Az ​utolsó farkas 110 csillagozás

Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

„A farkasokban csodálatos jellem dolgozik…” Egyetlen, tökéletes rendszerű, gyönyörű mondat, amelyből megrázó erővel és szépséggel bontakozik ki a kor szelleme, az emberi magány és egy drámai történet – ez az összetéveszthetetlen „Krasznahorkai-elbeszélés”. A kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő alakjának remekműve, kitűnő ajándékkönyv a szerző és az irodalom rajongóinak.

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Magvető, Budapest, 2009
70 oldal · ISBN: 9789631427455

Enciklopédia 1


Kedvencelte 17

Most olvassa 4

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 54

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
janetonic P
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Először olvastam a szerzőtől, de nem is tudom, mitől tartottam eddig, azt hittem talán, hogy követhetetlen és súlyosan nehéz lesz olvasni egy vég nélküli mondatot, holott szinte filmként látom az egész történetet magam előtt, minden apró részletével együtt. Mintha erőfeszítés nélkül vonna be az egésznek a legmélyére és aztán képes rá, hogy bevéssen valamit, ami örökre ott marad. Nem fogom feledni, és azt sem, hogy olvassak még mást is tőle.

12 hozzászólás
>!
dacecc P
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Buszon odafelé a felét reggel, hazafelé a másik felét este. Így olvastam, és jó is volt ez a módszer, mert az egész nap folyamán forgott, kavargott bennem ennek a hosszú mondatnak az első fele, és ülepedik bennem a második rész elolvastával az egész, amióta hazatértem. Már többször írtam szerintem itt is, és remélem, sokszor lesz alkalmam a későbbiek során újra, hogy az én szememben a nagybetűs magyar irodalom Krasznahorkai. A megszerkesztettség, a mondanivaló, a szöveg szépsége tökéletes egységet alkot. Igényli az odafigyelést, de cserébe az ölében visz végig a lapokon.

2 hozzászólás
>!
DaTa P
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Egyetlen, majd hetven oldalon keresztül átívelő mondat, belekezd egy mesébe Krasznahorkai, és csak mondja és mondja, és hömpölyögnek a mondatok, szaladnak a sorok, és sehol egy pont csak a vessző újra és újra, de ez az első oldal után már nem zavar egyáltalán, mert beszippant, mert te magad is sodródsz, mert az élet ilyen, hogy folyik, egybefolyik, összefolyik, nincs tagolt rend, nincs bekezdés, nincs fejezet, de van tökéletes rendszer, melynek a véget mi magunk írjuk és különösen tetszett, hogy az a lezárás itt is ránk lett bízva, hogy azt mi, ott megírjuk, mikor az utolsó oldalon kikerül a pont. Pont.

>!
n P
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

…úgy ír, hogy a tollát nem emeli fel, s teszi ezt azért, hogy az első betűtől az utolsóig fogjuk az általa kínált fonalat és menjünk vele a járdán, kerülve a mocskot és tépjük fel a levelet és akarjuk tudni hogy miről szól, és néha meg csak nézzünk kifelé a bádog szürke égre, és érezned kell azt az égboltot belül is, és csak a végén, amikor már ő is végzett, a végére ért ennek a végeérhetetlen üzenetnek felénk, akkor és csak akkor fel néz és mi is felnézünk, arra, oda és addig amíg ő, így ilyen erővel tud ránk hatni, és mi nem tudunk tenni ellene és nem is akarunk, mert a soraiban mi is benne vagyunk, nála nincs olyan, hogy kívül maradsz, nála sodródás van, és úgy közli a „szennyes nyelvet” is mintha tiszta forrásból eredne,és megtanít szerencsét próbálni a gondolkodással, s ha nem sikerül elsőre, olyan történetet kanyarínt elénk, aminek a végére majd te teheted a pontot, úgy és akkor ahogy te gondolod, és a hiábavalóság, mint olyan érzése saját soraiddal hullik a semmibe.

28 hozzászólás
>!
latinta SP
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

    Ma délelőtt elolvastam egy mondatot. (Hetven oldalnyi volt.)

    Mennyiféle tér-idő-érzés-gondolat fér bele ennyibe?

    Nem bántam meg.

    Azóta is a hatása alatt vagyok…

>!
Turms P
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Jellegzetes Krasznahorkai szöveg, és ennél dicsérőbbet nem is lehet mondani róla. A történet elbeszélésmódjában egy másik Krasznahorkai-regény, a Háború és háború köszön vissza, hasonló monológokból építkezik mindkét mű. A rövid könyvecske egyetlen hosszú mondatból áll, akár Hrabaltól a Táncórák idősebbeknek és haladóknak, de ebben a mondatban minden benne van, amiért megéri Krasznahorkait olvasni. Amilyen virtuóz módon bánik a magyar nyelvvel, ahogy egy semmi kis történetnek is időtlen mélységeket tud adni, az – saját irodalmi élményeimen belül legalábbis – páratlan.

>!
Chöpp 
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Sajnos nem volt nekem való. Eleinte zavart, hogy nem hagyhattam abba ott, ahol akartam. Aztán elkaptam a ritmust, és szépen tudtam haladni vele, élveztem is egy ideig, aztán azt vettem észre, hogy ki-kidob a történet. Elkalandozom, visszatérek. Koncentrálok, elkalandozok, visszatérek. Úgy tűnik, nem volt nekem való ez a történet. Azért nem adom fel. Megpróbálkozom más könyveivel is, végül is ez volt az első találkozásom Krasznahorkai Lászlóval.

12 hozzászólás
>!
Equimanthorn
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Az utolsó… – még leírni is fájdalom –, számomra is ez volt az utolsó könyv Krasznahorkai eddigi életművéből. Betöltetlen űrben és nyugtalanságban hagyott magamra, ezzel a felettébb egyszerű, mégis gyönyörűségesen szomorú történettel. Keseregni azonban nincs okom, hiszen, ahogy azt már @Kkatja is találóan megjegyezte: „szerintem ő az az író, aki minden egyes olvasással tud újat mondani.” – Mélyen egyet kell értenem!
Az utolsó farkas-t persze semmi olyan jelző nem illeti meg, amit korábban már ne használtunk volna el a Mester más írásainál, csak annyit mondhatok, hogy egyszerűen jó olvasni, jó elmerülni ezekben a végtelennek tetsző gondolatokban. Nincs kétségem afelől, hogy ezek után egy morzsát cipelő hangyáról is képes lenne úgy írni, hogy abban benne lenne a létezés minden fájdalma és szomorúsága. Van itt azért még valami – és ez tényleg ritkán kerül szóba az értékelésekben –, a Méltóság, ami valóban áthatja az egész művészetét, de talán legjobban a Háború és háború-ban és itt éreztem ennek a jelenlétét.
Azt hiszem, elfogulatlansággal már úgysem vádolna senki, akkor meg miért is ne használhatnék nagy szavakat itt, mindennek a végén, hogy kijelentsem: Krasznahorkai László nem csak magyar viszonylatban, de nemzetközi szinten is kedvenc írómmá avanzsált, jelenleg ugyanis nem tudnék még egy írót említeni, akinek a gondolatisága, stílusa, témaválasztása egyöntetűen annyira közel állna hozzám, mint az övé.

2 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Nagyon jó mondat, ilyen hosszú mondatot még soha nem olvastam, de Nádas Péter kellő előtanulmány volt hozzá. Közben nem lehet letenni a kötetet, egyszerre kell elolvasni, a sok gondolatot egyszerre befogadni.
Szokni kell Krasznahorkai stílusát és kifejezésmódját, világlátását, de megéri a fáradságot.
Ez a kötetet annyira sűrű, tökéletes.

1 hozzászólás
>!
Futóhomok P
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Címkézett bordó vászonkötés, amolyan szív fölé, belső zsebbe való karcsú kötet. Ez ugye a külcsín, ami rögtön megfogott, a belbecs pedig megtartott, pontosabban rárakott egy belső útra, mert néha egyetlen mondat is elegendő, hogy elindulj befelé, „ami kívül van a világon, még odakívül”. Hogy be kell-e áldozni az utolsó farkast is, hogy megtorpanj végre? Úgy hiszem, amíg ki-be járkál a világ egy kocsma ajtaján és van történetmesélés a pultnál, addig élnie kell még valahol egy példánynak.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
egy_ember

(…) a gondolkodásnak vége, mert vagy az helyzet áll elő, hogy gondolkodás előtti tartalmakhoz nyúl vissza, és az kifejezhetetlen, vagy gondolkodás utáni tartalmakra mutat rá, de akkor is néma kell legyen, szükségszerűen, a nyelv ugyanis már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert körbeért, bejárt minden elképzelhető tartományt, és elért oda, ahonnan indult, de végtelenül romlott alakban ért oda vissza, és hát akkor ezt meg hogy mondja el ezeknek a jóakaratú, lelkes embereknek, hogy többé már lehetetlen a gondolkozás, hogy nincs benne kaland és nincs benne tét, s hogy ezért nincs mélysége, és nincs magaslata sem, és hogy nem maradt belőle semmi egyéb, mint az ’ADD IDE’ primitív mocska, a nyelv a szennyesünk, ezt gondolta, és ez a gondolat tette tönkre, és ezért bukott meg, és ezért csúszott le az évek során, és csúszott és csúszott egyre lejjebb és lejjebb, az egyetemi katedráktól egészen a Sparschwein hideg kietlenségéig, mert ha azt mondja, márpedig azt, hogy a nyelv szennyes, akkor magától értetődően beszélni sincs értelme róla, sem úgy, hogy ő teszi, sem úgy, hogy más, ez az egész, a filozófia, nincs már, nem létezik, csak olyan, mintha volna, a könyvek a boltok kirakataiban s bent a boltok pultjain: egy ócska szemétdomb, csak álca, csak maszk, csak díszlet, csak egy undorító hazugság, mert el kell fedniük a tényt, hogy valóságos könyvek, valóságos filozófiák helyett állnak ott, (…)

4 hozzászólás
>!
LuPuS_007 P

az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik

57. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
>!
egy_ember

(…) mindaz, amit mi a létből érzékelünk, nem más, mint a hiábavalóság felfoghatatlan terjedelmű emlékműve, mely az idők végezetéig ismétli önmagát, és hogy nem, korántsem a véletlen szerkeszti a maga rettenetes, kiapadhatatlan, diadalmas, legyőzhetetlen erejével, hanem mintha egy homályos, démoni szándék dolgozna itt, és ez oly mélyen bele van szerkesztve a dolgokba és a dolgok közti állapotok szövetébe, hogy a szándék bűze mindent betölt, egy kárhozat tehát, egy megvetés műve a világ, ez csapja meg az agyát annak, aki gondolkodni kezd, ezért ő nem is gondolkodik, megtanult nem gondolkodni többé, ami természetesen nem vezet sehová, mert azt a bűzt csak érzi, bármire néz, bármerre fordítja a fejét, ez a bűz ott van, mert végül is az ítélet, mely szintén azonos a világgal, azt is tartalmazza, hogy a hiábavalóságnak is és a megvetésnek is, mely a szándék formáját öltötte fel, tudatában kell legyen, a hiábavalóságnak is és a megvetésnek is, folyton, minden egyes pillanatban, aki gondolkodni kezd, viszont elég lemondani a gondolkodásról, és csak nézni a dolgokat, már létre is jön a gondolkodás új alakban, vagyis megszabadulni nem lehet, akár gondolkodik az ember, akár nem gondolkodik, mindenképpen a gondolkodás foglya, és iszonyatosan facsarja az orrát a bűz (…)

>!
encsy_eszter

a nyelv ugyanis már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert körbeért, bejárt minden elképzelhető tartományt, és elért oda, ahonnan indult, de végtelenül romlott alakban ért oda vissza

1 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

(…) a falkából már nem maradtak csak ők ketten, pontosan tudták, mire számíthatnak, ha ember meglátja őket, ezért aztán állandóan változtatták az útvonalaikat, (…) óvatosak, okosabbak, ravaszabbak és bátrabbak lettek, de nem mentek el, és ezt nem nagyon értette senki, mindenki, aki ismerte akkoriban ezt a farkastörténetet, arra számított, hogy két ennyire eszes állat végleg elmenekül innen, de ezek maradtak, mert tudja, mondta neki a vadőr, és újra elindultak valahová a dzsippel, ez úgy van a farkasoknál, hogy ha egy terület az övék, akkor az örökké az marad, egy területnek ha ők az urai, és ez jelenthet akár ötven hektárt is, akkor ők onnan nem is mehetnek el, ez a törvény, ők, a farkasok így gondolják, vagyis ennek szellemében élnek, ezért nem mozdult innen ez az utolsó kettő sem, ezért nem mentek el, mert nem tudtak elmenni, még a veszély állandó tudatában sem, elhagyni azt, ami az övék, amelynek a határait megjelölték folyamatosan, nem, ez az ő számukra egyenlő volt a lehetetlennel, sőt, ő, mutatott magára ez a José Miguel, meg van róla győződve, hogy a törvényben náluk erős szerepet játszik a büszkeség is, hogy tehát felfoghatjuk úgy is, hogy büszkeségből nem mentek el innen, mert a farkas nagyon büszke állat, büszke, köpte ki szinte a szót a vadőr (…)

54. oldal

>!
encsy_eszter

van-e egyáltalán különbség a hiábavalóság súlya és a megvetés között

5. oldal

>!
encsy_eszter

világos volt, hogy hibát követett el, hisz vagy összekeverik valakivel, vagy az a valaki, akivel összekeverik, ő ugyan, viszont ez az ő már tulajdonképpen nem létezik

>!
sztimi53 P

(…) és kezdetben nevet adott az itt élő állatoknak, egy rókát Ramirónak, egy másikat Asunciónnak nevezett el, egy őzbak a Jesús, a suta az Immaculada nevet kapta, és így tovább, de a gazdagok Madridból, akiknek mindig sikerül kilövési engedélyt szerezniük, s neki ilyenkor szállítgatnia kell őket, nos, hát ezek az emberek, ismételte meg José Miguel, előbb megölték Ramirót, aztán megölték Asunciónt, aztán megölték Immaculadát, végül megölték Jesúst is, és neki ezt nagyon nehéz volt elviselni, akkor hagyta abba, hogy elnevezi őket, abbahagyta, mert fájdalmat okozott, hogy folyton elveszít valakit (…)

50. oldal, Magvető, 2009.

>!
ppeva P

(…) mert úgy volt vele, hogy megmásíthatatlanul mindenre vonatkozik, ami sugárzik mindenből és mindenhonnan, márpedig ha valami mindenre és mindenhonnan, akkor elég nehezen meghatározható, mire is meg honnan is, (…)

>!
_natalie_ I

a szárazság, magyarázta neki a dehesa szó értelmét egy ízben a némaságból kilépő sofőr, a szárazság az ok, annyi víz van csak, hogy kizárólag így, ebben a formában élnek meg ezek a tölgyek itt, mint látja, mutatott ki a sofőr az ablakon, bokrok, vagy valami aljnövényzet nincs sehol, csak a halványzöld talaj valami fűvel és rajta a tölgyek szétszórva egy irdatlan nagy pusztán, ez a dehesa, érti ugye, és értette ő, és érezte is, hogy rá is nagy hatást gyakorol, mert olyan volt a dehesa, mint a lelke, mint micsoda?!, vigyorgott rá a magyar a pultnál, na, jó, legyintett erre ő, és újra belekortyolt a sörbe,

32. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bencze György Tamás: Viszontlátásra Barcelonában
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Vámos Miklós: Tiszta tűz
Ildefonso Falcones: Fátima keze
David Beckham: David Beckham
Victoria Twead: Két vén bolond otthonra talál
Gajdos Zsuzsanna – Száraz Miklós György (szerk.): Fiesta
Jacek Dehnel: Szaturnusz
Juan José Millás: A szekrényjáró
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!