Kegyelmi ​viszonyok 100 csillagozás

Halálnovellák
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok

„Hőseim ​fáradhatatlanul kutatnak és kutatni is fognak egy labirintusban, mely labirintus nem egyéb, mint saját eltévedésük helye, s ahol az embernek mindössze egyetlen célja lehet: ezt a tévedést, ennek a tévedésnek a szerkezetét megérteni. Közvetlenül saját nyugtalanságuk okát kutatják, személyes fájdalmukra keresik a gyógyírt, vagy legalább a belátást, hogy nincs gyógyír a sebre” nyilatkozta Krasznahorkai László egy 2002-es interjúban. Ez a bolyongó, gyógyírkereső kutatás jellemzi a Kegyelmi viszonyok novelláinak hőseit is. Kutatnak az áhított rend, a megnyugtató magyarázatok, a megoldásnak tűnő cselekedetek után. Hátha egy jó helyen fölállított csapda, egy gyilkos ütés, egy körültekintően megválasztott búvóhely mindent megment. Vagy hátha a HÉV-menetrendhez igazodó fegyelmezettség, egy félkegyelműhöz való odaadó ragaszkodás vezet valahová. A hétköznapisággal fedett megszállottságot, a fáradhatatlan kényszerességet megejtően higgadt, szép, szerteágazó, de tökéletes rendszerű… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1986

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2017
126 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425482
>!
Magvető, Budapest, 2007
126 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425482
>!
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1997
128 oldal · ISBN: 9630475251

2 további kiadás


Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Sámson


Kedvencelte 17

Most olvassa 6

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 41


Kiemelt értékelések

balagesh IP>!
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok

Műveltségi szintem Krasznahorkai-mutatójának növelését* ezzel a novelláskötettel akartam lezárni erre az évre. Nem akartam úgy járni, mint Zelei Dávid, aki az ÉS-kvartettre készülvén, olyannyira telítette magát, hogy az elemzendő műhöz érve már egyetlen újabb Krasznahorkai-sort sem kívánt, de az óvatosság ellenére mégis sikerült megkrasznahorkulnom, és kevéssé nevezhettem őszinte örömnek az érzést, mellyel az újabb és újabb, nagyon is jellegzetes, tehát már szinte kiszámítható tulajdonságokkal rendelkező hősöket megismerhettem.
Ez persze egyetlen művel szemben sem fair, de okolásul szolgálhat minden olvasó számára. (fene a jó dolgunkat)
No de azért nem sztondultam be teljesen, és az első két írást még ilyen állapotban is kiemelkedőnek tartottam. Az utolsó hajót hozzámértem Dragomán Rendszerújrájához. Utóbbi nem kevés töprengést ad nekem, hiszen tökéletesen megírt szövegeket tartalmaz, de mégsem volt rám különösebb hatással. Most a két összemérhető írói tudás révén egész biztosan ki merem jelenteni, hogy Dragomán kötete ötleteket, részleteket tartalmaz, amelyek nekem még véletlenül sem biztosították az irányított kiegészíthetőséget. Kis legóelemek voltak, amelyek egész sok helyre, egész sok végeredménnyel beilleszthetők. Az utolsó hajóból is lehetne sokféle történet, de a világot már alapvetően meghatározta ez az írás.
A Herman, a vadőr egy olyan novella, amire mindig is emlékezni fogok. Itt fogalmaztam meg, hogy Krasznahorkai kulcsfigurái nem financiális értelemben lecsúszott alakok. Sőt nagyon gyakran kifejezetten jó vagy legalább is kielégítő körülményeket adnak fel. Kirekesztődésük pillanatok alatt történik meg, és onnantól korlátozott elérésük lesz csak az emberiséghez. Nem a perifériára sodródnak tehát, hanem a közösségen kívülre kerülnek. Vagy ha már helyekben gondolkodunk, akkor egy másik szintre, amely ugyan metszi az eredetit, de véletlenül sem tekinthető az előzővel azonosnak.
A többiről nincs különösebben kedvem beszélni, mert az egész életmű tekintetében sokszor éreztem már erőltetettnek őket. A Hőséget, a bogdanovichosat. Az állomáskereső figurája azért a fejemben marad, de a Csapdás Rozit nem is értettem különösebben. Persze talán csak dőre feltételezés, hogy van itt valami egyértelműbb megértendő a sátáni kárörömön túl.

*https://moly.hu/kihivasok/merites-dij-tovabbkepzes-szepprozabol-2019

15 hozzászólás
Csabi P>!
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok

Eddig valahogy kimaradtak KL novellái, úgyhogy el is kezdtem, mindjárt az elején. A Kegyelmi viszonyok közvetlenül a Sátántangó után jelent meg, meglepő gyorsasággal, ami a korabeli viszonyok között nem volt megszokott. Nem tudom, hogy ezek az írások mikor keletkeztek, de ugyanolyan érett és kiforrott szövegek, mint az első regény. Sőt, néhány elvétve található utalástól eltekintve (amik a Borbélykézen és Az állomáskereső című novellákban szerepelnek) ez a kötet simán elmenne kortárs írásnak is, mégsőtebb azt gondolom, hogy a mai viszonyok között jobban is értelmezhető, mint a késő kádári időkben.

Fontos megjegyeznem, hogy én az 1. kiadást olvastam, ugyanis, mint kiderült, a későbbi két kiadásban más sorrendben szerepeltek a novellák (ezt csakis írói beavatkozásnak tudhatom be). Az elsőben ez a sorrend:
Az utolsó hajó
El Bogdanovichtól
Csapdás Rozi
Hőség
Herman, a vadőr
A mesterségnek vége
Borbélykézen
Az állomáskereső
Azért tartom ezt fontosnak, mert belekezdve a kötetbe egy olyan koncepciót véltem felfedezni, hogy itt egy időben fordított sorrendben olvasom a történéseket. És ez az első négy novellára áll is. Ezek az írások egy disztópiát vázolnak fel, mindjárt az első írás, Az utolsó hajó végén a szereplők, Budapest utolsó lakói elhagyják a várost, az országot. A következő írásokat úgy olvastam, mintha azok az ide vezető utat vázolnák fel. Még akkor is, ha a Hőség lengyel környezetben játszódik. Valami történt, valami katasztrófa, háború, és a túlélni akarók vergődését ábrázolja KL a szokásos nyomasztó környezetben.
A második négy novella viszont már a jól ismert viharsarki tájba visz, a Herman, a vadőr-t pl. simán bele tudnám illeszteni a Báró Wenckheimbe, akár megcsapdázhatta volna a Helyi Erőket is.

A könyv alcíme Halálnovellák, ezt egy kicsit fellengzősnek tartom, valójában elég kevés emberi halál van a könyvben, a Borbélykézen egy gyilkosságot mesél el, zseniálisan belehelyezkedve a gyilkos személyiségébe, Az állomáskereső-ben pedig a főszereplő feleségét temetik éppen, na jó, meg a Hermanban is meghal valaki, de a többi – ennyi erővel a legtöbb novella lehetne halálnovella, hisz úgyis mindig az a vége.

Hogy milyen lehet ezeket a novellákat más sorrendben olvasni? – én már ebben olvastam, és így marad meg, de ha megtudok valamit a változtatás okáról, jelentkezem.

>!
Magvető, Budapest, 1986
140 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631405818
2 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok

Ez a könyv olyan titokzatos, mint egy ismeretlen város temetője. Késő novemberi délután van, már közeleg az alkonyat, a temetőt bezárták, és te egyedül sétálsz a sírok között. Lenn a völgyben ott van a város, a maga életével, talán Kolozsvár, talán Brassó, az is lehet, hogy Selmecbánya vagy Sopron – nem lehet eldönteni. Megállsz egy sír mellett, egy pillantást vetsz a márványlapra vésett ismeretlen névre, aztán egy olajfa csupasz ágai mellett a lassan sötétülő égre veted a tekinteted, és a halálra gondolsz. A saját halálodra.
Minden sötét lesz. Az első történet Budapest és Magyarország haláláról szól. Pontos mondatok kígyóznak egymás után; alá- és mellérendelt tagmondatokból állnak össze a hosszú gondolatok, amelyek az üresség, a bizonytalanság és a félelem érzését fogalmazzák kínos precizitással, mintha értelme volna mondani akkor is, amikor már csak egyetlen menedék van: a menekülés.
A második novella főhőse Herman, a vadőr. Ez a történetének első szövegváltozata. (A második szövegváltozat a kötet zárónovellája lesz.) Ő az az ember, aki ráébred értelmetlen életére, és akiről aztán fokozatosan lefoszlik a kultúra, és aki szinte a természetbe belenőve válik irracionális pusztító erővé.
És ezután sorra jönnek a novellák a halál képeivel, és feltűnnek gyilkosok, akik áldozattá válnak, még mielőtt meglátnák saját halálukat; és megtudjuk azt is, hogy élőhalottak, értelmetlenül és vesztesen élők mozognak a halottak közötti terekben, és a címben szereplő kegyelmi viszony talán csak annyit jelent – ahogy Saramago fogalmazta meg egyik regényében – senki sem követhetett el annyi bűnt, hogy megérdemeljen egy feltámadást erre a földi világra…
A történetekben szereplő halál megszabadulást jelent az élettől, de nem megváltást. Ahhoz szükség volna valami hitre, hogy a tettek majd mérlegre tétetnek, és a jó és rossz szétválaszttatik, és létezik menny és pokol. E nélkül a halál kegyelme csak a földi pokolból történő menekvést jelenti.
Krasznahorkai halott világot teremt, s hol mindentudó narrátorként, hol a különböző szereplői bőrébe bújva, s azok minden, legbelsőbb titkairól és gondolatairól is tájékoztatva felelősséget vállal a történeteiért. Ezek a történetek nem léteznek, csak ennek a könyvnek a lapjain, és a két szövegváltozatban előadott vadőr története talán azt sugallja, lehetne elképzelni másik, biztatóbb világot is.
A temetőben, a sírok közt sétálsz, és a márványkövek és fakeresztek mögé emberi sorsokat képzelsz, melyekben csak egy a közös: mind az elkerülhetetlen halállal végződik. A lemenő nap fénye különös árnyékokat fest a keresztek, oszlopok, szobrok és obeliszkek közé. Az olajfa ágainak hajladozása és a szél suhogása kísérteteket, szellemeket csalhatna elő, de semmi sem mozdul, teljesen egyedül vagy és nincs senki, aki hozzád szólna, nincs senki, aki feléd nyújtaná a kezét. Talán a szeretetlenség és a magány az a pokol, melyből menekülve halál is a kegyelmet jelent.
A Kegyelmi viszonyok különböző kiadásaiban a novellák sorrendje eltérő. E változtatások tudatos írói koncepcióra utalnak. Egy későbbi könyvében, a Seiobo járt odalent címűben, Krasznahorkai eljut addig a kiszámítható végpontig, amikor a történetükben egymáshoz egyáltalán nem kapcsolódó novellákat már regénynek is nevezi. Ilyen értelemben tekinthető a Kegyelmi viszonyok is regénynek, egy egységes teremtett világ leírásának, megjelenítésének.
A könyv művészi igényességgel megkomponált külseje: a fehér-szürke-fekete borító a kalligrafikus feliratokkal, a finom minőségű fehér papír a versszerűen szedett fekete sorokkal, és a mondatok költői szépségű, ugyanakkor precízen megtervezett áramlása magához vonzza az olvasót, elcsábítja, aztán egy halálos örvénybe sodorja. A reménytelenség homályos világából itt nincs kiút.

15 hozzászólás
DaTa P>!
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok

Spiró György kapcsán pár hónapja azt írtam, én tulajdonképpen nem nagyon szeretem a novellákat. Ezt az állításomat cáfolta meg az Álmodtam neked című novelláskötetével ő, amit letenni se nagyon bírtam, Krasznahorkai Kegyelmi viszonyok című kötete után ilyen blődséget meg többé nem is ejtenék ki a számon.

Őrület, kilátástalanság, pusztulás, reménytelenség, fájdalom, magány, kétségbeesés, kiútkeresés, halál. Ezekről szólnak ezek az írások, a Halálnovellák. Nem nagyon tudnék kiemelni közülük egyet sem. Mert zseniális mind. Nagyon sötét, nagyon nyomasztó, de mégis nagyon hiteles, nagyon emberi. Mert valóban, ilyen is az élet. Ennek bemutatásához Krasznahorkai pedig tényleg ért. Tökéletes. Újabb kedvenc.

dacecc P>!
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok

Halálnovellák, mint alcím – telitalálat. Halálovellák, de a halál nem mint esemény, hanem folyamat, méghozzá több komponensű folyamat van jelen, amit a történetek nézőpont váltása is igazol. A kiút, a nagyobb hatalom, az abszolútum keresése – a próféta hiánya – alapállapota minden individuumnak a novellákban. De örömet nem, csak megnyugvást hozhat a felismerés, hogy egyedül vagyunk. A kegyelmi állapot nem boldog állapot: implikálja a valaki, vagy valami által létrehozott állását a minket érintő dolgoknak. Kettősség feszül tehát a novellákban: az abszolútum keresésének sikertelensége, és a folyamatos, megfoghatatlan jelenléte is egyben.

Ahogy olvasom a könyveit, egyre inkább erősödik az érzésem, amit már az elsőnél is sejtettem (Az ellenállás melankóliája), hogy ilyen hang, ilyen látásmód, ilyen magas irodalom az egész magyar irodalmi életben nincs másik. Krasznahorkainál nem érzem pazarlásnak a zseniális jelzőt, ha valakire, rá lehet ezt mondani.

2 hozzászólás
Kkatja P>!
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok

Ilyen fülszöveg után, nehéz itt már bármi szépet és okosat írni. El kell olvasni és megpróbálni átélni ezeket a hangulatokat. Belemerülni, mint egy képzeletbéli jéghideg vízzel töltött kádba, hogy átérezhessük a szereplők szenvedéseit. Ugyanakkor csodálatosan érett és míves volt ezen novelláknak is minden egyes mondata. Olyan mint egy jó cégéres borocska, amit nem szabad beszürcsölni vagy lazán konty mögé dobni, hanem lassan, szopogatva szabad csak elfogyasztani, megtisztelve az ember és anyag összefonódásának ezen különleges eredményét. Itt olyan földeken járunk, ahol a legnagyobb paraszt is olyan szép gondolatokkal és nagy érzésekkel bír, hogy összeszorul a szív, és a szó meg bennszakad.
Halálnovellák az alcíme, mégsem volt annyira mélyen nyomasztó a hangulatuk, mint a Sátántangóé, számomra itt inkább a kilátástalanság, talajvesztettség és a folyamatos keresés, a biztonságra való törekvés kicsit másabb aspektusai domborodtak ki vagy legalábbis másképpen, mint ott. De szeretni ugyanúgy szerettem.

>!
Magvető, Budapest, 2007
126 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425482
SteelCurtain >!
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok

Kegyetlen jó írások, bár ez a miszticizmusba hajló, kortalan absztrakció hajhászás abszolút távol áll tőlem. Én egyszerűen nem hiszem, hogy helytől és időtől független örök érvényű igazságokat lehet megfogalmazni. Krasznahorkai viszont kitartóan keresi ezt az emberi lét mikroszkopikus rétegei között. Ez a sziszifuszi munka még akkor is tiszteletet érdemelne, ha csak tisztes mesterember módjára végezné, ám ő a zseni könnyedségével még a tökéletes semmi közepén is képes valamit felmutatni. S ez a valami mindannyiszor értékes, töprengésre késztető gondolat. Személyes kedvencem ez volt: „ha gyűlölettel és undorral nézünk a világra, a világ gyűlöletes és undorító lesz; amennyiben szeretettel és várakozással, úgy kiszámíthatatlan és ellenséges; ” Vagyis teljesen fölöslegesek elvárásaink a világgal szemben, ha csak magát az elvárásainkat változtatjuk meg olykor, s nem a világot.
Azt külön is díjaztam, hogy életemben először találkoztam irodalmi műben a szülővárosommal. Bár nevét elhallgatja Krasznahorkai, azért számomra összetéveszthetetlen a Remete, Városerdő, Köröspart hármasának egysége Herman vadőr történetében.
Csak ajánlani tudom, még azoknak is, akik – mint én is – Krasznahorkaival ellentétesen látják a világot.

olvasóbarát P>!
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok

Nekem Krasznahorkai László újabb művei jobban tetszenek. Ebben az 1986-ban megjelent művében a szerző drámaian mély hangokon játszik, mondjuk egy vonós hangszeren, vagy mint a festészetben a sötét színekkel történő alkotás, de itt-ott keveredik vidám, világos árnyalattal, mint a vadőr 2. feldolgozásában a pikáns részletek.
Szeretem azokat a műveit, amelyek a különlegességet, az egyedit, a szépséget járják körül, azok közelebb állnak az érdeklődésemhez, az ízlésemhez, mint amilyen a Seiobo járt odalent vagy az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Ebben a kötetben tetszett:
El Bogdanovichtól egy furcsa történet két ember közös útjáról, az egymástól való szabadulás lehetőségéről, a megoldás: „a tus, a forró leves, a friss ágynemű engesztelő hűvössége.”
Borbélykézen egy gyilkosság, tulajdonképpen egy bűn és bűnhődés történet, remekül felépítve.
Herman, a vadőr és A mesterségnek vége ugyanaz az alaptörténet kétféle megközelítésben elbeszélve.
Hőség a zavarodottság, bizonytalanság, nyugtalanság novellája.

A szerzővel nem zavartalan a viszonyom, bizonyos művei nagyon tetszenek, és vannak olyanok (ebben a kötetben is), amelyek nem igazán tudtak megérinteni.

nyerw>!
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok

Erről a könyvről rengeteg okos dolgot leírtak már, újat nemigen mondhatok. Az igen pofás kivitelezésű könyvben először furcsálltam a szövegek rövid soros szedését, de utóbb beláttam, hogy az ilyen módon nyomott, „lélegzetvételre szabott” szakaszokban könnyebb az olvasás (a hosszú mondatok miatt, de ezt szerintem mondanom sem kell).

A tematikus, a bűn-kegyelem-megváltás koncepciójára épített kötet novellái más és más szemszögből közelítik meg az imént említett fő kérdést. Az utolsó hajó a menekülés-elszakadás felől, az El Bogdanovichtól a kötődés-elengedés felől, a Borbélykézen a vágyott bűnhődés felől. Abban nem kételkedhetünk, hogy Krasznahorkai világformálásban igen erős, végtelen hosszú mondatai végtelenül pontosak is – kemény analitikussággal ragadják meg a pusztulást és elidegenedést. A novellák jelképrendszerét boncolgatni nem szeretném, megtették azt már mások.

A két leginkább kiemelkedő novellának a Herman, a vadőrt és Az állomáskeresőt tartom. Herman története egyfajta isteni dilemma megfogalmazásának tűnik elsőre; a rendelkezés szabadsága és kötelezettsége etikailag és lelki értelemben is összeférhetetlennek bizonyul. Az állomáskereső volt az, amely leginkább személyesen érintett, itt van az életem ezen a mérlegen, gondoltam.

Aztán a busz a gyér kiserdőből, ahol kurvák szokták várni a délutáni csúcsforgalmat, bekanyarodott a külkerület főutcájába. Ott felszállt egy nagydarab, nehéz mozgású, bajszos férfi egy kiskocsival, és egy hirtelen fékezéskor majdnem elesett. Én feléje kaptam, ő pedig hangosan átkozva, kurvaanyázva szidta először is a BKV-t, majd a sofőrt, harmadikként pedig a világot. Aztán ránéztem szomorú szemmel, hiszen épp az előbb került mérlegre itt az életem, és akkor azt mondta, bocsásson meg, de néha nem bírom elviselni ezt a világot és kikelek magamból. Ha jót akar magának, menjen innen el, mert itt minden elszaródik. Engem is tönkretettek, egy rom vagyok már. Még szerencse, hogy hamar leszálltam, így a szél kellően kiszárította a szememet, mire beértem az iskolába.

Tarja_Kauppinen IP>!
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok

Nagy szárnyadat borítsd ránk zsenialitás, kinek Krasznahorkai a neve. Ezúttal sincs menekvés az apokalipszis elől, már az ajtón kopogtat; próbálhatunk menekülni előle vízi úton, erdőbe, el a civilizációból, harcolhatunk ellene fegyverrel, csapdákkal, erővel avagy leleménnyel, állhatunk ellen melankolikusan, Herman, a vadőr mégis csak elsőre tűnt a Wenckheim báró-beli Tanúr úr egy korábbi manifesztációjának. Herman még látja értelmét a küzdelemnek, szíve nem hűlt még ki maradéktalanul a világ romjaiba hulló erkölcse iránt; még nem az a megfáradt, mélyen szkeptikus alak, ami a Tanúr úr az ő kivonulása közepette.
Krasznahorkai egy a horizontig nyúló sötét felleg, amely rátelepszik a tájra, elnyelve minden fényt és zajt – a baljós szembenézés kényszere marad csak az elkerülhetetlennel, ebben a közegben nem terjed még a hang sem.
Megpróbálhatjuk persze figyelmen kívül hagyni a figyelmen kívül hagyhatatlant, csak épp nem érdemes. Halottak vezetnek itt riadt kis élőket.

A Herman első és második szövegváltozata és Az utolsó hajó feledhetetlenek. Bár voltaképpen a többi is.


Népszerű idézetek

Scarlett0722 P>!

Szótlanok vagyunk, s ez kettőnk természetes állapota…

munuum>!

Mert szégyellem magam, és nem merek az emberek szemébe nézni, szinte ég a bőröm az agyongyűrött, mocskos kabát alatt, úgy érzem, mintha meztelen volnék, s minden véletlen pillantás a csontomig hatol és megaláz. Nem vagyok taknyos kölyök, jól tudom, mi sodort néhány óra alatt ilyen mélyre: a gyöngeség, az óvatlanság, a körültekintő figyelem megbocsáthatatlan hiánya, a tekintet tévedése, mely tárgyát épp azzal véti el, hogy minőséget tulajdonít önmagának. Én csak akkor döbbenten rá erre s ítélhettem meg végre hibátlanul helyzetem , amikor Bogdanovich eltorzult arccal rám mordult; ebből értettem meg, hogy ha gyűlölettel és undorral nézünk a világra, a világ gyűlöletes és undorító lesz; amennyiben szeretettel és várakozással, úgy kiszámíthatatlan és ellenséges; a legjobb tehát, ha nem nézünk sehogyan. Befejezni a nézdegélést, nem ingadozni, hogy szelíden mosolygó arcot vagy ördögien vigyorgó pofát, simogatásra vagy ütésre emelkedő kezet látunk-e, végérvényesen lebírni az eredendő… kíváncsiságot, a kukucskálásra késztető hősies hajlamot, a legkevesebb, amit tehetünk.

El Bogdanovichtól

psn>!

Tisztában vagyunk azzal, hogy sorsunk azonnal megpecsételődne, ha bárki a járókelők közül egy semmitmondó pillantáson túl mélyebbre nézne szemünk közé […]

89. oldal

kimihapponen>!

ha gyűlölettel és undorral nézünk a világra, a világ gyűlöletes és undorító lesz; amennyiben szeretettel és várakozással, úgy kiszámíthatatlan és ellenséges; a legjobb tehát, ha nem nézünk sehogyan. Befejezni a nézdegélést, nem ingadozni, hogy szelíden mosolygó arcot vagy ördögien vigyorgó pofát, simogatásra vagy ütésre emelkedő kezet látunk-e, végérvényesen lebírni az eredendő… kíváncsiságot, a kukucskálásra késztető hősies hajlamot, a legkevesebb, amit tehetünk.

encsy_eszter>!

világosan látta, hogy így hamarosan megőrül, márpedig „a tébolyban nincsen semmiféle isten”

Az állomáskereső

Kkatja P>!

Nem tudom, más hogy van vele, de szerintem az életben fő az óvatosság.

Hőség - Félünk

Kkatja P>!

A látvány szinte letaglózta… még átfutott rajta, hogy az óra, melynek végén az imént újból meglelte a békét s nyugalmat, az isten kegyetlen és gonosz tréfája lehetett csupán, hogy most annál inkább összeroppantson benne mindent, ami ép… aztán hirtelen kétségbeesetten két kezébe temette az arcát.

Herman, a vadőr (Első szövegváltozat)

Kkatja P>!

Meg sem moccan, kezeit az ölébe ejtve ül lehorgasztott fejjel, s már éppen szólnék neki, hogy indulhatunk, amikor a tejivó nappali világosságában egy ujjnyi hosszú, erősen gennyedző sebet fedezek fel a koponyáján, ilyen közelről az ügyetlenül ráfésült, amúgy is gyér haj sem takarhatja el. Azonnal félrekapom a fejem, nehogy fölforduljon a gyomrom, de mégsem elég gyorsan, mert ő éppen akkor néz rám, és mikor megérti mozdulatomból, hogy sebhelyét felfedeztem, olyan hangon förmed rám ("A bazári majmokat mustrálgassa, jó?"), hogy riadtan hátrahúzódom a széken, mintha megütött volna.

El Bogdanovichtól

psn>!

egy addig ismeretlen, gyökeres aggodalom
mintha vak erő lökne, haldunk
csupán az oldó világosság hiányzik
lassan vigyázba áll
a látásnak ezzel a baromi megfeszítésével
befejezni a nézdegélést

El Bogdanovichtól c. novella dőlten szedett, különálló beszúrási (87. 91. 93. 94. 96.o.)

vargarockzsolt>!

Még sötét volt, amikor elindultunk, s noha tudtuk, semmi értelme már az effajta ostoba bizakodásnak, hiszen mindegy, nappal van-e vagy éjszaka, mégis úgy gondoltuk, megvirrad ma is, feljön a nap, szétterül a fény, egyszóval kivilágosodik, és látni fogjuk egymást, a másik gyűrött ábrázatát, táskás, vérbogos szemeit vagy hátul a tarkón meggyűrődött bőrt, látni fogjuk a mögöttünk fodrozódó vizet, amint hamarosan kisimul utánunk, és látni a magára hagyott rakparti épületeket is, a közöttük bekúszó sértetlen, üres utcákat, majd a városon túl az enyhén kiemelkedő partoldalt, végig, omlásra készen.

Magvető, harmadik kiadás, Az utolsó hajó, 5. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Rowling: Harry Potter
Sven Nordqvist: Findusz elköltözik
Maja Lunde: Hónővér
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Csernovszki-Nagy Alexandra: Antónia eltűnt
Marilyn Miller – Ella Steel: Üldözöttek
J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban
Ella Steel: Vágyak dallama
B. E. Belle: Árvák
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi