Az ​utolsó farkas 142 csillagozás

Krasznahorkai László: Az utolsó farkas Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Az ​egykori filozófusnak egy berlini kocsma magyar pultosa a hallgatósága. A csapos hallgat, a törzsvendég beszél, többször is szóba hozván, hogy „a nyelv… már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert körbeért, bejárt minden elképzelhető tartományt, és elért oda, ahonnan indult, de végtelenül romlott alakban ért oda vissza”, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy káprázatos részletekből összeálló óriásmonológjában ne mesélje el újra és újra, kicsit mindig másképp és mégis ugyanúgy, hogy miért utazott el a spanyolországi Extremadura tartományába, és miért kezdte kutatni az utolsó farkas történetét, s miként döbbent rá arra, hogy nem érvényes az egyes szám, mert csak utolsó farkasok és történetek vannak.
Krasznahorkai László katartikus elbeszélésének egyetlen mondata páratlan művészi érzékenységgel mutat rá a civilizáció és a környezet katasztrofális összefüggéseire, a természet fenségére és a gondolkodás tragikumára; az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Magvető, Budapest, 2020
48 oldal · ISBN: 9789631433104
>!
Magvető, Budapest, 2020
48 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631426984
>!
Magvető, Budapest, 2015
ISBN: 9789631433104

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 24

Most olvassa 7

Várólistára tette 62

Kívánságlistára tette 65

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Idén sem maradtunk Krasznahorkai-kötet nélkül spoiler még ha ezúttal nem is egy újdonság került a boltok polcaira, hanem egy régi ismerős – Az utolsó farkas –, új és az életműsorozathoz tökéletesen passzoló köntösben.

Ez a 2009-es, egyetlen elbeszélést tartalmazó kötet a szerző pár hetes, ösztöndíjjal is támogatott spanyolországi tartózkodása apropóján született, és az első volt azon rövid, szinte évente megjelenő kiadványok sorában (A Manhattan-terv, Aprómunka egy palotáért, Mindig Homérosznak), amelyek – az életművet összegző Báró Wenckheim hazatéren kívül persze – fémjelezték Krasznahorkai László szempontjából a 2010-es éveket.

Az utolsó farkas bár 48 oldal, de mégis mindössze egyetlen, szokás szerint feltartóztathatatlanul áradó mondat, és az egészet, bármiféle bekezdés híján, mindössze vesszők tagolják a mondat- és történetzáró pontig. Ám szerencsére nemcsak emiatt válik letehetetlenné, ugyanis ebben a szomorkás, nyitott és a maga rövidségében is súlyos szövegben szinte tökéletes egyensúlyban áll egymással a gondolatiság és a történet.

A sztorit elmesélő figura tipikus Krasznahorkai-hős: egy lecsúszott és a világ, valamint a létezés súlyától összeroppant értelmiségi (maga sem teljesen biztos benne, de talán professzornak is szólították előző életében), akinek nincs semmi értelmes elfoglaltsága azon kívül, hogy naphosszat bolyongjon Berlin utcáin, majd magányosan beüljön egy lepukkant kocsmába, és mesélni kezdjen az ott mosogató, életunt magyar csaposnak.

Igaz, jó néhány oldalnak el kell telnie, míg beindul a dolog, ám amikor már mi is ott vagyunk Extremadura elvadult, kietlen tájain az elbeszélőnkkel, ezzel a furcsa, lecsúszott íróval, tényleg letehetetlenné válik a kötet, és mi is az utolsó spanyolországi farkas nyomába szegődünk, és beindul valami kalandos, melankolikus és megfoghatatlan. Névtelen hősünk többek között egy helyi vadőr és egy tolmács segítségével próbálja megfejteni az utolsó farkas történetét, ám ahogy belelendülünk, és egyre újabb és újabb állatok felbukkanásáról és haláláról olvasunk, rájövünk, hogy nincs egyetlen utolsó farkas, csak utolsó farkasok vannak, melyekről mesélni érdemes. A történeteknek és a történetmesélésnek pedig nincs és soha nem is lehet vége, így nem is csoda, hogy ez a címben is szereplő két szó a záró lapokon már nem egy négylábú ragadozót, hanem magát az elbeszélőt jelenti.

Ezenkívül külön kiemelném azt is, hogy a szerző ezúttal is gondolkodó felnőttként kezeli olvasóit (persze mindig is így szokta), így a kötet végén, amikor a vadőr még le akarná vonni a tanulságot az elköszönés előtt, inkább csak legyint egyet, és elsétál. Hiszen ezt nem neki kell tudni, hanem nekünk, olvasóknak. Amikor először volt szerencsém ehhez az elbeszéléshez, még napokig gondolkoztam azon, hogy én milyen következtetéseket tudok levonni ebből a szövegből. Ha pedig egy könyv intellektuálisan ennyire megmozgat, az nagyon jó dolog.

Azt hiszem, Krasznahorkai László régi-új kötete egyúttal egy tökéletes belépő is az életműbe, ha valaki még nem olvasott volna a Nobel-esélyes alkotótól. Engem mindenesetre második olvasásra is magával ragadott.

2 hozzászólás
janetonic P>!
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Először olvastam a szerzőtől, de nem is tudom, mitől tartottam eddig, azt hittem talán, hogy követhetetlen és súlyosan nehéz lesz olvasni egy vég nélküli mondatot, holott szinte filmként látom az egész történetet magam előtt, minden apró részletével együtt. Mintha erőfeszítés nélkül vonna be az egésznek a legmélyére és aztán képes rá, hogy bevéssen valamit, ami örökre ott marad. Nem fogom feledni, és azt sem, hogy olvassak még mást is tőle.

12 hozzászólás
dacecc P>!
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Buszon odafelé a felét reggel, hazafelé a másik felét este. Így olvastam, és jó is volt ez a módszer, mert az egész nap folyamán forgott, kavargott bennem ennek a hosszú mondatnak az első fele, és ülepedik bennem a második rész elolvastával az egész, amióta hazatértem. Már többször írtam szerintem itt is, és remélem, sokszor lesz alkalmam a későbbiek során újra, hogy az én szememben a nagybetűs magyar irodalom Krasznahorkai. A megszerkesztettség, a mondanivaló, a szöveg szépsége tökéletes egységet alkot. Igényli az odafigyelést, de cserébe az ölében visz végig a lapokon.

2 hozzászólás
Rituga P>!
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Ez volt az első könyvem a szerzőtől és nem tudom, merjek-e még próbálkozni más könyvével. Annyira szerettem volna, ha megérint a történet. De valahogy egyszerűen nem tudtam ráérezni… Rettenetesen zavart, idegesített és kizökkentett, hogy semmiféle tagoltság nem volt benne és egyetlen mondat az egész. Csak zaklatott és ideges lettem tőle…

14 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Nagyon jó mondat, ilyen hosszú mondatot még soha nem olvastam, de Nádas Péter kellő előtanulmány volt hozzá. Közben nem lehet letenni a kötetet, egyszerre kell elolvasni, a sok gondolatot egyszerre befogadni.
Szokni kell Krasznahorkai stílusát és kifejezésmódját, világlátását, de megéri a fáradságot.
Ez a kötetet annyira sűrű, tökéletes.

2 hozzászólás
sebzek>!
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Alibi értékelések 1/2

Hát ez valami fantasztikus! Milyen erő, milyen mondat!
Na jó, abbahagyom. De amúgy tetszett. Jót tett a kevésbé szarkasztikus Krasznahorkai-hang, az irányított történet, és a kisregények velejárói. Kompakt.
Egy kicsit sokallom, hogy negyvenhat oldalt keményborítóba raknak. Lehetett volna még mást is mellécsomagolni! – kántálhatnám, de mivel a DIA-ról olvastam*, ezért ilyenekhez nincs jogom. Semmit nem tanultam a Wenckheimből**, csak szégyenkezni.

* Amit ajánlok mindenkinek, aki nem tudja, pontosan milyen a hosszú mondat, mint életstílus. link
** -ból lenne, de haza húz a kezem.

DaTa P>!
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Egyetlen, majd hetven oldalon keresztül átívelő mondat, belekezd egy mesébe Krasznahorkai, és csak mondja és mondja, és hömpölyögnek a mondatok, szaladnak a sorok, és sehol egy pont csak a vessző újra és újra, de ez az első oldal után már nem zavar egyáltalán, mert beszippant, mert te magad is sodródsz, mert az élet ilyen, hogy folyik, egybefolyik, összefolyik, nincs tagolt rend, nincs bekezdés, nincs fejezet, de van tökéletes rendszer, melynek a véget mi magunk írjuk és különösen tetszett, hogy az a lezárás itt is ránk lett bízva, hogy azt mi, ott megírjuk, mikor az utolsó oldalon kikerül a pont. Pont.

n P>!
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

…úgy ír, hogy a tollát nem emeli fel, s teszi ezt azért, hogy az első betűtől az utolsóig fogjuk az általa kínált fonalat és menjünk vele a járdán, kerülve a mocskot és tépjük fel a levelet és akarjuk tudni hogy miről szól, és néha meg csak nézzünk kifelé a bádog szürke égre, és érezned kell azt az égboltot belül is, és csak a végén, amikor már ő is végzett, a végére ért ennek a végeérhetetlen üzenetnek felénk, akkor és csak akkor fel néz és mi is felnézünk, arra, oda és addig amíg ő, így ilyen erővel tud ránk hatni, és mi nem tudunk tenni ellene és nem is akarunk, mert a soraiban mi is benne vagyunk, nála nincs olyan, hogy kívül maradsz, nála sodródás van, és úgy közli a „szennyes nyelvet” is mintha tiszta forrásból eredne,és megtanít szerencsét próbálni a gondolkodással, s ha nem sikerül elsőre, olyan történetet kanyarínt elénk, aminek a végére majd te teheted a pontot, úgy és akkor ahogy te gondolod, és a hiábavalóság, mint olyan érzése saját soraiddal hullik a semmibe.

28 hozzászólás
latinta P>!
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

    Ma délelőtt elolvastam egy mondatot. (Hetven oldalnyi volt.)

    Mennyiféle tér-idő-érzés-gondolat fér bele ennyibe?

    Nem bántam meg.

    Azóta is a hatása alatt vagyok…

Turms>!
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Jellegzetes Krasznahorkai szöveg, és ennél dicsérőbbet nem is lehet mondani róla. A történet elbeszélésmódjában egy másik Krasznahorkai-regény, a Háború és háború köszön vissza, hasonló monológokból építkezik mindkét mű. A rövid könyvecske egyetlen hosszú mondatból áll, akár Hrabaltól a Táncórák idősebbeknek és haladóknak, de ebben a mondatban minden benne van, amiért megéri Krasznahorkait olvasni. Amilyen virtuóz módon bánik a magyar nyelvvel, ahogy egy semmi kis történetnek is időtlen mélységeket tud adni, az – saját irodalmi élményeimen belül legalábbis – páratlan.


Népszerű idézetek

LuPuS_007 P>!

az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik

57. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
1 hozzászólás
egy_ember>!

(…) a gondolkodásnak vége, mert vagy az helyzet áll elő, hogy gondolkodás előtti tartalmakhoz nyúl vissza, és az kifejezhetetlen, vagy gondolkodás utáni tartalmakra mutat rá, de akkor is néma kell legyen, szükségszerűen, a nyelv ugyanis már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert körbeért, bejárt minden elképzelhető tartományt, és elért oda, ahonnan indult, de végtelenül romlott alakban ért oda vissza, és hát akkor ezt meg hogy mondja el ezeknek a jóakaratú, lelkes embereknek, hogy többé már lehetetlen a gondolkozás, hogy nincs benne kaland és nincs benne tét, s hogy ezért nincs mélysége, és nincs magaslata sem, és hogy nem maradt belőle semmi egyéb, mint az ’ADD IDE’ primitív mocska, a nyelv a szennyesünk, ezt gondolta, és ez a gondolat tette tönkre, és ezért bukott meg, és ezért csúszott le az évek során, és csúszott és csúszott egyre lejjebb és lejjebb, az egyetemi katedráktól egészen a Sparschwein hideg kietlenségéig, mert ha azt mondja, márpedig azt, hogy a nyelv szennyes, akkor magától értetődően beszélni sincs értelme róla, sem úgy, hogy ő teszi, sem úgy, hogy más, ez az egész, a filozófia, nincs már, nem létezik, csak olyan, mintha volna, a könyvek a boltok kirakataiban s bent a boltok pultjain: egy ócska szemétdomb, csak álca, csak maszk, csak díszlet, csak egy undorító hazugság, mert el kell fedniük a tényt, hogy valóságos könyvek, valóságos filozófiák helyett állnak ott, (…)

4 hozzászólás
egy_ember>!

(…) mindaz, amit mi a létből érzékelünk, nem más, mint a hiábavalóság felfoghatatlan terjedelmű emlékműve, mely az idők végezetéig ismétli önmagát, és hogy nem, korántsem a véletlen szerkeszti a maga rettenetes, kiapadhatatlan, diadalmas, legyőzhetetlen erejével, hanem mintha egy homályos, démoni szándék dolgozna itt, és ez oly mélyen bele van szerkesztve a dolgokba és a dolgok közti állapotok szövetébe, hogy a szándék bűze mindent betölt, egy kárhozat tehát, egy megvetés műve a világ, ez csapja meg az agyát annak, aki gondolkodni kezd, ezért ő nem is gondolkodik, megtanult nem gondolkodni többé, ami természetesen nem vezet sehová, mert azt a bűzt csak érzi, bármire néz, bármerre fordítja a fejét, ez a bűz ott van, mert végül is az ítélet, mely szintén azonos a világgal, azt is tartalmazza, hogy a hiábavalóságnak is és a megvetésnek is, mely a szándék formáját öltötte fel, tudatában kell legyen, a hiábavalóságnak is és a megvetésnek is, folyton, minden egyes pillanatban, aki gondolkodni kezd, viszont elég lemondani a gondolkodásról, és csak nézni a dolgokat, már létre is jön a gondolkodás új alakban, vagyis megszabadulni nem lehet, akár gondolkodik az ember, akár nem gondolkodik, mindenképpen a gondolkodás foglya, és iszonyatosan facsarja az orrát a bűz (…)

encsy_eszter>!

a nyelv ugyanis már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert körbeért, bejárt minden elképzelhető tartományt, és elért oda, ahonnan indult, de végtelenül romlott alakban ért oda vissza

1 hozzászólás
vargarockzsolt>!

(…) a falkából már nem maradtak csak ők ketten, pontosan tudták, mire számíthatnak, ha ember meglátja őket, ezért aztán állandóan változtatták az útvonalaikat, (…) óvatosak, okosabbak, ravaszabbak és bátrabbak lettek, de nem mentek el, és ezt nem nagyon értette senki, mindenki, aki ismerte akkoriban ezt a farkastörténetet, arra számított, hogy két ennyire eszes állat végleg elmenekül innen, de ezek maradtak, mert tudja, mondta neki a vadőr, és újra elindultak valahová a dzsippel, ez úgy van a farkasoknál, hogy ha egy terület az övék, akkor az örökké az marad, egy területnek ha ők az urai, és ez jelenthet akár ötven hektárt is, akkor ők onnan nem is mehetnek el, ez a törvény, ők, a farkasok így gondolják, vagyis ennek szellemében élnek, ezért nem mozdult innen ez az utolsó kettő sem, ezért nem mentek el, mert nem tudtak elmenni, még a veszély állandó tudatában sem, elhagyni azt, ami az övék, amelynek a határait megjelölték folyamatosan, nem, ez az ő számukra egyenlő volt a lehetetlennel, sőt, ő, mutatott magára ez a José Miguel, meg van róla győződve, hogy a törvényben náluk erős szerepet játszik a büszkeség is, hogy tehát felfoghatjuk úgy is, hogy büszkeségből nem mentek el innen, mert a farkas nagyon büszke állat, büszke, köpte ki szinte a szót a vadőr (…)

54. oldal

encsy_eszter>!

van-e egyáltalán különbség a hiábavalóság súlya és a megvetés között

5. oldal

encsy_eszter>!

világos volt, hogy hibát követett el, hisz vagy összekeverik valakivel, vagy az a valaki, akivel összekeverik, ő ugyan, viszont ez az ő már tulajdonképpen nem létezik

_natalie_néven_ IP>!

a szárazság, magyarázta neki a dehesa szó értelmét egy ízben a némaságból kilépő sofőr, a szárazság az ok, annyi víz van csak, hogy kizárólag így, ebben a formában élnek meg ezek a tölgyek itt, mint látja, mutatott ki a sofőr az ablakon, bokrok, vagy valami aljnövényzet nincs sehol, csak a halványzöld talaj valami fűvel és rajta a tölgyek szétszórva egy irdatlan nagy pusztán, ez a dehesa, érti ugye, és értette ő, és érezte is, hogy rá is nagy hatást gyakorol, mert olyan volt a dehesa, mint a lelke, mint micsoda?!, vigyorgott rá a magyar a pultnál, na, jó, legyintett erre ő, és újra belekortyolt a sörbe,

32. oldal

Manni>!

(…) akár gondolkodik az ember, akár nem gondolkodik, mindenképpen a gondolkodás foglya (…)

24. oldal

ZolB P>!

… hogy is mondhatta volna el, hogy mióta abbahagyta a gondolkodást, és emiatt megpillantotta a dolgokat, megértette, hogy mindaz, amit mi a létből érzékelünk, nem más, mint a hiábavalóság felfoghatatlan terjedelmű emlékműve, mely az idők végezetéig ismétli önmagát, …

23. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok
On Sai: Szürke szobák
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Tomcsik Nóra: A baronet lánya
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek
Fekete István: Csend
Csingiz Ajtmatov: Fehér hajó
Böszörményi Gyula: Beretva és tőr
Gárdonyi Géza: Aggyisten, Biri