Fülemüle 96% 137 csillagozás

Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy Kristin Hannah írónőnek ismét könyve jelenik meg magyarul, ugyanis a stílusa már a Szentjánosbogár lányok olvasásakor teljesen levett a lábamról.

Az a történet a 70-es évek Amerikájában játszódott, a Fülemüle eseményei pedig a 1940-es évek elején kezdődtek, a II. világháború árnyékában Franciaországban.

Mivel tudtam, hogy ez egy történelmi regény lesz, még nagyobb érdeklődéssel vetettem bele magam a könyvbe, kíváncsi voltam, mit fog alkotni az írónő ebben a műfajban.
Azt már elárulhatom, hogy most sem csalódtam. :)

Bővebben:http://konyvutca.blogspot.hu/2017/04/kristin-hannah-ful…

Ha nagyon össze akarnám sűríteni, azt kell mondanom, ez a könyv minden volt, amit tudnunk kell a háború következményeiről. Arról, hogyan szakadtak szét a családok, vagy éppen hogyan menekültek kilátástalanul. Az otthon maradottaknak pedig nem volt más választásuk, mint, hogy reménnyel a szívükben várjanak és túléljenek, bármi áron. Vagy esetleg maguk is elindították a saját kis háborújukat. Az életüket kockáztatva küszködtek a saját igazukért, a hazájukért egy jobb élet reményében.
Látjuk, hogyan váltak felnőtté a gyermekek egy szempillantás alatt a háború gyötrelmeitől. Na és mi van a hazatértekkel? Vajon lehet-e minden ugyanolyan, mint előtte? Kötve hiszem. Az embereket megváltoztatta a háború. Megtörte őket. Hiába lett vége és bárhogy is élte túl, mindegy, hogy otthon volt és megalkudott, vagy menekült, esetleg körmeszakadtáig küzdött, akármit is tettek mindent magukkal kellett cipelniük az emlékeikben, életük végéig. Egyszerűen imádtam, Ajánlom mindenkinek.
Továbbiak:
https://zsuolvas.blogspot.com/2019/01/kristin-hannah-fu…

Összességében úgy gondolom, hogy ezt a regényt érdemes lenne beemelni a kötelező olvasmányok listájába – akkor talán még több fiatal érezné a szívéhez közelinek az irodalmat és a történelmet, mert ez a regény mindkét szempontból értékes olvasmány. Kristin Hannah regénye egy olyan mestermű, amit bátran ajánlanék az ismerőseimnek, mert ez a könyv egy olyan élményt nyújt, amitől csakis több lehet az olvasója a történet végére. Kristin Hannah megtanít minket bátornak lenne, önzetlenül szeretni, áldozatokat hozni és bölcsen cselekedni… Remélem, sokan meg fognak még ismerkedni ezzel a regénnyel.

Bővebben…
https://mymoonlightlibrary.blogspot.hu/2017/06/kristin-…

Emlékszem, amikor bementem a könyvesboltba és nézegettem a listámat, hogy milyen felírt könyvet keressek. Sétáltam a polcok között, de valahogy egyik könyv sem volt az igazi. Ennek a könyvnek a borítója háromszor csalta magára a figyelmem, míg végül harmadszorra úgy döntöttem, leveszem és megnézem. Elolvastam röviden, hogy miről szól. Háborús, szóval egyértelműen megtetszett. Csalódott voltam, amiért nem találtam meg amiket kerestem, de legalább ez itt volt.
És ma rájöttem, hogy ez a könyv mindig megtud lepni. Arra, hogy nehéz beismerni, de: Ez az igazi! Eljutottam egy olyan részhez, aminél csak ültem, sírtam és nem értettem miért kellett így lennie.Háromszor olvastam el AZT a részt. Azt hiszem, más is ezen a véleményen lenne. Nagyon kevés könyvön sírtam. Először meglepett…utána lesokkolt. Az, hogy sírok és az is, ami miatt sírtam. Egy olyan váratlan fordulat előtt találtam magam, amit én nem tettem volna bele a történetbe. És pont ezért profi Kristin Hannah…mert bele merte tenni ebbe a zseniális, lenyűgöző könyvbe, amely az élet keserűségét és egyben varázslatosságát, mindennaposságát olyan csodásan írja le, hogy mindenki szája tátva marad olvasás közben. Eszméletlen és elképesztő módon mutatja be a német megszállás alatt lévő Franciaországot.
És megkedveltem egy olyan szereplőt, aki nem tehetett arról, hogy az volt ami és próbálta megmutatni Vianne-nak, hogy igenis ő más. Küzdött a nőért és megvédéséért. Minden alkalommal meglepett, hogy mekkora áldozatokat hoz egy ismeretlen nőért, úgy, hogy Vianne nem is kérte rá. És ezért fogja mindenki (akarata ellenére) megkedvelni ezt a fickót…legyen akár egy fiatal, náci százados.
Őszinte leszek, még nem végeztem a könyvvel. Pár oldal és vége ennek a vakmerő történetnek. És örülök, hogy részese vagyok annak a sok kalandnak, ami a második világháború alatt megtört Franciaországban játszódik.
Azt hiszem, annak a bizonyos oldalnak eseménye még sokáig marni fogja a szemem.
Két szóval lehetne tökéletesen jellemezni (vagy persze egy ilyen hosszúságú értékeléssel) ezt a könyvet: elfelejthetetlen és letehetetlen.

Ha világháborúról, háborúról szóló könyvet olvasok a legnagyobb kérdés bennem mindig az szokott lenni, hogy hogyan tudtak innen felállni az emberek. Legyenek akár a „győztes” vagy a „vesztes” oldalon, mert ilyen szerintem nincs ezekben az időkben, háborúban rengeteg mindent elvesztünk. Győzni pedig? Talán csak az élni akarás ösztöne tud ilyenkor …

Megdöbbentő, tanulságos, igazán szeretnivaló könyv, rengeteg mondanivalóval!
Teljesen felkavart, majd a padlóhoz vágott…nálam mindenképp dobogós helyen áll.
https://lafleurkonyvtara.blogspot.de/2017/10/kristin-ha…

Az elején nehezen jutottam túl, de aztán teljesen elsöpört ez a regény. Bátor nőkről mindig jó olvasni, a kedvenc II. világháborúban játszódó könyveim mellé kerül, szépen elfér a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság mellett.

Bővebben: http://smokingbarrels.blog.hu/2017/03/22/konyvkritika_k…

Meghatott. Több helyen is sírtam, nem csak a végén. Végigkísértem a szörnyűséget, amit a nácik okoztak a semmiről nem tehető Franciaországban. A lerohanást, a bombázást, a beköltözést, az állandó jelenlétet. Hogy kihasználják a nőket, hogy megjelölik, majd elszállítják a zsidókat, a kollaboránsokat és minden olyat, aki nem tetszik nekik. Kizsákmányolják a földet, megtörték az embereket, de a franciaságukat nem tudták elvenni tőlük. Teljesen olyan érzésem volt, mintha filmet olvastam volna. Vizuálisan elém képzeltem a helyszíneket, amit a részletes leírások elősegítettek. Az események is filmszerűen pörögtek, öröm volt belemélyedni. A két testvér stílusa teljesen más volt. Külön tudattal és erős karakterrel rendelkeztek akkor is, mikor össze lettek eresztve. Rendesen ütközteti őket az írónő.

https://egy-lany-blogja.blogspot.com/2017/11/a-rosignol…

Se veled, se nélküled kapcsolatom alakult ki ezzel a könyvvel. Olvastatta magát, fenntartotta az érdeklődésemet, ugyanakkor folyamatosan azt éreztem, hogy valami nem stimmel, valamiért képtelen vagyok ténylegesen szeretni ezt regényt.
Pedig a történet eseménydús, izgalmakban gazdag volt, a karakterek hatalmas karakterfejlődésen mentek keresztül, ráadásul akadtak olyan pillanatok, amikor gombóc nőtt a torkomban. És mégsem.
Aztán rájöttem, hogy nem a könyv ezen aspektusaival van gondom, hanem az írással. Annál a könyvnél, amelyről rengetegen azt mondják, hogy gyönyörűen van megírva, ez elég megdöbbentő felfedezés volt számomra. De egyszerűen annyi sebből vérzett a dolog. Például, néha annyira lírai akar lenni az írónő, hogy elnevettem magam egy drámai jeleneten. Ez volt a pont, amikor tudtam, hogy a Fülemüle már biztos nem lesz hasonlóan jelentős élmény, mint a Könyvtolvaj vagy A láthatatlan fény.
Az események ütemezése szerintem nagyon sokszor elvette az adott történés élét – elég sokszor történt ugyanis, hogy az egyik pillanatban még X dolog történik (amire amúgy oldalakat készültek korábban), majd egy bekezdés, és valami teljesen mással foglalkozunk. Elveszett így jó pár jelenetnek a súlya.
Ezzel együtt, bár azt írtam, hogy többször megérintett egy-egy történés, sokkal többször fordult elő az, hogy egyáltalán nem éreztem semmit. Igazából a regény második felére azt gondoltam már, hogy az írónő összeírt egy listát minden szörnyűségről, ami a II. világháborúban történt, és mindet belezsúfolta a könyvébe. Ennek eredménye az lett, hogy én is arra gondoltam, hogy „na, még mi nem volt”, és ezzel nemcsak, hogy kidobott a könyv, de még teljesen kiszámíthatóvá vált (nem mintha hatalmas csavarokat vártam volna).
Mindennek ellenére, mégsem tartom rossz könyvnek a Fülemülét, hiszen sikerült bennem érzelmeket ébresztenie. Csak azt hiszem, többet vártam volna egy olyan regénytől, amit a fent említett A láthatatlan fényhez hasonlítanak.
És legyen ez a nap tanulsága – nem szabad az ilyeneknek hinni, és talán nem ér akkora csalódás.

Soha nem lehet eleget írni arról a borzalomról, amit egy háború jelent. Általában a katonáknak állítanak emlékművet, a háttérországban maradó, egyedül küzdő nőknek soha. Pedig az ő feladatuk is kegyetlen, életben tartani a családot a semmiből, kiszolgáltatva megszállónak, éhínségnek, saját elveinek, rettegésben élve.
Ez főleg az olyan nőknek nehéz, mint Vianne, aki addig férjére támaszkodott. Ő anya és ennek értelmében hozza meg a döntéseit. Meg tudom érteni, az ő megalkuvását, hogy a túlélést tűzi ki célul, minden áron. Mellette ott van Isabelle, a testvére, aki más jellem, más élethelyzet. Független és tenni vágyó, vállalva a kockázatot, tevőlegesen vesz részt az eseményekben. Tisztelni lehet érte és elgondolkodni, hogy vajon mi megtennénk-e.
A sorsuk keresztezi egymást, tragédiát hozva magával. spoiler A történet vége a megbékélés irányába mozdul, megkapják az őt megillető elismerést a testvérek is.
Kellenek az ilyen történetek, megmutatva emberi esendőséget és nagyságot, kiélezett élethelyzetekre való szélsőséges reagálást, én a kegyetlenkedést is ide sorolom. (közben szakad fel a kérdés bennem: miért? Hogyan tehet ilyet bárki a másik emberrel?)
Olvasmányos, történelmi, kalandos, remek szereplők, minden megvan benne, ami egy jó könyvhöz kell.