Kozma Mária (szerk.)

Új ​könyvműhely 0 csillagozás

Ötéves a Pallas-Akadémia Könyvkiadó
Kozma Mária (szerk.): Új könyvműhely

Az antológia a Pallas-Akadémia Kiadó 1993–1998 között megjelent több mint harminc kortárs szerzőjének – írók, költők, histórikusok, néprajzosok, irodalomtörténészek – műveiből közöl válogatást, többnyire olyan új írásokat, amelyek először itt jelennek meg, de néhányszor olyan reprezentatív írást vagy tanulmányrészletet is, amelyek a kiadó gondozásában megjelent, régebbi kötetekből kerültek át ebbe a gyűjteménybe. A könyv egyik legérdekesebb fejezete a Megkérdeztük szerzőinket című interjúsorozat. Ez úgy állt össze, hgoy a kiadó megfogalmazott tíz kérdést és felkérte a szerzőket, hogy azokra válaszoljanak. A kérdések a mai könyvkiadásra, írói magatartásra, olvasói, kritikusi visszajelzésre vonatkoznak. Az egymás mellé helyezett válaszokból egész körkép teljesedik ki, jellemezve korunkat s az elmúlt, meglévő vagy éppen alakuló sajátos viszonyokat, esetenként rávilágítva még a nemzedékváltás jellegzetes problémáira is.

>!
Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1998
174 oldal · ISBN: 9739287204

Hasonló könyvek címkék alapján

Hamvas Béla (szerk.): Anthologia humana
Iványi Benjámin (szerk.): Vírusversek
Simkó György – Zsikai Erika (szerk.): Kosztolányival a villamoson
Kiss Judit – Szebeni Péter (szerk.): Tya
Klaniczay Tibor – Lukácsy Sándor – Komlós Aladár – Pándi Pál – Szász Imre (szerk.): Hét évszázad magyar versei
Zsolt Angéla (szerk.): A nősténykentaur
Kristó Nagy István (szerk.): Itt élned, halnod kell
Szabó Zsolt (szerk.): A haza minden előtt
Domokos Mátyás (szerk.): Termő ékes ág
Berze Nagy János (szerk.): Régi magyar népmesék