Este ​hat; néhány szabad megnyitás 10 csillagozás

Krasznahorkai László: Este hat; néhány szabad megnyitás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Rövid leírás: Krasznahorkai László a Sátántangó, a Háború és háború, elbeszélések és regények szerzője. Tartalom: Az Este hat; néhány szabad megnyitás kiállításokat megnyitó beszédekként hangoztak el. Szilágyi Lenke, feLugossy László, Hegedűs 2 László, Dr. Máriás, TolvaLY Ernő, Medvigy Gábor, Lois Viktor, Gémes Péter, Bukta Imre, Szentjóbi Tamás műveiről, de leginkább művei ürügyén Krasznahorkai életről és halálról, szeretetről, félelemről, fájdalomról, reményről és reménytelenségről szól. A szövegek mellé a művészek alkotásainak reprodukciói kerültek.

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Magvető / Dovin, Budapest, 2001
82 oldal · ISBN: 9631422658

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

>!
baranyigergely
Krasznahorkai László: Este hat; néhány szabad megnyitás

Esszék, (megnyitó)beszédek – ezek között az átjárás (legalábbis nálam) elsőre nem tűnt egyértelműnek. Abból indultam ki, hogy a beszéd (ki nem gondolná) szóbeli műfaj, tehát a szónoknak olyan retorikai eszközöket, trópusokat, szövegszerkezeteket érdemes választania, melyekkel könnyebben, egyszerűbben közvetítheti mondanivalóját, tekintve, hogy a hallgatóság előtt nem szerepel a szöveg, amit mond/olvas. Az esszé pedig sokkal nagyobb kötetlenséget biztosít, mert írásbeli műfajként visszakereshetőek a részletek, akár többször is átolvashatjuk a nehezen kibogozható mondatokat.

Ám Krasznahorkai megkísérli összemosni a kettőt – igaz, a képzőművészeti megnyitóbeszédek is tartalmazhatnak esszéisztikus elemeket, ez sem egy kötött műfaj, ám ebben a szerző elmegy a végletekig. Egyébként is úgy látom, hogy a művészeti írásai, melyek folyóiratokban jelentek meg, stílusban, szerkezetben alig különböznek a beszédeitől.

Sokan foglalkoznak a „Krasznahorkai-stílus” titkaival. Egyes elemzők Krasznahorkai (beszéd)stílusát gyakran értékelhetőbbnek tartják, mint magát az ebben megszólaló szövegeket. Ahogy én látom, az ő esetében ez a megszólalás nem függetleníthető az írásai tartalmától. Ehhez az „emelkedettséghez”, ahogy sokan hívják, lehet, ez kell.

Ezt szeretem Krasznahorkaiban.

>!
Equimanthorn
Krasznahorkai László: Este hat; néhány szabad megnyitás

Ez bizony tényleg járás volt egy áldás nélküli térben, telis-tele bordarepesztő gondolatokkal. Néha ugyan nehéz volt olvasni a szakszerű, aprólékos levezetéseket, de megérte. Ahogy azt már megszokhattuk, most is mindennek súlya van.
Egy megfordított szertartás, melyben a gyülekezet alázattal, mégis visszavonhatatlanul távolodik el Istentől, a megváltás reményétől, mert nem méltó rá többé (Járás egy áldás nélküli térben); megérteni, hogy a pokolba tényleg a gyűlöleten át vezet az út (A Szuhumi-fotók); nem létezik olyan, hogy hit nélküli harangöntés (24 harang), és még hosszan lehetne sorolni. Bámulatos! Persze, nem tagadom, hogy mostanra már némi elfogultság is beszél belőlem.

Végezetül pedig azért vagyok még nagyon hálás, mert így megismerhettem néhány igazán tehetséges művész munkásságát.

Aki kedveli Krasznahorkai László írásait, ezt se hagyja ki!

>!
giggs85 P
Krasznahorkai László: Este hat; néhány szabad megnyitás

Tipikus Krasznahorkai szövegek. Akik szeretik a Mestert, azoknak mindenképpen érdemes elolvasni.
A kötetben különböző kiállításokon elhangzott megnyitószövegek vannak egybegyűjtve. És ezeket elolvasva egy dolog ötlött élesen az eszembe. Milyen lehetett azoknak, akik ezt élőben hallhatták? Milyen lehetett annak, aki egy megnyitón minden bevezetés nélkül meghallgatta azt, hogyan állapítják meg műszerek nélkül, hogy egy ember halott-e. Vagy, mit érezhetett az, aki egy, az Istenről szóló beszéd után magától Krasznahorkaitól kapott egy kulcsot, ami talán a Mennyek kapuját nyitná, de a kiállítás helyszínéül szolgáló pince zárjába nem illett bele, mert az a valami nagyon messze van. Felfoghatatlanul messze. Vajon mit érezhetett ez az ember? És én mit éreztem volna?


Népszerű idézetek

>!
n P

Hölgyeim és Uraim,
A megvirágzott nyílt tenger és a hegyek a holdfogyatkozásban, nagy kő az arab fügefák és az aszfodéloszok közelében, a korsó, mely sehogy sem akart kiapadni, múltán a napnak és az összecsukott ágy a ciprusok mellett, s arany hajad, a Hattyú csillagai, és az a csillag, az Aldebaran.
Megőriztem az életemet, megtartottam az életemet, bolyongva a sárga fák között, az eső rézsűi mentén hallgatag partokon. Esteledik.
Megtartottam az életemet, bal tenyeredben egy vonal, egy ránc a térdeden, talán ott vannak még a múlt nyár homokfövenyében. Talán megmaradnak ott, ahol fújt az északi szél, miközben hallgatom a befagyott tó körül az idegen szót. Nekivágok a hegyeknek, tintafekete sziklahasadékok, a havas mező, a szemhatárig havas mező. Semmit sem kérdenek, sem a néma kápolnákba zárt idő, sem a kezek, melyek kinyúlnak keresgélve, s az utak sem. Megtartottam az életemet suttogva a határtalan hallgatásban, nem tudok már beszélni, s gondolkodni sem. Suttogások, akár a ciprus lélegzete azon az éjszakán, akár az éjszakai tenger emberi hangja a kavicsokon, akár a hangod emléke. Lehunyom szemem, keresem a vizek titkos találkozását, a jég alatt a tenger nevetését, a lepecsételt kutakat, kitapintva ereimmel az ereket, melyek elhagytak engem ott, ahol véget érnek a vízinövények, és ez az ember, aki lépked, vakon, csönd haván.
Megőriztem az életemet, ővele együtt, keresgélve a vizet, mely elér tehozzád, súlyos cseppek a zöld leveleken, az arcodon, az üres kertben, cseppek a mozdulatlan ciszternában, egy halott hattyú, hószínű szárnyai közt eleven fák és a te tágra nyílt szemed.
Ez az út véget nem ér, nem változik meg, bármennyire igyekszel emlékezni a gyermekéveidre, őrájuk, akik elmentek, őrájuk, akik belevesztek az álomba, a tengeri sírokba. Bármennyit keresed a testeket, miket szerettél, amint meghajoltak a platánok szívós ága alatt, ahol megállt egyetlen pőre napsugár, és egy kutya csahitált, és összerándult a szíved. Az út nem változott meg, megtartottam életem. A hó s a jeges víz a patanyomokban.

>!
LuPuS_007 P

Ha valakit könyv mellett találsz, s könyvét nem csukja be jöttödre: ne maradj soká, mert ez annak a jele, hogy szeretne tovább olvasni

74. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
1 hozzászólás
>!
n P

Ifjú szívek!
Végezetül, áthajóztotokban a XX.-ból előre a XXI.-be, mi mással búcsúzhatnék tőletek, mint hogy megosztom veletek egy játék szabályát, mely időmúlattatásul, míg csolnakunk csendes mód fölfelé halad, a kedvünkre lehet.
Nevezzétek majd úgy: Pandora Szelencéje, s a következőképpen kell játszani:
Mindenki fölveszi egy földi rossznak a nevét, úgymint irigység, harag, betegség, harc, éhség, tűzvész és így tovább. Egy azonban a remény nevét veszi fel. Egy előbb kiküldött behívatik akkor, s az egyik játszót botjával megérintve azt mondja: „A reményt keresem, azért kinyitom Pandora szelencéjét.” Ha eltalálja a személyt, annak válaszolni kell: „Én vagyok a remény.” A kereső akkor felel: „Jó, légy tehát most Epimetheus.” S akkor elfoglalja annak helyét, ki a reményt az előbb megszemélyesítené.
Ha azonban nem találja el, azt válaszolják neki: „A remény a szelencében maradt.” S neki újra ki kell mennie, a többiek nevet cserélnek, s a játék újrakezdődik.

Ifjú szívek!
A remény a szelencében maradt.

8 hozzászólás
>!
LuPuS_007 P

Egyszóval hiába minden, a világból, amiben élünk, kilátni sem, s a világra, amiben élünk, rálátni sem vagyunk képesek, ezért hagyjuk már, legyen elég ennyi, ez eldőlt, ne kísérletezzünk: a világ teljes egészében emberi, az utak zártak, már soha, de tényleg soha nem tudhatjuk meg, hogy… farkasnak lenni például, milyen lehet.

72. oldal

>!
LuPuS_007 P

A fa állandó áradó növekedése zavartalan, mert a táplálékkal egybenőtt. Ételével szakadatlan érintkezésben van. Növése szünet nélküli. A táplálék a föld. A fa a földet szívja, de a kötés kölcsönös, a gyökér belefúródik a földbe, hogy kaphasson, a föld magába húzza a gyökeret, hogy adhasson. Az, hogy valami van, még nem jelent semmit; minden, ami van, csak az adásban, az elajándékozásban nyer jelentőséget. Ez minden viszony alapja, s ebben a viszonyban az, aki ad, mélyebbről van kötve, mint aki kap, mert nem a szükséglet köti, hanem a bőség.

47. oldal

>!
LuPuS_007 P

Akkor látni fogjuk: az időt is mi magunk teremtettük, így hát megállítani és megindítani is csak mi magunk lehetünk képesek, ezért aztán módját is ejtjük, hogy újra és újra átadjuk magunkat egy rejtélyes szórakozásnak: megállítani és megindítani az időt

72. oldal

>!
Equimanthorn

„Ne könyörögjünk! Mert értelmünk nem telt el az igazsággal, s nem dicsőültünk meg az Úr színe előtt. És ne fogadd el, Urunk, keserű gyülekezeted ajándékait, hiszen ebben a megszentelt házban néped a titkokon keresztül nem nyerte el az örök üdvösséget. És bizony méltó, igazságos, illő és üdvös, hogy bevalljuk mindezt, s most szomorúan visszalépjünk az imádságnak ebből az emberi munkával épített templomából, s így legyen ez a templom itt az el nem ért üdvösség háza és mennyei szentségek örökre elérhetetlen csarnoka.”

Járás egy áldás nélküli térben

>!
Equimanthorn

Egy cinikus önleszámolás kellős közepén vagyunk; egy olyan nem túl kiváló korszak nem túl kiváló gyermekeiként, amelyik korszakként majd csak akkor tekinti igazán beteljesedettnek önmagát, ha minden benne vergődő lény, az emberi történelem egyik legmélyebb árnyékában elheveredvén, szomorú és átmenetileg világos célját: a felejtést, végérvényesen eléri. El akarja felejteni, hogy saját maga játszotta el mindenét, hogy nem okolhat mást, idegen hatalmat, sorsot, távoli, baljós beavatkozást, ő tehet róla, hogy nincs se istene már, se eszményei. Felejteni akar, mert keserű vereségét nem volt képes méltósággal elviselni sem, mert kirágta jellemét a pokoli füst s a pokoli szesz, mert tényleg csak ennyi, a füstje s az olcsó szeszek maradtak a hajdani metafizikai utas sóvárgásából az angyali birodalom felé – valami piszkos füst a vágyódásból, valami orrfacsaró szesz a megszállottság őrjítő italából.

Nem egy, nem egy

>!
JordanT

Mert hiába akarunk a természetről beszélni, a természet nem akarja ezt, hiába akarunk az isteniről, az isteni sem akarja ezt, és egyáltalán, hiába akarunk, nem bírunk rajtunk kívül beszélni semmiről sem, mert minekünk beszélni csak az emberi történelemről lehet, az ember állapotáról, ama soha nem változó mineműségről, amelynek lényege csak a mi számunkra olyan csiklandó vonatkozás, különben, az „isteni különben” szempontjából ez a lényeg, talán tényleg, mindöröktől fogva és mindörökké: MINDEGY.


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme
Kiss Ottó: Csillagszedő Márió
Csukás István: Pom Pom meséi – Szegény Gombóc Artúr
Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
Marék Veronika: Boribon és a hét lufi
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! II.
Csukás István: Sün Balázs