Az ​őskönyv 1 csillagozás

Mai albán elbeszélések
Krasztev Péter (szerk.): Az őskönyv

Egy totális diktatúrában ez rendjén való: az idő, a történelem nem is folyhat tovább, a földi üdvözülés bekövetkezte után az idő feleslegessé válik, hiszen a megváltottak közössége visszazökken az ősi állapotba, az örökkévalóságba, ahol – a dolog lényegéből fakadóan – minden viszonylat csak térbeli koordinátákkal határozható meg.
A tér-idő viszonyok „átalakítása”, az „ősállapot” visszaállítása terén Európában az albániai diktatúra jutott a legmesszebb: az ország mindvégig terra incognita, vagyis olyan „zárt rendszer” maradt, mely a külvilág szemében csak markánsan körülhatárolt területi egységként szerepelt, melyen belül minden történés kizárólag a rendszer egyensúlyát szolgálta, és semmiféle kölcsönhatásban nem állt a környező, időben létező valósággal.

A művek szerzői: Ismail Kadare, Rexhep Qosja

Tartalomjegyzék

>!
2000 / Kalligram / Orpheusz, Budapest, 1994
212 oldal · ISBN: 9630295636 · Fordította: Dorogi Katalin · Illusztrálta: Krausz Margit

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Schäffer Erzsébet: Egyszer volt
Sławomir Mrożek: A túlvilág titkai és más történetek
Alessandro Baricco: Novecento
Ljudmila Ulickaja: Elsők és utolsók
Lázár Ervin: Csillagmajor
Schäffer Erzsébet: Hol nem volt
Kertész Imre – Esterházy Péter: Egy történet