Háború ​és háború 145 csillagozás

Krasznahorkai László: Háború és háború

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A mű főhőse egy vidéki levéltáros, Dr. Korim György, aki munkahelyén váratlanul egy különös kéziratra bukkan. Nem tudni, ki írta a szöveget, a keletkezés idejéről is csak találgatni lehet, de a tartalma fokról fokra, egyre jobban rabul ejti Korint. Négy férfiról van benne szó, akik a világtörténelem különböző fordulópontjain bukannak föl, hol Krétán, hol Velencében, hol Kölnben, és mindig menekülniük kell a háború, a rombolás elől. A levéltárost olyannyira a hatalmába keríti az ismeretlen szerző elbeszélése, hogy úgy érzi, neki is menekülnie kell: mentenie és a világgal megismertetnie a titokzatos szöveget. Elhagyja otthonát, pénzzé teszi mindenét, és repülőjegyet vesz New Yorkba, a „világ közepébe”. Azt reméli, ott megtalálja a megoldást a kézirat rejtélyére, az értelmére és a saját életére is.

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Magvető, Budapest, 2017
228 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631431650
>!
Magvető, Budapest, 2013
232 oldal · ISBN: 9789631431650
>!
Magvető, Budapest, 1999
228 oldal · ISBN: 9631421252

Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

Genova


Kedvencelte 41

Most olvassa 9

Várólistára tette 106

Kívánságlistára tette 68

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Krasznahorkai László: Háború és háború

A szerző kvázi karácsonyi ajándékaként internetre felkerülő Háborús architektúra meghallgatásával párhuzamosam immáron harmadjára olvastam el az egyik kedvenc Krasznahorkai kötetemet, a Háború és háborút, és mivel eleddig egyetlen gondolatomat sem osztottam meg a kötet kapcsán, most pótolom.

Krasznahorkai újfent bizonyította ezzel az 1999-es regénnyel is, hogy nem csak az egyik legszuggesztívebben író alkotó bármilyen nyelvet tekintve, de azt is képes elhitetni, hogy még ezen túl is létezik egy magasabb rendű (irodalmi) világ, ami után az olvasó eszeveszetten vágyakozni kezd, ha a titokzatos kézirat sorairól olvas Korim szavain keresztül. Elhiteti, hogy az irodalom nem puszta szórakozás, de nem is puszta művészet, hanem valami magasztos, még az emberen is túltevő, transzcendens világteremtő erő.

Emellett úgy képes végigvinni különböző történelmi korokon át ezt az ezredfordulós „Ember tragédiáját”, hogy abban megmutatkozik az egész emberi történelem, annak minden szépségével, jóságával, borzalmával, kegyetlenségével és bonyolultságával egyaránt, miközben a háttérben folyton feltűnő Mastemann alakja az egyik legragyogóbb ördögábrázolás, akihez bárhol is szerencsénk lehet.

Talán az sem meglepő, hogy KL a végén „kivezette” hősét, Korimot, a regény világából a valóságba, ugyanis ennyire szuggesztív, és a maga őrültéségében, elborultságában is hiteles és őszinte alak szintén csak ritka madár nem csak a világirodalomban, de a valóságban is.

Mindenesetre bennem Korim, Kasser, Falke, Bengazza, Toot és bizony Mastemann alakja is örökre megmarad, de nem csak ők, hanem (többek között) még abban az éjjeli havazásban a tetőről csörögve-csattogva leguruló konzervdoboz is a krétai fejezet végén.

A háborús architektúrát itt tudjátok letölteni:
http://www.krasznahorkai.hu/audio_Haborus_architektura.html

dacecc P>!
Krasznahorkai László: Háború és háború

Korin az átlagember szempontjából egy egyszerű bolond, aki zavarodottságának szemüvegén keresztül szemléli a világot. Ám ez a megbomlott elmével rendelkező kopasz férfi, aki folyamatosan és mindenkivel beszélget, vagy pontosabban: mindenkinek beszél, valahogy egy idő után hiteles figurává válik mind a regénybeli valóságban, mind az olvasó számára. Az őszinteség, az elhivatottság, a teljes nyíltság segítségével sikeresen jut előre kilátástalan útján, állít maga mellé segítőket.
Korinnak végig csak egy cél lebeg a szeme előtt: mindenki számára elérhetővé tenni azt a kéziratot, amelyet véletlenül talált egy irattárban, és amely megváltoztatta az életét. Az egész könyvet ennek a kéziratnak a biztonságba helyezésére, közkinccsé nyilvánítására való törekvése teszi ki. Korin azonban egy olyan kor termékét próbálja a mai világra hagyni, amelynek itt már nincs helye. És itt jön be a művészet kérdése. Krasznahorkai párhuzamba állítja a műalkotást és a művészetet egyfajta egyetemes tudással, amely folyamatosan a szemünk előtt lebeg, de mi, „normálisak”, vakok vagyunk rá, csukott szemmel járunk. Vannak ugyan próféták, a művészek, és kiválasztottak, aki megértik a szándékot, de ezek a figurák kilógnak a társadalmunkból, nem tudják megértetni magukat, csak egymást, így egyfajta szubkutúra tagjaiként tengetik mindennapjaikat, nem tudva, hogy az övéké a legfontosabb és leghatalmasabb tudás a világon. Ott vannak körülöttünk, élnek a közösségünk tereiben, elmegyünk mellettük nap mint nap. És jaj nekünk, ha egyszer eltűnnek onnan.

5 hozzászólás
sztimi53>!
Krasznahorkai László: Háború és háború

Nem lehet erről írni, őrült beszéd, de van benne rendszer, ez egy öngyilkos küldetés, mely világokon, korokon át, háborúból háborúba tart, a béke csak köztes állapot lehet. Mélységesen depresszív és lehúzó iromány, pokoli magyar valósággal, nem mintha az óceán másik oldalán olyan fényesek lennének a dolgok. Én elvesztem ezekben a végtelen mondatokban, csaknem beleőrültem, valahogy kezdett értelmet nyerni a levéltáros rám okádott monológja. Nem találtam meg a saját szavaimat, kifejezni mit érzek, Krasznahorkai megtalálta helyettem:
Én nem őrültem meg, de annyira tisztán látok, hogy már olyan, mintha megőrültem volna.

balagesh IP>!
Krasznahorkai László: Háború és háború

Az európai kultúrától búcsúzó regény, a főhős nyelvi elszigeteltsége, sőt hiábavaló kommunikációja – ilyen kifejezéseket használ az író ezzel a regényével kapcsolatban.*
Csak vitatkozni tudok.
A főhősre a teiresziászi logika mentén (vak, de csak a jelenre, szeme a jövőt látja) érdemes gondolni: a hiány mint valaminek az erősebb, magasabb szintű megléte. Korin György a Senki. Így aztán éppen ő az, aki igazán számít. Aki nem birtokol semmit, vagy csak egyetlen dolgot – ez az egy a minden, a legfontosabb. Akinek egész kinézete, állaga, szaga, tekintete nem csak hogy nem bizalomgerjesztő, hanem egyenesen taszítónak kellene lennie. Gondoljunk bele! Egy csöves. Tehervonatokon lógva jut el a malévos kisasszony mellé! Milyen állapotban lehet?! Beszédét, mondandójának velejét nem csak a Puerto Ricó-i nő, hanem a magyarul beszélő hallgatók sem tudják feltétlenül összefoglalni. Idézgetik, visszaidézgetik, amennyire tudják – de leginkább a hatásról emlékeznek meg. Mert van egy mesélő, és a mesélés hatalma talán ősibb, mitikusabb az európai kultúránál. Aki bírja a mesélés adományát, magához láncol mindenkit. Nem csak az (utcán, vonaton) alaposan kiválasztottakat, hanem mindenkit, aki belekerül a mese hatáskörébe. A stewardess és a háziasszony mellé is csak odakerül Korin. Alkalmi, járulékos célpontok. A tolmács is, hiába próbálna ellenállni, nem tudja kivonni magát a mesélő hatása alól.
Egy konkrét történet elolvasása, tehát a mesélés létének, a világban való jelenvalóságának megismerése változtatta át Korint. Ezáltal vált mesélővé. Ő meg sem érti, hogy nem csak a mese történeteit, nem csupán az egész mesét tudja elmondani. Életeseményeinek elmesélésén keresztül kapunk bizonyítékot képességének a kézirattól való függetlenségére.
A csodatévő kéziratnak, amely ráébreszti megtalálóját a mesélés erejére, új helyet kell keresnie.
Már közben is automatikusan tágul a szimbolika a meséléstől az emberi alkotóképesség egyéb csodáiig. Nem pusztán művészeti alkotásokról van szó, hanem akár technikai találmányokig. Az emberi kultúra csodálatos pillanatai, csodálatra méltó eredményei egyrészt alkalmasak a megismerőben is felkelteni az alkotó ösztönt, másrészt tehát éppen nem a kultúránk végét erősítik meg.
Tulajdonképpen a felvezető Ézsaiás-szöveg apokaliptikus, átkokkal terhelt gondolatisága elő sem kerül ebben a regényben. New Yorkkal kapcsolatban persze elhangzik a kifogás, hogy túl nagy (ez értelmezhető úgy, hogy az ézsaiási szöveg megállapításai már düh nélküli evidenciák Korin fejében). Schaffhausen a megfelelő léptékű hely. NY a bábeli tornyok városa, ellentétben a kis sérülékeny üvegiglut felmutató városkával.
Szóval egy fenét, Kedves Fáradt és Érzékeny Krasznahorkai László! A művészet, a kultúra eleve örök, eleve nem ismer gátakat. Még a beszéden alapuló művészetnek sem szabhatnak gátat a nyelvi határok. Ebből a szempontból maga az internetre tétel is inkább csak szimbolikus aktus. Mi lett a műből, amiben búcsúzkodni kívánt: egy himnusz a kultúra örökkévalóságához. Na jó: az emberi élet (akár az egész emberiség) korlátozottságával szemben.

* Összefoglaló jelleggel: http://epa.oszk.hu/00100/00181/00084/703.htm

6 hozzászólás
Kkatja P>!
Krasznahorkai László: Háború és háború

Hű, ez kemény és gyönyörű volt!
Különös, megmagyarázhatatlan, labirintusszerűen tekeredő-csavarodó mondatok, témák, utazások, eszmélések, különlegesen felépített beavatásregénye ez a könyv, ami elsőként a kezembe került Krasznahorkaitól. Köszönettel @Equimanthorn értékelésének, ami felkeltette az érdeklődésemet.
Nagyon sokrétegű, regény a regényben, tükör a tükörben, ahol mindenki szenved a maga szintjén, és mi is együtt szenvedünk a szereplőkkel. Nem csak a furmányosan összerakott szerkezet vagy a fejezetnyi mondatok, élethelyzetek miatt, hanem ahogy valóban írja, csak ez érdekli a szerzőt is: „az őrületig körbeírt valóság, a tébolyult részletezésekkel, a mániákus ismétlésekkel megidézett helyzet belekarcolása a képzeletbe”. Míg mi csak kapkodhatjuk a fejünket, hogy a rengeteg információból felfogjunk valamit, ami ha nem megy, ez már nem K. hibája, Ő megtett mindent, a többi rajtunk áll…
Nekem bevésődött, ez biztos, de mindenképp újraolvasós kategória!

>!
Magvető, Budapest, 1999
228 oldal · ISBN: 9631421252
Holdbéli_nyúl P>!
Krasznahorkai László: Háború és háború

Apa ajánlotta ezt a könyvet. Először úgy voltam vele, mint a srácok a vasúti felüljárón, hogy hát ez a fószer iszonyatosan unalmas… hogy atyaég, a fiúk reakciója egészen olyan, mint ahogyan én szűröm ki az érdektelen szóözönt, máshol járok… de tulajdonképpen érdekes volt a feltevés, hogy valakinek csak úgy leeshet a feje, érdekelt hát, hogy mi sül ki ebből. Kénytelen voltam figyelni Korinra, egyszerre érdekelt, és egyszerre szerettem volna valamivel nagyon megütni, hogy fogja már be, hogy kicsit maradjon csendben… Aztán az történt velem, mint a stewardess kisasszonnyal, mint a tolmács szeretőjével, mint a fura bábus fazonnal, és mint a teremőrrel – hogy észre se vettem, de már nem zavart, már csak hallgattam, hagytam, hogy átfolyjon rajtam a történet, szerettem volna megismerni a kézirat szövegét, annyit hallottam már róla, hogy kifejezetten fáj, hogy nem került mellékletként a könyvbe.

13 hozzászólás
DaTa P>!
Krasznahorkai László: Háború és háború

Nem tudok mit kezdeni Krasznahorkaival, hiszen a Sátántangó olyan szinten mellbevágott, mint utoljára nagyon régen bármilyen regény, annyira, hogy azon nyomban ott frissen, melegében újra kellett olvasnom. Aztán elővettem az Északról hegyet, amit nem voltam képes rendesen végigolvasni, előbb csak sorokat ugortam át, majd már csak átlapoztam a végére, annyira nem kötött le. És tulajdonképpen ez volt a helyzet a Háború és háborúval is. A bő negyedéig olyan érdekes volt pedig, tetszettek a két-három oldalon átívelő, se füle, se farka, véget nem érő mondatok, tetszett a stewardess, a New Yorkba érkezés. Majd jött a kézirat és annak története és én egyre jobban vesztettem el mind a fonalat, mind az érdeklődést. Tulajdonképpen ha össze kellene foglalnom, miről szólt ez a könyv, annyit tudnék csak mondani, egy zavarodott elme hadovál össze-vissza. Nem az én könyvem ez és bármekkora hatással volt is rám a Sátántangó, lehet, arra kell jutnom végül, Krasznahorkai nem az én íróm. Annyira sajnálom. :(

egy_ember>!
Krasznahorkai László: Háború és háború

és nem fogod megtalálni a kivezető utat, ez, sajnos, a kivezető utak természetéből adódik, de ha szerencséd van és nyitott szemmel, de főleg nyitott lélekkel járod a világot, akkor a kivezető út fog megtalálni téged

ppeva P>!
Krasznahorkai László: Háború és háború

Most már lassan abbahagyhatom a hivatkozást arra, hogy én nem is szeretem a hosszú, körmönfont, nyakatekert mondatokat. De. Szeretem. Bizonyos esetekben. Bizonyos íróktól, bizonyos hosszú, körmönfont, nyakatekert mondatokat. Csak sokáig nem tudtam róla.

3 hozzászólás
morin5>!
Krasznahorkai László: Háború és háború

Két momentum:
A new yorki konyhában örökösen háttal álló, a rázúdított monológokból egy szót sem értő nő kiszolgáltatottsága.
A férfi, akinek a lakása falain ugyanaz a fénykép lóg különböző méretekben és minden helyiségben van egy – volt kedvesre emlékeztető – életnagyságú próbababa.
Mert, ha már őrültek vagyunk, ne álljunk meg félúton.


Népszerű idézetek

Dün P>!

Már nem érdekel, hogy meghalok, mondta Korim, majd hosszú csend után egy közeli bányatóra mutatott: – Azok ott hattyúk?

(első mondat)

1 hozzászólás
Kkatja P>!

Én nem őrültem meg – villant meg valami fenyegetőn Korin pocsolyaszín szemében –, de annyira tisztán látok, hogy már olyan, mintha megőrültem volna.

Megjött Ézsaiás

Kkatja P>!

…a kéziratot csupán egy dolog érdekli igazán: az őrületig körbeírt valóság,a tébolyult részletezésekkel, a mániákus ismétlésekkel megidézett helyzet belekarcolása a képzeletbe, és ezt szó szerint gondolja…

161. oldal Kivezetheti őket

1 hozzászólás
Zálog>!

Én úgy hiszem, hogy nincs utána semmi, mondta Korim egyszer teljesen váratlanul egy hosszú csendben, majd meg sem magyarázva, mire gondol egyáltalán, s hogy miről jutott eszébe két mondat közt az egész, kinézett az ablakon a sivár esőbe, és hozzátette még: – Csak egy nagy sötét, egy nagy villanyoltás, aztán ahogy lekapcsolják még ezt a nagy sötétet is.

102.

1 hozzászólás
giggs85 P>!

Ha a napi negyven dollárt beszorzom tízzel, az négyszáz dollár tíz napra, és ez képtelenség, mondta Korim az angyalnak, amikor az időeltolódás miatt ébren töltött éjszaka után hajnalban végre elnyomta az álom, majd hogy hiába várta, választ nem kapott, mert az angyal csak állt dermedten és csak nézett, nézett valamit az ő háta mögött, Korim a másik oldalára fordult, és így folytatta: – Néztem már én is. Nincs ott semmi.

narziss>!

Néha nagyon szeretek megállni, és abbahagyni mindent, csak úgy, mondta egyszer egy ízben Korim a konyhában, majd, miután nagy csöndet tartott, s csak a padlót nézte percekig, felemelte a fejét, és nagyon lassan hozzáfűzte még: – Mert megszakad bennem, és én elfáradok.

119. oldal, Magvető Kiadó

Kkatja P>!

…egyszeriben olyan érzése támadt, hogy látnia kéne valamit, de nem látja, hogy fel kéne fogjon valamit abból, amit néz, de nem fogja föl, hogy időnként a leghatározottabban ott van valami előtte, szinte kiszúrja a szemét, de ő nem tudja, mi az, csak annyit, hogy enélkül, amibe megérkezett, nem értheti meg, s míg meg nem érti, addig csak azt ismételgetheti, amit ezen a késő délutánon és estén mondott ki többször is ünnepélyesen, hogy tudniilik: uram isten, ez itt tényleg a világ közepe…

63. oldal II. Ünnepi hangulat

alma>!

Ha meghalunk, az egész gépezet megy tovább, és az emberek azt gondolják, ez a legborzalmasabb, szakította félbe később önmagát Korim, aztán lehajtotta a fejét, töprengett egy ideig, majd fájdalmas képet vágva belekezdett egy lassú fejkörzésbe, s közben azt mondta: – Pedig csak ebből, hogy megy tovább, lehet rendesen megérteni, hogy nincs is gépezet.

VI. Kivezetheti őket - 171. oldal

Rea P>!

…az isten nélküli út ide vezet, a csodálatos, a lenyűgöző, a káprázatos emberhez, aki már csupán egyetlen dologra nem képes és nem is lesz soha, hogy uralja, amit megteremtett…

201. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Vámos Miklós: A New York–Budapest metró
Szabó Magda: Pilátus
Mario Puzo: A Keresztapa
Anne L. Green: Végzetes csábító
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Borsa Brown: A kezdet
Závada Pál: Természetes fény
Helena Silence: Ezüsthíd