé válik értékesnek látni önmagunkat. Különös módon ezt egyfajta halálélménynek élhetjük meg, ezért a negatív énérzésünk keményen fog küzdeni a túlélésért.
295. oldal
Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!




Miért hatékonyabb motiváló tényező tehát az önmagunk iránti együttérzés, mint az önbírálat? Mert a hajtóereje a szeretet, nem pedig a félelem.
183. oldal
Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!




Valódi veszélynek vagyunk kitéve, vagy csak gondolatokat táplálunk a veszélyről, mint ahogy a fénypontok a képernyőn táncolnak? Milyen aktuális helyzethez kell viszonyulnunk? Így teszünk szert bölcs döntések meghozatalához szükséges szabadságra.
105. oldal
Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!




Olykor segítőkészen és hasznosan cselekszünk, máskor káros és maladaptív módon. De nem ezek a tulajdonságok és viselkedések definiálnak bennünket. Nem a főnév vagyunk, hanem az ige, nem a meghatározott „dolog”, hanem a folyamat. A tetteink – amilyen állhatatlanok vagyunk – az időnek, a körülményeknek, a hangulatunknak, a helyzetnek megfelelően változnak. Bár erről gyakran megfeledkezünk, és tovább űzzük magunkat a magas önbecsülés – a megfoghatatlan Szent Grál – irgalmatlan hajszolásába, hogy megtaláljuk a végleges „jó” feliratú sktulyát, amelybe belegyömöszölhetjük magunkat.
169. oldal
Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!




Mi lenne, ha nem ítélkezéssel és kiértékeléssel próbálnánk meghatározni önmagunk értékét, hanem az önmagunk iránti pozitív érzéseinket egy teljesen más forrásból merítenénk? Mi lenne, ha azok inkább a szívünkből, nem pedig a fejünkből jönnének?
170. oldal
Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!




Az önmagunk iránti együttérzés nem akarja megtalálni a módját, hogy az énképünk mindig elfogadható legyen számunkra, hanem tiszteletben tartja a tényt, hogy minden embernek egyaránt vannak erősségei és gyengeségei. Nem elveszünk a gondolataink között, melyek szerint vagy jók vagy rosszak vagyunk, hanem éberré válunk a jelen pillanat megtapasztalására, felismerve, hogy az mindig változik és állandóság nélküli. Sikereink és kudarcaink jönnek és mennek – nem definiálnak minket, és nem is határozzák meg értékünket. Csupán hozzátartoznak az élet folyamatához. Elmén talán megpróbál meggyőzni ennek az ellenkezőjéről, de a szívünk tudjam hogy valódi értékünk abban a belső tapasztalásban rejlik, hogy érző és érzékelő tudatos lények vagyunk.
Ami azt jelenti, hogy az önbecsüléstől eltérően az önmagunk iránti együttérzésből fakadó jó érzések nem függnek attól, hogy különlegesek vagy rendkívüliek vagyunk-e, vagy elérünk-e eszményi célokat. Abból erednek, hogy törődünk magunkkal – legyünk akármilyen törékenyek és tökéletlenek, mégis nagyszerűek. Nem másokhoz méricskéljük magunkat egy végtelen összehasonlítgató játszmában, hanem azt öleljük magunkhoz, amiben másokkal osztozunk, és ezáltal sokkal inkább egymáshoz kapcsolódónak és egésznek érezzük magunkat a folyamat során. Így az önmagunk iránti együttérzésből fakadó jó érzés nem hagy el bennünket, amikor elrontunk valamit, vagy a dolgok balul sülnek el. Sőt az önmagunk iránti együttérzés pontosan ott jelenik meg számunkra ahol az önbecsülésünk cserbenhagy: bármikor, ha hibázunk, vagy alkalmatlannak érezzük magunkat. Amikor az önbecsülés ingatag képzete elhagy minket, ott várakozikránk türelmesen az önmagunk iránti együttérzés mindent átfogó ölelése.
170.171. oldal
Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal 92% Hagyj fel az önostorozással és légy magabiztosabb!
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Anne Dickson: A teljes jogú nő 89% ·
Összehasonlítás - Balogh Klára – Bárdos Katalin – Békési Tímea – Hardy Júlia – Koltai Mária – Korbuly Ágnes – Tóth Borbála: Transzgenerációs történetek 86% ·
Összehasonlítás - John Teasdale – Mark Williams – Zindel Segal: Tudatos jelenlét a gyakorlatban 94% ·
Összehasonlítás - Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny 92% ·
Összehasonlítás - Elisabeth Lukas: Mondj búcsút a kiégésnek! 86% ·
Összehasonlítás - Meik Wiking: Lykke 88% ·
Összehasonlítás - Meik Wiking: Hygge 87% ·
Összehasonlítás - Michael Acton Smith: Belső csend 85% ·
Összehasonlítás - Corinne Sweet: Nyugalomnapló 80% ·
Összehasonlítás - Őszentsége, a XIV. Dalai Láma – Desmond Tutu – Douglas Carlton Abrams: Az öröm könyve 94% ·
Összehasonlítás