Mindig ​Homérosznak 42 csillagozás

Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak

Homéroszi ​meneküléstörténet képekkel és zenével

Annak, „aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik miatt menekül” – olvassuk Krasznahorkai László új könyvében, amely az Odüsszeia s ezen belül a Kalüpszó-mítosz alaptörténetét megidézve áttételesen magának a menekülésnek, az üldöztetésnek, a készenlétnek és a résen-létnek mint univerzális sorsállapotnak a megjelenítése. Folyamatos, a végletekig megfeszített figyelem, rituális örökmozgás jellemzi a mű menekülő hősének stratégiáját, s ez a létmód igencsak hasonlít a Krasznahorkai-mondatok önmagukat hajtó lendületéhez, melynek következtében a történet tárgya és az elbeszélés nyelve természetes fedésbe kerül egymással. Krasznahorkai újkori Homérosz-hommage-ának helyszíne az Adriai-tenger térsége, Polatól Fiumén át Mljet szigetéig. Itt találkozik a menekülő lény, „a pillanat foglya” az örökkévalósággal.

A Mindig Homérosznak különleges, többdimenziójú vállalkozás: a szöveghez Max Neumann… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Magvető, Budapest, 2019
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438796
>!
Magvető, Budapest, 2019
96 oldal · ISBN: 9789631439816

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 4

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy Krasznahorkai László a vaskosabb, asztalt beszakító művek (Sátántangó, Az ellenállás melankóliája, Háború és háború vagy akár a Báró Wenckheim hazatér) helyett kimondottan rövidekkel (Aprómunka egy palotáért, A Manhattan-terv), ám annál sűrűbben jelentkezik. A helyzet most sem változott, ugyanis a legújabb könyve, a Mindig Homérosznak is kevesebb, mint száz oldal.

Ez a vékonyka kötet ismét egy olyan összművészeti alkotás, mint volt korábban az ÁllatVanBent, melyben a Krasznahorkai-szövegek Max Neumann komor és fenyegető képeivel álltak szimbiózisban. Ebből a szempontból most sincs változás, hisz ismét a neves német festő képei szerepelnek a kötetben, ám a két művész mellé ezúttal csatlakozik egy harmadik is, mégpedig a fejezeteket bevezető zenéket (?), nyugtalanító zörejeket (?) megszólaltató Miklós Szilveszter, akinek dobszólóit a könyvben is megtalálható QR kódok segítségével hallgathatjuk meg.

És hogy egyébként miről szól ez a tizenkilenc fejezet? Egy tipikus Krasznahorkai-témáról, mégpedig a menekülésről. A szöveg központi alakja ugyanis egy nevétől, származásától és múltjától is megfosztott ember, aki a maga világba vetett csupaszságában is csak annyit tud, hogy neki menekülnie kell, mégpedig mindenhonnan, mindenáron. Ki elől? Mi elől? Miért? Tényleg kell? Fogalmunk sincs. A Nobel-esélyes írónál már megszokhattuk, hogy ez a fajta menekülés inkább egy univerzális tapasztalat, egy tipikus 20-21. századi egzisztencialista létélmény.

Ez a végsőkig való lecsupaszítás odáig terjed, hogy a könyv nagyobbik fele akár kaphatná a „Kisokos menekülőknek” címet is, ugyanis a lehető legredukáltabb formában (már amennyiben beszélhetünk bármiféle redukálásról ezekkel az óriásmondatokkal kapcsolatban) tartalmaz tanácsokat azoknak, akiket üldöznek, akiknek menekülniük kell bármiféle nagyobb hatalom, fenyegető erő elől. Ezekben a fejezetekben megtudhatjuk, hogyan kell viselkednie a tömegben, hogyan kell összpontosítania a figyelmét, hogyan egyen, igyon és beszéljen az, akit üldöznek.

Aztán a befejezéshez közeledve beindul a történet is, amely során (talán) eljutunk Kalüpszó szigetére is, ahol Homérosz szerint maga Odüsszeusz is kénytelen volt megpihenni néhány évre, és ahol talán megnyugodhat zaklatott lelkiállapotú hősünk is.

Krasznahorkai szokott precizitással indázó és szuggesztív erejű mondatait újfent ragyogóan kiegészítik Max Neumann képei, és kétségtelenül illenek hozzá Miklós Szilveszter furcsa, ideges és nyugtalanságot sugárzó dobszólói is (még ha ez utóbbiakkal nem is igazán tudtam mit kezdeni).

Véleményem szerint Krasznahorkai László megint hozta azt a szintet, amit az utóbbi években megszokhattunk tőle, és bár ezek a kisebb lélegzetvételű alkotások – így a Mindig Homérosznak is – nem érhetnek fel a szerzőt ismertté és népszerűvé tévő nagyregényekhez (felesleges is összehasonlítani velük), de a mostani kötet olyan erővel közvetít egy rendkívül jellemző 21. századi létállapotot (a rettegést és az üldözöttséget), ami érdemessé teszi arra, hogy kezébe vegye bármely irodalomszerető ember, bárhol a világon.

dacecc P>!
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak

Nekem az Aprómunka nem tetszett, valahogy nem éreztem benne az erőt, ami Krasznahorkai többi művében jelen volt és hatott rám olvasás közben. Az a fajta erő, ami arra késztetett, hogy ne hagyjam abba az olvasást. Egy időben néha fogmosáshoz is vittem magammal olvasnivalót, és volt, hogy az Ellenállás melankóliájával a kezemben álltam ott a csap fölött vagy 20 percet. A Báró Wenckheimet olvasva fent maradtam a buszon, szándékosan, mert nem akartam megszakítani az olvasást. Szóval ez ilyen szintű élmény volt nekem megint.

Mindig gondban vagyok a kép és a szöveg összekapcsolódásával, kevés műnél érzem, hogy tudnak egymással működni, és nem csak egymás mellé lettek pakolva. Itt még ráadásul zene is volt. Úgy érzem, hogy a Mindig homérosznak esetében egyértelműen gazdagítja egymást a kép-zene-szöveg hármas, ebből a szempontból sikeres műnek tartom. Azonban a zene elérésének megoldása elképesztően lámára sikerült. Alapból a qr-kód 10 éve lefutott dolog, ráadásul a magvető oldalára visz, ahol külön Youtube-linken kell megnyitni. Ez viszont egyik művésznek sem a hibája.

14 hozzászólás
Zero>!
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak

A Krasznahorkai nekem évek óta egy talány. Személyiségileg, attitűdjét tekintve nekem kicsit taszító. Irodalmi munkásságának csak egy kisebb szeletét ismerem (egyelőre, mert nem adom ám fel!), abban találtam elképesztően erőteljes könyveket, de találtam hihetetlenül érdektelen dolgokat is. Rengeteg teremtő erejű cuccot, és baromi sok, visszatetsző rejszolást. Újabban pedig túltolja a cangát. Most itt ez a homéroszos.
Érdekes kísérlet volt ez, de nem mondanám, hogy tetszett.
A legnagyobb bajom talán az lehetett, hogy ez az amúgy kétségkívül veretes, igényes, sodró szövegtest, akármilyen csilivili, baromi üres és valódi tartalom nélkül maradt. Nagyregényeihez nem lehet mérni, ezek a mostani, rövidebb izéi nekem meg egyszerűen lógnak a levegőben.
A másik bajom, hogy ami az ÁllatVanBentnél működött, mármint hogy kép és szöveg együtt adott élményt (bár már az is inkább csak öncélű flow volt nekem), az itt nem állt össze, nem adott koherens egészet. Volt hozzá némi „zene” is. Inkább csak ilyen improvizatív zörejezés. Az se volt elengedhetetlen, sőt, inkább csak tovább bomlasztotta a pólusok közti, fáradt habarcsot. Meg az ilyen muzsika különben is csak élőben érvényesül igazán, kimondottam ajánlom, hogy ha lehetőségetek nyílik, hallgassátok meg Szilveszter valamelyik formációját, mondjuk a Gremit, ahol Grencsó Istvánnal duóban teremtenek őrületet.
Külön-külön, az itt eleve elrendelt alá-fölé viszony nélkül nagyobbat ütöttek volna.
Átszaladt rajtam az egész, turista maradtam végig. Azt mondod, menekülésregény? Kimenekültem belőle, aztán a végén becsuktam, és egy kérdésem maradt csak. Nevezetesen az, hogy oszt akkó mivan?

2 hozzászólás
Kkatja P>!
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak

„Csak” a Tőle megszokott, döbbenetesen szuggesztív szövegfolyam, tele meneküléssel, lelki vívódással, felismerésekkel és a végén a meghökkentő katarzis. Olvassátok! :))
A képek illettek hozzá, a zenékbe nem tudtam igazán elmélyedni, így nem is értékelhetem, de nekem Krasznahorkai prózája minden körítés nélkül is elementáris erejű.

>!
Magvető, Budapest, 2019
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438796
olvasóbarát P>!
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak

Engem ez a írás a Búcsúszimfióniara emlékeztet, minden lehetőség benne van, ami kell egy zenekari mű előadásához, felvillannak a robusztus mondatok, megjelenik a Krasznahorkaira jellemző hangulat, de egyre kevesebb marad belőle, majd elhal a dallam.

AeS P>!
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak

Nem vagyok még nagyon rutinos Krasznahorkai-olvasó, eddig csak a rövidebb, újabb megjelenéseivel barátkoztam, nagyon messzemenő következtetéseket tehát nem merek levonni. Míg A Manhattan-terv elvarázsolt, addig az Aprómunka a végén csattant nagyot, ilyen értelemben rokona ennek a könyvnek. Van egy egyre erősödő érzésem, miszerint a három könyv meglehetősen összefügg, egy nagyon komplex kérdést boncolgat KL, de ahelyett, hogy hagyományos nagyregénnyé gyúrta volna össze, inkább megjelentek külön-külön az egyes részekhez tartozó impressziók.
Míg a Manhattanhez hozzátartoznak a képek, addig engem itt nagyon bosszantottak a beszúrt illusztrációk, a zenéket meg sem hallgattam, kizártnak tartom, hogy olvasás közben QR-kódokat piszkáljak a telefonommal, nem is értem a koncepciót, illetve hát értem, csak nem akarom elfogadni magamra nézve kötelezőnek.
Itt is sikerült az utolsó néhány oldallal feltornáznia a csillagok számát, egészen mesteri ebben.

Cipőfűző>!
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak

Átélhető, sűrű, zaklatott szöveg, a hanganyag még rátesz egy lapáttal. A lezárás metaforikus felütése is kétségek közt hagyó, hogy egyáltalán metafora-e.

>!
Magvető, Budapest, 2019
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438796
SignorFormica>!
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak

Kezdjük kívülről: Szép kiadvány. Jó kézbe venni. A fülszöveg azonban már felhívja a figyelmet, hogyan is köllene itt értelmezi az elolvasandó szöveget: nem illusztráció, kiegészítés, hanem három nézőpont ugyanarról. Szó, kép, zene. De ez nem igaz. Egyrészt egy könyvet tart kezében az olvasó, Krasznahorkai könyvét. Az ő szövegtestébe ágyazódnak Neumann képei. A borítón jelezve sincs a neve, csak a belső címlapon, kisebb szedéssel. Alá-fölé rendelt biza ez a viszony. De miért is lenne ez baj, ha együtt hatnak az olvasóra. És a zene: amihez internet, áram kell. tehát marhára interaktívnak kell lennünk, ami az olvasás intimitását megtöri. Megtörné, de sem a qr-kódokkal, sem a könyv végén megadott linkekkel nem található meg a zene. Nem mutatnak semmire. Pontosan inkább: az ürességre mutatnak. Így a zenéről nem tudok írni semmit.

A hátsó borító el is mondja, hogy itt mire kell számítani: A bolyongás végén maga az örökkévalóság jön szembe főhősünkkel.. Az olvasó kisgyereknek lett degradálva: kézen fogják, és előre elmondják neki, mit hogyan értelmezzen.

Aztán a szöveg: Míves mondatok, túlírt, erőltetett fejezetek sora. Üresség, ahelyett, hogy megmutatná Krasznahorkai a semmi helyét. A történet kafkai nem homéroszi. Kelet-európai Ulisszészünk horvátországi bolyongásai végén a sötét Kalüpszó halálkarjaiba zuhan. Az utolsó két fejezet a könyv legjobb részei. (Nem értendő bele a legutolsó egymondatos fejezet a 19-dik..) Valami felsejlik abból a bizonyos krasznahorkais metafizikai rémületből, amiért olyan sokan szeretjük a műveit. De mivel itt fáradt, erőlködő fejezetek és mondatok lépcsőin lépkedünk, így előkészítetlen az egész. Lapos unalmas.

Neumann képei azonban frenetikusak. Absztrakt expresszionista kompozíciói az otthontalanság rettegését, a menekülés kilátástalanságát, a semmi helyét mutatják meg szavak nélkül. Annak a Semminek a helyét, amely gyilkos üldözési mániába kergeti a menekülőt már Kafka óta.

Minden írót a legjobb művei alapján kell megítélni. Krasznahorkai remekművei számítanak igazán nekem. Ez a könyve messze van tőlük, akár Homérosz, és Odüsszeusz a horvát szigetek és a szárazföld között tébláboló hősétől..

gályanapló P>!
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak

Felnőtt kifestőkönyv, bernhard motorra rápattintva. Krasznahorkai egy nagy író, nyilván kiráz egy ilyet a kisujjából bármikor. A kisujj rázásánál többet nem éreztem benne.

(Ilyesmi zenei megoldásokat, mint amivel itt próbálkoztak, a szövegbe beletenni/-hez hozzátenni, legutóbb a Telep-csoport blogján láttam. Vagy Esterházy szokott viccelődni, hogy akkor képzeljük a Mercedes Benz végéről a Janis Joplin kacaját a szöveghez. Hát nemtom, kicsit nehézkesre sikeredett.)


Népszerű idézetek

AeS P>!

(…) egyszer látott egyet egy laboratóriumban, és hát, még most is elfogja a méreg, mert ez ott: napozott, ment rá a fény odafentről, és nem volt hajlandó elindulni a sajtért, noszogatták, hogy na, induljál már, ott van a sajtocska, nem érdekel?, nem érdekelte a sajtocska, majdnem hogy a hátára feküdt, a feje alá tette a kezét, és összekulcsolta a lábait, annyira jól érezte magát, és napozott, komolyan, ennyit az egérről (…)

53. oldal (Magvető, 2019)

Kapcsolódó szócikkek: egér
b_edina >!

(…) az őrület egy homályban tartott kérdés, amelyre van válasz ugyan, csak olyan, amit egy néma mond egy süketnek.

4

giggs85 P>!

… úgyhogy azt tudta volna mondani, ha nagyon rákényszerítik, hogy amikor az ember leöntve benzinnel, ott áll bénultan és bűzölögve, és látja, hogy közelít hozzá egy öngyújtó lángja, aztán még éppen megérzi, hogy egyetlen lökésszerű robbanásban felemelkedik kicsit, ahol aztán apró darabokra szakad a kicsit teste, és elég, na, az ilyent aztán kérdezgetik róla, hogy mi az élet.

43. oldal

getler>!

Bajban lett volna természetesen, ha legalább egyszer – egyszer legalább – válaszolni akart volna valami okból arra a kérdésre, honnan érkezett, mert hogy honnan, azt ő sem tudta, mivel egyáltalán nem voltak emlékei, hisz semmi olyannak nem volt jelentősége, amit hátrahagyott, a számára nem létezett múlt, csak az, ami éppen folyt, a pillanat foglya volt, és belerohant e pillanatba, de egy olyanba, amelynek nincs folytatása, mint ahogy korábbi verziója sem, úgy mondta volna magának, ha két pillanat közt lett volna ideje ezen gondolkozni, hogy neki nincs szüksége se múltra, se jövőre, hisz egyik se létezik.
De megintcsak: nem volt ideje két pillanat között.
Ráadásul nincs is két pillanat.

33-34. oldal

getler>!

(…) ez az út az aleppói fenyőkkel olyan helyre viszi, ahol nem is találják meg többé, ahol nem kell félnie semmitől, elég csak mennie itt, menni, menni, mindig előre, egy szigeten, amelynek nyilván sosem volt, és soha nem is lesz vége.
Mentek, mentek azok a könnyű lábak.

78. oldal

scriba P>!

… nem számolta, hogy évek, vagy évtizedek teltek-e el, mindegy, hogy egy józan naptár mit mutatott volna, hogy esetleg csak hónapokat, vagy csak heteket, ő éveknek, néha meg tényleg évtizedeknek érezte, amióta úton van, hisz tényleg mindegy volt, hogy csak pár hónapja kezdődött-e, vagy talán csak pár hete, végső esetben azt is gondolhatta volna, hogy csupán az imént történt, hogy kimondták rá az ítéletet, amelynek tartalmával nagyon is tisztában volt, hisz hogy ok van rá, hogy ez az itélet megszületett, nem volt kétséges előtte, csak az marad homályban, mi ez az ok.

12. oldal

getler>!

Ráadásul, mint talán már mondta, a pillanat után nincs is semmi.

53. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Marilyn Miller: A vezér
Edith Eva Eger: A döntés
Ella Steel: Sors-Fordító
Steiner Kristóf: Kristóf konyhája
Valeria Screwy: Miss Screwy csavaros árvái
Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
Kiss Ottó: Csillagszedő Márió
Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám
Baráth Viktória: A főnök nagy napja
Szurovecz Kitti: A kisemmizett angyal