A ​dunai vízi út az első világháborúban 0 csillagozás

a cs. és kir. Központi Szállításvezetőség által irányított hajózás, 1915–1918
Krámli Mihály: A dunai vízi út az első világháborúban

E ​könyv célja elsősorban a cs. és kir. Központi Szállításvezetőség (KSZV) 1915 novemberében alakult hajózási csoportja által bérelt és irányított dunai hajózás történetének bemutatása, természetesen áttekintve a háború kitörésétől 1915 novemberéig folyó hajózás eseményeit, valamint a dunai hajózásra vonatkozó háború előtti terveket is. E munka elsősorban a Közlekedési Múzeum Archívumában és a Hadtörténelmi Levéltárban őrzött forrásokon alapul. A Közlekedési Múzeum Archívumában, a Mladiáta-gyűjteményben található meg Döbrentei Gábor már említett, 1920-ban keletkezett kézirata, ami már önmagában jelentős, igaz csak szekundér forrásértékkel bír. Döbrentei kéziratához 76, zömmel kulcsfontosságú dokumentumot csatolt, részben eredetiben, részben másolatban. A KSZV-re, és a dunai hajózásra vonatkozóan ezeken felül az Archívum más gyűjteményeiben is találhatók források, a legtöbb Jármay Elemér miniszteri tanácsos hagyatékában, illetve a Kézirattárban. A forrásbázis másik fő pillére a… (tovább)

>!
156 oldal · ISBN: 9789638818126

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Paul G. Halpern: Otrantói ütközet
Földi Pál: Az Adria királynője
Silingi Terézia: Ómama nyaklánca
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Ormos Mária: Világháború és forradalmak 1914–1919
Bihari Péter: 1914 – A nagy háború száz éve
Agneta Pleijel: Lord Sohamár
Kiss László: Csatahajók az első világháborúban
Turai Kálmán: Libahajó
Georg von Trapp: Az utolsó tisztelgésig