Aprómunka ​egy palotáért 102 csillagozás

Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Krasznahorkai ​László új regényének hőse és elbeszélője egy New York-i könyvtáros, bizonyos Hermann Melvill. A vezetéknévről lemaradt e betű nem akadályozza meg a név vámszedőit, hogy folyton Melville-utódként zaklassák, aki pedig csak megkeseredett – és csak majdnem – névrokona a Moby-Dick írójának. Nem segít a helyzetén az sem, hogy véletlenül ugyanúgy dolgozott korábban vámtisztviselőként, mint a neves előd, és ugyanarra felé is lakik Manhattanben, ahol a regényíró géniusz. Miközben az érthető kényszer alatt egyre többet megtud a nagy Melville-ről és ennek nyomán egyéb, számára korszakalkotó zsenikről, lázas monológjában megosztja velünk gondolatait a metropoliszról, a művészetről és arról is, hogy mit jelent szerinte az igazi könyvtár, ahol a könyvek olvasatlanok, és amely örökre zárva van: „az eszményi könyvtár, mit tudom én, 53 millió könyvvel, az ott van, mint egy kincs, amihez nem nyúlhatna senki, hisz az értékét épp azáltal őrzi, hogy mindig készen áll rá, hogy a saját… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Magvető, Budapest, 2018
88 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631437720
>!
Magvető, Budapest, 2018
88 oldal · ISBN: 9789631437928

Enciklopédia 5


Most olvassa 2

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Nem tudom, érdemes-e úgy nekilátni ennek a kisregénynek (vagy hosszabbra nyúlt elbeszélésnek – ahogy vesszük), hogy „egybeolvassuk” a szerző előző könyvével. Hajlok rá, hogy nem. A Manhattan-terv ilyen stratégiával olyasféle formát ölt, mintha valami „Így készült” lenne, trailer a nagy mű előtt – és ha ehhez képes a „nagy mű” csak egy nyúlfarknyi izé, akkor az olvasónak óhatatlanul az a benyomása támadhat, hogy vajúdtak a hegyek, és lám, egy egeret szültek. Meg aztán (ahogy @Csabi is mondta volt) az említett előző mű egyszerűen túl sok dolgot elspoilerez, mintegy mellékesen leírja azokat a jeleneteket, amelyek az Aprómunká…-ban dramaturgiai gócpontként köszönnek vissza. Ez azért elég különös. Mondhatni, gyengítik az irodalmi élmény erejét. (Bár cserébe megvilágítanak valamit, amit írói műhelytitoknak nevezhetünk. Esetleg.)

Szóval talán (talán!) meg kell próbálni ezt a nyolcvan oldalt úgy olvasni, mintha A Manhattan-terv nem is lenne. És akkor ez egy igen kerek, valahonnan valahová tartó szöveg a Könyvtár Őréről, az emberről, aki úgy óvná meg a kultúrát a tömegtől (mert a tömeg, ha hozzáfér, elhordja és szétcincálja, mint a hangyák), hogy elzárja előle. Elitista breviárium, jelentés az elefántcsonttoronyból – amit csak külön kiemel a Krasznahorkai-mondat jellegzetes struktúrája, a végtelen bővítményanakonda, ami önmagában megköveteli, hogy az olvasó ne csak turista legyen a könyvben, hanem áldozzon rá időt és erőt: csimpaszkodjon bele a mondatba elöl, és ne hagyja, hogy holmi külvilág lependerítse onnan. Én szeretem ezt a mondatot. Szeretek csimpaszkodni belé. Kortárs irodalmi rodeó.

Ha önmagában nézem tehát, jó szövegnek találom. Csak hát ugye kérdés, hogy lehet-e, kell-e, érdemes-e úgy olvasni valamit, mintha előtte nem olvastunk volna el valami mást.

11 hozzászólás
giggs85>!
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Krasznahorkai László eléggé becsapott minden olvasót, mikor azt írta A Manhattan-terv bevezetőjében, hogy abban a könyvben csak olyanról lesz szó, amivel „semmi esetre sem fogja elárulni”, hogy min dolgozik éppen, és mi fog szerepelni a most bemutatandó kötetben, mely az Aprómunka egy palotáért címet viseli – gondoltam, mikor nagyjából ennek az új könyvnek a feléhez értem. Hisz gyakorlatilag a most megjelenő alkotás minden eseménye, minden szereplője, minden motívuma (Melville, Lowry, Woods, Bartók, Manhattan, a séták a dokkokig, a könyvtár, Angelo cipőboltja stb.) szerepelt már abban az idei év elején megjelent albumban is, ám végül az egész felépítése és kifutása még a Krasznahorkai-életművet jól ismerők számára is bár ismerős, de egyúttal egy kicsit zavarba ejtő is lehet.

Ez az alig 88 oldalnyi szöveg egy kortársunk, a Manhattanban élő és dolgozó könyvtáros, név szerint melville (rendszerint így, kis kezdőbetűvel hivatkozik magára) írásba foglalt monológja. Kitér arra, hogy milyen az élet abban a gigászi és embertelen könyvtárban, ahol dolgozik és ahol nap mint nap meg kell küzdenie a felettese, az osztályvezető jelenlétének néma fenyegetésével; arra, hogy került kapcsolatba a Moby Dick szerzőjével és hogyan kezdte el a maga Melville sétáit; vagy arra a pillanatra, mikor egy csomó számára értéktelen vacak között felfedezte Lebbeus Woods sokféleképpen értelmezhető rajzait; meg persze arra, hogyan akarja létrehozni egymaga titokban a világ legtökéletesebb könyvtárát.

Ez az egész olyan, mintha kiollóztuk volna a Sátántangó doktora, vagy Az ellenállás melankóliája Eszter urának a monológjait, és szabadjára engedtük volna egy szűk térben. És az érdekesség az, hogy ezúttal egy olyan Krasznahorkai-elbeszélőt kapunk, akinek némileg nehezére esik az elbeszélés, amivel nem csak ő van tisztában, de az olvasó is. Bár például a Báró Wenckheimhez képest nyúlfarknyi ez a kötet, mégis viszonylag nehezen indul az eleje, mert a szöveget lejegyző melville iszonyatosan csapong, ismétel, meg- megáll, recseg-ropog az egész konstrukció, amit felépíteni kíván. És végül, persze, mégis felépül.

Ahogy említettem, a szerző életművét ismerők számára a hatvanas éveiben járó könyvtáros filozófiai eszmefuttatásai nem lesznek feltétlen újdonság, de Krasznahorkai ezúttal némileg továbbmegy, mint a korábbiakban, mert itt már nemcsak az Éggel (és az általa képviselt transzcendens Egésszel) számol le és veszíti el örökre a kapcsolatát az emberiség, de a Földdel, és így a mindennapi realitással is. Mégpedig elsősorban nem más, mint a művészetek által, mert groteszk módon éppen ez az, ami elrejti előlünk a valóságot. Azt a valóságot, ami most is csupa csupa fenyegetés és katasztrófa, és amivel senki nem óhajt szembenézni.

Számomra éppen ez a legnagyobb meglepetés az egészben, hogy erre jutott Krasznahorkai László (és általa persze regényhőse is) pár hónap New York-i tartózkodás, kutatás, könyvtárazás és galérialátogatás során, hogy ezt a rengeteg gondolkodás, műalkotás, próbálkozás többnyire kudarc; néhány ritka kivételtől, így például Melville világhírű bálnás regényétől eltekintve.

És megint csak egy ragyogó írói húzás, hogy a végül az elég szuggesztívvé váló elbeszélőnk monológját követve vagy magunk is elfogadjuk ezt, és ezáltal a nagyvilág szemében őrültté válunk, vagy magunk is beállunk az „osztályvezetők” közé, hogy fenntartsuk a mostani világ rendjét, és ezáltal esélye se legyen felbukkanni a púpos könyvtáros által pedzegetett valódi (?) összefüggéseknek.

Bár az Aprómunka egy palotáért Krasznahorkai László egyik legrövidebb (noha annál fajsúlyosabb) kötete, mégis megint egy olyan alkotás, ami még 88 oldalon is képes komoly mélységekbe vezetni. És egyúttal egy olyan is, amit elsősorban a szerző életművét jól ismerőknek érdemes elolvasni, hisz ahhoz, hogy a világunkat jobban megértsük – a mottóhoz híven – néha kell egy kis „bejárás mások őrületébe”.

6 hozzászólás
Csabi>!
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Pár napja azt írtam A Manhattan-terv kapcsán, hogy a kettő együtt talán növeli az élményt, célozva ezzel a két könyv vékonyságára. De ez pont fordítva sült el. Az Aprómunka egy palotáért tulajdonképpen az előző könyv átültetése irodalomba. Megjelenik minden motívum, amit KL elmesél a Manhattan-tervben, Melville, Lowry és Woods bolyongásai a városban, a MOMA kiállítás, Bartók jelöletlen háza, az őt ért inzultusok a könyvtárban, minden, a végén persze az AT&T ház is, amit a Palotává vizionál a narrátor, akit persze már nem Krasznahorkainak hívnak, hanem hermann melvillnek, de hogy ez a verzió több lenne az elsőnél, azért, mert két bazihosszú mondatból áll, a kettő között meg pár rövidből, hát ezen izzadjanak a hivatásos kritikusok, ki-ki vérmérséklete szerint. Én valahogy az egyiket feleslegesnek érzem. De lehet írni egy könyvet egy könyv születéséről, amit aztán meg sem írnak? Bátor húzás lett volna. No de ha egyszer valamit nyújtani kellett az ösztöndíjért… Ez a kényszer nagyon rányomta a bélyegét erre az egész projektre – KL nem egy bértollnok –, mindkét könyvből süt az ellenszenv azok iránt, akik rákényszerítették ezt az egész munkát, no meg a pénzüket. Úgy érzem, ez az egész kötöttség nagyon nem illik KL-hoz, nem volt meg az idő, hogy szöszmörögjön a szöveggel, nem is csoda, hogy minden idők legrövidebb Krasznahorkai könyve született meg.

Ahogy azt @cinkos és @dacecc is megírta, ez a narrátor szöveg nem áll össze, mint a korábbiak. Én sem hittem el a figurát (még hogy egy ilyennek felesége van!, csak azért került a szövegbe, mert KL a feleségével volt a MOMA-ban), valahogy inkább Hrabal monologizáló szerencsétlenjeit juttatta eszembe, csak ahhoz meg kevés volt a sör.
A mi melvillünk (KL írja mindig kisbetűvel) tulajdonképpen komplett bolond, de KL nem foglalkozott ennek az őrületnek a felépítésével, csak úgy a végén hirtelen kiderül, hogy nincs minden rendben a padláson, és akkor kezdhetnénk átértelmezni mindent, amit addig olvastunk, de nem hiszem, hogy ezzel messzebb jutnánk. A konklúzió, hogy a világot a pusztulás uralja, ugyanúgy lehet a valóság, mint egy őrült rögeszméje (nekem a Mátrix ugrott be erről az egész fejtegetéséről, vannak kétségeim, hogy KL látta a filmet), végül is mindegy.
Ami nem mindegy, hogy az év várt nagy durranása csak egy pukkanás lett. Mint amikor egy döglött bálnát szétvetnek a bélgázok.

8 hozzászólás
Chöpp >!
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Nem olvastam az előzményeit, de számomra így is kerek volt a történet és nagyon élveztem! Hermann Melvill története – a nem lúdtalpas(!) kisbetűs könyvtárosé és kezdő ám annál lelkesebb elmebetegé – erős hasonlatosságot mutatott néhány kedves olvasmányommal, de nem csak ezért imádtam. A kisszerűség és nagyszerűség olyan amalgámját alkotta, amit nagyon kedvelek. Bár most már nagyon kíváncsi lettem Báró Wenckheimre is – többek között.

2 hozzászólás
dacecc>!
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Sejtettem, mire számíthatok, mert szerintem nagyjából minden könyve egy témát bont ki, az apokalipszis állandó jelenlétét, a folyamatos romlást, amit csak az arra érdemesek vesznek észre. Itt is ez történik egy monológba sűrítve, egy különc könyvtáros beszél (vagy ír, mindegy is) hozzánk, vagy inkább önmagához. Ez nem is lenne baj, mindig az ilyen figurák, a monologizáló, elmagányosodott írástudók voltak a legizgalmasabbak a Krasznahorkai regényekben. Azonban ez a kötet nekem azt mutatja, hogy magukban nem állnak meg ezek a karakterek. Amikor egy könyv betétjeként olvastam őket, átütő erővel hatottak a szövegek, most azonban, amikor az egész mű erre épült, nem éreztem ezt, pedig kellően ki van bontva benne minden, és a hosszúmondatok is tökéletesen szerkesztettek.

Szóval ez egy erős közepes nekem, ha az életműhöz viszonyítom a csillagok számát.

2 hozzászólás
sztimi53>!
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Tulajdonképpen már leírták előttem, de én is írhatnám polgár vagyok. Annak ellenére, hogy az első pár sornál felröhögök (mekkora szélhámosság), ennek a rövidkének kicsit kényszer szaga van. Értem én, hogy ösztöndíj, meg én sem szeretem a kötelező dolgokat, de bármennyire is tud írni Krasznahorkai (az a végeláthatatlan mondat), ez most kevés. Legalábbis nekem kevesebb, mint, amennyit máskor kaptam tőle. A monológról nekem a Háború és háború őrülete ugrott be, ahogy körbejárja mi a valóság, a katasztrófa, na meg a könyvtár szentsége (53 millió könyv!) és a hely rákfenéje az olvasó, de nem tudja hozni azt a színvonalat. Tulajdonképpen szórakoztató a maga módján, de elvárásaink voltak, ez az írás nem ér fel ahhoz, sem témában, se kivitelezésben.

balagesh I>!
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Noha a Terv már címével is kevesebbnek mondta magát, az Aprómunka mégsem élt a helyzeti előnyével. Nem, ez a szöveg nem abban az értelemben teljesedik ki, hogy maga alá gyűri a Tervet, utólagosan megerősítve annak alárendelt, előkészítő szerepét. A Terv összemérhető marad az Aprómunkával (sőt – de erről írok éppen). Utóbbi egyértelműbb irodalmisággal készült, és talán részletgazdagabb is, de lényegileg mégiscsak egy az előbbivel. Mondhatnám, a különbségek csak a nagyfokú hasonlóság miatt látszanak világosan.
A legszembeszökőbb a beszélő személye. A Tervnek a valósra vetíthető szövegében a híres író (KL) személyesen szólal meg, míg itt egy New York-i könyvtáros vezeti a naplót. KL (a természetes hitelességen (önazonosságon) túl) annyiban jobban illik a géniuszok sorába, hogy maga is elismert író (a Tervben lévő szövegből tudhatóan), azaz Valaki – és éppen úgy, mint a többi géniusz, Senkivé, nem fontos személlyé válik manhattani tartózkodása folyamán. Ehhez képest az eleve senki könyvtáros nem adja ki ezt a tökéletes harmóniát. Ő már eleve nem számít. (Persze lehet, hogy ebben rejlik a nagysága a géniuszokkal szemben.)
Amivel az Aprómunka viszont több (tudna lenni), az éppen a könyvtáros nagy terve: a zárt, így hozzáférhetetlen könyvpalota létesítése.
Ezzel a zárt könyvtárral nekem sok bajom van. Értem én ezt a jelképet, vagy legalábbis tudok eszmélkedni a szimbolikáján – de nem a szövegből kiindulva. Abba ugyanis annyira nem szervesült bele. Már a Tervnél se értettem igazán, de ott csak egy jegyzetpont volt, s nem kapott központi szerepet. Pontosabban ott a csapdahelyzet a központi, és mivel a csapda egy nyitott könyvtár, beleillik a szövegbe, a csapda termékeny ellenpontjaként.
Fontos az is, hogy ez a könyvtáros bizony zavaros. A korábbi KL-élményeimet felidézve (de ennek alaposan utána kellene menni) az őrültek, a megzavarodottak elértek egy gondolati tisztaságot, amit nagyon plasztikusan járnak körül. Ez a nyelvileg tapasztalatlan elbeszélő viszont tényleg úgy tűnik, mintha gondolatilag is zavarodott lenne.
Noha… Így kezdem a zárást. Sok ’noha’ van: az a sok jó, ami a Tervben megvan + a fantasztikus stílus. De mivel éppen a lényeg, ez a palota zárva maradt az elmém előtt, nem tudtam egészében értékelni (= érteni) ezt a művet. Végeredményben, az Aprómunka a Terv tökéletességét, teljességét tette egyértelműbbé. Mert a valóság nem lehet akadály az olvasó számára sem. Vagy: különösen az olvasó számára ne legyen akadály a valóság.

1 hozzászólás
Kkatja>!
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Kicsi, de annál fajsúlyosabb ismét a mondanivalója. Megint azt éreztem, hogy imádkozom, mialatt olvastam.
Nagyonnagyon bejött a „zakkant Palotaőr” melvillutánzat… aki bármelyikünk lehet(ne), hisz még mindig nagyon szűk a határ az épelme és az őrület mezsgyéjén.

olvasóbarát>!
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

„Bejárás mások őrületébe”

Ez a kötet valóban egy aprómunka a bevezetőjével, Krasznahorkai László – Ornan Rotem: A Manhattan-terv együtt, kis ujjgyakorlatok. Egy világutazó felfedezéseinek gyűjteménye, aki mindenhol talál megszemlélni és megírni való élményeket. Ennek a könyvnek a középpontjában egy megszállott könyvtáros, egy tökélyre fejlesztett téboly története bontakozik ki, az Örökre Zárva Tartó Könyvtár. Krasznahorkai Melville nyomát kutatja Manhattan-ben, beszámol könyvtári tapasztalatairól és Bartók Béla jelöletlen házát is felderíti.

akire>!
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

„…úgy látszik, hozzátartozik a megpróbáltatás lényegéhez, hogy az ember egy útvonalat visszafelé kövessen" – hangzik el Malcolm Lowry „Át a Panamán” című könyvében (https://moly.hu/ertekelesek/1451407). Az író Melville nyomát követi a tengeren, éppúgy mint Krasznahorkai teszi ezt Manhattan-ben. Közös Möbius-szalagra kerülnek – ki előbb, ki később bukkan fel egymás üldözéséből. Lebbeus Woods, a megidézett építész közben tervrajzaiban ássa alá a sziget alapját képező bazalt kőtömböt. …s előkerül Bartók (emléke) is, aki Concerto-jával ad zenei aláfestést a végítéletnek. Ja, hogy ez így zavaros? „Bejárás mások őrületébe” – hangzik a könyv alcíme. S ahogy a Sátántangó szereplője szegezte magára az ajtót, úgy forrasztja be itt is a könyvtáros az átjárót az Örökre Zárva Tartó Könyvtárba. Még szerencse, hogy mi kívül maradtunk… (Viszont kár, hogy az általam egyébként nagyra tartott író most nem találta meg a tartalmat a formához. Talán közelebb kellene keresnie!)


Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

Ellenállni az elkerülhetetlennek.
Ellenállni bárkinek, aki legyőzhetetlennek látszik.
Ellenállni bármilyen elméletnek, amelyben szerepel a szó, hogy algoritmus.
Ellenállni az impulzusnak, hogy buborékformákat rajzolj.
Ellenállni a vágynak, hogy tavasszal Párizsba utazz.
Ellenállni a vágynak, hogy valaha Los Angelesbe költözz.
Ellenállni a gondolatnak, hogy az építészet egy épület.
Ellenállni a gondolatnak, hogy az építészet megmentheti a világot.
Ellenállni a csábításnak, hogy a kisebb ellenállás irányába menj.
Ellenállni a kísértésnek, hogy túl gyorsan beszélj.
Ellenállni a vesztesek ölelésének.
Ellenállni a megnyerő alakok befolyásának.
Ellenállni az egyre mélyülő meggyőződésnek, hogy Nekik van igazuk.
Ellenállni a hitnek, hogy az eredmény a legfontosabb.
Ellenállni a vélekedésnek, hogy a történelem a múltra vonatkozik.
Ellenállni az ítéletnek, hogy csak az érvényes, amit meg lehet ismételni.
Ellenállni a vágynak, hogy egy másik városba költözz.
Ellenállni a végső kimerültség érzésének.
Ellenállni a reménynek, hogy jövőre jobb lesz.
Ellenállni, hogy elfogadd a sorsot.
Ellenállni azoknak, akik azt mondják, állj ellen.
Ellenállni a pániknak, hogy egyedül vagy.

79-80. oldal

giggs85>!

Semmi közöm a híres írójukhoz, de egész életemben ezzel idegesítettek, csak mert a nevünk meg egy-két apróság hasonló, mindig ez van, hogy az emberek szeretnek úgynevezett összefüggéseket találni, és találnak is mindig, a pokolba velük, ha van valaki, akit úgy hívnak, hogy melvill, ők már fel is kapják a fejüket, küldik ki a visszataszító riportereiket, aztán megjelennek a dúlt tekintetű egyetemisták a Columbia-ról, mert tényleg így történt, odajöttek, mélyen a szemembe néztek, és hogy ők nem azért, mondták, de, azért, gondoltam, és így is volt, és csak azért, mert a név, és megfagyott a levegő, mikor megtudták, hogy én is az East 26. Streeten lakom, és hogy én is, ez tényleg véletlen, a Custom Office-nek dolgoztam egy ideig, persze, mondhatják, hogy vámtisztviselő volt ez is, az is, de ennek semmi jelentősége, én csak rövid ideig dolgoztam ott, különben is könyvtáros vagyok…

4 hozzászólás
Chöpp >!

[…] különben is könyvtáros vagyok, már majdnem azt találtam mondani, hogy született könyvtáros, aki csak jegyzeteket készít arról, hogy kapcsolatban van a Földdel…

7. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvtáros
Chöpp >!

… én nem is igen tudtam érvelni magam mellett, mert én se voltam, mint ahogy nem is vagyok különösebben nagy véleménnyel magamról…

26-27. oldal

Ódor_Endre>!

…hogy meg kell mondani az embereknek az igazat, és ebben a szellemben kell építészetet és költészetet és zenét és tudományt és gondolatot létrehoznia annak, aki művész, és valóban az, hogy meg kell mondani őszintén az embereknek, mi az univerzum, amiben élnek, a szemükbe nézni, és megmondani, hogy az univerzumban háború van, hogy az univerzumban nincs béke, hogy az univerzum, az veszély, kockázat, feszültség és: rombolás, hogy nincs semmi ép, hogy az ép fogalma hazug, hogy minden béke, csendesség, állandóság és pihenés: áltatás, mely sokkal veszélyesebb, mint az igazság, mivel az igazság az univerzumról tényleg veszély, kockázat, feszültség és rombolás, de eltagadni egy értetlen vagy szándékosan hazug, vagy egyszerűen csak nem eléggé okos építészettel, hogy így van, mondta a kocsmai jegyzetfüzetén át ez a Woods, és mondta ezt a nagy előd, valamennyiőjük nagy elődje, Melville is a maga átszellemült módján, az annyi, mint megakadályozni, hogy felkészülj arra, ami volt, és ami lesz, hogy szembenézz a sorssal, hogy szembenézz a szenvedés, az illúzió, a méltóság, azaz az emberre eső dráma valódi tartalmával…

39. oldal

Kapcsolódó szócikkek: igazság
JPityu I>!

[…] föltehetően minden könyvtárosnak van valami flúgja […]

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvtáros
virezma>!

[…] és azt hiszem, ezt mondhatom a világ összes boka-, illetve harántboltozat-süllyedéses könyvtárosának a nevében, hogy mi nem szeretjük különösebben az olvasókat, és akkor még nagyon finom vagyok […]

13. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasó
Chöpp >!

főleg a japán turistalányoktól féltem, tőlük az embernek rettegnie kell, mert mindig megtalálják, amit nem kéne, véletlenül, mintha épp csak balesetet szenvednének ott a fényképezőgépeikkel, illetve most már, ugye, inkább az iPhone-jaikkal vagy az iPadjeikkel, a fene se tudja, mit használnak épp

68. oldal

Kapcsolódó szócikkek: iPad · iPhone

Hasonló könyvek címkék alapján

Ruby Saw: Beleszeretni
Ruby Saw: Az a nap
Ruby Saw: Valóság
Ruby Saw: Jogában áll szeretni
Leena Krohn: A tévedés
Kállay Géza: Melyik Erasmus kávéházban
Nádas Péter: Berlini szürke
Ruby Saw: Dempsey
Ruby Saw: Angyalom
K. M. Holmes: Mason