Osztálykép 86% 223 csillagozás

Nagyon kellemes olvasmány volt, szép szerelmi történet, és bár nem ment mélyre, de azért sok fontos problémát érintett. A nyelvezet könnyed, de sokszor nagyon szép képekkel. Egyedül azért vontam le egy kicsit, mert a jellemábrázolás néha kicsit hiteltelen volt, de ifjúsági vonalon még így is a jobbak közé tartozik.

„Légy kitartó, légy kemény, légy minden, ami lenni akarsz.”

Talán kezdeném avval, hogy utazókönyvként került a kezeimbe, magamtól nem tudom valaha is rászántam volna magam az olvasására. Ezért ezt, itt is szeretném megköszönni.

Az idegenkedésem első fázisa a borító.
Tudom, hogy illik a történethez, mégis valahányszor ránézek irritál, egyszerűen nem tudom megmagyarázni, csak ráz tőle a hideg.
A másik problémám, pedig maga a kapcsolat ténye.
Semmi bajom a jellegével, nem egy barátom él így és hihetetlen szerencsésnek érzem magam, hogy személyükkel bearanyozzák az életem. Sokkal kifinomultabbak, érzékenyek, intelligensek és nyitottak. Mégis, mikor erről olvastam megint beköltözött egy érzés a lelkembe, olyan idegen érzet.

Ezt leszámítva egy kerek, szépen felépített történetet olvashattam.
Nagyon fontos kérdéseket boncolgat, mégis semelyik irányba nem túlzó, inkább pont a lényeget megragadó, mindig csak annyit közlő amennyit kell.
Teljesen valósághű.

A karakterek színesek, bár nem mindenkiről tudtam meg annyi információt, amennyit én igényeltem volna, úgy gondolom ezen túltudok lépni, mert nem ez a lényege a kötetnek.
Minden személynek pontos és fontos szerepe van, senki sem elhanyagolható, vagy éppen túlzó.
Ugyan úgy kedveltem a három fiút, a két lányt, vagy Dávidot.
Okkal emeltem így ki őket. Dávid is a maga karakterében megtestesíti azt az „áldozatot”, mely ezt a világot mozgatja.

Az események teljesen beleillenek a mai világunkba, bármelyikünk lehetne a főszereplő, sajnos vagy sem, olyan eseményeket dolgoz fel, amikkel napi szinten találkozunk.
Ki foglalkozik vele, ki elengedi, de ott lebeg közöttünk, és csak a sorsunk pecsétje igazolhatja, melyik szemlélettel állunk hozzá.

Számomra kiemelkedő az írónő stílusa.
Az idegenkedéseim ellenére olvastatta magát, szívesen vettem kézbe, érdekelt a végkifejlet.
És adott egy erős hitet, hogy remek könyveket olvashatok tőle.
Hiszem, hogy egy jó stílussal, egy érdekesebb, akár tiltott témával sok olvasója lelkét megérinti, hisz az enyémet is elérte.

Visszatérve a könyvre, úgy gondolom nem fogom újra olvasni, ezért a kedvencek közé nem tehetem, de a legnagyobb csillagozást adom, ami ezen oldalon lehetséges.
Nem hibátlan, de én sem vagyok az, és mert ott a bátorság, a tehetség, ezért csak fejet hajtok némán és köszönöm, hogy megíródott.

Egy élmény volt!

Kicsit félve kezdtem neki, hiszen Twister adja ki, és ki tudja, mit tudnak a magyar írók megírni egy ilyen pályázatra? :D Nehéz volt azért is, mert LMBT könyvként hirdetik, és bár tényleg az, én mégis teljesen mást gondolok róla.
Ez a könyv elsődlegesen szerintem a családról, másodlagosan az elfogadásról (de nem a nemi identitás kizárólagos elfogadásáról) szól. Mint sajnos egyre gyakrabban, itt is olyan családokba pillanthatunk be, ami nem mindig egészséges, vagy jó. A könyv nagy érdeme, hogy megmutatja, egy család mennyit tud segíteni, de sokszor ártani is, és a kettő között a skála végtelen. Néha a szülőknek is lehet rossz, és így az a gyerekre is kihat, néha pedig a szülő komplexusai bélyegzik meg mások kapcsolatát. Szerintem elsődlegesen erről szólt a könyv, és emiatt nagyon örülök, hogy olvashattam. (Emiatt az aspektusa miatt számomra nagyon hasonlított a Sebek című könyvre, attól függetlenül, hogy annak fő témája az önbántalmazás)
Az elfogadás kérdése is benne volt, illetve a segítség kérése is. Hiszen nagyon sok dolgot az ember elfogad, de még többet nem. Levente nem fogadta el az anyja halálát, a gyásza folyamatosság vált, és nem tudott lenyugodni emiatt. A történet szépen vezeti végig, hogyan is nyugszik bele, és hogyan adnak erőt a barátai a gyász lezárásához.
És igen, ott volt az LMBT téma is. Érdekes volt, hiszen a kezdésnél nem tudtuk Levente érzéseit, csak azt, hogy Ákos kirúzsozta magát. Ártatlan dolog, lehet nem is az történt, csak valami vicc. Aztán a könyv második felére kezd kialakulni egy kapcsolat, amiben egyensúly van, megértés, törődés. Meg néha szótlanság és menekülés, hiszen mindenkinek furcsa az új helyzet. Mégis a végére úgy éreztem, hogy ez egy tökéletes kapcsolat.
A könyvben imádtam a karaktereket. Kedvencem Márk lett, a kis szótlan maciságával teljesen megnyert, de Ida a maga eszével és kedvességével is nagyon tetszett. Bár kevesebbet hallottunk róluk, és még bőven olvastam volna Dorina érzéseiről is, de ettől még a történet kifutása jól sikerült. spoiler
Nem mondom azt, hogy hibátlan a kötet, mert nem. lehet volna karaktereket jobban megismerni, cselekményt jobban összekötni (néha túl sok volt az űr), vagy a problémákat jobban kibeszélni. De a könyvnek megvolt a hangulata, ami viszi az embert, és ami miatt nem is akarja lerakni ezt a könyvet.
Emma, nagyon jól csináltad. Ez egy zseniális kötet. Remélem hamarosan egy újabb írásodat olvashatom :)

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
http://niitaabell.blogspot.com/2018/06/krausz-emma-oszt…

„Nem olvastam a Bekezdés pályázatra beérkezett műveket, de mégis úgy hiszem, Krausz Emma joggal nyerte meg. Tehetséges, fiatal lány, aki nagyon szépen fogalmaz, s tartalmas mondanivalót nyújt első könyve is már. Az Osztálykép kívül és belül is szép. A lapok gyorsan pörögnek, igazi egydélutános könyvről beszélünk. Több komolyabb témát érint, de az olvasó szeme elé mindent elfogadható formában, megbotránkoztatás nélkül tár, úgy, hogy a hangsúlyosságát sem veszti el. Levente és Ákos története számomra pont azon kategóriába esik, ami a maximális kikapcsolódást jelenti: új látásmódot biztosít egy eddig általam nem foglalkoztatott témára, s új megvilágosításba helyezi az eddig is ismert problémákat, de közben nem válik túl komollyá. Elgondolkodtat, de nem köti le az összes agyi folyamatomat napokra. Kikapcsol, relaxál, s olvasás után úgy kelek fel a székből, hogy túltengek pozitív energiával.
Az Osztálykép egy könnyed, nyári történet, melyben nincsenek nagy csavarok, nincsenek fölös laptöltések, mégis teljes értékű regényként megállja a helyét. Fő témái, az elfogadás és a gyászfeldolgozás mellett szerepet kap a szülőkkel való viszonytól kezdve az önmagunk kordában tartásáig minden. Örülök, hogy elolvashattam.”

„Olvastam már LMBT témájú könyvet, ez a Szólíts a neveden volt, amire 4,5 csillagozást adtam, mivel számomra sok volt a történet, vagy egyszerűen az események borítottak ki néhány helyen. De itt? Egyszerűen nem jutok szóhoz, nagyon imádtam az egészet! Nem kellett sok idő, azonnal beszippantott a könyv világa, Levi és Ákos története, igen hamar sikerült elolvasnom.
Krausz Emma teljesen megvett magának! Kíváncsian várom a többi könyvét, mert ugye lesz több könyve? Kell, hogy legyen! *-* Ha marad az LMBT témánál, ha más vizekre is evez, én olvasni szeretném a további írásait.” 5/5
Bővebben: https://lillszinbookland.blogspot.com/2018/09/krausz-em…

Akárhányszor megláttam ezt a könyvet, mindig úgy éreztem, mintha a borítón látható (egyébként szimpatikus) srác a szomorkás tekintetével azt sugallná, hogy „ismerd meg a történetem!”
Végül tettem egy próbát vele. Ki tudja mennyit árul el ez rólam, de magyar szerzőktől inkább ifjúsági témákban szeretek olvasni. Talán éppen ezért is esett erre a könyvre a választásom, amellett, hogy magyar szerzőtől még nem olvastam LMBT műfajban. Itt volt az ideje elkezdeni. A történet kifejezetten ifjúsági keretek között maradt.
Sokan, sok mindennek elhordják, generációs kőtáblákat aggasztgatnak a mai fiatal(abb) generációk nyakába főként a szülők, nagy szülők. (Bezzeg az én időmben blamázs…) Szóval… Lehet, hogy nem így van, de az a meglátásom, hogy az egyre fiatalabb generáció, egyre befogadóbb, egyre elfogadóbb az identitás és szexuális hovatartozás kérdésekben. Főként a fővárosban, esetleg nagyobb városokban élő fiatalok. És, igen, főleg a lányok.
Ebben a regényben is úgy vettem észre, hogy a helyén volt kezelve ez a téma. Nem kifejezetten M/M romantikus és nem is Levente és Ákos kapcsolatáról szólt. Sokkal inkább önmagunk és mások elfogadásáról, barátságról és a családról. A karakterfejlődésre lehetett volna némi oldalt/időt szánni és a könyv végén is maradt némi hiányérzetem de egy elsőkönyves szerzőtől, egy ilyen témájú könyvet, ifjúsági keretek között megírni, mindenképpen dicséretet érdemel.

Nem szeretnék a cselekményről többet elárulni én sem, ennyit oszt meg velünk a könyv fülszövege, de már ebből is kiderül, hogy egy teljesen aktuális témát boncolgat a szerző. Ha kiderül környezetünk valamely tagjáról, hogy saját neméhez vonzódik, talán már meg sem lepődünk, de azt már nem merem biztosan állítani, hogy mindenki végiggondolja, mivel jár egy ilyen másság.
Egy véletlenül ellesett pillanatból indul ki az Osztálykép története, melynek titka talán nagyon sokáig felszín alatt tudott volna maradni. Abba már bele sem merek gondolni, hogy addig micsoda károkat okozott volna az egyénben. Egy kilátástalannak tűnő szituáció, ami képes lehet egy járható utat kitaposni magának. Szeretem azokat a könyveket, melyek egy fiatal számára előremutató megoldást tudnak kínálni.

A cím találóan kapja el a lényeget, ez egy osztálykép, ahol az egyéni arcvonások mögött egyéni vágyak, fájdalmak, tragédiák bújnak meg, melyek képesek a fiatalok életét befolyásolni. A felnőtt szerepe ebben a helyzetben, hogy látszólag háttérben maradva aktív legyen. Szerencsére a 11. b. osztályban is van egy ilyen tanár, akinek helyén van az esze. Sokszor érzik eszköztelennek magukat a tanárok, pszichológusok és egyéb szakemberek, de az Arany Lászlóban van egy Szalay tanár úr, akit bár ugyanolyan eszköztelennek gondolnánk, de mégsem az. Van szeme észrevenni a diákok viselkedésében azokat az apró jeleket, melyek ha nem is fedik fel a titkukat, de árulkodnak. Nem csak szeme, de esze és kreativitása is van, sőt bátorsága is akad meglépni ezeket a teljesen abszurd ötleteket. Páros feladatra jelöli ki Ákost és Leventét. „Meglépteti” velük azokat a lépéseket, amiket maguktól soha nem tettek volna meg. De nem csak ennek a két diáknak ad ilyen módon esélyt, hanem Dorinának és Idának is, akik ugyanolyan hangsúlyosan élik meg a maguk baját.

Kicsit az értékelésből kiszólva szeretném megjegyezni, hogy nem ez az első „young adult” kategóriás könyvem, ahol a szétcincáló lelki megpróbáltatások megoldásához a szerzők minket, felnőtteket hívnak. (Bence Blanka – Pulcsiban alszom) A kamaszok is tőlünk várják, hogy tüskés páncéljuk ellenére bemerészkedjünk a saját várkastélyukba.

Az Osztálykép elsősorban a nemi identitás megtalálására teszi a hangsúlyt, de szerepet kap a gyász feldolgozása, önmagunk keresése, iskolai szekálások és a barátság kérdése is. Nekem nagyon tetszett a Krausz Emma által választott hangnem, teljes mértékben át tudtam érezni a fiatalok helyzetét, kicsit az osztály tagja lehettem, kicsit szülő, kicsit tanár, kicsit barát. Jó volt megtapasztalni, hogy lejjebb tudtunk menni egy szinttel, nem ragadtunk le a tinik külsőségeinél. A végét túl idealisztikusnak éreztem, kicsit árnyaltabb befejezést vártam.

Fontos témákat ábrázol Krausz Emma. Az Osztálykép nem csak színes, de élvezetes és tanulságos olvasmány is. Idén két hasonló regényt olvastam ebben a témában, ez a kötet magasan föléjük emelkedik.

https://gaboolvas.blogspot.com/2018/06/osztalykep.html

Egy könyv az elfogadásról, a családról, a szerelemről.
Kellemesen csalódtam ebben a történetben. Nem vártam volna, hogy ilyen jó lesz, hiszen ez az írónő első könyve, ami a legtöbbször azért valljuk be elég döcögősen szokott menni. Először a borító, aztán pedig a fülszöveg is felkeltette az érdeklődésemet, így úgy gondoltam adok egy esélyt neki aminek így utólag nagyon örülök, mert nem bántam meg.
A cselekmény részletgazdag volt, szépen végigvezette Levente gondolatait egy ilyen nehéz időszak közepette és élvezet volt olvasni az Ákossal való kapcsolatának az alakulásáról. Nem volt elkapkodva az egész és feleslegesen túlragozva se.
Nagyon tetszett, hogy Dávid nem lett teljesen beskatulyázva a rossz szerepbe, hanem a vége felé az ő történetét is megismerhettük. Nyilván ez még nem teszi megbocsáthatóvá a tetteit, de segített megérteni, hogy mit miért is tett. Dorina jellemváltozása is tetszett és örültem neki, hogy a végére már kedvesebb lett, mint ahogy az elején megismertük.
A kedvencem viszont bevallom Szalay tanárút volt. Végig arra tudtam gondolni, hogy minden iskolába kellene egy ennyire kedves tanár, aki foglalkozik a diákjaival.

Mostanában próbálok több magyar ifjúsági regényt olvasni. Amikor ilyen könyveket veszek a kezembe, akkor örülök, hogy sikerül. Levente már az elején szimpatikus volt, így kíváncsian olvastam az életéről. Arról, hogyan talál vissza az emberekhez, hogyan nyit újra a világ felé. Elég sokára derül ki, hogy mi ennek az oka, de annyira lekötöttek a jelen eseményei, hogy olykor meg is feledkeztem a múltról, hogy ott is lapul még valami. Ákos viselkedése eleinte érthetetlen volt számomra, de a magyarázata után őt is hamar megkedveltem, akárcsak Idát. A könyv sok olyan dolgot érint, ami minden fiatalt foglalkoztat, nagyon jól visszaadja a rájuk jellemző útkeresést, ahogy próbálják magukat és a környezetükben előket elfogadni. A szerelem is fontos témája, szinte másodlagos, hogy ez azonos neműekkel történik. Szívmelengető történet.