Nem ​kérdez, nem válaszol 43 csillagozás

Huszonöt beszélgetés ugyanarról
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol

A cím megtévesztő: Krasznahorkaitól sokan kérdeznek sokat, ő pedig alázattal és nagy körültekintéssel válaszol. A kötet több mint két évtized interjúiból készített gazdag válogatás. Aki ismerős a Krasznahorkai-univerzumban, izgalmas részletkérdésekre, műveken átívelő jelenségekre és problémákra figyelhet fel; aki pedig még csak ennek a misztikus-különleges világnak a bejáratánál tartózkodik, jobb kalauzt nem is kaphatna útitársul. A beszélgetésekben műhelytitkok, keletkezéstörténeti érdekességek ugyanúgy szóba, és Krasznahorkai-mondatba kerülnek, mint a hagyománnyal, a kelettel, a válsággal, a sikerrel kapcsolatos reflexiók. Megismerhetjük az írót és a magánembert is. És Krasznahorkai nemcsak válaszol, hanem kérdez is.
Magától és mindnyájunktól. A beszélgetés végtelen.

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Magvető, Budapest, 2012
300 oldal · ISBN: 9789631429541
>!
Magvető, Budapest, 2012
300 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429541

Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Krasznahorkai László


Kedvencelte 10

Most olvassa 4

Várólistára tette 58

Kívánságlistára tette 48

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kkatja>!
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Kedves László!
Itt és ezúton szeretném megköszönni, hogy olvashatjuk ezeket a gondolatokat és ha reményt vagy hitet nem is kaphatunk általuk, ezt mi is elmondhatjuk, hogy: „A művészet(e) a legmélyebb vigasz, a legvonzóbb önámítás, kárpótlás azért a csalódásért, hogy ide születtünk.” http://moly.hu/idezetek/640335
És kívánok még nagyon sok ilyen jellegű vigaszt és kárpótlást Önnek és magunknak, az olvasóknak, azoknak, akik értik vagy épp nem értik, hogy miért érzik magukat rosszul ebben a világban, mert segíthet legalább megpróbálni elviselni az elviselhetetlent, kinél meddig lehet.

Jó és fontos beszélgetések ezek, leginkább persze Krasznahorkai történeteit kedvelők számára mondhatnak/adhatnak többet, megvilágítva sok más aspektusból is könyvei témáit és magát az embert is, aki ezeket megálmodta és számunkra is olvashatóvá tette.
Különféle stílusú emberek faggatják különféle módokon és K. L. gyönyörűen el is magyarázza a különféle problémák adta szomorúságot, reménytelenséget, nyugtalanságot és segít értelmezni mindazt a kiútkeresést, melyek leginkább a történeteit és őt magát is jellemzik, és mindig csak egy – a tökéletes – mondat megtalálásával kezdődnek, de mivel az eredménnyel mindig elégedetlen a szerző, jönnek és születnek az újabb és újabb mondatok, gondolatok, szerencsénkre.
Nagyon jó volt olvasni és csak mély főhajlással tudok adózni ez előtt a fantasztikus életút, tudás- és tapasztalatvilág előtt, ami itt feltárult előttem és jó párszor fel kell még lapoznom, hogy valamennyire tisztába kerüljek az egyes momentumokkal, de élvezettel teszem, mert olyat és annyit ad, amit más, így semmiképp sem tudna.
Köszönöm!

>!
Magvető, Budapest, 2012
300 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429541
1 hozzászólás
Turms>!
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

A művészekkel szemben általában él bennem egyfajta tartózkodás, hogy nem érdekel, milyenek ők magánemberként, engem a mű érdekel, és nem a mögötte álló ember, még akkor is, ha ezáltal a klasszikus iskolai műértelmezés talán legfontosabb aspektusától fosztom meg magam. Persze a kedvenceimmel azért kivételt szoktam tenni, így ezúttal meglehetős várakozással vettem kézbe ezt az interjúkötetet – Krasznahorkai László regényeinek atmoszférája amúgy is van annyira különleges, hogy örömmel vegyem, ha írójuk saját szemszögéből is beléjük pillanthatok.
Az interjúk jó húsz éves időtávot ölelnek fel, a legkorábbi talán 1991-es, a legkésőbbi 2011-es, viszont nem időrendben követik egymást. Formájukat, témájukat tekintve is meglehetősen változatosak, a hagyományos interjúkon túl van több beszélgetés, de levélváltás és chat is előfordul köztük. Leggyakrabban egy-egy könyv megjelenése szolgáltatja a témát, máskor úgy általában az író világlátásáról kérdeznek a beszélgetőpartnerek. Mint az interjúkötetek általában, ez is szépen lassan olvasható könyv, máskülönben az ember hamar átsiklik lényeges dolgok fölött, ráadásul Krasznahorkai László borúja, pesszimizmusa is könnyen rátelepszik az emberre, ami magánemberként elmondva valahogy még hangsúlyosabb, mert a könyveiben ezek a gondolatok az irodalom hangtompítóján keresztül nem szólnak akkorát.
Összességében jó volt olvasni őket, örültem, amikor egy-egy regény olvasása közben támadt gondolatomat az író megerősítette, máskor meg épp ellenkezőleg, rácsodálkoztam, mennyire más volt az író szándék, mint amit én megértettem belőle. És természetesen kedvet csinált a még nem olvasott könyveihez.

olvasóbarát >!
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Krasznahorkait egy darabig kerülgettem anno, amíg el nem olvastam tőle az első kötetet, és azóta mindig kell egy-egy újabbat is, de szünetekkel,lassan adagolva, mert nem könnyű témák, amikről ír.
Korábban is nagyon érdekelt, amikor egy szerző az alkotás folyamatáról, arról az útról ír (nyilatkozik), amin jár. Magánéletéről is sok információt tartalmaznak a beszélgetések. Krasznahorkai nagyon érdekes egyénisége a kortárs magyar irodalomnak, meglepő gondolatai vannak, határozott véleménye, jelentős nyelvének zeneisége.
Ez a kötet igazi iránytű a művek labirintusában, remek információforrás, jól, kíváncsian, kérdező beszélgetőtársakkal. Biztosan hosszan velem marad (nem saját példány) és beleolvasgatva próbálom megfejteni, átlátni az író világát, aki nélkül sokkal színtelenebb lenne irodalmi életünk. Olvasás közben jegyzeteltem és tervezgettem, hogy melyik kötetét olvasom legközelebb, eddig két nagyon eltérő művét olvastam. „Könyveim természetes atmoszférája …a nyugtalanság” – mondja egy helyen a szerző. A beszélgetések többsége nagyon tetszett, volt olyan is, amely nem igazán tudott lekötni, de nagyon hasznos ez a kötet és örülök, hogy rátaláltam.
Van egy kihívásom a kötettel kapcsolatban: http://moly.hu/kihivasok/zeneiseg-es-ritmikus-narracio-krasznahorkai-laszlo-muveszeteben

Avraham>!
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Láthatatlanul, de még lélegzünk

Maga fáradhatatlanul és kitartóan fogalmazza újra és újra a levelét, majd küldi el ismét, látszólag minden eredmény nélkül, de én biztosíthatom róla, hogy sokan vannak, akik ugyanilyen kitartással és végtelen türelemmel várják a postást, és amikor megérkezik, és amikor elkezdjük olvasni azt az újabb levelet, akkor ismét megbizonyosodunk, hogy mi, a „kedves, magányos, fáradt, érzékeny” olvasók nem vagyunk egyedül.
Abban a bizonyos félhomályos szobában, amiben van egy íróasztal – fiókjában egy töltött fegyverrel –, nos ebben a szobában ugyanúgy ott vagyunk mi is, csak meghúztuk magunkat az egyik koromsötét sarokban, és csak azért nem láthat minket, mert egyrészt hihetetlenül csöndben vagyunk, másrészt bizonyos fiziológiai korlátok miatt a pupillája már képtelen tovább tágulni és így több fényt beereszteni. Ennek a hihetetlenül csöndben levésnek – hogy ilyen szerencsétlenül fogalmazzak – nagyon is érthető oka van, mégpedig az, hogy a ránk nehezedő hatalmas teher olyan fájdalmat okoz, hogy a hangunk megszűnik képződni és átmegy egyfajta néma, szomorú üvöltésbe. Az előttünk álló három lehetőség közül, ahol az első a fegyver magunk felé fordítása, majd elsütése, a második az egy helyben maradás és várakozás, a harmadik pedig az ajtó ledöntése és kimenekülés a fényre, szóval ezek közül előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül és végérvényesen a harmadikat fogjuk választani, a kérdés csak az, hogy magunkkal visszük-e a fegyvert, és ha igen, beszerzett-e elég töltényt?

16 hozzászólás
Quator>!
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Krasznahorkaival készült riportok gyűjteménye, válogatása. Elsősorban rajongók számára, de azoknak is érdekes lehet, akik még nem olvastak az írótól, sok érdekes gondolat, és történet hangzik el a kötetben a feltett kérdésekre. K.L. nem átlagosan gondolkodik a világról, ami a regényeiben is kifejezésre jut, és az interjúk során is bebizonyosodik, segít némileg megismerni az alkotót, aki a regények mögött van.

1 hozzászólás
Aquarius>!
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Mint egy csordogáló patak, úgy haladtam a sorok között. Van, amikor nem kell sietni, meg kell állni, elgondolkodni az olvasottakon.
Azon töprengtem az interjúkötet elején – mivel még egyetlen művéhez sem volt szerencsém –, helyesen döntöttem-e, hogy ezzel nyitom a sort? Végül is ismerkedni szeretnék – győzködve magam –, haladtam a választott ösvényen.
Ámulatba ejtett Krasznahorkai László – nem csak szakmai – tájékozottsága, éleslátása, tudása. Minden területen otthon érzi magát, véleménye van. Időnként bennem, kissé csalódott ember benyomását keltette, de több esetben: értettem az okát.
Tanulságos, átfogó, figyelemfelkeltők (azért vannak kivételek, meg ismétlések) a beszélgetések. Egy-egy műről, több nézőpontból is értek impulzusok. Nem tudom segít-e majd, de most úgy érzem, hogy az elmondottak nem fogják befolyásolni olvasmányélménye(i)met.
Két könyve került a várólistámra. Az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó, és a Rombolás és bánat az Ég alatt. A szerzővel már (jelképes) barátságot kötöttem, a műveiről később tudok véleményt alkotni.

LuPuS_007>!
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Tisztelt Krasznahorkai Úr,

Ezen könyv elolvasása után jöttem arra rá, hogy mekkora hibát követtem el.
Az egész úgy kezdődött,"szellemileg érettnek" éreztem magam ahhoz, hogy megismerjem a „K” univerzumot.
A művek amelyeket eddig magamévá tettem, a saját szellemi szintemen megérintettek. minden könyvet élveztem, hajtott a vágy, hogy megismerjem a többi Moly véleményét is.
Számomra a két szakértő @narziss és @vargarockzsolt jellemzései után egyre csak ment össze az EGÓM. Amit írtam vagy annak véltem az kompletten lehet, hogy hülyeség, de akkor is az én véleményem. Én ekképpen látom, míg ők akképpen, nincs is ezzel semmi baj
Aztán ezen könyvben szereplő interjúk teljesen letaglóztak és rávilágítottak arra, hogy ezen könyvet kellett volna először a kezembe vennem. A szerző és az Ő saját világnézete, irodalmi kinyilatkozásainak megismerése után lehetne csak a műveit elkezdeni.

Egyetlen pozitívumot tudok megemlíteni a saját magam védelmében, anno nem voltam elég bátor(értsd:szellemileg ÉRETT), hogy neki kezdjek a SÁTÁNTANGÓnak.
A szellemi és lelki felépülésem után a fennmaradó művek fognak következni.

Kiegészítő megjegyzés a             __interjú utolsó kérdés/válaszhoz
„- Ezek szerint az írás közben elképzelt ideális olvasó nem csak kedves, magányos, fáradt és érzékeny, hanem ezen felül magyar is?
– NEKEM MINDENKI MAGYAR.”
Amennyiben az alázatot keressük az emberben(íróban) akkor úgy gondolom, nincs ennél tisztábban megfogalmazott válasz.

Maradok tisztelettel:

LuPuS_007

3 hozzászólás
zsoca8711>!
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

„Három év alatt” olvasam el – néha felvettem, olvastam egy interjút, majd félretettem. Minden alkalommal élveztem. Ajánlom.

egyszerű_teremtés>!
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Krasznahorkai László érdekes figura, érdekes gondolatokkal. (Egyszer teljes egészében el fogom olvasni a könyvet, egyelőre még csak belelapoztam.)


Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

Ahol a mű születik, és ezt kétszer teszi, egyszer a művészben, egyszer az olvasóban, ott nincs semmi keresnivalója az észnek.

80. oldal

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

9 hozzászólás
egyszerű_teremtés>!

Mikor döntötte el, hogy irodalmár akar lenni? El tudja képzelni önmagát valami másnak?

Ó, nem mi döntünk!
Amúgy pedig az régen volt, amikor még el tudtam képzelni magam másnak, mindig másnak, minden nap, minden héten másnak, így kezdődik, nálam is így kezdődött. Aztán jön a kijózanodás: pontosan az lettem, ami vagyok.

189. oldal - Null moral

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

olvasóbarát >!

A szomorúságban a dolgok egy fájdalmas szépségben jelennek meg. A szépség valamennyi formája közül a szomorúságból megszülető szépség áll a legközelebb hozzám. Nehéz lenne megmondani, hogy miért. Az örömben megjelenő szépség számomra szorosan összefügg a győzelemmel és a győztessel, én pedig sem a győzelemmel, sem a győztessel nem tudok mit kezdeni. A győzelmet tulajdonképpen nem is értem. A győztes nevetésének szépsége nekem nem mond semmit. Számomra minden győzelem szomorú.

217-218. oldal

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Kapcsolódó szócikkek: szomorúság
1 hozzászólás
Kkatja>!

     Miért szenved ennyire attól, hogy nemcsak írók és költők vannak jelen az irodalomban?

Mert felzaklat, hogy még ebben a koszos és szabad bugyorban sem hagyják békén az embert. Eddig csak a hatalom korrumpálta művész volt jelen, most már itt van a domesztikált művész is, aki a piaci viszonyok teljes jogú szereplője, és aki művét, mint egy darab szappant kínálja egy olyan világban, amelyben ő is magától értetődőnek tartja, hogy a szappan áru, így hát a nemes szappan is az.

     És mi a baj ebben?

Az elháríthatatlan zavar. A hazugság förtelmes ténye a dologban: hogy valami másnak mutatja magát, mint ami valójában. A domesztikált művész terméke ugyanis úgy tesz, mintha maga is az emelkedett artikulációért, mintha maga is abban a koszos bugyorban készült volna. De nem. Mert abban a koszos, abban az érdektelenné vált, abban a szinte megközelíthetetlen bugyorban: szabadság van.

142. oldal Ebben a világban semmi nincs a helyén

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

14 hozzászólás
Aquarius>!

A leghatározottabban megvan valahol, amit keresünk. Csakhogy […] elmegyünk mellette. Elvétjük reményeink beteljesülésének helyszínét. Újra és újra.

139. oldal

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

vargarockzsolt>!

Mi, akik nem vagyunk halhatatlanok, mindig úgy gondoljuk, hogy a dolgoknak van lényege, a kérdéseink és a válaszaink pedig mindig erre a lényeg­re irányulnak. Nem tudjuk, mi ez a lényeg, de nélküle képtelenek lennénk elviselni az életet. Erről a lényegről próbálunk szenvedélyesen megtudni valamit, ezért teszünk fel különféle kérdéseket, csakhogy folyton olyan határba ütközünk, ahonnan nem tudunk tovább­jutni a kérdéseinkkel: átlesünk rajta (csak köd, sűrű köd van odaát!), azt hisszük, valóban egy határon állunk, amelyen túl ott rejtőzik a lényegi tartomány – csakhogy ez egyáltalán nincs így, teljesen hiábavaló minden erőfeszítésünk, fölöslegesek vagyunk a kérdéseinkkel és a válaszainkkal, hiszen ha ehhez a határhoz tényleg eljutunk, akkor egy valami abszolút bizonyossá lesz: nincs mit megérteni, mert a szomorú igazság az, hogy a dolgoknak nincs és nincs lényege. A kérdéseink nyilvánvalóan fölöslegesek. A válaszaink pedig ezek után nemcsak fölöslegesek, de nevetségesek is. Olyan világban élünk, ahol minden reflexív, ahol az egyikkel azért történik valami, mert a másikkal már korábban történt, aminek a következményeit a második miatt a harmadiknak kell viselnie, ez minden; a dolgok egymás után következnek és kész, tehát valójában csak egyetlen igeforma létezik, mégpedig a szenvedő: a dolgok szenvednek egymástól, a dolgok elviselik egymást, így állnak itt a dolgok.

214-215. oldal

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Turms>!

Nem szokta újraírni a szövegeit?

Ó, nem, nemhogy újraírni, újra elolvasni sem kívánom őket. Amikor lezárok egy könyvet, azaz pontosabban, amikor átadván a kéziratot egy kiadónak, megszabadulok tőle, valami kétségkívül véget ér, befejeződik, s ez a befejeződés, mint egy hatalmas dárda, odaszögezi a könyvet a valósághoz, és már nem lehet onnan kitépni, visszavonni. Számomra a megjelenés egy adott pillanatában a könyv meghal. Szinte minden alkalommal így történik: megérkezik az első példány, eltartom magamtól a borítót, hm, belelapozok, megnézem a kötést, hm, beleszagolok, egy darabig ott hagyom elöl, egy asztalon, vagy a zongorán, valahol, hogy lássam, s nem tagadom, öröm az, amit érzek, mert öröm tölt el, hogy szép, hála annak a néhány szeretett embernek, a kiadómnak, a tipográfusomnak, valamint Györgyinek és Liának, annak a két csodálatos hölgynek, akik egy-egy könyvem születését mindig végigkísérik, dicsérjük külön és együtt, hogy milyen szép lett, hogy milyen szép tehát – de én nem egy újonnan megszületett, hanem egy halott szépségét látom benne, hogy milyen csinosan van felöltöztetve, hogy tehát ahhoz képest, hogy halott, még milyen jól néz ki, és így tovább, aztán eltelik valamennyi idő, a könyv felkerül egy polcra, ami olyan, mint egy temető, van egy polc, ahol a saját könyveimet tartom, ahová a saját könyveimet temetem el, mert tényleg eltemetem őket, még akkor is, ha ezt csak most mondom, nem így gondolok rájuk, egyáltalán nem gondolok rájuk ugyanis, pár nap, néha pár hét múltán már sehogyan sem, kezdem elfelejteni őket, ahogy a halottal teszi az ember, beszélnek róla, írnak róla, fontos vagy nem fontos, mit, szerintem halottról vagy jót vagy semmit, mindegy, valószínűleg csak én gondolom így, s végül a könyvnek elkezdődik a maga sorsa, és ez a könyv már csak egy láthatatlan idegszálon van összekötve velem, aztán telik-múlik az idő, s már ez a kapcsolat sem áll fönt, a könyv megszűnik a számomra, már nem része az életemnek, már régen új formás lábakon akad meg a tekintetem, új blúzok alatti tavaszi érzékiség csap meg, vége, ha szóba hozzák, az ő nézőpontjukon át látom már, a sajátom szétfoszlott, de kitanultam, hogyan ne kelljen bevallanom, hogy már semmiféle személyes viszonyom nincsen vele, az arcom se rezdül, még csak nem is fáj, mert már a fájdalom se eleven, amit okozott egykor.

81-82. oldal - Milyen alapon vennék fel távolságot, amikor írok? (Magvető, 2012)

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

10 hozzászólás
Kkatja>!

[…] itt valami olyan legyőzhetetlen, megmásíthatatlan, felülbírálhatatlan kényszer van, amelyet vagy elfogad az ember, vagy – és akkor itt megáll mindenki, és nem gondolkodik el azon, amin azért most már el lehetne, hogy hát vajon tényleg olyan biztos-e, hogy nem lehet ecset nélkül festeni, hangszer nélkül zenélni, és nemhogy számítógép, de papír és toll nélkül írni, és így tovább… Valahogy, az ördög egyetlen intésére, mindenki elhitte, hogy ez lehetetlen. De képzeljünk el egy világot, most azonnal, ahol a festő ecset nélkül fest, a muzsikus hangszer nélkül zenél és a költő toll és papír nélkül ír. Már a puszta gondolatába is belereszketek. Hogy ez a világ akár lehetne a miénk is, itt.

130-131. oldal Nincs már sehol semmi

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Kkatja>!

Nem hiszem, hogy a dolgok vége az egyszerűség, ne értsen félre, a Buddhával együtt azt gondolom, hogy a világ felfoghatatlanul bonyolult. De lehet, hogy a végén eljutok egy teljesen egyszerű kis kijelentéshez, amelyre azonban rá tudom tenni az életemet. Csak az a baj, hogy valami azt súgja: az a pillanat, amikor ráteszem az életemet, lesz egyúttal a halálom pillanata is.

127. oldal, Lementem egy fél órára

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Kkatja>!

     Megoldható-e írói eszközökkel könyveid állandó alapproblémája, a „hiányzó rend” visszaállítása?

Nem, nem hiszek a művészet reményt adó, megváltó szerepében, esélyt nem kínál számomra a kilátástalanság folytonos regisztrálása, s azt aztán végképp nem gondolom, hogy írói eszközökkel megoldható a hiányzó rend visszaállítása. A művészet (mint egy érthetetlenül elpuskázott, számomra kacagtatóan ártalmas interjúban már elmondtam a közelmúltban, ezért is ismétlem meg, hogy azt viszont felejtsük el) a legmélyebb vigasz, a legvonzóbb önámítás, kárpótlás azért a csalódásért, hogy ide születtünk.

159. oldal Nem lehet megúszni

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol Huszonöt beszélgetés ugyanarról

Kapcsolódó szócikkek: művészet · remény · vigasz

Hasonló könyvek címkék alapján

Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet
Izsó Zita: Pesti nő
Souad Mekhennet: Azt mondták, egyedül jöjjek
Szily Nóra – Molnár Ferenc: Caramel
Sz. Kiss Mária: Táncon innen és túl
Hafner Zoltán (szerk.): Krasznahorkai beszélgetések
Fekete Vince: Szilágyi István
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora
Pentelényi László (szerk.): Arcok iskolája
Havas Henrik: Gaszner és Rihmer főorvos elmeosztálya